Plazmavágó-blues – tizenötödik erdélyi történet a jövőből

– Na, mit szólsz, menthető?

A szerelő lassan ingatta a fejét, amitől az eddig a szemére simuló holografikus multikijelző kicsit lejjebb csúszott, de legalább így ki tudott tekinteni fölötte, át a keskeny vizsgálóasztal túloldalára.

– Hát… egészében biztos nem. Megsült a központi egység. Látod, itt ni… itt a szélén teljesen megolvadtak a vezérlő áramkörök. Ott meg megy befelé, egészen az áramkörtábla közepéig az az elszenesedett sáv… na ott érte a plazmanyaláb. Ennek annyi.

Néhány másodpercig meredten nézték az android nyitott mellkasát.

– És ha kicseréljük a központi egységet egy újra?

A bizonytalanság, amibe a kérdés vége átúszott, még egy kitartott pillanatig ott lebegett közöttük. Aztán a szerelő megrázta a fejét:

– Nem éri meg. Szinte annyiba kerül, mint egy másik andi, egy új. Ezek az egységek az androidok egyetlen részei, amiket a Keleti Központból hozatunk. Egy teljes andit előállítunk itt is, de a központi egységet nem tudjuk legyártani, ehhez a Központ technológiai kapacitása szükséges. Ezek meg nagyon védik a monopóliumukat, tudod.

Az erdélyi techközpontban valóban gyártottak androidokat. A negyvenezer hektárnyi területen, az egykori Marosvásárhelytől délre elterülő irdatlan ipari monstrum lényegében mindent előállított, amire a térség lakóinak szüksége volt. A környezetszennyezése nulla volt, semmilyen káros anyagot nem bocsátott ki, mert minden mellékterméket hasznosítottak.

Kis mértékben ugyan, de ez a gyár is hozzájárult a száztíz évvel ezelőtti környezeti kataklizmához, amikor felperzselődött a föld, szinte teljesen kihalt a maradék növény- és állatvilág, az emberiségnek pedig csak egy kis része maradt meg.

Az erdélyi régió a Keleti Központhoz tartozott. Csak ott, és a világ négy másik hasonló központjában működtek a kvantumszintetizátorok, az utóbbi száz év forradalmi találmányai. Ezekkel állítottak elő – megdöbbentően gyorsan – minden csúcstechnológiás berendezést, amivel aztán elkezdték a klímakatasztrófa következményeit felszámolni.

Minden munkát, amit nem lehetett automatizálni, az androidok végeztek. Ott is az andik dolgoztak, ahol nem voltak nagyobb automatizált ellátóegységek, karbantartó központok. Vagyis a nagyobb településeken kívül, „vidéken”, ahogy régebb mondták. Minden egyes kis tájgondozó tanyán, ahol jellemzően két-három szaki – gazda, így nevezték őket – dolgozott a talaj és az élővilág folyamatos helyreállításán, nem lehetett nagy, automata ellátóegységeket működtetni, itt jöttek képbe az andik.

– Ahogy nézem, négy lemez közül kettő biztosan jó, de lehet, hogy a harmadik is. Megnézem, hogy ez a barna folt itt mennyire felületi pörkölődés. Ha mélyebbre hatolt a hő, akkor ennek is annyi. Mi volt ez, kőzetvágós baleset? Ráesett a gépre?

– Olyasmi... de nem a nagy géppel, hanem egy kisebb kézi vágóval. De nem baleset volt… Egy gazdának valami miatt elborult az agya és odaszúrt a plazmasugárral…

A szerelő meredten nézte egy pillanatig, majd halvány félmosolyra húzta a száját, de a szeme nem mosolygott.

– Ha a sugár maximumra lett volna állítva, ennek a szerencsétlennek a teljes mellkasrésze most csak egy fekete, üveges lávapaca lenne. Még jó, hogy nem egy másik gazdára támadt rá. Ezt régebben bicskázásnak nevezték ezen a vidéken. Nagyobb összeget tennék arra, hogy helybéli a gazda, nem telepes.

– Helybéli, igen. Megúszta egy három hónapos kreditcsökkentéssel és egy ideig nem használhat semmilyen sugárvágós berendezést. Ha emberre támad, már vitték is volna, hosszú évekre.

Zsebre dugta a két emlékkártyát, majd kicsit elrendezte a néhány limlomot a műhelycsarnok nagy tolóajtaja előtt leparkolt sikló rakterében, ahonnan a „halott” andit kiemelték. Halk sivítással indult a gép, majd kis porfelhőt keltve visszaindult a hegyek közé, kelet felé.

*****

amikor egy héttel a városi útja után belépett a tanya 20 fokra légkondicionált műszaki termébe és odapillantott a csatlakozóaljzatokra kapcsolt két andira. Három másik hely üresen állt. Egy android terepen volt, a másik a „halotté”. Egy hónap múlva érkezik az új, addig be kell érjék néggyel. A csatlakozóaljzatok platformján az ötödik hely mindig is üres volt, arra sem emlékezett, hogy igényeltek volna egy ötödik andit.

Ebben a nagy műszaki helyiségben nem csak az androidok „laktak”, hanem a talajjavító, kőzetegyengető, növénygondozó gépeket is itt tárolták. Volt még három hosszú, fémlapú munkaasztal is egy sorban. Minden berendezés adatszinkronizálása, diagnosztikája, szoftverfrissítése a tágas helyiség egyik oldalfalával párhuzamosan álló központi érintőképernyős pultról történt. Odakinn, terepen, persze a kis táblagépekről vezéreltek mindent, az andikat pedig szóbeli utasításokkal is lehetett irányítani.

Három gazda dolgozott a kis telephelyen. Egyikük most terepen volt az egyik sokkarú bokorgondozóval és egy andival, olyan három kilométernyire. A harmadik a „bicskás” volt. Az incidens után azonnal lenyugodott, beismerte, hogy fáradt volt, az andi pedig szerinte túl lassan hajtott végre egy utasítást, ezért

Szánja-bánja tettét. Mivel az incidensben ember nem sérült, nem indult komolyabb eljárás sem. Ma a reggelinél azt mondta, nem aludt jól az éjjel, ezért csak délután megy ki terepre a gépekkel, addig a lakrészében pihen.

„Bicska” – mondogatta, miközben a kővágó tömzsi, de tenyérbe simuló markolatát nézegette. Kézbe vette az eszközt, bekapcsolta, majd vigyázva, nehogy az alkar hosszúságú plazmasugár hozzáérjen valamihez, próbálta úgy forgatni, mintha kés lenne. Hát, bicskához egyáltalán nem hasonlít – tűnődött –, de határozottan használható lenne fegyverként is. Bár nem tudott felidézni egyetlen olyan incidenst sem, amelyben bárki is plazmasugaras vágóeszközzel támadt volna egy másik emberre.

elfajuló nézeteltérés vagy mulatozás közben néha előkerült a zsebkés, aztán a szerencsésebb kötekedő vagy megúszta egy-egy harci sérüléssel, rosszabbik esetben két nap múlva eltemették. Amikor idehelyezték, részt kellett vennie egy viszonylag részletes helytörténeti és kultúraismereti képzésen, akkor említette a tananyag a bicskázást is, bár csak kuriózumként, nem túl részletesen.

Merengéséből az zökkentette ki, hogy alig hallható szisszenéssel kinyílt, majd becsukódott a műszaki terem bejárati ajtaja. Az eddig pihenő gazdatársa állt ott, az „android-bicskázó”. A férfi körülnézett, majd ráérősen egy másik munkaasztal felé indult. Kikapcsolta és letette a munkaasztalra a kővágót. Társa néhány lépésnyire valamivel szöszmötölni kezdett, szerszámok koccantak a fémlapon. Ő maga is visszafordult tegnap az erdőben furán mozgó fakéreg-bioszkenner egyik kiszerelt áramköréhez, rádugta az ellenőrzőpad csatlakozóit és az érintőképernyőn elindította a diagnosztikát.

Semmilyen fájdalmat nem érzett, csak valami fura rendellenességet, azt is mintha kívülről detektálná valamilyen műszerrel. Lassan lenézett, a mellkasából egy hegyes fémtengely állt ki arasznyira. Még most sem érzett semmilyen fájdalmat, csak valami fura érzés kezdett növekedni benne. „Leszúrt, hátulról… lehet, hogy most meghalok” – döbbent meg saját gondolata szenvtelen hidegségétől.

– Kurva robotok! – ahogy lassan megfordult, társa vérben forgó szemekkel, eltorzult arccal meredt rá. – Semmi szükség a rohadt andikra, mi is meg tudnánk csinálni mindent a gépekkel! A hideg ráz, ha megjelentek a közelemben! Nézel a hülye gépszemeiddel, mert nem érted, mi? Azt hiszed, te jobb vagy, csak mert harmadik generációs vagy? A testedre növesztett műhússal és bőrrel? Ugyanolyan vagy, mint a többi, egy rohadék, undorító robot! Most sem érted! Nem tűnt fel, hogy miért áll mindig üresen az ötödik hely azon a csatlakozóplatformon? Mert az a tied, te szerencsétlen! Oda állítunk be téged minden este, egy éve, mióta megérkeztél a Keleti Központból! Nekem kell programoznom a valóságérzékelésedet, az emlékeidet és az öntudat-modulodat! Öntudat, hahh!! – a férfi hangja az üvöltözéstől elcsuklott, hörgésbe fulladt.

bekapcsolja és maximumra állítja a nyaláb erősségét. „Bicskázás” – tolult fel valahonnan mélyről, – „bicskázás…” Aztán a látómezeje szélén megjelent egy gépies, vörös villogás, majd minden elsötétült.

*****

A sikló a műszaki terem előtt állt, kicsit megbillent, ahogy a gazda nyögve belódította a nehéz testet a raktérbe, majd kis porfelhőt kavarva meglódult, de nem a város felé, hanem fel, a hegyek irányába.

Sorozatunk korábbi részei:

• Húsz fényévre a Földtől – tizennegyedik erdélyi történet a jövőből
• A faültető – tizenharmadik erdélyi történet a jövőből
• Válságkezelés a Székelykőn – tizenkettedik erdélyi történet a jövőből
• Mostantól jobb! Mostantól kényelmesebb! – tizenegyedik erdélyi történet a jövőből
• Pityókaföld az erdőben – tizedik erdélyi történet a jövőből
• Az alvó vulkán mélyén – kilencedik erdélyi történet a jövőből
• Menekülés a Székelykőre – nyolcadik erdélyi történet a jövőből
• Út a mélyből – hetedik erdélyi történet a jövőből
• Az Indulás előtt – hatodik erdélyi történet a jövőből
• Demokratikus szavazás – ötödik erdélyi történet a jövőből
• Műszaki hiba – negyedik erdélyi történet a jövőből
• Ismeretlen rakomány – harmadik erdélyi történet a jövőből
• Találkozás a gyergyói erdőben – második erdélyi történet a jövőből
• Erdélyi történet 2154-ből