Új kezdet húsz fényévre a Földtől – huszonhatodik erdélyi történet a jövőből

Még egyszer, utoljára rápillantott a központi vezérlőpultra, mielőtt lement volna az Altatásba, mélyen a hajó belsejébe. Vasile néhány perccel korábban lement. Azt mondta, megvárja, addig még egyszer ellenőrzi a hibernáló rutinokat. Ő már elbúcsúzott.

Gábor végignézett a nagy pulton, minden műszer normális értékeket mutatott. Mi mást mutathattak volna, az emberiség történelme folyamán valószínűleg semmit nem ellenőriztek ennyire aprólékosan és ennyiszer. Az elmúlt hetük azzal telt, hogy átprogramozták a visszaútra a navigációt, az energiagazdálkodást és az életfenntartást, többször is lefuttatták a szimulációkat. Minden rendben volt. Ők ketten csinálták, hiszen a Föld húsz fényévnyire volt. Közben régi magyar–román nacionalista cseszegetésekkel piszkálták egymást és röhögtek nagyokat („ápoljuk a hagyományokat” – mondogatták).

Gábor a nagy, homorú panoráma-képernyőt nézte hosszasan, a monitort szinte teljesen betöltötte a Gliese 581g valószerűtlenül kék-zöld-sárga árnyalatokban tündöklő korongja. Elképesztően szép volt.

– döbbent rá sokadszorra Gábor. Ha nem a Föld, ami éppen haldoklik, akkor a Gliese lesz az új anyaföld. Ezért jöttek ide egy évvel ezelőtt. Ezért aludt mély hibernációban száz társuk a hajó gyomrában, arra várva, hogy amint a terraformálás lehetővé teszi, felébresszék őket és leköltözhessenek az alattuk zöldellő kontinensekre.

A bolygó gondosan kiválasztott pontjain elhelyezett 28 irdatlan automata terraformáló egység folyamatos munkájának hatása már mérhető volt, így néhány éven belül, mire megérkeznek a nagy telepes hajók, a Gliese atmoszférája alig különbözik majd a Földétől.

Két héttel ezelőtt futott be a hatalmas adatcsomag, aminek a feldolgozása és megértése két napig tartott. Csak ültek Vasiléval az operatív teremben, kivörösödött szemmel, fáradt aggyal, és néztek egymásra szótlanul. Az üzenetet alig pár évvel az indulásuk után küldték, húsz évig tartott, mire eljutott hozzájuk. Az volt a lényege, hogy a Gliese Kolónia projektet felfüggesztik, a telepes hajókat egyelőre nem indítják el. Az oka egy drámai technikai áttörés volt a kvantumszintetizátorok területén 2073-ban, ami a mesterséges intelligencia és a kvantumszámítógépek addigra elképesztő szinteket elért teljesítményével összekapcsolva – így fogalmaztak az üzenetben: „a létezés merőben új dimenzióit nyitja meg az emberiség előtt”.

A kvantumszintetizátorokkal szubatomi szinten lehetett belenyúlni az anyag szerkezetébe és lényegében a semmiből lehetett végtelen energiához jutni. Ami azt jelentette, hogy rövid időn belül meg lehetett oldani az emberiség, a Föld összes anyaghoz köthető problémáját. A gyilkos klímaváltozásokat is. Vagyis a Gliese Kolónia projekt okafogyottá vált, nem kell elköltözni a Földről. Erre szinte azonnal rájöttek, bár „a létezés merőben új dimenzióinak” letaglózó perspektíváját még nem tudták emberi ésszel felfogni.

Röviden: hazarendelték őket. Egy éve vannak itt, ez idő alatt otthon 54 év telt el, még 23 év az út, hibernációban. Mire hazaérnek, 107 év múlik el a Földön az elindulásuk óta. Ha ez a drámai áttörés, amiről az üzenet szól, húsz évvel ezelőtt történt, milyen változások történhettek azóta a Földön? Mire hazaérkeznek, újabb húsz év telik el.

Ahogy meredten bámulta a Gliesét a panoráma-képernyőn, Gábor fejében lassan kezdett határozottabb formát ölteni néhány zavaros gondolatfoszlány, ami – most döbbent rá –, napok óta ott bujkált a tudata mélyén. Mire a kis mágneses lifttel leért az Altatásba, tudta, mit fog mondani társának.

– Vasi, hallod… – a másik, aki a hibernátor vezérlőpultjánál ült, felpillantott a képernyőn futó adattengerből, enyhe bosszúsággal a tekintetében, mint akit megzavarnak valamiben, majd látva a Gábor arckifejezését, abbahagyta a munkát és felé fordult a forgószékkel.

– Mi az, történt valami? – meredt rá és a hangjában enyhe aggodalom rejtőzött.

Gábor még mindig őt nézte, de látszott rajta, hogy kavarognak benne a gondolatok. Kicsit fura, de nyugodt volt a hangja, amikor végre megszólalt.

Vasile szája kissé kinyílt, majd ismét összecsukódott, megköszörülte a torkát, kissé zavartan visszapillantott a képernyőre, majd ismét Gáborra. A Gliesenél együtt eltöltött egy év alatt hozzászokott, hogy társa nem beszél a levegőbe.

– Ó. És miért? – fordult szembe a másikkal, aki felült a nyitott altatóágy széles peremére.

Egy órát tanácskoztak elmélyülten. Gábor beszélt többet, Vasile inkább kérdezett és időnként – inkább magának –, összefoglalta az elhangzottakat.

Annak, hogy huszonnégy évvel ezelőtt kettejüket választották ki a Gliese-projektre, egyik szempontja az volt, hogy egyiküknek sem volt már élő közeli hozzátartozója. Az expedíció jellege miatt családos emberről szó sem lehetett. Arra készítették fel őket, hogy végleg elhagyják a Földet, társas magányuk pedig legfeljebb csak néhány évig tart majd, amíg felébreszthetik száz hibernált társukat, és a földi nagy telepes hajók is megérkeznek a Glieséhez, emberek tízezreivel. Ez most hirtelen megváltozott, mivel az üzenet nem csak az alaphelyzet gyökeres megváltozásáról szólt, hanem elrendelte a hazatérésüket is.

Gábor arra építette fel a mondandóját, hogy a kvantumszintetizátoros technikai áttöréstől a várható hazaérkezésükig közel fél évszázad telik el. Ez idő alatt, ha az új technológiák az üzenetben említett „hallatlan ütemben” fejődnek, életük hátralevő részét a lemaradásuk behozásával, lényegében idegenként élik majd le a Földön. Mire hazaérnek, az otthoni társadalom, az emberek és maga a Föld idegenebb lesz számukra, mint bármelyik másik bolygó a Naprendszerben.

– Vagy akár a Gliese 581g – nézett erősen Gábor a Vasile szemébe, akinek a fejében hirtelen összeállt az egész terv.

– Pontosan.

– És felébresztjük az alvókat.

– Még néhány hónap, és leköltözhetünk.

– És mire erről a Földön tudomást szereznek, eltelik húsz év.

– És mire bárhogyan válaszolnak, az újabb húsz év.

– Tehát legrosszabb esetben is lesz negyven nyugodt évünk.

Mindketten ránéztek az egyik Gliese-kontinens korábban közösen kidekorált térképére, rajta azzal a területtel, ami a földi Kárpát-medencéhez, Erdélyhez hasonlított, és amire korábban az erdélyi városok nevét irkálták rá, magyarul és románul.

– áradatként szabadult el a nevetésük, ahogy a térdüket csapkodva ültek egymással szemben az Altatás irányítópultjánál a nagy forgószékekben.

Odalenn a Gliese 581g keleti karéját fényárba vonta a felkelő „Nap”, a Gliese 581 vörös fénye, a Mérleg csillagképben, húsz fényévnyire a Földtől.

Sorozatunk korábbi részei:

• Szilvafák lila derengésben – huszonötödik erdélyi történet a jövőből
• Fény az egykori sóbányában – huszonnegyedik erdélyi történet a jövőből
• Téridőzavar – huszonharmadik erdélyi történet a jövőből
• Célponttévesztés – huszonkettedik erdélyi történet a jövőből
• Hetvenkét órával a nyári napforduló előtt – huszonegyedik erdélyi történet a jövőből
• Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
• Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
• Kihal az erdő – tizennyolcadik erdélyi történet a jövőből
• Kék fény az erdőben – tizenhetedik erdélyi történet a jövőből
• Ólomszarkofág a mélyben – tizenhatodik erdélyi történet a jövőből
• Plazmavágó-blues – tizenötödik erdélyi történet a jövőből
• Húsz fényévre a Földtől – tizennegyedik erdélyi történet a jövőből
• A faültető – tizenharmadik erdélyi történet a jövőből
• Válságkezelés a Székelykőn – tizenkettedik erdélyi történet a jövőből
• Mostantól jobb! Mostantól kényelmesebb! – tizenegyedik erdélyi történet a jövőből
• Pityókaföld az erdőben – tizedik erdélyi történet a jövőből
• Az alvó vulkán mélyén – kilencedik erdélyi történet a jövőből
• Menekülés a Székelykőre – nyolcadik erdélyi történet a jövőből
• Út a mélyből – hetedik erdélyi történet a jövőből
• Az Indulás előtt – hatodik erdélyi történet a jövőből
• Demokratikus szavazás – ötödik erdélyi történet a jövőből
• Műszaki hiba – negyedik erdélyi történet a jövőből
• Találkozás a gyergyói erdőben – második erdélyi történet a jövőből
• Erdélyi történet 2154-ből