Forrás: TuristulLiber.ro
Forrás: TuristulLiber.ro
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Mihai Dimian oktatási miniszter a Digi24 hírtelevíziónak adott interjújában egyszerre beszélt a tanári állásoknál a túljelentkezésről és tanárhiányról. Dimian szerint a kinevezési eljárásra jelentkező tanárok száma magas helyenként – sokszor négy jelentkező jut egy posztra –, azonban vannak tantárgyak, ahol egyszerűen nem találni oktatót, ilyen az informatika és a fizika. A szakiskolákban sem találnak könnyen szaktantárgyakat oktatókat, legtöbbször nyugdíjasokhoz fordulnak.
A miniszter azt is mondta, hogy a 300 ezer alkalmazott között természetes a fluktuáció, hiszen sokan pályát váltanak, elhagyják a rendszer vagy épp nyugdíjba vonulnak. Mivel minden évben más számú álláshelyet hirdetnek meg, azt tapasztalták, hogy a jelentkezők száma négy-ötszöröse a meghirdetett álláshelyek számának.
Dimian azonban ezt nem tartja akkora problémának és nem gondolja, hogy csak a tanügy küzdene ilyesmivel: műszaki területeken, szakmunkások terén is akadnak ilyen gondok, mint ahogy az informatikában is.
– mondta.
Mihai Dimian meglepően nyugodt, ami a tanügyi állapotokat illeti, korábban azt is kifejtette: a rendszer problémáit nem szabad összetéveszteni a káosszal, és bírálta a nyilvánosságban terjesztett riogató forgatókönyveket. A nyolcadikosok és az érettségi próbavizsgáinak eredményeire, valamint a PNRR-projektekre hivatkozik annak alátámasztására, hogy a valóság több alkalommal is cáfolta a pesszimista előrejelzéseket. Szerinte egy rendkívül összetett, sok problémával küzdő rendszerről van szó, amelyben természetes módon naponta merülnek fel nehézségek és elégedetlenségek.
Példaként azt is megemlítette, hogy korábban azt jósolták: az iskolák fele nem tartja meg az országos képességfelmérő próbavizsgáját, miközben végül az intézmények több mint 97%-a megszervezte azt az első körben.
A PNRR oktatási projektjeivel kapcsolatban is káoszt emlegettek, ám szerinte ezeket jelentős közös erőfeszítéssel sikerül megfelelően lezárni. Hasonlóképpen a román érettségi körül is komoly problémákat jósoltak, miközben végül az elmúlt évtized legjobb eredményei születtek. Dimian ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem akarja kisebbnek beállítani az oktatás tényleges gondjait: vannak régi és új, egyaránt súlyos problémák.
A pillangóhatás hasonlatával élve úgy fogalmazott: egy összetett rendszerben egy kis eseménynek is lehetnek nagy következményei, de ettől még nem kell minden „szárnycsapásnál hurrikánt jósolni”. Szerinte az oktatást nem lehet néhány hónap vagy egy év alatt újjáépíteni; tartós javuláshoz folytonosságra, megértésre, türelemre és következetes munkára van szükség.
Az új tanév viszont körülbelül 700, még felújítás alatt álló iskolával kezdődik. Az oktatási miniszter szerint az ezekben tanuló diákok számára ideiglenes megoldásokat találtak, a bérelt helyiségektől kezdve a tanórák más épületekbe való áthelyezéséig. Ugyanakkor 74 intézményben még mindig nem felelnek meg a higiéniai előírásoknak a mosdók.
A Duna vízhozama Báziásnál a következő héten 1 400 köbméter/másodpercre csökken, ami jóval alacsonyabb a szeptemberi többéves átlagnál, közölte a Nemzeti Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet a 2026. szeptember 5–12-i időszakra vonatkozóan.
Az országba való belépéskor mért vízhozam az időszak első napján állandó marad (1 450 m³/s), a következő napon 1 400 m³/s-ra csökken, majd az időszak végéig változatlan marad (1 400 m³/s), ami a szeptemberi többéves átlag (3 800 m³/s) alatt van. A Vaskaputól lefelé a vízhozamok általában enyhén csökkenni fognak, kivéve az időszak első két napját, amikor a Hârşova–Tulcea szakaszon viszonylag állandóak lesznek.
A belföldi folyókon az átlagos napi vízhozamok viszonylag állandóak lesznek, kivéve az előrejelzési időszak utolsó két napját, amikor a jelentős mennyiségű, zápor formájában várható csapadék miatt általában emelkedni fognak. A periódus utolsó szakaszában a várható csapadék következtében jelentősebb vízszint- és vízhozam-emelkedésekre lehet számítani, különösen a dombos és hegyvidéki területek kis folyóin.
Szeptemberben a hidrológiai viszonyok a többéves havi átlagok 30–50%-a közötti értékeken mozognak majd, magasabbak (50–80%) a Prahova vízgyűjtő területén, valamint a Buzău és az Ialomița felső folyószakaszain, alacsonyabbak (30% alatt) a következő vízgyűjtő medencék folyóin: Kraszna, Berettyó, Sebes-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Bârlad, Râmnicu Sărat, a Szeret felső szakaszán, a Prut mellékfolyóin és Dobrudzsa vidékének folyóin.
A hétvégén több mint tíz turistabusz és csomó személyautó érkezett a Tulcea megyei Jurilovcába a Lipován Halászlé Fesztiválra… csakhogy a rendezvényt idén egyáltalán nem szervezték meg. Eugen Ion polgármester szerint a település rendszeresen hírt ad a nagyobb eseményeiről, és mivel a fesztivált hivatalosan nem jelentették be, annak egyértelműnek kellett volna lennie, hogy elmarad. Ennek ellenére az ország különböző részeiből sok turista utazott oda, majd csalódottan szembesült azzal, hogy nincs fesztivál.
A polgármester szerint a félreértés egyik fő oka az volt, hogy egyes utazási irodák már nyár elejétől olyan kirándulásokat hirdettek a közösségi médiában, amelyek programjában szerepelt a fesztivál. Különböző időpontokat adtak meg augusztus végétől szeptember közepéig, miközben egyikük sem érdeklődött a szervező önkormányzatnál arról, hogy valóban megtartják-e az eseményt. Az önkormányzat megkereste ezeket az irodákat: volt, amelyik elnézést kért és visszavonta az ajánlatot, mások egyszerűen törölték, néhányan viszont arra hivatkoztak, hogy az internet szerint a fesztivált mégis megtartják. A polgármester szerint ez megtévesztés volt.
Több, saját autóval érkező turista azt mondta, hogy a ChatGPT-től kérdezte meg, lesz-e idén fesztivál, és azt a választ kapta, hogy igen. Eugen Ion állítása szerint az önkormányzat munkatársai ezt maguk is kipróbálták: amikor megkérdezték a ChatGPT-t, az tévesen azt közölte velük, hogy a fesztivált szeptember 4–5-én rendezik meg. A polgármester szerint az eset jól mutatja, hogy az emberek félrevezetéséhez nem feltétlenül szükséges bonyolult módszer: ellenőrizetlen közösségimédia-bejegyzések és hibás AI-válaszok is elegendőek lehetnek hozzá.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.