Hogyan és miért lett Nicușor Danból a 2.0-ás cotroceni fikusz?

Nem, másfél évvel ezelőtt nem volt jobb választás Nicușor Dannál az államfői tisztségre. Akkor sem, ha már akkor világosan látszott rajta, hogy nem odavaló. Hogy legyen bármennyire is jó eszű, logikusan gondolkodó, magasan képzett, értelmes figura, egyszerűen szereptévesztésben van, rossz helyen van, nem élete alakítására készül, hanem a körülmények fura játéka miatt valahogy csak úgy odakerült, idegen terepre, az államelnöki tisztségbe.

Őbelőle egyből kijött a pozíció idegenség-érzése, amit azóta sem tudott levetkőzni, bennünk meg az egyre növekvő bizonyosság, hogy ennek az embernek nem egyszerűen nagy az államfői kabát, hanem hogy minden egyéb ruhadarab jobban illene rá, csak ez az egy nem.

De nem volt jobb választás, a másik jelölt ugyanis George Simion volt. Ez pedig már önmagában egy bizarr és valahol tragikus helyzet.

Románia eddigi öt államelnöke közül kettőre illett tökéletesen az az államfői kabát. Ion Iliescu magától értetődő természetesen öltötte magára és viselte összesen tíz évig. Utána is szívesen viselte volna, de a törvényes előírások miatt nem lehetett. A másik Traian Băsescu volt, aki, miután vigyorogva magára szabta, úgy viselte, mintha abban született volna.

Emil Constantinescu egy mandátumot bírt ki, őt felfalta a körülötte zajló gátlástalan átmeneti politika, nem sok mindenre lehet emlékezni az ő elnökségéből.

Klaus Iohannis Nagyszeben élén polgármesterként elért elképesztő sikerei után beköltözött a Cotroceni-palotába, ahol az addig sem túl virgonc habitusú korábbi fizikatanár mélységes passzivitásba, és komor, már-már depressziós csendbe burkolózott. Annyira, hogy gyakran hetekre eltűnt, és nem adott hivatalos életjelet magáról, holott államfőként lett volna mire regálnia vagy valamit kezdeményeznie.

Az ő esetében éppen az fordult át önmaga groteszk karikatúrájává, ami sokak szemében vonzóvá és alkalmassá tette az államelnöki tisztségre. A németes kimértség, pontosság, megfontoltság szinte egy csapásra váltott át mogorva, rezignált hallgatássá, két elnöki mandátumon át kitartó süket csenddé, a beteljesületlen remény halála fölött érzett csalódott félrenézéssé.

Aztán jött Nicușor Dan. A magasan képzett matematikus, aki tanári és kutatói pályafutása után városvédő civil aktivista, majd – alig hat évvel ezelőtt – főpolgármester lett Bukarestben. Ez a matematikusi gondolkodással megtámasztott civil múlt és attitűd később válik igazán meghatározóvá a Dan világában, mivel aztán ezzel ütközik a politika valósága. Civil aktivistaként is persze tudta, hogyan zajlik a romániai politika, de először főpolgármesterként tapasztalta meg igazán testközelből, milyen az, amikor a város és a közösség ügyeinek kezelését szolgáló tisztségnek minden oldalról nekifeszülnek az egyes politikai csoportok érdekei. Vagyis a valóság, a romániai politikai valóság.

Ez volt legalábbis a meggyőződése annak az oldalnak, amely az államfőválasztáson többségbe kerülve őt választotta elnöknek a másik oldallal szemben, amely viszont George Simionra szavazott.

Dan a România Onestă, vagyis A tisztességes, becsületes, őszinte Románia című programjával vágott neki az elnökválasztásnak. A kampányban, a nyilvános kampányeseményeken, a televízióban, és főleg a jelölti vitákon nem szerepelt jól. Vontatottan, szaggatottan, kifejezéstelen hangon beszélt, rossz volt a testbeszéde, esetlenül és félszegen mozgott, és összességében sugárzott róla, hogy nincs elemében. Nem ezzel győzte meg a támogatóit, az biztos. Azért nyert, mert az alternatíva Simion és az AUR-os világ volt, amit a többség elutasított. Legalábbis akkor még – ma valószínűleg csúnyán alulmaradna egy ilyen felállású elnökválasztáson.

Nagyon nem tett jót az elnök megítélésének, hogy az egy hónappal az elnöki beiktatása után hivatalba lépett új kormány miniszterelnökének Ilie Bolojant kérte fel, aki kíméletlen gazdasági és pénzügyi megszorításokat vezetett be. Az áfa emelése politikailag különösen érzékeny pont volt Nicușor Dan szempontjából, mivel ellenkezett a kampányprogramjában vállalt egyik ígéretével.

De nem tett jót az elnök pozíciójának az sem, hogy a Bolojan-kabinet 2026. májusi bukásával elveszítette a kormánytól kapott politikai támogatását. Ezenkívül ott voltak még az igazságügyi vezetők kinevezése körüli viták és a titkosszolgálatok vezetőinek kinevezésével kapcsolatos késlekedések is. Ezekhez tegyük hozzá a nemrég – úgy, ahogy – véget ért, hat hónapig tartó kormányzati és politikai válságot is – amelyben Nicușor Dan államelnökként, bár alkotmányos szerepkörét ugyan nem lépte túl, de érintett volt.

Az egyik legsötétebb felhő a Cotroceni-palota fölött azonban az, hogy a 2024. novemberi első elnökválasztási forduló érvénytelenítésének körülményeivel kapcsolatos kérdéseket máig sem sikerült nyilvánosan tisztázni.

A néhány nappal ezelőtti, amúgy sem túlságosan sikeres elnöki sajtótájékoztatón aztán Nicușor Dan olyat lépett, amitől a hozzá leginkább ragaszkodó civil társadalom és a média is felszisszent. Az elnök ugyanis mandátuma végéig kitiltott a Cotroceni-palotából egy őt kritizáló újságírót. Sajtókommentárok azt is felrótták neki, hogy megpróbálja elfedni a PSD és az AUR egyre nyilvánvalóbb összebútorozását, együttműködését, valamint azt, hogy a Niculescu-kormány mennyire kiszolgáltatott ennek a körvonalazódó együttműködésnek.

Dan hivatalba lépésével párhuzamosan kezdődött az elkomorulása és a hallgatása is. Ez kísértetiesen hasonlít elődje, Klaus Iohannis elhallgatására, befele fordulására. Mintha lenne valami a Cotroceni levegőjében, ami lehűti a frissen beköltöző elnököt, ha az saját tervekkel érkezik és a saját feje szerint próbál csinálni valamit. És főleg ha „kívülről” érkezik, és pusztán a népszerűsége, a társadalmi elfogadottsága, vagyis a választás eredménye alapján lesz elnök.

Hogy az országot életben tartó erők szempontjai nem feltétlenül esnek egybe egy szépen összeállított – és utólag bebizonyosodottan naiv – elnöki választási program pontjaiban foglalt szép és nemes ígéretekkel. Hogy ezek az erők – titkosak és kevésbé titkosak, politikai és egyéb erők, hivatalos és informális entitások, itthoniak, de külföldiek is, amelyek gyakran egymással is szemben állnak – bizony megszabják az irányokat, összehangolják a pályákat, amelyek mentén a Románia nevű projekt a továbbiakban működtethető lesz, ehhez pedig őt, az államfőt is használni fogják.

A demokratikus reformokat zászlajára tűző civil aktivista borzas haja pedig valószínűleg égnek állt, amikor rádöbbent, hogy milyen méretű politikai, titkosszolgálati, geopolitikai és egyéb érdekérvényesítő játszmák metszéspontjába csöppent.

Olyan lehetett ez a pillanat, mint azok a mémképek, amelyeken a tiszta szívű, becsületes, önmaga erejében és igazságában töretlenül hívő fantasy-harcos egyszer csak szembesül egy nála százszor nagyobb, hegynyi szörnyeteggel, aki éppen meglendíti irdatlan fegyverét, a harcos pedig a magabiztos erő csúcsairól egyből a kétségbeesett kiszolgáltatottság mélységeibe zuhan.

Fotó: StockCake.com

Az abszolút fölényt rögtön felismerő, saját elenyészően jelentéktelen személyét azonnal felismerő figura tragikus megsemmisülésének pillanata ez.

Ha Emil Constantinescu, akkor valahogyan, erőtlenül végigviszi a mandátumát, majd udvariasan, de kínosan mosolyogva veszi a kalapját és a lehető legkisebb zajt keltve távozik.

Ha Klaus Iohannis, akkor tisztsége fogságában befele fordul és komoran hallgat, esetleg robottá változva még úgy tesz, mintha cselekedne, de már idegen program fut rajta.

Ha pedig Nicușor Dan, akkor egy darabig még ütközteti magában a korábbi civil aktivistát a profiként viselkedni próbáló politikus ideáljával, kompromisszumokat keres – és talál is, mert gondosan megtervezetten elé teszik. Aztán rádöbben, hogy csapdába került, kényszerpályákon mozog, de mindennap felkel a nap, továbbra is ő az elnök, akinek rendszeresen ki kell állnia a nyilvánosság elé és úgy kell tennie, mintha ténylegesen főszereplő lenne az ország életében, nem eltérített akaratú marionettbábu.

Iliescu és Băsescu beszélt a rendszer nyelvén, mert ők maguk is onnan érkeztek. Nem demokráciát építeni és reformokat végigvinni akartak, hanem a rendszert működtetni. Constantinescu, Iohannis és Dan „kívülről”, idegenként érkeztek az államfői tisztségbe – mindhárman elbuktak, mindhármukból fikuszt csinált a Cotroceni. Mindhárman tragikus hősök.

Nicușor Dantól az is nagy teljesítmény lesz, ha végigviszi elnöki mandátumát. Az elsőt és egyetlent, mert második biztosan nem lesz, a rendszer láthatóan kezdi megunni az ilyen típusú figurákat.

Ettől függetlenül valóban nem volt jobb választás Nicușor Dannál az államfői tisztségre másfél évvel ezelőtt.