Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Nekinyomódott a fülke oldalának, ahogy a szöcske megrándult, a gép jobb oldala mintha valami rugalmas akadálynak ütközött volna. Ötven méteres magasságban azonban semmilyen akadály nem volt, csak a meleg levegő, délibábosan vibráló rétegein áthomálylottak a dombok, mögöttük a hegyekkel, amelyek irányába a szöcske repült.

A jobb oldali hajtóművel valami baj van. Bár a szöcske egyelőre repült, tudta, hogy jön majd a második rántás, majd a következő, végül a hajtómű leáll. Egy motorral pedig legfeljebb pár kilométert repülhet még, utána a tolóerő-kiegyenlítő megadja magát. Töviről hegyire ismerte a szöcske teljes felépítését, pontosan tudta, mire számíthat.

Ezeket a gépeket legfeljebb százötven-kétszáz kilométeres utakra tervezték, inkább a könnyűségük és fürgeségük miatt szerették használni. A hosszabb távokra ott voltak a robusztusabb szállítóeszközök, az alacsonyabban és lassabban repülő, de szívós transzsiklók, a bivalyok, ahogy mindenki nevezte őket. De hát egy bivallyal már a régi Királyhágónál elkapták volna, muszáj volt szöcskével elmenekülnie. A szöcske pedig az extra energiatelepek beszerelése ellenére is jelentősen túllépte szokott hatósugarát.

Légvonalban csak alig több, mint háromszáz, de a domborzat és főleg az óvatosság miatt nem lehetett légvonalban repülni. Normális körülmények között senkinek eszébe nem jutott volna a Nyugati Központtól egy szöcskével elindulni ebbe a kis elhagyatott medencébe, amit régebben Felső-Háromszéknek neveztek. De hát a körülményeket mindennek lehetett nevezni, csak normálisnak nem… Az ülés mellé pillantott, a matt fekete fémdobozra.

A medence keleti karéjában, pár kilométerre a hegyek lábától egy nagy katonai központ működött, aztán tíz évvel ezelőtt, ahogy a Keleti-Kárpátok gerincén beüzemelték az automatikus határvédelmi rendszert, már nem volt szükség az állandó és nagyszámú katonai jelenlétre. Azóta csak néha vetődött erre egy-egy járőr, de sok dolga nem akadt. A fejesek pedig a Nyugati Központban úgy döntöttek, hogy a távolról irányított védelmi rendszer tökéletesen bevált, a bázist felszámolták, csak egy kis karbantartó csoport teljesített itt szolgálatot.

A medence ezen kívül lényegében néptelen volt, a korábbi, éveken át tartó keleti betörések miatt ez a vidék igencsak veszélyessé vált, ezért az amúgy sem túl nagy számú lakosság elköltözött. Az új védelmi rendszer élesítése utáni években sem költözött vissza senki, a lakott területek csak nyugatabbra, a Földvári régióban kezdődtek.

Tizenkét méterre vitte a gépet, nézte, amint elsuhannak alatta a gyér bokrok és csenevész fák. Aztán a harmadik, erősebb rándulás után a jobboldali hajtómű leállt, a számítógép azonnal beindította a tolóerő-kiegyenlítőt, a szöcske pedig lelassult. Még két perc, aztán annyi – gondolta. A hegyek még olyan tíz-tizenöt kilométernyire voltak, de addig biztosan nem tud elrepülni. A tolóerő-kiegyenlítő nem bírja ki, egyetlen szerepe az volt, hogy a helyzethez mérten biztonságos kényszerleszállást tegyen lehetővé, két perc működés után lekapcsolt. Addig le kellett szállni, különben a féloldalas meghajtás miatt a szöcske irányíthatatlanná válik.

Lágy ívben tette le a gépet egy száraz fűvel borított területen. Kis zökkenéssel állt meg, ahogy beidegződött mozdulattal leállította a kínlódó baloldali hajtóművet. Kis hátizsákjával, a fekete fémdobozzal a kezében mászott le a fülkéből, közben átfutott az agyán, hogy ez volt az utolsó útja a géppel. Hat éven át használta, szerelte, módosítgatta, úgy ismerte minden porcikáját, mint a tenyerét. Minden út után körbejárta a szöcskét, mindig hátulról kerülve meg a gépet.

Ott is volt, amit keresett, a jobb hátsó vezérsík és a farokrész találkozása fölött tapadt a fémborításhoz a nyomkövető kis lapos, piszkosszürke korongja. Hát persze, hogy követték, az lett volna furcsa, ha nem teszik. Viszont az, hogy hagyták eddig eljutni, csak egyet jelenthetett – fűzte tovább a gondolatot –, megvárták, amíg lakatlan területre ér. Akkor viszont… Teljes erőből futni kezdett, el a géptől, a hegyek irányába.

A kis önirányító robbanó drón sivító hangját csak pillanatokkal a becsapódás előtt hallotta meg, ezután a szöcske tűzlabdává változott, a darabjai pedig szerteszét repültek. Egy darabig még nézte a parázsló roncsokat, majd a hátizsákjába dugta a kis fekete fémdobozt és elindult a hegyek felé.

***

A porfelhőt csak akkor vette észre, amikor olyan kilométernyire volt tőle. Homlokát törölgetve megállt és nézte, amint közeledik, most már a járgányt is látta. Kétszemélyes kis szállítósikló volt, egyenesen feléje tartott. Ketten ültek benne, most már jó látta, ahogy a légpárnás jármű lassított, megkerülte őt, majd néhány méternyire megállt. Egy nő és egy férfi. Az elektronikus kijelzővel egybeépített taktikai napszemüveget, amit a nő viselt, felismerte, ők is ilyet használtak a Nyugati Központban, bár ez egy valamivel korábbi modell volt.

– A Nyugatitól jöttél, ugye? – a férfi hangja közvetlen, de határozott volt.

– Én Dok vagyok, ő meg Zoé – folytatta a választ meg sem várva, és a nőre nézett, aki bólintott – Láttuk a szöcskédet. Vagyis hát… ami maradt belőle – nézett a férfi kelet felé fanyar félmosollyal.

Kereste a szavakat, hogy mit is válaszolhatna, de a nő megelőzte:

– Na gyere, ugorj fel, elviszünk a bázisra – intett a sikló nyitott raktere felé.

– Szóval ti a karbantartók… a bázisról…

– Honnan máshonnan? Ötven kilométeres körzetben senki nincs itt – a férfi most már szélesen vigyorgott.

Felmászott a raktérbe, hátizsákját az ölébe véve leült és megkapaszkodott az egyik bukócsőben. Aztán a nő gázt adott, a sikló pedig éles kanyarral északkeletnek fordult és porfelhőt keltve elhúzott.

***

Egy kisebb és két nagyobb, földszintes épület vette közre a poros területet, ahol megálltak. Két másik, ugyanilyen szállítósikló állt az egyik nagyobb csarnok mellett. Embert sehol nem látott.

– Ez a híres Keleti bázis – nézett hátra Zoé, mielőtt kiugrott volna a siklóból. – Mindenki meglepődik, aki először látja – folytatta nevetve –, de persze ez csak a felszín, szinte minden a föld alatt van – mutatott egy kicsit távolabbi, szabályos négyszög alakú területre, amelynek egyik oldala csak alig emelkedett ki a földfelszínből. – A főbejárat.

Ahogy a szemét árnyékolva odanézett, valóban egy dupla tolókapus bejáratot látott, de annyira belepte a por, hogy első pillantásra elég nehéz lett volna felfedezni.

Néhány perc múlva hetedmagával ült egy nagy asztal mellett. Zoén és Dokon kívül még négyen voltak, két nő és két férfi, ők voltak az egykori Keleti bázis karbantartó személyzete. Elmondta, kicsoda és honnan jött, de feltűnt neki, hogy nem lepődtek meg. Vagyis… érdeklődéssel hallgatták, de volt valami fura a viselkedésükben.

de rögtön válaszolt is a saját kérdésére – két hónapja. Azóta új identitással él a Földvári régióban – Róka nem kispályás – vigyorgott az asztal túlsó oldalán ülő alacsony, keskeny arcú férfira, aki egy táblagép képernyőjébe temetkezett.

– A legutóbbi? – vonta fel a szemöldökét – Jött valaki más is előttem?

– Te vagy a negyedik az utóbbi egy évben – erre alig rejtett vigyorgással mindenki fészkelődni kezdett.

– A negyedik! De mi lett velük? És mi van az új identitással? Meg miért röhögtök? – zavarában hol egyikre, hol a másikra nézett, ahogy próbálta egyszerre megemészteni a hallottakat.

– Ötödik éve vagyunk itt – kezdte Dok –, pedig egy évre jöttünk karbantartónak. De nem érkezett meg a váltás. Napokig, aztán hetekig vártuk, de sehol semmi, érted? A hivatalos csatornákon semmilyen utasítást nem kaptunk, a kérdéseinkre sem válaszolt senki. Végül a kockafej Rókánk szépen megtúrta a 2-es adminisztratív réteget, tudod, ebben zajlik az ilyesféle kommunikáció, de semmit nem talált, ami ránk vonatkozna. Viszont a bázis reaktorát nem lehet felügyelet nélkül hagyni, mert ha elszáll, akkor megy vele a teljes Földvári régió, de még a Csíki is, úgyhogy maradtunk. Viszont az ellátási szállítmányok időben érkeztek, az automata siklók hozták a szokott dolgokat, élelmet, egyebet. Ez persze gyanús volt, úgyhogy Róka kicsit továbbment és benézett a Nyugati Központ lokális szervereibe.

A Nyugatiban senki nincs, aki csak úgy „benézett” volna! – most már teljesen összezavarodott. Dok intett egyet nyugtatólag és folytatta:

– Tudjuk, persze… de Róka talált valamit. A tényleges adatállományok és a szoftveres adatelérési interfészek között van egy rejtett biztonsági réteg. Leginkább egy hologramhoz lehetne hasonlítani. Egy adathologram, ami megtéveszti a behatolót és elhiteti vele, hogy a szerverek törhetetlenek. De Rókának sikerült megkerülnie – nézett Dok a programozóra, aki megint a táblagépére meredt. – A részleteket én sem értem teljesen, de ezeknél fontosabb, amit Róka odabenn talált.

Adathologram, részletek… semmit nem értett, de nem szólalt meg, csak meredt Dokra meg a többiekre.

– Nos, a teljes erdélyi régió és a Nyugatinak a központi adminisztratív és infrastrukturális rendszere évek óta teljesen automatikusan működik. Nincs felsőbb emberi felügyelete. Róka azt mondja, hogy egy igen fejlett mesterséges intelligencia koordinál mindent.

– Most fogózz meg – Dok mereven a szemébe nézett – A vezetőség, a régiós tanács, a bizottságok és az elnökvezér évekkel ezelőtt elhagyták nem csak az erdélyi régiót, hanem a Földet is, valószínűleg a Prospero-8-as orbitális állomáson élnek. A robotpilóta vezéreli az egész rendszert, az MI.

– De mi van a másik három lázadóval? Mit hoztak a Nyugatiból? Mi lett azokkal az adatokkal? – tapogatta meg a szék lábához támasztott hátizsákján keresztül a fekete fémdobozt.

Dok elnézően mosolygott, majd Rókára nézett, aki felpillantott a táblagépből és magyarázni kezdett:

Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus. Vagyis ahogy illetéktelen hozzáférés történik, átírja a teljes adatállományt valami ártatlan adminisztrációs tartalommal.

Dok folytatta:

– Az előző három lázadó, aki a Nyugatiból jött, ugyanilyen adattárolókkal jött. Mind a keleti határvédelmen akartak átjutni. Csakhogy az lehetetlen, azokat az energiamezőket az MI irányítja, ott bezzeg nem téved… A szöcskéiket ugyanúgy az automata drónok semmisítették meg, és őket is felszedtük, mint téged. Élelmiszer-ellátási statisztikák, ártalmatlan közlekedési adatbázisok és szabadidő-eltöltési kimutatások voltak az adathordozóikon, miközben ők azt hitték, létfontosságú rendszerbiztonsági titkokat visznek Keletre, hogy a segítségükkel megdöntsék a rendszert. Itt nem maradhattak, aztán miután magukhoz tértek, Róka csinált nekik új identitást… itt élnek a Földvári és a Csíki régióban. Az MI nem bosszúálló, nem foglalkozik a megkeresésükkel.

– De ha Róka ennyire bele tud mászni, nem tud valamilyen megoldást is találni, hogy valahogy hozzáférjen azokhoz az adatokhoz?

igen, a kormányzat működteti a Nyugati Központban. Rókának huszonháromezer évre lenne szüksége, hogy az itteni hagyományos technikával feltörje, szóval… a rendszerváltás ezúttal is elmarad. Sajnálom.

***

Kinn állt a mezőn, az épületegyüttes mellett, nyugatra nézett, ahol a lemenő nap utolsó sugarai mélyvörösbe vonták az ég alját. „A rendszerváltás ezúttal is elmarad” – csengtek a fülében Dok szavai. Kilöttyintette a fémbögréből a kihűlt tea maradékát, majd lassan visszabaktatott a kis épületbe.

Sorozatunk korábbi részei:

• Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
• Kihal az erdő – tizennyolcadik erdélyi történet a jövőből
• Kék fény az erdőben – tizenhetedik erdélyi történet a jövőből
• Ólomszarkofág a mélyben – tizenhatodik erdélyi történet a jövőből
• Plazmavágó-blues – tizenötödik erdélyi történet a jövőből
• Húsz fényévre a Földtől – tizennegyedik erdélyi történet a jövőből
• A faültető – tizenharmadik erdélyi történet a jövőből
• Válságkezelés a Székelykőn – tizenkettedik erdélyi történet a jövőből
• Mostantól jobb! Mostantól kényelmesebb! – tizenegyedik erdélyi történet a jövőből
• Pityókaföld az erdőben – tizedik erdélyi történet a jövőből
• Az alvó vulkán mélyén – kilencedik erdélyi történet a jövőből
• Menekülés a Székelykőre – nyolcadik erdélyi történet a jövőből
• Út a mélyből – hetedik erdélyi történet a jövőből
• Az Indulás előtt – hatodik erdélyi történet a jövőből
• Demokratikus szavazás – ötödik erdélyi történet a jövőből
• Műszaki hiba – negyedik erdélyi történet a jövőből
• Ismeretlen rakomány – harmadik erdélyi történet a jövőből
• Találkozás a gyergyói erdőben – második erdélyi történet a jövőből
• Erdélyi történet 2154-ből