Régebb minden egy gombnyomásra működött, ma meg minden informatikai rendszer szeretne lenni

A szelektív hulladékgyűjtés szép és hasznos dolog, hogy a közhellyel éljek – van azonban annak egy diszkrét bája, hogy az ember mondjuk a tömbházak között egy csinos kis szemétház mellett nő fel, és nemes egyszerűséggel fogja a szemetét, odamegy, majd egy mozdulattal behajítja, leporolja a kezeit és továbbáll. Ezt – mivel a szemétház oldalán nagyobb rések is voltak – meg lehetett tenni szelektíven is, hiszen az ablakocskák fölé helyeztek (itt Kolozsváron, mármint) táblákat is: papír, lebomló, műanyag stb. Alattuk voltak benn a konténerek, így az ember kiválasztotta a megfelelő lyukat és szintúgy behajította egy mozdulattal az egészet, kéz leporol, továbbáll stb.

Ismétlem: a szelektív hulladékgyűjtés szép és hasznos dolog, szükség van rá. Ettől függetlenül mi történt? Elkezdték módszeresen lebontani a szemétházakat a városban, mert majd a helyükbe jönnek az… öko-szigetek. Okoskukák.

Jöttek egy nap, és mint a garázsokat, szépen ledózerolták a szemétházat szőnyegporolóstól (ebben azért van némi nosztalgia, hagyjuk meg), aztán vérbeli balkáni stílusban mit csináltak? Hozták az okoskukákat és

A lebontott szemétház helyén hetek óta ott állnak az egykori talapzatból visszamaradt csorba kövek és rajtuk odatologatva, össze-vissza a konténerek, amelybe most már aztán végképp nem szelektíven dobálják az emberek a szemetüket, hanem ahogy érik, ráadásul – mivel semmi nem védi – ott rohad, ázik minden, és persze a varjak meg a galambok önfeledten kukáznak bennük. Meg hát a kukázók is, és persze nem csak a tárolókban van szemét, hanem mellette is szanaszét.

Két hónapja ott állnak az okoskukák az út közepén, némelyiket már meg is rongálták, mert voltak, akik azt hitték, annak már ott a helye... ezért megpróbálták felfeszíteni a tolóajtókat rajtuk, belegyúrni valamiket, vagy egyszerűen csak letették mellé a csomagot.

Nem értem, miért kell hónapokig várni arra, hogy a helyükre tegyék ezeket, de úgy látszik, Romániában nem lehet két nap alatt A-ból B-be eljutni vagy valamit eljuttatni valahova, csak kanyarfúróval, de az se biztos.

Mindeközben a lakóközösségi felelős lélekszakadva próbálta összeterelni a tömbház népét, hogy a polgármesteri hivataltól érkező okoskukás kártyákat és ismertetőket valahogy szétossza, mert mint kiderült...

Először is tehát van kártya egy kóddal, amelyet minden szemétkategóriára kihelyezett kukán be kell olvastatni, hogy az megnyíljon, utána fel kell tolni az ajtót és csak bizonyos méretű szemeteszsákot lehet beléjük süllyeszteni. Nem szabad az ajtókat feszíteni, erőltetni, illetve a kukák, ha megteltek, akkor nem nyílnak. Ahhoz, hogy egy háztartásban mindenki le tudja vinni a szemetet, valójában nem elég egy kártya: ugyan minden háztartásra jut egy, de ha ez épp nincs kéznél, akkor mindenkinek le kell töltenie a telefonjára egy applikációt, be kell jelentkezni, meg kell erősíteni,

Időnként eszembe jut a mém: „I bet there’s going to be flying cars in the future”, aztán repülő autók helyett már nem lehet két mozdulatból eldobni az átkozott szemetet, hanem ehhez is applikáció és telefon kell, meg polgármesteri hivatal, ha valaki elveszítené a kártyáját, akkor azt ki kell várni, ameddig megérkezik, az valószínűleg (a román bürokráciát ismerve) hetekbe telik, a szemét gyűl, akkor most kérjem meg a szomszédot, hogy vigye le a szemetemet?, tegyem le a kuka mellé?, az egyik kezemben a műanyag szemét, a másik kezemben a komposzt, a harmadik kezemben a kártya, a negyedik kezemben a kulcs és a telefon, ha esetleg nem megy az egyik vagy a másik, máskülönben meg ott rohadjon meg az egész, ahol van.

Mindenből informatikai rendszert és hálózatot csináltunk, túlbonyolítottuk az életet az egyszerűsítés és hatékonyság jegyében.

Vállalom, hogy én vagyok az a vénember, aki ordibál a felhőkre, de hát az én életemet is, meg a másét is lefoglalja a sok mikromenedzselésbe hajló mozdulat- és intézkedéssorozat, amelyeknek elég nagy százalékához egy feltöltött telefon szükséges – de ha az nincs kéznél, vagy le van merülve, akkor lőttek a dolognak.

Itt van például a parkolás: régebb az ember bedobott pár érmét és vett egy parkolójegyet, aztán kész. Most van QR-kód, appot letölt, regisztrál, e-mailben megerősít, rendszám hozzáad, bankkártyát is, zónát kiválaszt, helymeghatározást, majd parkolást megerősít. Ja, és van, ahol minden parkoló más applikációt használ.

Aztán ott vannak a jegyek, kuponok, tagsági kártyák, amiket szintén milliárd lépéssel kellett megszoknunk használni, vagyis: telefont kiold, appot megkeres, app már nem jó, app frissít! Bejelentkez, jegyet megnyit, nem elég fényes, fényerősséget fel, QR-kód beolvas. Végre.

A kedvencem a ügyfélszolgálati megoldások és a gyakran ismételt kérdések felkeresése és használata egy kulcsfontosságú felületen, mint például az energiaszolgáltató.

Legtöbbször továbbra is érdemes a személyes ügyintézési lehetőséget választani ezeknél, de a HATÉKONYSÁG nevében azért párszor kipróbáltam a HATÉKONY, weboldalba implementált segítségnyújtást, ami semmi egyebet nem csinált, csak járatott körbe: ott a chatbot, miben segíthet, beír, kategória kiválaszt, alkategória kiválaszt, nincs olyan, manuálisan újra FAQ, keresgél, nem talál, a FAQ a chatbothoz irányít, beír, nincs ilyen. Sorban állás a gázosoknál.

De ugyanez az online szolgáltatásoknál, felhasználónév, jelszó, robot vagy-e kicsibarátom, válaszd ki a jelzőlámpákat, a motorokat, a hidakat, a villanyoszlopokat, a csónakokat, a bicikliket, írd be az SMS-kódot, fogadd el a sütiket, elfogadod-e az értesítéseket, nem, csak valamit szerettem volna megnézni…

Kitaláltuk, hogy az éttermekben nehogy le kelljen ülni és kézbe kelljen venni egy étlapot, hanem ott a QR-kód, megint elő a telefont, kamerát be, linkre katt, sütik elfogad, menü, nyelvválasztás, kategóriák, egyik almenü, aztán másik almenü, s a harmadik csodaszép. És aztán hatvan lej a rántott hús, vagy valami hasonló.

A check-in helyett mi lettünk a légitársaság személyzete: app, fiók, foglalási kód, check-in, ülésválasztás, csomag, boarding pass, ellenőrzés, telefon legyen feltöltve, QR-kód.

Vásárlásnál a szupermarketben aztán még inkább. Egyik kézben a kocsi vagy a kosár, másik kézben a telefonban az app, megnyit. Az önkiszolgáló kasszánál aztán elszabadul a pokol, egyik kéz szkennel, a másik kéz pénztárcát tart, a harmadik kéz a zacskót, a negyedik a telefont az appal, az ötödik keresgéli a képernyőn, hogy az avokádó a gyümölcsök vagy a zöldségek között van-e, a paradicsom gyümölcsként meg azért van a zöldségeknél, mert senki sem veszi komolyan a biológiát, a baracknál meg még jó, hogy nem úgy jutunk el a csonthéjasokig a menüben hogy elkezdjük átismételni a iskolai tananyagot, egyszikűek, kétszikűek…

2+1 meg olcsóbban jön ki kitudja hány banival, ha pontokat kapsz jövő hónapban, ha beváltod, ha szkenneled, ha validálod, ha szólsz, kiabálsz és toporzékolsz. Mert optimalizációs, szöveges matekfeladatot adtunk a vásárlónak, hogy megtudja, mennyibe kerül egy joghurt vagy bármi.

És persze az is, hogy az alkoholmentes sörökhöz is oda kell hívni az alkalmazottat, hogy ellenőrizze, 18 évesek vagyunk-e, vagy nem elég súlyos a termék, ezért nem tudunk továbbmenni, vagy kétszer szkenneltük véletlenül, és akkor az az egy ember (már ha ott van) ugráljon az összes vásárlást végző klienshez.

Minden a „start free trial”-lal kezdődött. Aztán jött a fiókba belép, beállítások, előfizetés, előfizetések beállításai, pipa kiszed, BIZTOS VAGY BENNE?, SZERETNÉD INKÁBB SZÜNETELTETNI AZ ELŐFIZETÉST?, MONDD EL MIÉRT (itt bekapcsol a fejben a Backstreet Boys idevágó dala), TESSÉK 30 SZÁZALÉK ÁRLESZÁLLÍTÁS, előfizetés megszakításának folytatása, megerősít, e-mail, leiratkozás, leiratkozó e-mail megérkezése a leiratkozó e-mail címére a sikeres leiratkozásról, ctrl+alt+del, exit, laptop kihajít.

És akkor még nem is említettük a biztonságos gépjárművezetés legfontosabb alkotóelemét, a hatalmas képernyőt a kocsiban, amelyen állandóan műveleteket kell végezni, hogy beinduljon az, amit korábban egy megfelelő gomb megnyomásával elintéztünk.

Istenem, mennyire szeretek egy régi, kábeles fülhallgatót.