Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Páratlan politikai karriert futott be a még mindig fölöttébb nacionalista Romániában a szász Klaus Iohannis – méghozzá lépésről lépésre, ha értik, mire gondolok.

Nem elég, hogy 14 éven át volt Nagyszeben nagy becsben tartott polgármestere, de ottani elöljárói sikerei annyira messzire visszhangoztak, hogy lépni kellett. Várta a bukaresti politikai mélyvíz, zsinórban két elnöki mandátum, amit azért akkoriban senki nem várt volna.

És a politikai sikerek természetesen elhomályosították az Erdélyből a bukaresti politikai csúcsokra megérkező, és ott kényelmesen berendezkedő szász ember ítélőképességét, olyannyira, hogy második mandátuma alatt menten elkezdte tervezgetni a nemzetközi politikai színtérre vivő újabb lépést. A NATO-főtitkári pozíciót szemelte ki magának, majd amikor Washington a maga diplomáciai csatornáin keresztül tudatta vele és a nagyvilággal, hogy a kását márpedig náluk sem eszik olyan forrón,

elkezdődött az a mélységesen szomorú közjáték a Iohannis úr szenátuselnöki ambíciói körül.

Ez okozta aztán az újabb nagy törést a torzszülött koalícióban, hiszen hiába készítette elő a PNL a Iohannis úrra szabott törvénytervezetet – miszerint Iohannis úr úgy is indulhat a párt szenátorlistáján, hogy nem járt még le az elnöki mandátuma –, ha a PSD lazán elkaszálta azt.

Ez volt az az incidens, aminek a végén kármentő akcióként maga Iohannis elnök úr is kénytelen volt kamerák elé állni, és a maga pörgős ritmusában bejelenteni, hogy esze ágában sincs lemondani az utolsó métereken az elnöki tisztségéről, és olyan törvénytervezetekből sem kér, amiket nyilvánvalóan egyedül őneki találtak ki.

Persze így, hogy amúgy sem jött össze a mutatvány, már könnyű morálisan megfelelően pozicionálódni.

Aztán jött a hír, hogy a Iohannis házaspár elveszítette az egyik, gyanús körülmények között a tulajdonukba került szebeni ingatlana tulajdonjogát. Sőt az arra jogtalanul bezsebelt bérek egy részét is szépen vissza kell fizetniük. Sebaj, van még elég ingatlana az említett házaspárnak Szebenben is, máshol is, ami rossz nyelvek szerint finom utalás lehet arra nézve, hogy Iohannis úrnak már a szebeni politikai évei sem voltak makulátlanok.

Aztán a minap jöttek még érdekes hírek, méghozzá csőstül.

Nem elég, hogy egy USR-s elöljáró tavalyi feljelentése nyomán az ügyészség arra kötelezte az elnöki hivatalt, hogy igenis hozzák nyilvánosságra a vitatott elnöki luxusutak eddig visszatartott költségeit, de a PSD máris egy vizsgálóbizottság létrehozását sürgeti, amely nemcsak a nevezett utak, de az egyéb fölöslegesnek vélt elnöki költekezések, sőt a gyanús körülmények között felújított villák és golfpályák ügyét is megnézné egy kicsit közelebbről.

Ami pedig visszaigazolja az alkotmány alapvető tételét: Románia nemzetállam.

A román politikai elit pedig most elégtételt vesz a tíz évig arrogánsan kormányzó szász politikuson, mégpedig a nép helyeslése közepette, hiszen a nevezett szász politikus önérdek-politizálása révén sokat tett azért, hogy senki ne sajnálja különösebben, ha Iustitia bazi nagy kardja az aktuális pártérdekeken gellert kapva netán telibe trafálja őt a politikai pálya zenitjén, és letaszítja a mélybe.

Bemutatta, hogyan kell kifelé egy jólfésült politikai droiddá válni, aki a maga begyakorolt és végtelenül unalmas gesztusaival folyamatosan a szakértelem és a kötelességtudat látszatával akarja felruházni önmagát, miközben a balkáni opportunizmus maximumát nyújtva a háttérben mocskos alkuk és kampánymagyarozások közepette mindig a saját jól megfontolt érdek volt csak szem előtt tartva.

Hogy ezt a mutatványt kisebbségiként, szászként hajtotta végre, az számunkra, magyarok számára még visszataszítóbbá teszik Iohannis úr karrierjét, meg őt magát is személyesen.

És ezt a kezdeti bizalmat szép lassan felőrölve ő maga ért el – lépésről lépésre.