A román állam esete a politikai pornóval

Premisszaként az van, amiről Fall Sándor kolléga írt szemléletesen: az apacsmosolyú Sorin Grindeanu úr vezette PSD nem vette komolyan az betonmosolyú Ilie Bolojan PNL-elnök úr vezette kormányt (amelynek maga is tagja), aztán amikor meglátta, hogy ennek fele se tréfa, vagyis

(na igen, a népet és a privát szférát a legkönnyebb cseszegetni, ideig-óráig legalábbis, ezt minden négy osztályt végzett politikus tudja), hanem nekimegy a különleges nyugdíjaknak, a pártklientúrák által szanatóriumokként kezelt állami elfekvő-vállalatoknak, az energiaágazat Versace-öltönyös tolvajainak, a kvázi teljhatalmú helyi bojároknak és bojárnőknek is… na, ez volt a hosszan elnyújtott pillanat, amikor Grindeanu úr arcáról leolvadt az apacsmosoly, mert rájött, hogy minden egyes nap, amit a PSD az úgynevezett pro-európai koalícióban tölt (PSD–PNL–USR–RMDSZ),

nem eredményez egyebet, mint hogy a PSD választói bázisa egyre dühödtebben köpködi monitorjait és okosteló-képernyőit, melynek utána átkapcsol az AUR megamélyromán gyökerű nacionálszofterotika-csatornájára.

A hosszan elnyújtott pillanat kiváltotta sokk elmúltával Grindeanu úr és társai gyorsan cselekedtek: első lépésben visszahívták a PSD-s minisztereket Bolojan úr kormányából mondván, hogy

de a nép ne féljen, mert ez csak a látszat, ők majd megmutatják, hogy úgyis az erősebb kutya gyakik, márpedig a PSD-nek van a legnagyobb farka a mioritikus ebgrundon, a 2024-es parlamenti választásokon felmutatott 22,30 centijével százalékával.

Igen ám, de ez a 22,30 centi százalék mikropénisznek számít a hajdani negyven pluszhoz képest, tehát nemigen lehet vele villogni a kamerák előtt. Ezért aztán Grindeanu úr és társai határoztak: ágyba bújnak az épp egyre keményebben felhorgadó vérnackópárttal és

hogy aztán majd… legyen, ami lesz (külön vagy egy ágyban, ki tudja?!), természetesen az ő nagyebi számításaik szerint. A számok szerelmesei kedvéért: 1990 óta összesen ötvenegy darab bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a román politikai arénában, ebből hat darab volt sikeres, vagyis ennyi kormányt sikerült megbuktatni. Külön érdekesség, hogy az egyik sikeres bizalmatlansági indítvánnyal éppen Grindeanu urat ejtették (2017-ben épp miniszterelnök volt a jóember öt hónapig), ráadásul a saját pártja, vagyis a PSD. (Na de akkor nem kisebb bojár rángatta a drótokat, mint a későbbi börtöntöltelék, Liviu Dragnea úr.)

Az PSD–AUR szexparti tehát megtörtént, a koitusz konkrét eredménye az a bizalmatlansági indítvány, amelyet a két csodálatos pártalakulat kézen fogva benyújtott a parlamentben.

A lobbicsoda az lenne, ha a kormánykoalíció helyükön maradt tagjai meg tudnának győzni akár PSD-s és AUR-os képviselőket is, hogy ugyan ne szavazzanak már az európainak nevezett irány ellen, ne szítsák az amúgy is egyre erősebben lobogó vérnackó-lángot. Ha belegondol az ember, munkás majálisa lesz a mioritikus hazát ide-oda rángató politikai elitnek.

Na és akkor ezen a ponton pörgessük vissza az időt: a Ceaușescu-rezsim megdöntését követően egyetlen párt magasodott ki a trikolór tájból: bizony, a PSD, pontosabban 1990 és 1992 közt FSN, 1992 és 1993 között FDSN, 1993 és 2000 között PDSR, azóta pedig PSD. Ami azt is jelentette, hogy

Persze, voltak olyan pillanatok, amikor az az úgynevezett jobboldal összebútorozott az úgynevezett baloldallal, de ez kivételnek számított. Ilyen volt például az USL-epizód, amikor is a PSD (Victor Ponta), a PNL (Crin Antonescu) és a PC (a háttérben az ötletgazda Dan Voiculescuval) mutattak be egy enyhén szólva akrobatikus mesterhármasszexet, vagy a 2009-es, igen rövid PSD–PDL kormánynumera.

A hazai politikai műsorkínálat 2020-ban bővült ki és változott meg, amikor a csendesen jobblétre szenderült Vadim Tudor- és Funar-féle PRM nyomdokain haladó AUR alaposan felajzva színre lépett. Ettől a pillanattól kezdve a PSD-nek

Igen ám, de nem egészen ez történt, sőt! Amikor a párt 2025 őszén tisztújításra készült (Sorin Grindeanu lévén az egyetlen elnökjelölt), heroikus (és a konzervatív értékrendű népnek udvarló) gesztusként kiiktatta a „progresszivizmus” kifejezést a párt alapszabályából. Ennek részben az volt a magyarázata, hogy a 2024-es parlamenti választások bebizonyították: az egyre rosszabbul élő, egyre frusztráltabb PSD-szavazók átszivárogtak a nackóoldalra. Ezek a felismerések, sasszék, testcselek vezettek el végül a PSD–AUR liezonhoz, amelynek tanúi vagyunk.

hiszen az elmúlás jeges szelét érzi fújdogálni alakulata, a posztkommunista Románia hajdan legnagyobb és legerősebb pártja ágyéka táján. Innen nézve érthető tehát a kormánybuktatással, politikai válsággal, instabilitással, nackósimogatással való kockázatos és nyilvános politikai szexjáték.

A PSD célja – a saját szavazóbázisának visszaépítésén túl – egy új, úgynevezett européer koalíció létrejötte, ha sikerül. Ha nem, akkor részéről jöhetnek az előrehozott választások, amelyeket egyébként az AUR is nagy hangon követel. Hogy meddig fog kézen fogva Simion úrékkal grasszálni a nyilvános terekben, továbbá

amelyek szimbolikusan ráragadhatnak az AUR-ral folytatott, mndenféle védekezés nélküli szex során, a következő időszakban kiderül.

Az is érthető, hogy az elvi hajlékonyság fokának láttán egyes PSD-s politikusok otthagyják a számukra már túl hardcore kuplerájjá váló pártot. Elsőként Petre Emanoil Neagu PSD-s parlamenti képviselő lépett ki (és igazolt át a PNL-be) a szerinte elvtelen játékot űző pártból még a múlt héten. Kedden aztán Victoria Stoiciu szenátornő (akit még Ciolacu úr futtatott fel) is vette a kalapját mondván, hogy

Mucsai viselkedésmódra utaló apró adalék, hogy a hírre Grindeanu úr, a hölgy pártbeli főnöke a folyosóról utánaeresztett egy füttyöt, miközben a népvédő fütyköst lengette, hogy oké, menjen csak, demokrácia van, de akkor talán a szenátusból is le kellene mondania.

Közben az AUR flekszelve jár-kel a parlamenti arénában, mint valami túltesztoszteronizált siketfajd. A nackópártnak valóságos szintlépés a politikai pornóiparban, hogy

továbbá együtt térdeltetik meg meg Bolojan urat. Simion urat és társait egyáltalán nem zavarja a kialakult helyzet: egyrészt tudják, hogy bármilyen konfliktus, kibillenés, válság az ő malmukra hajtja a vizet, másrészt kajánul vigyorognak azon, hogy az európai szocialisták megüzenik, mennyire aggódva (deeply concerned) figyelik a PSD–AUR lepedőakrobatikát.

A maga térfelén a PNL, az USR meg az RMDSZ mit tehet, megy előre Bolojan úr nyomában. Ezt most már muszáj végigjátszani, ha per pillanat belebuknak, akkor is. Igaz, hogy az RMDSZ hagyományosan a PSD-vel jobban tud alkudni, elvileg legalábbis, viszont ezúttal Grindeanu úrék túl messzire mentek. Ha a PSD számára kínos lehet a Simion úrral folytatott légyottozás,

Minél inkább összegabalyodnak a PSD-s és AUR-os végtagok, az RMDSZ annál távolabb kerül a tárgyalóasztalnak attól a végétől. Mert magyar párt nem közösködhet a vérnackókkal. Még akkor sem, ha a pragmatikus politikai gondolkodás esetleg ezt sugallná. Ez egy olyan vörös vonal, amelyet nem ajánlatos átlépni.

Az össznemzeti politikai gangbang közepette az ember szinte megfeledkezik az ország nagy nehezen (és szinte demokratikusan) megválasztott elnökéről, Nicușor Dan úrról.

amint megszállottan ismételgeti, hogy az ő szerepe a mediátoré, meg hogy ő nem állhat egyik oldalra sem, a legfontosabb az egyenlő távolság elve, de persze az AUR-t nem és nem fogja elfogadni…

A legnagyobb baj az, hogy amíg a nyilvános és kevésbé nyilvános politikai stúdiókban folyamatosan készülnek az újabb XXX-forgatókönyvek és filmek, mi, adófizető és választópolgárok csak nézők lehetünk. És igen megalapozottnak tűnik a gyanú, hogy a végén újra meg újra rajtunk csattan az ostor (pornográfabb metaforával röstellünk élni), mint egy végtelenített, egyáltalán nem konszenzuális és élvezetes, viszont annál fájdalmasabb szadomazo-jelenetben.