A politika lett az új vallás, a szektásodás pedig most ért el igazán minket

Tudtuk, hogy nehéz lesz.

Elkezdődött a riogatás már tavaly: jön a választási szuperév, a szuperválasztási-év, a szuperválasztási szuperév, kampány kampány hátán, jelöltek megszámlálhatatlan plakátjai, szuper propagandaanyagok bármerre, amerre csak arccal áll az ember.

És így a végére, el kell ismernünk, eléggé ránk is nehezedett.

Ne aggódjon, nem fogok tudálékos okfejtésekbe bocsátkozni arról, hogyan lehetett az elnökválasztás első fordulójának végeredménye az, ami, nem fogom megmagyarázni – annyi baromi okos, szemüveges, és szemüvegtelen villámszakértő nyomdokain járva – hogy mit kell kiolvasnunk a parlamenti választások eredményéből, nem fogom azzal fárasztani a t. Olvasót, hogy különféle jóslatokba, esetleg mindentudó tanácsosztogatásokba bocsátkozom a soron következő második fordulóval (az elnökválasztásé – a szerk. [bár a szerk. is én vagyok – a szerző]) kapcsolatban, nem óhajtom nevetségesen túlreagált hangnemű fejmosásokban részesíteni a szavazópolgárokat sem azért, mert ez meg az lett, és ebből kifolyólag ez meg az lehet, sőt égő tűzoszlopként, iránymutató fáklyaként sem kívánom a helyes útra terelni, vezetgetni a Népet.

A díszes játszma szereplőivel, szakértőivel (szemüvegesekkel és szemüvegtelenekkel), a mindent megmondóemberekkel, a drámai tónusban moralizálókkal, a bezzegelőkkel, a nohiszenezőkkel, a szavazópolgárok egyik vagy másik rétegét lazán lehülyézőkkel/lenézőkkel/hibáztatókkal, a háttérben a szart szorgosan kavargatókkal, az előtérben a szart szorgalmasan kavargatókkal, a SRI-vel, az alkotmánybírákkal, a BEC-kel, CSAT-tal, a FOS-sal, a pártokkal, a pártatlanokkal – az egésszel.

Mert így a végére jó alaposan ránk nehezedett.

Erről a ránknehezedésről akarok egy kicsit beszélni kollektív terápiás jelleggel. Mert miből is áll ez a ránknehezedés? Legfőképpen abból, hogy az ember (szemüveges vagy szemüvegtelen, mindegy) már teljesen össze van zavarodva, nem érti, mi folyik körülötte, hogy végső soron kik is kavargatják a feje fölött szorgosan a dolgokat és hogy mi lesz a vége ennek az egésznek.

Azaz éppen ellenkezőleg: félő, hogy minden így marad, ahogy most, a kampányzajban döglődő, fullasztó év végi zűrzavarban tengődünk. Beleragadunk ebbe az átpolitizált nyúlós takonyba, amit egy idő után jobb híján majd mindennapoknak fogunk nevezni.

Ismerjük a jelenséget, magyarországi ismerőseinket meglátogatva találkozunk vele rendszeresen, hiszen ott már nagyon hosszú ideje ez van: a politika befurakodott az emberek mindennapjaiba, bebújt a bőrük alá, nem lehet már a legártatlanabb beszélgetéseket sem lefolytatni ott anélkül, hogy ne merüljenek fel minduntalan a pártpreferencia-alapú ellentétek, mint felpuffadt, kéthetes vízi hulla a poshadt, békanyálas tóban.

Ez itt nálunk (Erdélyben) még máshogy van, itt mi még nem így beszélgetünk – mondogattuk sokáig a magunk megnyugtatására.

áthozták sokan odaátról a jelenséget tokkal, vonóval. 2024 végére aztán meglett a saját bajunk is, hogy úgy mondjam.

Hol vannak már a régi szép idők, amikor a román politika hozta a lokális érdekeltségű (jelentőségű), ezzel együtt sajátosan mucsai (időnként szórakoztatóan, máskor idegesítően alpári) formáját a maga vadimtudoraival, băsescuival, pontáival, meg a többi faszkalappal?

– elég rápillantani a frissen nyilvánosságra hozott SRI-jelentésre –, amiben félő, hogy megint mi húzzuk a rövidebbet.

Mi, a Nép – bármit is jelentsen ez a kifejezés 2024-ben.

A politika globális szinten alakult át, a propaganda nagyrészt az online térbe költözött, zagyva álhírek, összeesküvés-elméletek arzenálja gondoskodik arról, hogy az online térrel még csak most ismerkedő, összezavarodott embertömegeket még jobban összezavarja, és ott vannak ezek mögött a szálakat tirtkon mozgató entitások, amelyek félig titkos szerveikkel folyamatosan figyelik egymást, de már ők sem egészen értik, hogy mit is zagyváltak össze.

A végletek harcolnak egymással globális szinten (meg a nagyhatalmak a fejünk fölött), a nagyon progresszív baloldal és az egyre szélsőbb jobb üti egymást ahol éri, és ebben a „játszmában” nem részt venni lassan már nem opció.

Erről a ránknehezedésről akartam beszélni. Arról, hogy mégis mit lehet ebben a helyzetben tenni, hogy lehet elviselni ezt az egyre fojtogatóbb légkört. Hogy mi lesz ennek a vége.

A gond csak az, hogy az illetékes szervek gondoskodtak róla – ezúton csókoltatom a kedves mamát! – hogy én is alaposan össze legyek zavarodva, mint bárki más, akárhány szemüvegünk is van összesen.

Elszektásodott a világ, mindenki a saját kétes hitébe kapaszkodik minden erejével, és az értelmes vitának, a szempontok közelítésének már nincs helye, mert hívő emberrel nem lehet vitatkozni. Mindkét végletes oldalnak egyetlen célja van:

Voltak már ilyen pillanatok a történelem során – ami ugye ciklikusan ismétlődik – és sohasem lett jó vége. De nem arról vagyunk híresek, hogy túl sokat tanulnánk a történelemből.

A politikai elszektásodásnak, az elvakult gyűlöletnek ez a nyomasztó árnya érkezett meg 2024 végére ismét Romániába és ezzel együtt ide hozzánk, Erdélybe is. Megjött és letette a seggét – ki tudja meddig marad.

Mondanám, hogy rajtunk múlik, de őszintén szólva erre sem mernék mérget venni.