Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Tegnap jött a hír, hogy a képviselőház döntő kamaraként megszavazott egy törvénytervezetet, amely megnöveli az otthon előállítható pálinkamennyiség felső határát. A törvény eddig is megszabta, hogy mennyi pálinka főzhető otthon, a mostani módosítás most a korábbi évi 50 litert 200 literre emeli. Ez a mennyiség adómentes, fölötte viszont már jövedéki adót kell fizetni. Azt is kimondja a jogszabály, hogy ez a pálinkamennyiség csak saját termésből főzhető, csak személyes vagy családi fogyasztásra, vagyis nem lehet eladni.

A másik törvénymódosítási javaslat, amiről szintén tegnap jött híradás, a drogfogyasztásra vonatkozik és egyelőre csak tervezetként létezik. Romániában jelenleg drasztikusan büntetik a kábítószer-birtoklást, akkor is, ha saját használatról van szó. Ez a kezdeményezés azt javasolja, hogy a saját használatra tartott drogok birtoklása ne minősüljön bűncselekménynek, csak kihágásnak, a hatóságok pedig csak pénzbírságot szabjanak ki az ilyen esetekben.

A szervezett bűnözés (mint például a drogkereskedelem) elleni fellépés helyett az állam a fogyasztókat bünteti – írják az indoklásban a kezdeményezők –, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) által kezelt ügyek több mint 77 százaléka kábítószerrel kapcsolatos, a büntetőeljárás alá vont személyek 80 százaléka pedig egyszerű fogyasztó. Vagyis az erre szakosodott ügyészek minimális kábítószer-mennyiséggel elkapott fiatalokkal bajlódnak, ahelyett hogy a probléma gyökerével – vagyis a drogterjesztő bűnszervezetekkel, a terjesztéssel és a kereskedelemmel – foglalkoznának. Tíz év alatt a drogfogyasztók elleni ítéletek megtízszereződtek, eközben a csempészek és kereskedők esetében alig mozdult valami – írják.

hanem a megfelelő optika alkalmazását a kábítószer-fogyasztásra, amit elsősorban nem büntetőjogi, hanem egészségügyi problémaként kellene kezelni, a fogyasztóknak pedig segítséget biztosítani, nem bíróság elé állítani őket. Ez a szemszög egyébként összhangban van több nemzetközi közegészségügyi ajánlással, amelyeknek az a lényege, hogy ne a büntetőjogot használjuk egy alapvetően egészségügyi probléma kezelésére.

Ennek a két szerhasználati témának az egymás mellé állítása rögtön összehasonlításra késztet és azt a következtetést sugallhatja, hogy ha a pálinkaivás jó, a drogozás is legyen az, és hogy az állam mindkettőt bátorítja. És hogy a pálinkafogyasztás elfogadottságából következnie kellene a kábítószer-használat elfogadásának is.

De kezdjük az alapokkal. A különféle tudatmódosító szerek fogyasztása (és a vele kapcsolatos problémahalmaz is) egyidős az emberiséggel. Önmagában nem lehet egyszerűen és kategorikusan rossznak vagy jónak minősíteni – egyszerűen volt, van és lesz is. Vallási, rituális, gyógyászati, közösségi, teljesítményfokozási, élvezeti, rekreációs célból fogyasztott az ember egy sor természetes eredetű szert, a vegyészet és a gyógyszerészet fejlődésével pedig szintetikus anyagokat is.

És mindig kísérte valamilyen szabályozó, restrikciós mechanizmus, annál az egyszerű és észszerű oknál fogva, hogy a közösség egésze nem lehet egyszerre és folyamatosan módosult tudatállapotban. Sok törzsi közösségben a tudatmódosító szerek használata általában a varázslóhoz, a sámánhoz, a szent emberhez kötődött. Ennek rituális, spirituális dimenziója van, mivel csak az arra alkalmas ember találkozhatott közvetlenül a természetfelettivel, közvetíthetett a mágikus és a való világ, a szent és a profán között. Ugyanígy, a gyógyító ember ismerte az ilyen szerek hatását és ő osztotta ki, adagolta a közösség többi tagjának a gyógyszert vagy a harcosoknak a teljesítményfokozót.

Ezért a társadalmi elfogadottsága is jóval magasabb, mint a kábítószereké. Viszont mindkét szer esetében közös, hogy – legalábbis a nyugati kultúrkörben – soha nem sikerült felszámolni, betiltani a fogyasztásukat, és ez ma is így van. Az alkoholfogyasztás korlátozására történt és történnek kísérletek, de a jelenséget egyik sem tudta és tudja megszüntetni. Az 1920-as évek amerikai alkoholtilalma nem szüntette meg a fogyasztást, csak áttolta az illegális zónába. A jelenleg is érvényes szabályozások – például az ittas autóvezetés tiltása – sem szüntetik meg a szeszfogyasztást.

éppen azért, mert alapvető emberi igényekkel függ össze: a fájdalomcsökkentéssel, a kikapcsolódással, a természetfeletti keresésével és a saját tudat megértésének kísérletével. Viszont korszakonként vagy kultúránként eltérő a fogyasztáshoz való viszonyulás, említsük csak például az iszlám világban érvényes vallási gyökerű alkoholfogyasztási tilalmat.

A nyugati kultúrkörben a kábítószer-fogyasztás a 19-20. században jelent meg erőteljesen közösségi, társadalmi problémaként, aminek a kezelésében a szabályozó hatalmánál fogva az államnak nagy szerepe van. Az alkoholfogyasztás továbbra is szabadabban kezelt kérdés, mint a droghasználat. Ennek ugye az elfogyasztott szerek eltérő hatása az oka, de itt is megvannak az árnyalatok. Egy-két pohár bor vagy sör elfogyasztása nem ugyanaz, mint amikor egy heroinista magába injekciózza az adagját. Miközben mondjuk egy alkalmi marihuána-fogyasztó sem sorolható ugyanabba a kategóriába, mint egy idült alkoholista. Viszont az alkoholizmus ugyanúgy komoly egyéni és közösségi probléma, mint a drogfüggőség.

Több országban megtörtént vagy folyamatban van a könnyű drogok kisebb-nagyobb mértékű dekriminalizációja és legalizációja. Ennek az oka egyszerűen a valós állapotokkal való szembenézés és elfogadás, annak a felismerése az eddigi évtizedes tapasztalatok alapján, hogy jobb megengedőbb, de valamelyest ellenőrzöttebb körülmények között kezelni ezeknek a szereknek a fogyasztását, mint drákói szigorral, de eredménytelenül tiltani.

Egy közösségben ugyanis mindig lesznek olyan emberek, akik különféle szereket – kábítószert vagy alkoholt – fogyasztanak, illegálisan is. Vagyis az állam nem tudja ezt az emberi viselkedést felszámolni, annyit tehet, hogy folyamatosan vizsgálja: milyen szabályozással csökkenthető a lehető legalacsonyabb szintre a fogyasztás egyéni és közösségi kára, ugyanúgy, mint a bűnözés esetében. Ráadásul az államnak olyan szempontokat is figyelembe kell vennie, amelyek nem feltétlenül jelennek meg az egyén szintjén, legalábbis nem olyan súllyal, mint például a fiatalok védelme, a közbiztonság, a közlekedésbiztonság vagy a családvédelem.

Aktuális romániai viszonylatban: kétszáz liter pálinka előállítása magánügy, de egy marihuánás cigaretta birtoklása már közügy és büntetőjogi kérdés? Ez egy igen fontos, és a konkrét területén jóval tovább mutató biopolitikai hatalmi kérdés: egy közösségben meddig és milyen körülmények között rendelkezhet az ember a saját testével, hol van a határ az egyéni test és annak közösségi és állami megközelítése között?

A helyzet most éppen az, hogy Romániában nagyobb mennyiségű saját fogyasztásra szánt pálinka kulturálisan, társadalmilag és államilag is elfogadhatóbb, mint kis mennyiségű könnyű drog birtoklása. Ezen módosíthat a drogszabályozásra vonatkozó jogszabály-módosító enyhítés, ha átmegy a parlamenten és törvény lesz belőle. De az alapkérdés továbbra is érvényes: hol és mi alapján vonható meg az állami politika és a büntetőjog határa a magánszféra viszonylatában.