Az oroszok a spájzban, Iohannis a Cotroceni-ben, Georgescu a TikTokon – hahó, Románia, fel kéne ébredni

Vártam néhány napot ennek a szövegnek a megírásával, mivel benne volt a pakliban, hogy az alkotmánybíróság december 6-ai helyzetborító döntése után a Călin Georgescut az elnökválasztási verseny első helyére szavazó polgártársaink elégedetlensége az egekig csap fel, és például utcai megmozdulásokkal fejezik ki frusztrációjukat.

Georgescu szokásához híven szűken mérte a nyilvános szereplést (annál inkább nyomul a TikTokon), George Simion pedig azon melegében nyugalomra intett és bejelentette, hogy nem vonulnak az utcára. Másnapra meggondolta magát és arra kérte a híveit, hogy menjenek az időközben bezárt szavazóhelyiségek elé, így tiltakozzanak. De ebből sem lett semmi és jelenleg is csend van.

Néhány „szabadságharcos”, köztük egy ex-idegenlégiós figura megpróbált ugyan zűrzavart kelteni, de a hatóságok igen gyorsan lekapcsoltak mindenkit, ezzel párhuzamosan pedig egyik razzia a másikat követte a Vasgárda- és legionárius-szimpatizánsoknál, házkutatásokkal, vagyoni lefoglalásokkal, előállításokkal és őrizetbevételekkel.

Vagyis lényegében nem történt semmi rendkívüli esemény, ami a társadalom nyugalmát megzavarta volna. Ami arra utalhat, hogy

Vagyis az a szavazóbázis egy jól kidolgozott hergeléssel pillanatnyilag összerántott ad-hoc tömeg, amely viszont híján van olyan mélyebb identitásszervező elemeknek, amelyek az elnökválasztás első fordulója után is egységben tartja és cselekvésre serkenti. Azaz Georgescu szavazói nem alkotnak politikai közösséget, úgy, ahogy a klasszikus pártok esetében lenni szokott (igaz, újabban egyre többen emlegetik a klasszikus pártrendszer bukását).

Ezzel pedig alaptalannak bizonyultak azok a félelmek, hogy az alkotmánybíróság a döntésével társadalmi káoszba és bizonytalanságba taszítja az országot. Nincs itt semmi káosz, legalábbis nem az előbb említett értelemben, vagy nem az alkotmánybíróság döntése nyomán.

És még csak nem is az alkotmánybíróság okozta a múlt heti döntésével. Abban az lehet meglepetés, hogy előzmény nélküli, akárcsak a néhány héttel korábbi, amelyben érvénytelenítette Diana Șoșoacă elnökjelöltségét.

Șoșoacă kizárására minden politikai erő egyhangúlag azzal reagált, hogy a lépés antidemokratikus volt. Elvileg és technikailag valóban az volt, mivel az egyébként a pártok jelöltjeiből álló alkotmánybíróság kilépett egyetlen szerepéből, ami az alaptörvény tiszteletben tartásának a vizsgálata és felügyelete. De bármennyire is antidemokratikus volt ez a lépés – hiszen megfosztott egy jelöltet a megválaszthatósághoz való alapvető jogától –, egy nap múlva mindenki túllépett rajta, mert a nagy képet tekintve, beleértve a demokrácia léte iránti aggodalmat is, a Șoșoacă nélküli új helyzet mindenkinek kedvező volt.

Az akkor még magukat a legnagyobbaknak és legfontosabbaknak gondoló pártok – a PSD és a PNL – nem erőltették az ügyet, mivel szavazatelvonó vetélytársat láttak a nagyszájú és szélsőséges politikusban. A kisebb pártok sem nagyon lovagoltak rajta, hiszen az európai értékek és a progresszió iránti elkötelezettségét nagy előszeretettel hangoztató USR, de a magyarellenességre értelemszerűen érzékeny RMDSZ számára is kedvező fejlemény volt, hogy egy szélsőséges jelölt kiesik az elnökválasztási versenyből, hogy az AUR-ról ne is beszéljünk (onnan rúgták ki korábban Șoșoacát). Ráadásul euroatlanti dimenzióban is kedvező fejleményként lehet kommunikálni egy ilyen, szélsőségellenesnek nevezhető lépést.

csak sokkal nagyobb, bonyolultabb és a lehetséges következményeit tekintve messzibbre mutató.

Ha szigorúan technikailag vagy formálisan nézzük a döntést, akkor valóban kérdések merülhetnek fel a demokrácia és a jogállamiság tekintetében, és több alkotmányjogász és egyéb szakember meg is fogalmazta ezeket az aggályokat az elmúlt napokban.

A szakemberek főleg az alkotmánybírósági döntés indoklását kifogásolták. De még korábbi, tehát tapasztalt alkotmánybírák is azt mondták a döntés megszületése előtt, hogy egy ilyen alkotmánybírósági lépés – az első forduló lezajlása, a szavazatszámlálás és forduló végeredményének hivatalossá nyilvánítása után – is igen kevéssé valószínű.

Aztán mégis megtörtént. És jó, hogy megtörtént, mivel ellenkező esetben nem csorbult volna a demokrácia formális szerkezete, de a demokráciára közvetlen fenyegetést jelentő Georgescu tovább masírozott volna a második fordulóba, onnan pedig a Cotroceni-palotába.

A demokráciaelméleti és jogállamisági aggályok ellenére mindenki megkönnyebbült. Fellélegeztek a politikai szereplők és szinte kézzel tapintható volt az az össztársadalmi ellazulás, amit a döntés nyomán érezni lehetett a két hétnyi, elképesztő intenzitású sokk után.

Ez a feszültségenyhülés az alkotmánybírósági döntés egyik óriási eredménye. A másik dolog, ami megalapozza és indokolja a döntést (és a bíróság is erre támaszkodott indoklásában), az a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) ülésén ismertetett, majd nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentések tartalma.

Azok, akik most a döntés után államcsínyt és hasonlókat emlegetnek, valószínűleg nem gondoltak bele abba, hogy

Amire egyébként igen nagy esély volt, ezt pedig vélhetően minden politikai szereplő tudta a saját, nem nyilvános felméréseik nyomán.

És akkor elérkeztünk az egész história lényegéhez és legproblematikusabb részéhez. Mert ha valóban egy, a nyilvános dokumentumokban csak szemérmesen „állami aktorként” emlegetett Oroszország (és a TikTok révén Kína) áll Georgescu elképesztő, két hét alatt felépített sikere mögött, ahogy a titkosszolgálatok mondják, akkor csak két lehetőség van:

A jelenség viszonylagos újdonsága miatt a titkosszolgálatok még nem tudnak eleget a közösségi médiás, online kommunikáció és manipuláció jellegéről, működéséről és pszichológiájáról, ezért még pénzzel, technikával és szürkeállománnyal bőségesen ellátva sem tudták időben észrevenni és jelezni a Georgescu-kampányt és – jelenséget. Ezért jelezték csak alig pár nappal a CSAT-ülése előtt, hogy baj van, lépni kellene. Vagyis a titkosszolgálatok hibáztak. Ennek a verziónak – bár elvileg lehetséges – igen kicsi a valószínűsége.

A második lehetőség sokkal komorabb és ijesztőbb. A titkosszolgálatok már korábban látták, mi történik, de nem szóltak, csak amikor már égett a ház. Ez a feltételezés sokkal mélyebbre, sokkal sötétebb bugyrokba vezet, ahová az ország civil vezetésének a jelek szerint nincs teljes betekintése. Felmerülhet itt a titkosszolgálatok érintettsége, korrumpáltsága, csoportok és klikkek versengése különféle érdekek mentén. Aki követte az utóbbi évek, évtizedek politikai és közéleti történéseit, elég pontosan láthatja, hogy a titkosszolgálatoknak mekkora szerepe van ezeknek a történéseknek az alakításában. A lehallgatási botrányok, a Sebastian Ghiță-ügy, a Florian Coldea-ügy, a Daniel Dragomir-ügy, hogy csak néhányat említsünk, amelyek formájában ez a működés időnként meg-megvillan a nyilvánosságban is, mind azt mutatják, hogy a titkosszolgálatok aktívan benne vannak nem csak az ország védelmében, hanem sorsának konkrét alakításában, a napi politikában és a politikai döntésekben is.

Plusz elem a korábbi ügyekhez képest a mostaniban, hogy bejön az erős külső befolyás tényezője is, ami meglehetősen kemény geopolitikai és nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel. És ennek a kérdésnek az enyhébb dimenziója az, hogy Georgescu kampányát az oroszok tolták meg.

Vagyis az, hogy a titkosszolgálatok, vagy azokon belül bizonyos frakciók, érdekcsoportok nem csak elnézték, hogy Georgescu orosz (és kínai) segítséggel megnyerje az első fordulót, hanem aktívan segítették is. Ha igen, akkor hogyan? Mi a célja ennek a befolyásnak, azon túl is, hogy Călin Georgescu és körei kerüljenek hatalomra? Az orosz hibrid háború eszközévé váltak a román titkosszolgálatok, legalábbis bizonyos köreik? És végső soron az, hogy alkalmasak-e még a titkosszolgálatok az ország érdekeinek védelmére?

Ezeket a kérdéseket nagyon komolyan elemezni kell. Egyetlen, többé vagy kevésbé demokratikus társadalom sem működik titkosszolgálatok nélkül. Ne legyünk naivak, azt, amit „nyilvánosan”, a demokratikus és jogállami játékszabályokon belül nem lehet megtenni, azt megteszik a titkosszolgálatok a nyilvánosságtól távol, hiszen meghatározásuk szerint ez a feladatuk, csak erre nem szeretünk gondolni. És ez indokolt is, ha a céljuk az ország és a társadalom érdekeinek védelme. Ez a kiszervezett „mocskos munka”, amit ideális esetben a szolgálatok végeznek „a sötétben”, hogy biztosítsák számunkra „idekinn” azt, hogy biztonságban értekezzünk jogállamiságról, demokráciáról. Vagyis a biztonságunkért dolgoznak. Elvileg.

De mi van akkor, ha éppen az a tényező, ami ellen a titkosszolgálatoknak fel kellene lépnie, megvetette a lábát a rendszerben és parazitaként, belülről kezdi ki az ország rendjét és biztonságát?

Látjuk, hogy a napokban mennyire gyorsan és hatékonyan kezdett fellépni a rendőrség és az ügyészség a szélsőséges megnyilvánulások ellen. A következőkben is fenn kellene tartani ezt a lendületet, de nem csak az egy-két fegyverrel mászkáló szélsőséges vagy karlendítő Vasgárda-szimpatizáns esetében. Hanem feltérképezni mindazt, ami a titkosszolgálati jelentésekben (és a vélhetően nem nyilvánosságra hozott egyéb felderítési eredményekben) nemzetbiztonsági jelentőségű fenyegetésként megjelenik. Ha mindez csak egy kicsit is beindul, Călin Georgescunak nem kellene eljutni a tavaszi elnökválasztásig.

A napokban elkezdődött villámgyors orvosló folyamatban, amit a nyilvánosan elérhető információk szerint Klaus Iohannis indított el azzal, hogy nyilvánosságra hozta a titkosszolgálati jelentéseket, éppen a leköszönő államelnök játszhatná a kulcsszerepet. A váratlanul meghosszabbodó elnöki mandátumának hátralevő hónapjaiban

Például a titkosszolgálatok átszervezését. A TikTok és a többi közösségi platform működésének szigorúbb szabályozását. A bűnözői klánok zavartalan működésének visszaszorítását. Az oktatási reformot. Az országfejlesztési reformot (infrastruktúra, a lakossági életkörülmények javítása). És sorolhatnánk tovább. Ehhez most, a jelenlegi válsághelyzetben az államelnöknek széles körű társadalmi támogatottsága is lenne. Maximális támogatást kapna ehhez nem csak Brüsszelből, hanem Washingtonból is. Ez lehetne Iohannis életműve az átaludt tíz elnöki év után.

Csak ez nem fog bekövetkezni, ez máris látszik, az államfő napok óta hallgat. Mert mi jut eszünkbe Iohannisról? A jól elvégzett munka országa és a Képzett Románia elnevezésű hangzatos elnöki projektek – mindkettő látványosan megbukott és mindkettő kudarcának is a következménye a mostani helyzet.

amikor a minden bizonnyal külső (az EU és a NATO részéről érkező) nyomásra a minap összehívta a CSAT ülését, majd az utasításokat követve nyilvánosságra hozta a titkosszolgálati jelentéseket.

A kormánytól hiába reméljük a megtisztulási folyamat beindítását, mivel egyrészt a pártok nem fognak szembemenni egy olyan jelenséggel (a választópolgárok közösségi médiás manipulálásával), amit ők is örömmel használnak a hatalomra jutáshoz, másrészt folyamatosan ott lebeg a gyanú fölöttük, hogy nem függetlenek a titkosszolgálatoktól.

De vannak messzebbre mutató feladatok is. Például újra kell értelmezni a háború fogalmát. Egy ideje látjuk, hogy ebbe a fogalomba egy ideje beletartoznak a közvetlen fegyveres konfliktus mellett olyan területek is, mint például a lakosság manipulációja, a választásokba való beavatkozás, a politikai, gazdasági vagy titkosszolgálati penetráció.

Kezelni kellene valahogy a digitális létezés olyan megnyilvánulásait is, mint ami konkrétan a TikTokon folyt a választások előtt, de folyik általában is az összes közösségi platformon.

Vagy optikát kellene váltani például az EU-alapok felhasználásában. Az elmúlt években a romániai kormányzati politikában tapasztalható renyheség egyik fő oka az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében érkező euró-milliárdok egymás közti elosztása volt. Elképesztő pénzek és energiák mentek el olyan igencsak megkérdőjelezhető hasznú gigatervekre, mint például az Emil Boc polgármester rögeszméjévé vált kolozsvári metró. Egész vidékek (például mezőségi falvak), vagy akár városok infrastruktúráját lehetne látványosan és tartósan feljavítani – és az ott élők életminőségét, tehát elégedettségét fokozni – csak a kolozsvári metró árából.

Folytathatnánk hosszasan, ugye, hogy mit kellene tenni. De az elmúlt napokban nem váltottak le egyetlen titkosszolgálati vezetőt sem, és az állami és politikai szereplők közül senki nem tett olyan lépést, ami arra utalna, hogy lenne valamilyen szándék a változtatásra.

Eközben Călin Georgescu továbbra is zavartalanul milliókat hülyít a TikTokon, George Simion a második legnagyobb párt élén, két másik kisebb, hasonszőrű párttal a nyomában a parlament szinte 40 százalékának az elfoglalására készül, miközben az államfő most és a következő hónapokban is Klaus Iohannis, a miniszterelnök Marcel Ciolacu (és jó esély van rá, hogy a következőkben is ő lesz).

Tik-tok, tik-tak, tik-tak…