Az egységes és oszthatatlan román nemzeti mítoszgenerátor rajongói számára a nagy egyesülésről mesél, akkor is, ha hallgat. Ám a polgárok többségének valószínűleg nem mond semmit.

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.

A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.

Megnéztük a romániai választások előtt egy hónappal a hazai piacra dobott új román ponyvaszatírát. És a kolozsvári tankhadműveleten meg pár hasonló poénon túl azt láttuk, hogy az élet valóban jobb, mint a film.

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.

Időről időre bejelentik az illetékesek: na, most aztán tényleg felújítjuk a kincses város ikonikus helyszínét. Aztán eltelik pár év, a Fellegvár meg ott áll és csepeg róla az elmúlásba oltott romantika. Megnéztük, hogy néz ki ezen az őszön.

A szavazópolgárok álmai meghallgatásra leltek… és azonnal beindultak a szülési fájdalmak. Itt is az új baba (értsd, országprojekt): szép és jó és kedves…, hiszen még nem lehet számonkérni.

A kommunista rezsim nemzeti korszakában sokan és sokat dolgoztak azon, hogy Doboka várába valahogy beültessenek egy bizonyos (román) Gelut. Össze is jött az elvtársaknak. Megnéztük, mi van ott ma.

Amíg a magukat bölcsnek nevező elöljárók semmibe veszik az általuk irányított város adófizető polgárait, nem jobbak a történelem nagy ostobáinál. Esetleg kisebbek.

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Kolozsváron van egy jazzfeszt, ami kezd felnőni. Modhatnánk: igen, mert sznob műfaj, mondják az antisznobok. Igen, mert nem éri meg a befektetés, mondják az ipari fesztiválmenedzserek. Biztos igaz.

Az MCC kitalálta az évszázad kérdését, a meghívottak nem tudtak rá válaszolni, mert nem valami kedvencszavazásról volt szó, hanem a Kolozsvári Magyar Napok egyik értelmes pódiumbeszélgetés-kísérletéről.

Ha a tanár, mint olyan, elvesztette a tekintélyét, a kialakuló „egyenlőség alapú káoszt” meg kell szüntetni. Valahogy. Bárhogy? És ha oktatók szexuális ragadozókká válnak, a kialakuló vészhelyzetet is fel kell oldani. Valahogy. Bárhogy?

Bizony, sokkal inkább, mint például a teljesítménysportként értelmezett, erőszakos esélyegyenlőségesdire vagy épp progresszióra. A párizsi olimpiát pár botránnyal próbálták „eladni”, pedig nem ezekről szólt: hanem a legnemesebb értelemben vett sportról.