Miért akarunk kifesteni egy égő házat? Gondolatok az iskolai egyenruhák kérdéséről

Szinte már anakronisztikusnak nevezhető az a törvénytervezet, amely a kommunizmus óta először újra kötelezővé tenné az iskolai egyenruha használatát, és amely a múlt héten már meg is kapta a szenátus közigazgatási szakbizottságának jóváhagyását. No persze innen még messze vagyunk attól, hogy a törvényt el is fogadják, és az érvénybe lépjen, de már maga az meglepő, hogy 2026-ban, Romániában ez egyáltalán felmerült.

A tervezet kidolgozói (PSD-s honatyákról van szó) szerint

amely nagyon gyakran oda vezet, hogy a szegényebb diákokat kiközösítik, megszégyenítik, bántalmazzák a társaik. Mai, divatos szóval ezt bullyingnak hívják, ami magyarul talán leginkább a megfélemlítés szóval írható le.

Ez a jelenség mindig is létezett az iskolákban, bár kétségtelen, hogy manapság erősödni látszik, és a tervezet kidolgozóinak abban talán igaza van, hogy a jól érzékelhető szociális különbségek ezt valóban fokozhatják.

Mindenki emlékszik arra a faszfejre az osztályból/iskolából, akivel a nem kevésbé faszfej újgazdag szülei tökéletesen elhitették, hogy ő többet ér, mint bárki más, csak mert apucinak sok pénze van. Ennek megfelelően úgy is viselkedett, a többiek rovására.

Igazából nincs rosszabb egy serdülő számára, ha folyamatosan megszégyenítik, csak mert neki nincs márkás cipője és ruhája, méregdrága telefonja.

Ám ezzel máris elérkeztünk az első és legfontosabb ellenérvhez az egyenruhákkal kapcsolatban:

Ott van még a táska, esetleg az ékszerek, és ami korunkban a legfontosabb: a technikai eszközök, elsősorban a telefon. Ha egy diák minden évben a legújabb iPhone-nal érkezik meg a suliba (ráadásul minden reggel a szülők hozzák be a kétszázezer eurós Mercedesszel), akkor lényegében mindegy, hogy egyenruhát visel-e, vagy a legújabb divat szerint öltözködik, mindenki tudni fogja, hogy az ő családja gazdag.

Ahogy arról a diákról is mindenki tudni fogja, hogy a szülei szegények, aki kopott cipőben, a legolcsóbb iskolástáskával, ócska telefonnal vagy telefon nélkül megy be az órákra. A diákok, különösen az ifjabbak pedig nem fogják véka alá rejteni, amit gondolnak: könyörtelenül megszégyenítik a kevésbé tehetős társaikat. Különösen igaz ez a mai, önkifejezésre, imázs- vagy ha úgy tetszik, „profilépítésre”, egoizmusra maximálisan hajlamos korban.

– mondta ki az angol filozófus, John Locke már a 17. században, vagyis nincsenek velünk született elvek. A gyerekek nem úgy születnek, hogy lenne erkölcsi érzékük vagy meglennének bennük azok a gátak, amelyek visszatartják őket attól, hogy bántsák a társaikat.

Nem véletlen, hogy a parlament és a kormány konzultatív szerve, a munkáltatók, munkavállalók és szakszervezetek képviselőiből álló Gazdasági és Szociális Tanács (CES) azzal utasítja el a tervezetet, hogy az egyenruha valójában mit sem oldana meg, inkább az előítéleteket kellene megszüntetni, a mentalitáson kellene változtatni, mégpedig a nevelés által.

Egy másik gyakran ismételt ellenérv szerint a szülőknek is plusz anyagi terhet jelentene az egyenruhák beszerzése – különösen a ruhákat gyorsan kinövő serdülő gyerekek esetében –, és bár a tervezet arra is kitér, hogy állami támogatást is biztosítanának a ruhák megvásárlásához,

A tervezet tehát kétszeresen időszerűtlen.

Arról nem is beszélve, hogy a kamaszok – akiknek végtelenül fontos az önkifejezés minden elképzelhető formája – borítékolhatóan gyűlölnék, ha rájuk kényszerítenék az egyenruha viselését.

Eközben ott vannak az igazán fontos, ha úgy tetszik, „korszerű” problémák is, mint az, hogy miképpen kellene szabályozni, egyáltalán hogyan lehetne ellenőrizni azt, hogy a diákok a házi feladataik hány százalékát csináltatják meg a mesterséges intelligenciával, ahelyett, hogy a saját fejüket használnak, más szóval: tanulnának.

Ez különösen úgy nehézkes, hogy már maguk a tanárok is egyre inkább az AI segítségére támaszkodnak, és ha ők is ilyen példát mutatnak a diákoknak,

Arról nem is beszélve, hogy a bullying már nem csak az iskolában virágzik, de az online térben is. A közösségi oldalakra regisztráló fiataloknak olyan szintű megfélemlítésben lehet részük ezeken a felületeken, amely beláthatatlan következményekkel, helyrehozhatatlan károkkal járhat. Aki még nem látta, azoknak ajánlom a témában a Kamaszok (Adolescence) című minisorozatot a Netflixen, amely valós eseményeket dolgoz fel, és amely hátborzongatóan mutatja meg a mostani kamaszok kegyetlen világát,

Ezért használtam az elején az anakronisztikus jelzőt a tervezetre: mert nem a problémákkal foglalkozik, csak elrejteni próbálja őket.

Van az a jól ismert logikai feladvány: felkelsz reggel, a falakról mállik a vakolat, eltűntek a függönyeid, a víz pedig forr a vázádban. Melyik problémával foglalkozol előbb?

Egyikkel sem, mert a házad ég.

Érdemesebb lenne azon gondolkodni, hogy miként kellene szabályozni a kiskorúak internethasználatát – hogy megóvjuk őket az igazán veszélyes bullyingtól, ahiszen a Kék bálna kihívás vagy a Momo-jelenség óta tudjuk, hogy ez konkrétan életveszélyes is lehet – ahelyett, hogy egyenruhát húzunk rájuk, miközben hagyjuk őket tovább szenvedni a kor embertelen kegyetlenségétől.