Románia digitális állam kíván lenni, ehhez azonban nem elég a „sínes doszár” kiiktatása

Az Agile a lényegét tekintve egy szoftverfejlesztési szemlélet, amelynek a jelenlegi online digitális kultúra kialakításában meghatározó szerepe volt. Eszmeileg nyilván a kaliforniai Szilícium-völgy szellemiségéhez kapcsolódik, mint nagyjából minden, a jelenlegi életünket döntően befolyásoló ezernyi kezdeményezésnek (hogy például csak a Google-t vagy a Facebookot említsük).

Az 1990-es évek közepétől a 2000-es évek elejéig tartó dotcom-korszakban, amikor az internet nem csak széles körben elterjedt, hanem gazdasági szereplővé is vált, a Szilícium-völgyi startup szoftvercégek és digitális szolgáltatásokat fejlesztő vállalkozások teljesen új szemlélettel találták ki, tervezték meg és gyártották le a termékeiket. Az addigi nagyvállalati munkafilozófia az ő szemükben indokolatlanul elbonyolított, lassú, bürokratikus folyamatokat feltételezett, amelyek nehézkes, előre kidolgozott módszertanokon alapulnak, és mereven ragaszkodnak az előre kidolgozott tervekhez. Ezeket ők ösztönösen meghaladni kívánták, amit az is elősegített, hogy

Ebből alakította ki néhány szoftverszakember az Agilis Kiáltványt, amelyben egyberakták az egyébként már évek óta alkalmazott új munkafilozófia alapelveit. Ezek pedig végtelenül egyszerűek:

• készítsünk mielőbb működő terméket,
• a fejlesztés során azonnal igazodjunk a megváltozott követelményekhez, és ha kell, térjünk el az eredeti tervektől, ha a projekt célja megkívánja,
• legyen folyamatos kommunikáció a megrendelő és a fejlesztő között,
• bízd a projektet sikerorientált és hatékony emberekre, akiknek megadsz mindent, hogy elvégezzék a dolgukat és bízz is meg bennünk,
• végeérhetetlen értekezletek és bürokrácia helyett közvetlen, állandó kommunikáció a munkacsoporton belül,
• légy végig rugalmas, egyszerűsíts, ahogy lehet.

Nem kell nagyon részletesen belemenni annak a technikai részleteibe, hogy konkrétan hogyan is működik egy agilis munkacsoport, az alapfilozófia bőven elegendő a továbbiakban.

Erősen sztereotip, de a valóságból kiinduló képe egy ilyen agilis csoportnak az a kép, amit az ilyen témájú filmekben láthatunk: néhány szakmailag igen jól felkészült, rövidnadrágos, nagy hajú fiatal ücsörög a számítógépek előtt egy helyiségben, pizzák és kávés poharak társaságában, elmerülve ötletelnek, kitalálnak valamit, majd éjt nappallá téve meg is valósítják. A legnagyobb Szilícium-völgyi ötletek, amelyekből ma több száz milliárdos globális jelentőségű iparágak lettek, így születtek, a hatékonyság jegyében, a bürokrácia és a klasszikus vállalati hierarchiák és bonyolult szabályrendszereken alapuló termelési folyamatok teljes mellőzésével.

Amit egy megrendelő mondjuk januárban fontosnak tart, júniusra megváltozhat, és ugyanígy a felhasználói igények is. Ezért nem elegendő a korábbi, klasszikus mérnöki szemléleten alapuló „elkészítjük a terméket, aztán átadjuk” hozzáállás, helyette a „folyamatosan fejlesztjük, rugalmasan, igazodva a mindenféle változásokhoz”. Ebben a szemléletben kulcsfontosságú a tévedés fogalma is: a hiba már nem az, amit mindenáron el kell kerülni egy projektben, hanem tudásforrás, létfontosságú visszajelzés, ami megmutatja, hogy mit kell másképp csinálni.

Például a Facebook vagy a Google algoritmusai folyamatosan változnak, mivel a visszajelzések alapján folyamatosan adaptálják azokat. Ebben benne vannak a tévedések is: gyakran látunk olyasmit, hogy valamelyik platform megváltoztat egy funkciót vagy bevezet egy újat – ha a visszacsatolás alapján úgy látják, hogy van rá igény és működik, akkor marad, ha nem, akkor nem erőltetik. Ezért a platform – vagyis a termék –, soha nincs kész, a folyamatos fejlesztés állapotában van.

És akkor itt egy huszárvágással átlépünk az állami, ezen belül is a romániai állami digitális szolgáltatások kérdésére, ugyanis

az Agilis hozzáállás alapelvei kifejezetten indokoltak és jótékonyak lennének az online intézményi szolgáltatások fejlesztésében.

Természetesen nem lehet maradéktalanul alkalmazni az Agilis filozófiát magára az államra, mivel az nem egy eleve és szinte kizárólag gazdasági erőtérben működő startup. Az állam működésének lényegi meghatározója a hosszú távú és stabil tervezés, a kiszámíthatóság és a biztonság. Akkor is, ha folyamatosan szó van arról, hogy miként lehetne az állam és intézményeinek működését optimizálni és átláthatóbbá tenni, a polgárainak visszajelzései nyomán is.

A korábbi papír- és dossziéalapú adatbázisok és nyilvántartások mára szinte teljes mértékben digitalizálódtak. A lakosság- vagy gépkocsi-nyilvántartás, az egészségügyi rendszer, a szociális és munkaügyi rendszer, az adózási és elektronikus számlázási rendszer, az oktatás és az önkormányzati szolgáltatások ma már így működnek. Ez óriási előrelépés mind az intézmények, mind pedig a lakosság vagy a gazdasági szereplők számára, mivel gyorsan és hatékonyan lehet hivatalos ügyeket intézni otthonról, egy laptopról vagy telefonról. Mindaz az ügyintézési lehetőség, ami ma pár kattintással elérhető például a Ghișeul.ro platformon, korábban időigényes, kényelmetlen és bürokratikus folyamat volt iratok fénymásolataival, hivatali időpontfoglalással, morcos hivatalnokokkal és a híres-hírhedt „sínes doszárral”, a digitális kor előtti romániai közadminisztráció gyászos szimbólumával.

Nos, ezek az állami digitális szolgáltatások mind-mind szoftverekre alapuló nagy informatikai megoldások, amelyekre ugyanúgy vonatkoznak mindazok a törvényszerűségek és biztonsági kihívások, amelyek a nagy szoftverprojektekre is.

Az alapkérdés, ami itt feltehető, az, hogy az állam klasszikus, közbeszerzési logika, és egy sor előre lefektetett, állandónak tekintett feltételrendszer alapján legyártott, majd beüzemelt „kész termékként” kezeli ezeket az informatikai projekteket, vagy pedig olyan,

A valóságot nézve a válasz felemás. Az egyik beszédes példa az egészségügyi nyilvántartó és biztosítási rendszer. A háziorvosokat, a kórházakat és a gyógyszertárakat az állami egészségbiztosítóval összekötő rendszert több mint húsz évvel ezelőtt üzemelték be. Ami önmagában jó dolog – az a gond, hogy ez a bővülő projekt a működésének teljes eddigi időtartama alatt folyamatosan és rendszeresen műszaki nehézségekkel szembesült, hetente lefagyott, belassult és pokollá tette mindazok életét (orvosok, gyógyszerészek stb.) akiket az állam a használatára kötelezett.

Egyértelmű, hogy ezt a nagy projektet „kész termékként” vette át és üzemelte be az állam, amelyért nem mellesleg hatalmas összegeket fizetett. Holott az Agilis tervezési és projektmenedzselési elvek alapján igen sok nehézség kiküszöbölhető lett volna.
Az Agilis filozófia alapján ugyanis a beüzemelt rendszer folyamatos adaptációjára, módosítására, a felhasználókkal való állandó és hatékony kommunikációra, meg egyáltalán: hatékonyságra és az egész projekt okos átlátására lett volna szükség.

Hanem például az ügyeskedés és a korrupció. Egy ilyen, egyébként igen árérzékeny, vagyis a legalacsonyabb árat mondó pályázót favorizáló közbeszerzési eljáráson győztes vállalkozó megteheti azt, hogy rengeteg pénzért leszállít egy gyenge, összefércelt projektet, amiről aztán kiderül, hogy nem működik. Mire a vállalkozó újabb hatalmas közpénzösszegekért hosszasan, évekig toldozza-foldozza a rendszert, ráadásul úgy, hogy a munkát olcsón elvégezteti kétes minőségű alvállalkozókkal, ő pedig elteszi a pénzt. Ilyesmire rengeteg példa volt a romániai állami digitalizáció évtizedei alatt, az egészségügyi rendszer vonatkozásában is.

E tekintetben a legújabb fejlemény az új egészségügyi platform szeptember 1-jei beüzemelése, amelyről ordít, hogy kormányzati, politikai projekt (Hofi Géza egyik poénja volt, hogy amíg léteznek külön észérvek és külön politikai érvek, addig bizony baj van). A céljai szépek és hasznosak: még hatékonyabbá tenni az emberek egészségügyi adatainak nyilvántartását, a receptrendszert, a háziorvos-szakorvos-gyógyszerész-egészségbiztosító kapcsolatot és biztosítani a polgárok hozzáférését a saját egészségügyi adataikhoz. Ez a rendszer már működésének első napján megfeneklett. Kiderült, hogy az egyik legfontosabb felhasználói csoporttal, a háziorvosokkal nem is ismertették a rendszer működését, nem kaptak tájékoztatást a használatáról és a regisztráció sem működik.

Az állami adatbázisok óriási mennyiségű, igen érzékeny információt tartalmaznak, ezeknek a védelme kulcsfontosságú, nemzetbiztonsági kérdés. Ezeknek az adatbázisoknak a kezelésében és védelmében nagyon szembetűnően megnyilvánul a nem megfelelő hozzáállás.

Ha mégis ez történik, akkor jönnek az ahhoz hasonló problémák, mint amivel az ország kataszteri hivatala szembesült a nyáron: hackerek feltörték és működésképtelenné tették a teljes informatikai rendszerét. Az állami kiberbiztonsági hatóság minap megjelent vizsgálati jelentése szerint elképesztő hanyagságok sorozata vezetett oda, hogy egy hónapi nem működött a kataszteri hivatal létfontosságú rendszere. A hivatal szinte négy napig nem is tudta, hogy hackertámadás érte. A vizsgálat során kiderült, hogy létfontosságú alrendszerek működését biztosító szoftverek igen régi verziói futottak a szervereken, a rendszer belső struktúrája rosszul megtervezett volt, és a rendszerhez való adminisztrátori, tehát működtetői hozzáférés jelszavainak kezelésében is igen komoly rendellenességeket tapasztaltak.

Történtek hasonló kiberbiztonsági incidensek más fontos területeken is, hackerek feltörtek kormányzati honlapokat, közszolgáltatások adatbázisait és a magánszektort sem kímélték, például nagy áruházláncok informatikai rendszereit sem, ahol a vásárlók személyes adatait tárolták.

Hogy ki és miért követte és követi el őket folyamatosan, itt most talán másodlagos kérdés, a legégetőbb lenne állami szinten tudatosítani, hogy egyszerűen nem lehet a laza „jól van az úgy” kelet-európai-balkáni viszonyulással kezelni létfontosságú informatikai rendszerek védelmét.

Ezeknek a rendszereknek a működtetésével az állam a Szilícium-völgy szakterületére lép be, ahol nem politikai, kormányzati vagy egyéb megfontolások uralkodnak, hanem a digitális világ könyörtelenül egzakt, matematikán alapuló szabályszerűségei. Ha egy kulcsfontosságú rendszeren futó, annak védelmét szolgáló biztonsági szoftverből kiadnak egy új, jobb, naprakész verziót, akkor annak a telepítése nem halasztható és pont, attól függetlenül, hogy ki az államfő, a miniszterelnök, melyik párt kormányoz vagy milyen a politikai erőegyensúly a parlamentben. Az állam így a saját és a polgárai kárán tanulhatja meg (ha megtanulja, jó esetben), hogy a digitális rendszerek működési, biztonsági alapelveit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Talán nem úgy kellene digitális rendszereket vásárolni, mint mondjuk vízhálózatot építeni vagy vonatszerelvényeket beszerezni. Ennek a szemléletnek az Agilis filozófia irányába mutató módosítása oda vezet, hogy alapjaiban át kell gondolni például a közbeszerzési eljárásoknak a lényegét, ami megint csak messzire vezet és bonyolult államszervezési és végső soron demokratikus alapelvek és gyakorlatok újragondolását teszi szükségessé.

Az állam digitalizálása – mert hogy erről van szó – nem egyszerűen azt jelenti, hogy új, digitális technológiákat alkalmazunk az állam működésének megkönnyítésére, hanem

Az Agilis filozófia alkalmazása önmagában nem fogja megoldani egyetlen állam problémáit sem, de az alapelveinek alkalmazása szükségszerű, ha tényleg a digitalizáció a cél. A hatékony digitális állam létezése megköveteli ezeket az alapelveket, ezeknek viszont az állam működésében is elkerülhetetlenül változásokat kellene hozniuk. A polgárokkal való folyamatos kommunikáció, a visszacsatoláson alapuló állandó optimizáció, a digitális rendszereknek az adott pillanatban éppen elérhető legmagasabb szintű védelme a továbbiakban állami alapfeladat, mert másképp nem lehet.

Végső soron attól, hogy papír és „sínes doszár” helyett billentyűzetet és képernyőt használ, az állam még nem lesz digitális – akkor lesz az, ha a saját belső logikáját is digitális alapokra helyezi.