Válságkezelés a Székelykőn – tizenkettedik erdélyi történet a jövőből

Az Admin mögött halk szisszenéssel zárult be a hidraulikus ajtó két szárnya, amint belépett a vezérlőbe és rég beidegződött szokása szerint egy pillanatra megállva körbepásztázta az elnyújtott félkör alakú szemközti fal mentén sorakozó munkaállomásokat.

A falat a vezérlőpultok magasságától a mennyezetig beborító hatalmas képernyőpanelek a szokásos napi rutinok futását mutatták, a társadalmi csoportdinamikai görbék enyhe kiugrásokat jeleztek felfelé és lefelé, a kijelzők háttérszíne megnyugtatóan zöld volt.

Öt operátor ücsörgött látszólag unottan a vezérlők előtt, halványkék köpenyben, ketten valami új drónfejlesztésről beszélgettek, legalábbis az Admin elhaladtában így hallotta fél füllel. Odalépett a hatodik köpenyeshez, aki a terem jobb oldalán, egy kisebb, ívelt vezérlőpanelekből álló pultnál ült.

– Jól vagyunk, Felügyelő? – elvileg nem ezzel a megfogalmazással kellett volna helyzetjelentést kérnie, de a létesítmény nem katonai struktúraként működött, meg aztán az összeszokott személyzet régóta a fesztelen hatékonyság jegyében dolgozott. Ezt az Admin vezette be és bátorította, a beosztottjai pedig megértették, mit kíván tőlük: formaságok és sallangok nélküli, de pontos munkát –

Az Admin és a Felügyelő naponta értékelte a nyers adatokat, ha időközben nem történt rendkívüli és minden mutató a zöld mezőben mozgott a biztonsági határértékek között. Ha viszont bármelyik grafikon elérte a biztonsági határt, azonnal lépni kellett.

– Jól vagyunk, főnök. Csak a szokásos – pillantott rá a válla fölött a Felügyelő. – Volt egy kis kiugrás a konziknál, a progresszíveknél nem történt lényeges változás, a zöldeknél és a transzhumanistáknál ugyanaz a rendszeres fűrészfog-grafikon van, a vallásosoknál és a neonaturistáknál semmi. A többinél sem.

A vezérlő egy nagy komplexum része volt, a Székelykő irdatlan sziklatömbjének tetején. A lapos épületegyüttestől száz méternyire álló antennakomplexumból kimenő adatfolyam az egész Erdély régiót lefedte, amelyet északon a Radnai-havasok, délen a Fogarasi-havasok, nyugaton a Szigethegység, keleten pedig a Keleti-Kárpátok határoltak. A Hargita legmagasabb pontján működött egy kisebb jelerősítő állomás, hogy a székely medencéket is besugározzák.

A komplexumot öt éve hozták létre, lényegében kényszerből. Amikor a 2040-es években a társadalom buborékosodása és a különböző világnézetű csoportok ellenségeskedése olyan mértékű lett, hogy bármikor kitörhetett egy általános polgárháború, alig pár hét alatt felállították a Szabályozást (csak így emlegették, a teljes neve Általános Biztonsági Tartalomszabályozás és Fenntartható Társadalmi Béke Hatóság volt). Más országokban is létrehoztak ilyen szerveket, ezek mindenhol a helyi adottságoknak megfelelően dolgoztak, saját belátásuk szerint.

A progresszívek belátták, hogy ez már nem a szabadságról és a rációról szól, hanem a puszta létezésről, de azt is, hogy ha nem kerül át a hatalom egy szűk technokrata kör kezébe, újabb pár hét múlva maga a társadalom omlik össze. A konzervatívoknak sem volt más választásuk, mint belemenni, hiszen többé nem lehetett fontolva haladni és az organikus társadalmi folyamatokra bízni a rendszer önszabályozását. Egyszerűen muszáj volt igen rövid idő alatt, nagyon radikálisan belenyúlni a társadalom közvetlen működésébe.

A klasszikus aggályok akkor kezdtek igen gyorsan szétfoszlani, amikor a 2048-as amerikai elnökválasztás után kialakult, különösen széles körű és elhúzódó közösségi médiás vita nyomán az emberek igen gyorsan két kőkemény táborra oszlottak, a járókelők elkezdték egymást összeverni, sőt meggyilkolni az utcán, felgyújtani egymás lakásait, a hivatalokat, a boltokat, a járműveket. Vagy felrobbantották egymás városainak vízközpontját, áramelosztóját, kórházát. Az intervízióban a káosz és az erőszak véres képei váltották egymást. A rendfenntartó karhatalmi erők napok alatt hullottak szét, miután a katonák, rendőrök, csendőrök és gárdisták is a két tábor valamelyikéhez csatlakoztak.

Aki bejelentette, hogy a Marsra szállás és a hidegfúziós repülő autók fejlesztése mellett van egy eddig titokban futó projektje, amely már évek óta éppen ezt a helyzetet modellezi a mesterséges intelligencia segítségével és hogy az egyetlen megoldás az emberiség őrült öngyilkosságának megakadályozására az, amiből aztán a Szabályozás lett.

A sebtében összehívott össztársadalmi válságtanácsok rábólintottak, miután minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert, hogy az exponenciálisan növekvő erőszakhullám pár hónap alatt eltörölheti a civilizációt.

A manipulatív gondolatszabályozás, agymosás hosszú évtizedeken át az egyik legsötétebb disztopikus elképzelés volt, irodalmi művek, filmek százait írták és forgatták le erről a témáról, amit a szabadságideál legkomolyabb fenyegetéseként értelmeztek. Perverz és abszurd fordulata volt a történelemnek, hogy éppen ez vált a fennmaradás legfontosabb eszközévé.

Agymosás – mert valójában ez volt a Szabályozás. Az a bizonyos megosztó mérnök és üzletember azzal a megoldással állt elő, hogy az önmagukat egymás megsemmisítésébe belelovaló radikális táborok tudatállapotát, gondolataik tartalmát és jellegét összehangoltan befolyásolják. És a virtuális tartalomfogyasztás, az emberek folyamatos online élete szinte magától értetődő természetességgel vált ennek az eszközévé.

Kezdve a 2020-as években igen jelentőssé vált Facebook- és TikTok-befolyástól a mostanra jóval agresszívebb és hatásosabb holisztikus szenzoriális valóságszimulációkig, a Synapsync- és a Holocortex-technológiákig, a kezdetleges közösségi média után aztán jött a Summa, a Globalspace és a MetaReal. Miért ne lehetne a már meglévő folyamatokat most olyan irányba fordítani, aminek egyetlen azonnali célja a világméretű káosz megfékezése, végeredményben a túlélés lenne.

Az emberiség amúgy is napi huszonnégy órában online volt, éjszaka, alvás közben is, az elmék talán már nem is működtek volna a folyamatos tartalomáramlás nélkül – volt öntudatlan tanulás, folyamatos szórakozásképzet, hangulatszabályozás, cselekvéstervezés, álomvezérlés és minden hasonló, amit el lehetett képzelni és az is, amit csak nehezen. A kreativitás és az optimizált elmeműködés soha nem látott magasságokba ugrott, de vele együtt a mocsok és az alantas tevékenység is.

a döntéshozók pedig tudták, hogy sajnos igaza van. Valóban nem volt más megoldás, és a nyilvánvaló veszélyek ellenére muszáj volt belemenniük, legalábbis amíg valami jobbat ki nem találnak.

Az Admin felrezzent a merengésből, mivel a Felügyelő pultján hirtelen színt váltott a kijelző.

– Hú bassz… – a Felügyelő elharapta a száján kibukó káromkodást.

Mindketten a nagy fali képernyőkre meredtek, ahol szintén vörösre váltott a panelek alapszíne, két görbe pedig elkezdett meredeken felfelé törni.

– Mondjátok, emberek, mi történik – szólalt meg az Admin, bár rögtön látta, mi van. Az erdélyi közösségimédia-tendenciákat elemző és előrejelző mesterséges intelligencia riadót fújt, mert két csoportban a biztonsági határ fölé emelkedett a feszültséggörbe.

– Öt egész hetes kilengés fölötte… a másik négy egész kilenc – sorolta az egyik operátor, fel sem nézve a kijelzőkről. Ez elég sok volt, a kettes vagy akár hármas kilengéseket néhány óra alatt visszaszabályozta az AI, de ez most szinte kétszerese volt a korábbi hasonló mozgásoknak. – Ez kemény lesz – dünnyögte hozzá az operátor.

– Lokalizáció? – az Admin csak a rend kedvéért kérdezett, tudta előre a választ.

– Általános, de Kolozsvár és Székelyföld a két gócpont – válaszolta az operátor. – Természetesen… – mondta halkabban, csak magának.

A Felügyelő kérdően nézett fel, reménykedve, hogy nem eszeveszett munkával telnek a következő órák. Az AI önállóan dolgozott ugyan, de válságüzemmódban kellett az emberi felügyelet, amely megfelelő irányba terelte és addig senki ki nem tehette a lábát innen, amíg meg nem oldották a helyzetet.

Az Admin hosszasan nézte a képernyőfalat. A Felügyelő már szólt volna, de a felettese megelőzte egy tizedmásodperccel.

– Srácok, ez most egy kicsit rázós lesz, de megoldjuk, oké? – levetette a sötétkék zekéjét, mire a Felügyelő szó nélkül adta át a helyét a kis vezérlőpultnál.

Az operátorok feszülten ültek a helyükön, az Admin pedig alig észrevehetően összeráncolt homlokkal, az ujjait mozgatva egy másodpercre a vezérlőképernyőre meredt, majd elindította az AI hangvezérlését. A következő órákban elképesztő összpontosítással zajlott minden. A műveletek igen pontos utasításokat és az operátorok összehangoltságát igényelték, amint az Admin utasítására adatbázisokat, hangulatmanipulációs és algoritmus-csomagokat hívtak be, állítottak le és cseréltek ki mindig a megfelelő pillanatban. Az egész folyamatot az Admin irányította, megvolt az a képessége, hogy azonnal átlátta a helyzeteket és szinte ösztönösen vitte a megoldás felé. Nem hiába volt ő az Admin.

és az egyelőre az online térben zajló progresszív-konzervatív összecsapás dinamikájában is megmutatkoztak a változások. Kilenc órán át zajlott a művelet, eközben a rendkívül összetett, igen sok virtuális helyszínen zajló írott, hangzó, és avatárközi háború minden egyes szereplőjét érő információtengert manipulálták, az AI pedig minden ilyen információt módosított a kívánt irányba. Az igen bonyolult folyamat végső célja az volt, hogy a befolyásolt szereplők közti feszültség csökkenjen.

Amikor az első, majd a második grafikon is megfordult és elkezdett lefele haladni, már tudták, hogy sikerült, a képernyők háttérszínének zöldre váltásával aztán érezhetően engedett a feszültség a vezérlőben.

Az Admin lassan felállt a vezérlőpult elől és fáradt szemekkel, elgémberedett vállát és karjait tornásztatva lassan tett néhány lépést a képernyőfal felé. Az operátorok is mozgolódni kezdtek, kávé és egyéb frissítők kerültek elő, de volt, aki csak hosszú percekig ült mozdulatlanul és nézett mereven maga elé.

– Ennél jobban már nem fogunk – nézett rá üres tekintettel az Admin.

Kilépett a hidraulikus ajtón, majd a hosszú folyosón áthaladva nem a személyzeti szárnyba ment beleájulni az ágyába, hanem a szabad ég alá, a Székelykő peremén átnyúló, fémtraverzeken álló nagy teraszra, és a hajnali derengésben lenézett a kis torockói bázisra.

„Nemsokára felkel a nap, ezeknek ott lenn kétszer is” – állapította meg egy félmosollyal, majd egy darabig még elnézte, ahogy száz méterre balra, az antennakomplexumon világítanak a vörös fények.