Mindig tudtuk, hogy szorgos emberek élnek Erdélyben, ám a nyári hónapokban kiderül: még annál is szorgosabbak.

Lehet, persze. Csak ez pont olyan, mintha azt tagadnánk, amik vagyunk.

Több millió kiváló autóvezető országában élünk szerencsére, nem is lehet megérteni, honnan az a sok baleset, koccanás. Az utak a hibásak csakis, mint a fociban a bíró.

Ti csak kütyüztök állandóan. Ültök, bambultok, s aztán csodálkoztok, hogy. Régen nem így volt azért. Másképp volt.

Nehéz idők jártak akkoriban: a vírus bárhol, bármin és bárkiben jelen lehetett, s ezáltal a világot reménytelenül szétszóródó szilánkokká forgácsolta szét.

Mi inkább nőnapon ünnepeljük az anyákat, nem anyák napján, ez egy olyan régi hagyomány nálunk Erdélyben, amit a szocializmus teremtett meg, ha jól értettem.

Nehogy azt higgyük, hogy az önkormányzati választásokig hátralevő pár hónap egybeesik a napsütéses, virágos kikelettel. Véres idők jönnek.

A romániai politikában csak idő kérdése, mikor valósulnak meg az „elképzelhetetlen” forgatókönyvek.

Az erdélyi magyar zenés-táncos mulatságot – bál, esküvő, keresztelő, nőnapi buli, év végi munkahelyi parti – általában vendéglői vagy kultúrházi körülmények között tartják, jó melegben, zárt ajtók mögött, mert a vendégek egy része szerint huzat van.

Öcsinek mindig öröm volt főzni. Nem volt soha olyan, mint az apja, Öcsi bácsi, aki szó nélkül bekanalazta, amit elé tettek, aztán ment is a dolgára, gyújtott is rá.

Húszéves a Krónika, a lap, amelynek jelentőségéről nem beszélünk az erdélyi magyar nyilvánosságban. Pedig kellene.

Azt mondja az erdélyi ember, hogy a héten meg kell főzzék a zakuszkát. Ennél többet nem is szükséges mondani ahhoz, hogy a másik erdélyi ember tudja: nagy dolgok következnek.

Pár mondat egy körülrajongott film kapcsán, amely nagyon nem az elnyomó rendszer ellen lázadó kisember-hősről szól. Csakhogy a csodavárókat a valóság egyáltalán nem érdekli.

Szanaszét születtem, a szélrózsa minden irányában, ahol magyarul beszéltek. Írtak. Éltek. Haltak. A táj mozivásznán.

Akár fel is fújhatná őket. De ez hiábavaló lenne. És nem is opció.

Reklámszöveg nehezen nevelkedő gyermekeknek, morcos minisztereknek, hátrányos helyzetű hivatalnokoknak.

A kettős állampolgársággal rendelkező labdarúgó története két vonalon fut, az ügy sportszakmai és a kommunikációs vetülete között pedig elég nagy a szakadék.