Amikor az egyre durvább hőhullámok már hat hónapig tartottak és a vízhiány is tűrhetetlenné vált, az utolsó maroknyi lakó is elköltözött Parajdról.
Illusztráció: Tengr.ai
Óvatosan kilesett a leselejtezett levegőszűrő nagy tömbje mögül, előre, ahova igyekezett, bele a vaksötétbe. Az érezhetően felfelé tartó járat elején még szervizlámpák pislákoltak gyéren a mennyezeten, de már rég elmaradtak, most csak a kézilámpája vágott éles fehér fénycsóvát a feketeségbe. Bár ha teljes sötét lett volna, akkor is gond nélkül lehetett volna lépkedni a három méter széles járatban, a talaj és az ívelt oldalfalak ugyanis majdnem tükörsimák voltak – ahogy a maró-zúzó talajfúrók haladtak előre a kősóban, simára csiszoltak minden felületet.
csak hát a települések nevének akkor van értelme, ha lakói is vannak. A 2500 méterre fölötte elterülő, valamikor még nyüzsgő falu és turistaközpont száz éve teljesen elnéptelenedett. Senki nem jött ide többé nyaralni, de a lakók is elmenekültek – nagy többségük a skandináv országok és Szibéria északi részébe, a legtöbb európai ország lakóihoz hasonlóan –, miután a térség lakhatatlanná vált.
Amikor az egyre durvább hőhullámok már hat hónapig tartottak és a vízhiány is tűrhetetlenné vált, az utolsó maroknyi lakó is elköltözött Parajdról. A sóbánya mélyére mindenre elszánt emberek, családok költöztek be – eleinte ideiglenesen, ez az állapot aztán a fenti lehetetlen körülmények miatt egyre gyérülő beszerző utak után véglegessé vált.
Az egyik tárnában a hadsereg halmozott fel hatalmas készleteket, élelmet, vizet, műszaki felszerelést, ebből éltek, amíg beüzemelték a saját hidroponikus rendszerüket és a proteinfarmokat, amelyek képesek volt ennyi ember élelemmel ellátni, igaz, csak szerényen.
Az ő felmenőinek egy része is elmenekült, az apja szerint valahová Észak-Finnországba, de ők már idelenn születtek és idelenn is éltek, a háromezer fős kolónia tagjaiként.
Kétszer, amikor a Nagy bejárat közelébe volt beosztva járatkarbantartásra, legutóbb pedig amikor elrejtőzött egy transzformátor szekrénye mögött. Mindháromszor csak villanásnyira látta a fényt, távolról, amikor a kezdetleges kis felderítődrón kirepült az alig résnyire kinyitott vastag, hőszigetelő kapun. És mindháromszor a bőrén érezte a perzselő hőséget, ami beáradt.
Nem hitt a Tanácsnak. Bár a mérési eredmények és a józan ész alapján a felszín valóban lakhatatlan volt, egy ideje egyre erősödött benne az érzés, hogy a saját szemével lássa. A felszínt, ahonnan jöttek. Miután egy véletlenül kihallgatott beszélgetésből tudomást szerzett erről a messzire vezető járatról, amelynek állítólag van egy betemetett kijárata a felszínre, szinte rögeszméjévé vált. Hónapokig készült rá, hosszasan tervezte, hogyan játssza ki a biztonsági előírásokat, hogyan szerezzen észrevétlenül felszerelést, energiatelepet a világításhoz.
Most itt állt az ósdi levegőszűrő mellett, visszanézett a járatba, ahonnan jött. Érezhetően melegebb volt a levegő. A lépésszámlálója szerint több mint nyolc kilométert tett meg, és úgy gondolta, most már közel jár a céljához. Megevett néhány proteinkockát, aztán továbbindult. Másfél kilométer után az addig nyílegyenes járat élesen balra kanyarodott. A járat itt már szürke sziklában haladt, a só fokozatosan eltűnt a falakból, ahogy maga mögött hagyta az egykori bányát.
A lámpája fényében egy omladékhalom bontakozott ki a sötétből, de a törmelék nem ért a mennyezetig. A félméteres résen könnyedén átkúszott. A túloldalon a járat meredekebb lett – és egyszer csak ott állt a végén. Egy rozoga, de még ép, műgyanta bevonatú fémlétra vezetett függőlegesen felfelé egy másfél méter széles aknában, nem látta a végét a lámpája fényében. Most már izzadt rendesen, de a hőmérséklet még bőven elviselhető volt. Ivott egyet a termoszából, majd rátette lábát az első érdes létrafokra és elindult felfelé.
Hetven métert mászott, a végén már igen lassan, mivel a levegő egyre forróbb lett. A létra egy kerek csapóajtónál ért véget. Összeszedte erejét, nekifeszítette a vállát és a hátát, az ajtó pedig nehezen ugyan, de kinyílt. Lökött rajta egy utolsót, az egyetlen vastag zsanéron mozgó fémkorong pedig éktelen csikorgással hátrahanyatlott, és majdnem függőlegesen megállt. Szinte elviselhetetlen forróság csapta meg az arcát.
Ez a felszín – gondolta és önkéntelenül behunyta a szemét. Majd rögtön eszébe jutott, hogy éjjel van, hiszen így számította ki az útját. Perzselte a szemét a hőség, ahogy résnyire kinyitotta, majd nyúlt is zekéje oldalzsebébe a védőszemüvegért. A szorosan a szeme köré tapadó, ősrégi úszószemüvegre hasonlító védőeszköz valamelyest elviselhetőbbé tette a forróságot.
Kikecmergett az aknából, felegyenesedett és ránézett a karjára erősített hőmérőre: 57 fok Celsius. Próbált lassan lélegezni az arca elé kötött textilszűrőn át, de érezte, tudta, hogy pár percnél többet nem fogja itt bírni.
Körbevilágított a lámpájával – nem a szabadban volt. Jobbra és maga mögött 7-8 méter magas falat látott, fönt pedig enyhén ívelt mennyezetet. A csapóajtó felkavarta a vastag port, az apró, fényes szemcsék lassan ülepedtek le a kézilámpa fényében. Rengeteg kisebb-nagyobb dobozt és ládát látott, a legtöbbet por borította, de tőle pár méterre volt néhány, amely oldalra dőlt, vastag kartonfala felszakadt. Szédelegve odalépett az egyik dobozhoz, zekéje ujjával letörölte az évtizedes, talán évszázados port.
majd alatta a kisebb feliratot a megfakult címkén: Shanghai – Corund.
Korond! Ez Korondot jelent – tolult elő melegtől eltompult agyából a felismerés. Korondon vagyok, ide vezetett a járat… Aztán rájött, hogy mi ez a csarnok. A száz évvel ezelőtt még aktív korondi árusok központi raktára – ide érkezett az áru Kínából, innen osztották szét az út menti standokra. Rikító színekre festett, mozogni képes, elektronikus kerti törpe beépített meteorológiai egységgel, rovarriasztóval és multimédia-lejátszóval. Sárga és kék mikroledekből álló, holdas-napos animációk megjelenítésére alkalmas székely zászló. UV-álló termoszövetből ragasztott, foszforeszkáló székely harisnya. Zenére pulzáló, lézerfényekkel borított baseball-ütő.
Megszédült, a lába megbicsaklott, az agyára ereszkedő ködön át is érezte: menni kell innen, menni, minél hamarabb. Felmarkolt egy apró csecsebecsét, valahogy a zsebébe gyömöszölte, majd az ájulás határán valahogy átlépett az akna peremén, megvetette a lábát az első létrafokon és utolsó erejével a csapóajtó fogantyújába kapaszkodva lebukott és magára rántotta a kerek fémtányért. Tapogatózva, bizonytalan mozdulatokkal, akadozva mászott lefelé.
Maga sem tudja, hogy ért le, a létra aljában összerogyva már csak az ösztönei vezérelték, amikor a szájával rátapadt a termoszra. Néhány percig mozdulatlanul ült levegőért kapkodva.
Visszajövök – maga is meglepődött a másodiktól. Termoruha, légzőkészülék, és egy társ, ez lesz a következő expedíció feladatlistája – ezt már határozottan, félig hangosan mormolta nyögve, amint átmászott az omladékon. Két és fél órára elég áram volt még a lámpája energiacellájában, ezzel bőven hazaér. Haza – ízlelgette, majd nekivágott az egykori parajdi sóbányába visszavezető járatnak.
Sorozatunk korábbi részei alább olvashatók:
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.
A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.
Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?
Holtan találtak egy férfit és egy nőt a magyarországi Battonyán, ahol családi dráma történhetett. A román házaspár aradi volt.
Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…
Általában a székelyföldi medvetámadásoktól vagyunk hangosak, de amit ez a túrázó tett egy szlovákiai erdőben, amikor rátamadt egy medve, nem lehet elhallgatni.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetsége vasárnap délután sorozatban a második napon tett közzé a romániaiaknak címzett figyelmeztetést a közösségi oldalán.
A Richter-skálán 4-es erősségű földrengés volt hétfőn délelőtt 10 óra 14 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Jönnek az amerikaiak – majdhogynem Jézus második eljövetelével volt egyenrangú ez a vágy, ez az állandóan késő ígéret, ez a soha el nem jövő, egyre valószerűtlenebbé váló mesevilág.
Jönnek az amerikaiak – majdhogynem Jézus második eljövetelével volt egyenrangú ez a vágy, ez az állandóan késő ígéret, ez a soha el nem jövő, egyre valószerűtlenebbé váló mesevilág.
„...aztán egy éles fénysugár hasít bele fentről a félhomályba, a lába előtt, majd a fénykör elindul a tó közepe felé, és ott megáll.”
„...aztán egy éles fénysugár hasít bele fentről a félhomályba, a lába előtt, majd a fénykör elindul a tó közepe felé, és ott megáll.”
A tudománynépszerűsítést sem lehet az érzelmekre alapuló kommunikáció korszakában a teljes ráció fegyelmének alávetni.
A tudománynépszerűsítést sem lehet az érzelmekre alapuló kommunikáció korszakában a teljes ráció fegyelmének alávetni.
Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?
Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?
Valamint arról, hogy miként válik politikai közösségformáló elvvé a „történjen már valami!” és a „legyen végre már valami más!”.
Valamint arról, hogy miként válik politikai közösségformáló elvvé a „történjen már valami!” és a „legyen végre már valami más!”.
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
Ha leírjuk, hogy az amerikai elnök hagyja abba, és az oroszok menjenek haza, akkor kitör a béke?
Ha leírjuk, hogy az amerikai elnök hagyja abba, és az oroszok menjenek haza, akkor kitör a béke?
„Aztán az egyik paleoetnográfus előállt, hogy az elemzőben fekvő férfialak valószínűleg nem más, mint Csaba királyfi, a székelyek legendás vezére.”
„Aztán az egyik paleoetnográfus előállt, hogy az elemzőben fekvő férfialak valószínűleg nem más, mint Csaba királyfi, a székelyek legendás vezére.”
Avagy az új középkor a technikai szuperjövőben.
Avagy az új középkor a technikai szuperjövőben.
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.
A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.