Célponttévesztés – huszonkettedik erdélyi történet a jövőből

A humanoid kertészdroid mozdulatlanul állt, most csak két karja látszott, a másik kettő a durakompozit testlemezei alatt rejtőzött, mivel azokat csak munka közben használta. De most nem dolgozott, csak állt mereven, teljes két méteres magasságában. A gazda már harmadszorra járta körbe, mustrálgatta, tapogatta. Egészen jó állapotban volt a gép, ami sajnos az árában is megmutatkozott. Így is jóval olcsóbb volt, mint újonnan.

a gazda az elmúlt évek alatt összekuporgatott pénzét tervezte most végre rászánni a gépi segítőre. Úgy számolta, hogy ha a következő szezonban nem lesz mostoha az időjárás, a robot segítségével négyszer ekkora területen tudja majd termeszteni az utóbbi évtizedekben errefelé sztárterménnyé vált góliátananászt. Ha ráadásul jó minőségű is lesz a termés, amire azért itt, a nyárádszeredai térség talaján jó esély van, a Központi Elosztó egyben átveszi, egészen jó áron. A szomszédja a túlsó völgyben, az erdőszentgyörgyi lapályon így csinálta meg a szerencséjét, most már három kertészdroidja van. Igaz, nem ilyen típusok.

A kereskedő néhány lépéssel távolabb, a szállítósiklója mellett állt, hagyta a gazdát nyugodtan vizsgálódni. Nem árult zsákbamacskát, tudta, hogy ha csak egyszer is átver egy termelőt, szedheti a sátorfáját és mehet valami távoli vidékre, újra felépíteni a bizniszt. Itt megvoltak már a kapcsolatai, a beszerzési és az eladási oldalon is.

de nem kimondottan kertészetre, mint a K47-eseket, hanem általános használatra. Aztán ahhoz ért, amilyen rendszert telepítenek rájuk. Ugyanúgy négy karja van, két lába, mint a kertészeknek. Kicsit módosított cortex-szoftverrel működnek, de a kertész-keretrendszer ugyanaz, mint a K47-eseknél.

A gazda figyelmesen hallgatta, de nem nézett fel a vizsgálódásból, most éppen a robot egyik csípőlemezét tapogatta figyelmesen.

– Vékonyabbak a medencegiroszkópjai – pillantott fel végre, a kereskedő szemébe nézve.

– Ez igaz, de erősebbek is. Titánkarbid-duranit kompozit, nem a szokványos Rohm-acél, mint a kertészeknél. A Droidtech az űrhadseregnek is gyárt, folyamatosan fejlesztenek.

A gazda most lépett egyet hátra, teljes magasságában végignézett a droidon, majd odafordult a kereskedőhöz. Uralkodott magán, nem mutatta ki növekvő elégedettségét, hogy épp egészen jó üzlet küszöbén áll.

– nézett most erősen a kereskedő szemébe. Nem volt tájékozatlan, a korábbi géprendszer-mérnöki évei után azért ráállt a szeme az ilyesmire. Az előtte álló droidon pedig látta, hogy masszívabb konstrukció.

– Igen, nekik – a kereskedő nem is próbált mellébeszélni. – De nem harci robotnak használták. Többek között kiegészítő műszaki feladatokra vetették be három évig a 17-es orbitális aszteroidabázison.

– Na és mi az a „többek között”? – vonta fel enyhén a szemöldökét a gazda.

– Ó, hát tudja, felszíni és mélységi építkezés, karbantartás, ilyesmi. A négykarúak az ilyen munkákra kiválóan programozhatók. De ez négy napja kapott teljes agymosást, akkor tetettem rá a kertész-keretrendszert is, kiválóan működik, mutattam a hitelesített teszteredményeket – emelte fel a kezében tartott táblagépet a kereskedő.

– Persze, teljesen világos – lépett vissza a robot mellé a gazda. Valóban nem volt oka az aggodalomra, a droidok, járművek és egyéb gépek biztonsági szoftverhitelesítése megkerülhetetlen központi protokollokon keresztül történt.

Még egy hosszú pillanatig nézte a gépet, majd bólintott: – Megveszem – és a zsebébe nyúlt a kredittárolójáért.

– Jó vásárt csinált, gratulálok – a kereskedő mosolya őszinte volt. Barátságosan integetett is, amikor a siklójával szűk félkörben megfordult és majdnem hangtalanul elsuhant. A gazda még utánanézett, amíg a jármű eltűnt az első kanyarban, a díszmogyoróbokrok mögött, majd a robot felé fordult.

– Na gyere, megmutatom az otthonodat – majd elindult a farm műszaki melléképületének nagy ajtaja felé.

– Igen, gazda – a droid meglepően kellemes hangon válaszolt, a gazda félmosollyal hátra is pillantott a válla fölött.

– Az anyátokat…! – a gazda felpattant a fotelből, amikor az omnivízió regionális esti összeállításában először jelent meg a hír. Medvepoloska-invázió a Nyárád és a Kis-Küküllő völgyében. Már csak ez hiányzott. Hosszú évekig sikerült valahogy megelőzni, hogy ezek a rettenetes kártevők tönkretegyék a termést. Harminc éve jelentek meg egy alfajon belüli mutáció következtében, miután felrobbant északon a nagy vegyi platform és teleszórta mérgekkel a térséget, amit aztán iszonyatos technikai és emberi erőfeszítéssel sikerült megtisztítani.

A hatalmas felhőkben érkező, tíz-tizenkét centire megnövő rovarok nem csak a góliátananász termését falták fel, hanem a puszta talajig lerágták az egyébként vastag, fás szárát is a növénynek. Nem sikerült használható vegyszert kifejleszteni ellene, legalábbis olyat, ami nem tett volna durva kárt a környezetben is. Sokkal pontosabb és radikálisabb eszközt vetettek be.

– Így ni, jó lesz ez – lépett el a gazda a droidtól, miután még igazított egy utolsót a gép bal oldali vállemezéből kiálló miniatűr plazmaágyún, aminek a beszerelésével a délelőttöt eltöltötte. A célzószoftvert még tegnap feltöltötte a robot vezérlőegységébe, most pedig egy táblagépen ellenőrizte, hogy a kis plazmalöveg megfelelően dolgozik-e össze a célzórendszerrel. Tizedmilliméteres volt a pontossága. Az egyébként komoly pusztításra képes plazmatöltetek erejét a medvepoloskák testméretére szabta, a szabályozó beállítások is rendben voltak.

A plazmaágyú három másodpercenként képes lőni, de csak húsz méter a hatótávolsága – számítgatta a gazda –, de ott van még a droid helyváltoztatási ideje, meg hát a terület nagysága. Néhány óra lesz a tisztogatás – vakarta az állát.

„A te kezed munkája, te gondoztad és ápoltad a földeket, azért is kell megvédeni” – mondta korábban a droidnak. Persze tudta, hogy a gép agyában ez a mondat csak egy szintetikus oksági függvény formájában létezhet, de nem kelt eltökéltséget, birtoklástudatot vagy hasonló emberi érzéseket.

Az ültetvény bioszenzorai hajnali négy körül verték fel az álmából. Kilenc percbe telt, hogy a gazda a droiddal együtt az ültetvény szélén álljon. Sötét volt, csak a medvepoloskák felhőjének fenyegető zúgását hallották, de a táblagépen a szenzortérkép aggasztó helyzetet mutatott. A kártevők megszállták a góliátananász-tábla keleti részét, a sorok pedig folyamatosan teltek meg undorító nyüzsgésükkel.

A táblagépen minden paraméter zölden világított. A gazda még egyszer rápillantott a droidra és szó nélkül rábökött a programindításra. A robot azonnal nekilendült, pár másodperc múlva már el is tűnt az embermagasságú tövek között. A gazda egy darabig hallotta a plazmalöveg ritmikusan zuttyogó hangját, aztán az is elhalt a sötétben.

„Kora délelőtt vége lesz” – a gazda kelet felé nézett, ahol mintha pirkadt volna már. Becsusszant a siló vezetőülésébe és hazaindult. Itt hiába ácsorog a sötétben, a droid meg úgyis hazamegy, ha befejezte a dolgát.

Pedig letelt a kártevőirtás ideje, az ültetvény szenzortérképe teljesen tiszta, rovarmentes képet mutatott. Egyvalami hiányzott róla: a robot helyzetjelzése. A gazda akkor sem látta nyomát, amikor a kétségbeesés határán az ültetvényen kiugrott a siklóból és szétnézett, majd felküldött egy kis kameradroidot, amely teljes széltében és hosszában végigvizsgálta az ananászföldet.

A sorok között mindenfelé elszenesedett medvepoloska-tetemek hevertek, egyetlen élő rovart sem látott. A droid tökéletes munkát végzett. Csak éppen sehol nem volt.

Amikor a hatósági sikló megállt a ház előtt, a gazda épp az erdőszentgyörgyi szomszédjával próbált kapcsolatba lépni. Két egyenruhás szállt ki a szállítósiklóból – ritkán lehetett látni hatósági embereket, mivel nem volt különösebb szükség a személyes jelenlétükre, a térségben igen gyéren élő lakosság körében a bűnözési ráta régóta nulla volt.

A sikló nyitott rakterében xironponyvával letakart tárgyra pillantva a gazda rögtön tudta, mi az. Húsz perc múlva ott állt fölötte a műszaki melléképület szerelőtermében. A droid egyben volt, de a bal karja a vállával és a plazmalöveggel együtt hiányzott, a hasi rész jobboldalán pedig perzselt szélű, hatalmas lyuk tátongott, a gazda látta belül a megolvadt szervoegységeket és giroszkópokat. Az iszonyú sérülések nem polgári önvédelmi plazmavetőtől származtak, a hatósági vadászdrónokon vannak ilyen kaliberű fegyverek.

Elsősorban a felismeréstől, ami rögtön határozott formát öltött: attól a perctől kezdve, hogy megvette a droidot a kereskedőtől, a tudata mélyén ott motoszkált a halvány gyanú, hogy valami nincs rendben. Utólag rájött, hogy az érzés akkor ébredt fel, amikor a droid robusztus felépítésével, masszív tartásával szembesült. De az agya elfojtotta, mivel felülkerekedett a gondolat, a vágy, hogy megszerezze a jobb termést, a több pénzt elősegítő robotot.

Pedig a kereskedő nem is hazudott: a TZ258-as droidot valóban általános, szélesebb körű használatra gyártották. Azt is jól mondta, hogy a robotot három évig a 17-es orbitális aszteroidabázison használta a hadsereg. Abban tévedett – mert nem tudhatta –, hogy a droid ártatlan karbantartási munkákat végzett. A TZ258-as az űrhaderő egyik elit droidalakulatának tagja volt, amely deszant-űrsiklókkal rendszeres harci bevetéseket hajtott végre a Keleti Szövetség hasonló egységei ellen, harci csúcstechnikával állig felfegyverezve. Leselejtezése azután történt, hogy a temesvári Droidtech kijött az új, sokkal fejlettebb típussal, az űrhaderő pedig széles körű eszközfrissítést végzett.

A kereskedő teljesen törvényesen jutott hozzá a leselejtezett droidhoz, azt azonban nem tudta, hogy

Amikor rászerelte a plazmalöveget a medvepoloskák ellen, és a fegyvert összekapcsolta a droid agyával, aktiválódott egy valahol mélyen rejtőző, teljesen épen maradt harci szoftverrutin. Ez pedig a kártevők kiirtása után a magasabb prioritási tábla alapján felülírta a robot fegyelmi rendszerét. És maximális hatásfokra állította a plazmalöveg erejét.

Miután végzett a medvepoloskákkal, a robot új célpontokat keresett magának. De mivel hadműveleti és taktikai terv nem kapcsolódott a felébredt harci rutinhoz, véletlenszerűen elindult a völgyben, majd neki a domboknak. „Bevetése” girbegurba útvonalán minden, lőtávolba kerülő nagyobb testű állatot megölt, végül eljutott a dombok túloldalára és az erdőszentgyörgyi farmon szétlőtte a három K47-es kertészdroidot. Az utolsó „robotgyilkosságot” a szomszéd gazda messziről látta és riasztotta a hatóságokat. A biztonsági drón akkor kapta célkeresztbe az elszabadult TZ258-ast, amikor a farm lakóépülete előtt állva épp a bejáratot készült szétlőni, hogy az emberi célpontra tartva behatoljon.

ezzel pedig a droid véglegesen befejezte pályafutását. A gazda ezért is kaphatta vissza, „végül is megvásárolta, a maga tulajdona” – ahogy az egyik hatósági ember mondta.

A gazda még hosszasan ült a droidroncs mellett, amíg egy kicsit leülepedett benne az egész történet. Aztán elővett egy nagy palack ananászpárlatot, beült a siklójába és elindult az erdőszentgyörgyi szomszédjához.