Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Pontosan 35 évvel az 1989-es romániai forradalom temesvári kirobbanása után, december 16-án jelentette be az oktatásügyi minisztérium, hogy a 2025-2026-os tanévtől kötelező tantárgyként bevezetik a 12. (és 13.) osztályban A romániai kommunizmus története című tantárgyat.

Első látásra azt mondhatnám, hogy elég későn, mivel eltelt 35 év, és

és nem tapasztalták meg közvetlenül a fényességes Ceaușescu-érát.

Azt is mondhatnám, hogy talán kellett három és fél évtizednyi történelmi perspektíva ahhoz, hogy kialakuljon valamilyen letisztult és rendszerezett tudás, amely képes tárgyilagos ismereteket nyújtani az iskolásoknak.

De nem mondom, mert mindkét állítás csak részben igaz.

A Discovery Channel és a hasonló ismeretterjesztő csatornák gyakran tűznek műsorra második világháborús, főleg a náci Németországról szóló dokfilmeket. Rengeteg van belőlük és sűrűn ismétlik. Pedig a második világháború 80 évvel ezelőtt lezárult, azóta lényegében minden percét feltérképezték és be is mutatták, így joggal merülhet fel az emberben, hogy miért kell ennyi év után is újabb és újabb filmeket készíteni róla és ismételni is azokat.

Hát azért, mert a háború hat éve alatt annyi borzalom történt, és annyira kivetkőzött magából az ember, hogy annak a hat évnek minden óráját és szörnyű emlékezetét érdemes folyamatosan bemutatni és megismertetni az újabb és újabb generációkkal. Vagyis soha nem lehet idejétmúlt a világ eddigi legnagyobb háborújáról beszélni.

Ugyanez a helyzet a kommunizmusról szóló tankönyvvel is. Egy ilyen tankönyvet soha nem idejétmúlt összerakni és bevezetni a közoktatásba. Azt az időszakot ugyanis – a romániai kommunista korszak 42 évét –

Ami a második szempontot illeti, az azért féligazság, mivel ideális esetben nem lenne szükség három és fél évtizedre ahhoz, hogy az iskolások hasznos tudást kaphassanak az 1989 előtti időszakról. Sokkal, de sokkal korábban elkészülhetett volna, mert az a tudás a rendszerről, amit ez a tankönyv a minisztériumi bejelentés szerint tartalmazni fog, már az 1989-es változások utáni években megvolt.

Ráadásul akkor még elevenebben élt az a tudás is, ami kiegészíthette volna és életszagúbbá tette volna a tanultakat.

Például akkor még talán élt a nagyapa, aki még elmesélhette az unokának, hogy milyen volt, amikor 1948-ban elvették a földjét, a tehenét, és ha tiltakozott, akkor az új, fényes és méltányos rendszer őrei elvitték néhány évre Jilavára, Pitești-re, Máramarosszigetre, Peripravára. Már ha onnan esetleg haza is jött, ugye… És ha hazajött, akkor mehetett vissza ugyanarra a földdarabra dolgozni, ami most már nem az övé, hanem „a népé” volt, a terméssel együtt. Köztulajdon, ugye.

De az apa is elmesélhette, milyen az, amikor

mert a munkában elsütött valami viccet. Vagy hogy egy nap a munkahelyén közlik vele: a jövő héttől két évig a Duna-csatornánál fog dolgozni, vagy Bukarestben építi majd a Nép Házát, miközben a családtól elszakítva, egy munkásszálláson „él”.

Vagy hogy milyen az, amikor otthon nincs mit enni, és a boltban sincs ennivaló, hogy naponta áramszünet van, nincs fűtés és nincs meleg víz sem. Hogy eközben a fényességes, méltányos, igazságos stb. rendszer kiszolgálói, a pártfunkcik, a szekusok és a többi gazember mindenhez hozzájut.

Hogy bizonyos dolgokról miért nem szabad nyilvánosan beszélni, főleg a szomszéd előtt, aki besúgó és jelenti a tartótisztjének, ha valami gyanúsat lát és hall. Hogy a rádióban, a tévében és az újságokban miért nincs semmi, csak szemét, és hogy a Szabad Európát vagy az Amerika Hangját miért veszélyes hallgatni este, otthon, a recsegős orosz rádión. Hogy egyik hétvégén a páros, a másikon a páratlan rendszámú autók közlekedhetnek. Már ha van benzin (nem volt).

mivel a régi rendszer működtetőit, oszlopait, haszonélvezőit, talpnyalóit és rendőreit nem lehetett a kommunizmus történetének iskolai oktatásával megzavarni abban, hogy átmentsék magukat és hálózataikat az úgynevezett demokráciába. „Demokrácia van, azt csinálok, amit akarok” – ugye emlékszünk még erre a gyakori kijelentésre, amivel bármit indokolni lehetett akkoriban.

Persze egy ilyen tankönyv akkor érné el a célját, ha a romániai kommunista rendszer, a pártállami diktatúra, az elnyomó szervek működésén, és a fél évszázad alatt elkövetett gazemberségeken kívül legalább röviden arra is kitérne, hogy

Hogy milyen az, amikor a totalitárius hatalom a forradalom és az egyenlőség nevében nyomort, éhezést, jogfosztást kényszerít egy társadalomra. A Vasfüggöny mögötti közép-kelet európai államokban 35 évvel ezelőtt véget értek a Moszkva által a második világháború után rájuk kényszerített sztálinista, majd az azokból kinövő sajátos rezsimek.

A világon jelenleg Észak-Koreában, Kubában, Laoszban, Vietnámban, és sajátos körülmények között Kínában van kommunista hatalom, és bizonyos dél-amerikai államokban is néha felüti a fejét egy-egy ilyen irányultságú rezsim-terv. Ezek közül egyik állam sem arról híres, hogy ott milyen jó.

Történt tehát – ráadásul élesben, a mi bőrünkön – épp elég kísérlet arra, hogy a kommunista utópia nevében törvényszerűen létrejövő emberellenes nyomorúságot rákényszerítsék egy társadalomra és kivétel nélkül mindegyik kudarccal végződött. Valahogy erre is ki kellene térni abban a tankönyvben.

Kevés annál nevetségesebb és furább dolog van, mint amikor a nyugati kényelmi rendszerek mélyén élő, annak minden előnyét természetes adottságnak tekintő „forradalmárok”, miután a saját autóikon, egy kétezer dolláros laptoppal a dizájner-hátizsákjukban hazamennek a keményen tandíjas elit egyetem kurzusairól, összeülnek az elvtársakkal és a fennálló szörnyű rend eltörléséről és az új, méltányos és fényes jövőről – valami sikkesre mixelt romantikus marxista-kommunista katyvaszról – ábrándoznak.

ahol 35 évvel ezelőtt éppen annak nevében nyomorgatták őt, a szüleit, a nagyszüleit és az egész társadalmat. Van bőven példa erre Romániában is, erdélyi magyar közegben is.

Mert persze az is kérdés egy tankönyv esetében, hogy ad-e valamilyen támpontot az iskolásoknak ahhoz, hogy a nácizmushoz és a fasizmushoz hasonlóan ugyanúgy lássák a megvalósítani igyekezett kommunizmus szélsőséges és emberellenes voltát is. (Bár a TikTokkal jelenleg semmilyen oktatási rendszer nem tud versenyezni, ezt látjuk).

Lehet, hogy ez a tankönyv nem elegendő. Fontos, persze, az 1989 előtti Romániáról tanulni, ezt nem lehet tagadni. De talán még fontosabb és hasznosabb lenne azoknak a 12-eseknek egy (Ön- és közveszélyes) Ideológiák könyve. Ez legalább kísérletet tehetne arra, hogy felkészítse az iskolásokat arra, amivel abban a bizonyos nagybetűs életben elkerülhetetlenül találkozni fognak.

Az önismétlést vállalva megint csak az tudom mondani, amit korábban többször is leírtam Paul Feyerabend filozófust idézve, hogy a demokrácia egyik legfontosabb feladata az, hogy megvédje tagjait minden ideológiával szemben, ami jelen van benne.

Ahogy a szűkebb és tágabb világunkat nézem, talán az oktatásnak is ez lehetne az egyik legfontosabb feladata.