A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

Megszokhattuk: a román politikusok (a szuverenisták nem, de ők bár ebben a tekintetben őszintéknek tűnnek, pont olyan vérnackók, mint amilyennek látszanak) mindig is szeretik hangoztatni, hogy ők milyen európaiak, demokraták, a multikulturalizmus és minden egyéb helyes és szép elv lelkes hívei. Ám aztán amikor a konkrét dolgokhoz érnek – most kapásból az Erdélyben elképzelt többnyelvű településnév-táblák alkalmazásának abszolút európai, demokratikus és multikulturális gyakorlatára gondolok – kiderül, hogy

Ez az attitűd lényegében érthető, szellemtörténetileg legalábbis (többször írtam erről, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, például a tolerancia jegyében): egy gyerekkorú állam (alig 120 éves) vezetői nem tudnak a képmutatáson túl európaiak, demokraták és multikulturálisok lenni. Hiszen nem volt idejük (történelmileg) felnőni a feladathoz. Bizonyos értelemben emlékeztetnek Karinthy Frigyes Barabbás című novellájának kollektív hősére, a Jézus és a két lator keresztjei előtt álló népre. Minden egyes ember Jézust kiált, mikor feltevődik kérdés, kinek kéne megkegyelmezni, ám a tömegből, mint egészből mégis a Barabbás név dübörög az égnek.

de amikor a valóság pillanata eljön, vérnackó szavak jönnek ki a száján.

Pár nappal ezelőtt történt, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere (talán ő az a román politikus, akinek a száján a legtöbbször kiszaladt a multikulturalizmus szó az elmúlt évtizedekben) részt vett egy bukaresti nyilvános beszélgetésen, amelyet az Európai Néppárt szervezett és amelynek címe sokat sejtető, nagyon európai és demokratikus: A régiók határozzák meg Európa jövőjét. A kohéziós politikák megerősítése és korszerűsítése. Na és itt történt, hogy Boc úr szóba hozta a külföldi, pontosabban EU-n kívüli vendégmunkásokat, illetve az ő romániai jelenlétük által okozott problémákat. Konkrétan ezt mondta, többek között (ráadásul angolul, de nem úgy, ahogy a legtöbb hazai politikus töri a nyelvet, hanem aránylag rendesen):

Mielőtt még bárki is felhorgadna: a legijesztőbb a fenti megszólalásban az, ahogy Boc úr Kolozsvárról meg saját magáról beszél. Az Ő városában! Neki van 20 000 személye. Boc úr nem úgy beszél, mint egy négyévente demokratikusan újraválasztott polgármester, azaz közszolga. Boc úr úgy beszél, mint egy földesúr. Egy bojár, hogy az ő kultúrájához is kötődjön a kifejezés. A város, a polgárok (függetlenül attól, hogy mifélék) Boc úr tulajdonát képezik. Ez ijesztő!

(többet is töltött volna, ha 2008 decemberében nem kéretik fel Bukarestbe áldozati miniszterelnöknek). Nagyon itt lenne az ideje, hogy letegye a polgármesteri szalagot. Nem egészséges, ha valaki ennyi ideig ül a városbírói bársonyszékben.

Bár, aki a „városában” élő egyéb közösségeket (lásd, magyarok, romák…) a felszín alatt úgy rugdossa, mint a kolozsvári polgármester, attól a xenofóbia sem állhat túl messze, ha extrapolálunk. Persze, a továbbiakban a polgármester kifejti kissé az elő mondatban olyan radikálisnak tűnő gondolatot. Ám a megértéshez szükségünk van néhány adatra.

Románia 2026-ban 90 000 vendégmunkás befogadását engedélyezte a hazai munkaerőpiacra. Ehhez képest a 20 000 kolozsvári munkás, a Boc úr „személyei”, az sok. Viszont

Nézzük a statisztikákat: 2014-ben még csupán 5500 külföldi (értsd, EU-n belülről és kívülről) vendégmunkás érkezett az országba. 2019-ben már 30 000. 2022 és 2025 között évi 100 000. Ezt nyugodtan nevezhetjük exponenciális növekedésnek.

És akkor nézzük meg a másik oldalt is. 2026 januárjában Románia rezidens népessége (tehát azok a román vagy nem román állampolgárságú emberek, akik az ország területén laknak legkevesebb egy éven át) 19 041 000 ember volt. A román diaszpóra (vagyis azok a román állampolgárok, akik a világ valamely sarkában élnek, Románian kívül) becslés szerint 5 100 000 lélekből áll jelenleg. 2025-ben 54 900 román állampolgár hagyta el végleg (ez fontos, tehát nem csak dolgozni ment külföldre) az országot.

Az adatokat hosszan lehetne sorolni, de a fentiek nagy vonalakban megadják a Boc úr mondatainak hátterét. Tekintettel arra, hogy az ország aktív (munkaképes) lakosságának egy jelentős része külföldön él és/vagy dolgozik, Románia egyszerűen nem képes vendégmunkások nélkül ellátni a munkaerőpiacot. Na és ebből a szemszögből érdemes vizsgálni Boc úr mondatait. Amelyek a kétségtelenül negatív osztrák, német, belga, francia stb. imigrációs tapasztalatokból is táplálkoznak.

(szegények azt sem tudják, mekkora ellentétek feszülnek a román, a magyar és a roma közösségek között is, például), nem ismerik a nyelvet. Viszont ahol az ember találkozik velük, látja, hogy boldogulnak angolul. Vagy nem.

Abban is igaza van a polgármesternek, hogy a vendégmunkások jelenléte feszültségeket okozhat a helyi közösségekben. Emlékezzünk csak a ditrói pékek hírhedt esetére. Vagy a felpofozott biciklis futárokra.

Itt meg kell jegyezni:

aki 2025 augusztusában konkrétan hergelt az ázsiai vendégmunkások ellen, értsd, megnyilvánulása gyűlöletbeszédnek minősíthető.

Boc úr a fentiekhez képest azt állítja, hogy ő nem szélsőséges (persze, hogy nem, csak ha muszáj), szívesen látja a külföldi vendégmunkásokat („a városában”), ám két igen fontos javaslata van.

Az egyik: inkább a külföldön dolgozó román állampolgárokat kellene hazacsábítani, mert ők mégis csak a Boc úr kutyájának kölkei. Aztán ha ez nem megy, akkor

(például az ukrán menekülteket, teszi hozzá a polgármester), mert ők legalább értik a román kultúrát (és a vallásuk sem gyökeresen más, tesszük hozzá).

A másik: ha mégis másféle (Boc úr azt már nem meri kimondani, hogy miféle) vendégmunkásokat fogad Románia, akkor ők alapszintű román nyelvvizsgát kell letegyenek, és hát be kell tartaniuk az ország törvényeit. Tisztelni kell a kultúránkat, emlékszünk, ugye?!

Boc úrnak lényegében igaza van. Csak éppen

A multikulturalizmus ugye, lényegében erről szól: a kultúrák sokszínűségének tiszteletéről. Nem mellékes apróság az sem, hogy az éppen közvitára bocsátott román imigrációs stratégiában (2026–2030) burkoltan szerepel, hogy a bevándorlást intéző adminisztráció képtelen ellátni a megnövekedett migrációs nyomást, annak minden törvényes és törvényen kívüli vetületével. Magyarán: nincs elég ember. (Vicces, hogy a bevándorlási hivatalban is bevándorlók kellene dolgozzanak, nem?) Tehát,

Aztán: Boc úr helyében én azt javasolnám, hogy elsősorban a román nép tegyen le román nyelvvizsgát, aztán majd követelhetik az itt lakó magyar közösségtől és bevándorlóktól az állam nyelvének ismeretét. Ugyanis nem biztos, hogy minden román ember átmenne a vizsgán. És ha a nyelvvizsga megvan, akkor jöhet az integráció.

Konkrétan az AUR-ral és a SOS-sel kezdeném: hogyan legyünk toleránsak adófizető, ám más kultúrájú nemzettársainkkal szemben?

Lehet, hogy a fenti gondolatok viccesek, ám nagyon is véres valóságot írnak le. Hogy várhatja el valaki, hogy tiszteljék az ő kultúráját, ha ő maga nem tiszteli a másét? Aztán: felelős politikusként hogy várhatja el valaki, hogy a diaszpórában élő nemzettársa hazajöjjön, ha a korrupción kívül szinte semmi nem működik az országban? A politikai rendszer bizalmi indexe szabadesésben, káder nincs, a gazdaság biceg, az infláció nem, a benzin méregdrága (a zsebekhez képest), a bérek alacsonyak, az élelmiszer lassan szintén méregdrága… nem hiszem, hogy Boc úr ne ismerné a valóságot.

Ha pedig ismeri, akkor egyáltalán szóba se kellett volna hoznia a vendégmunkások nyelvvizsgáját, mint feltételt, hiszen

És itt a baj a román politikussal. Elméletből jó. Nagyon jó. Imádja hangoztatni, hogy ő európai meg demokrata meg multikulturális. Addig, amíg a valóság berúgja az ajtót. Akkor kiderül, hogy a szlogen csak szlogen. És az is kiderül, hogy a román politikus nem akar valóban európai lenni. Bojár akar lenni. A többi meg valahogy majd kialakul. Persze, mert a szavazópolgárok (akik itthon maradtak) és a bevándorlók közben dolgoznak. Helyette is.