Románia a szabadság édenkertje.

És miért özönlötték el megint géppuskások a teret? Tessék megnyugodni, minden az igazi európai szolidaritás jegyében történt. Na jó, meg egy kis nackó erőfitogtatásból is.

A pontosság kedvéért: a kép nem a múlt század nyolcvanas éveiben készült. És nem is egy felújítás alatt álló mészárszékben. Hanem egy átlagos hétköznap. Kolozsvárott. A nép mészárszékében, a felirat szerint.

Pont, ahogy Weöres Sándor megírta. És láttuk, hogy már egyáltalán nem titkon moccan a rügy a Bükkben. Harsog a zöld, dúlnak a tavaszi ütközetek. És megannyi növény bontja virágzászlaját.

Félreértés ne essék: nem transzszilván szexről lesz szó, hanem az erdélyi párkapcsolatok alakulásáról, tudományos alapon.

A Kolozsvári Magyar Napokról van szó, hát persze. A kistesó, a Várkert Fesztivál pedig négy évet tölt. Igaz, nem ott, ahol eddig.

Oké, de kedves asszonyom, és kedves adakozók, európai szimbólum-siratók, mi a helyzet a hazai omladozó műemlékekkel?

Röviden: rettenetesen sokat. A kínokat okozó tárgy ezúttal egy kis szakácskönyv.

A kicsiny, ám profi humán evolúciós kiállításon Lucyval, a híres australopithecusszal is szemezhet a néző.

Ha valaki megmérettetik és testesnek találtatik, az el is ítéltetik. Bűnterhelten, újruhátlanul kulloghat a szeme világába.

Minden évben megcsinálja. És minden évben eláll tőle a lélegzetünk. Ilyenek vagyunk. És ilyennek láttuk az idén!

Élet a pártkongresszuson.

Szögezzük le: a szándék dicséretes! Mindentől függetlenül. De azért vicces, na.

Úgy tűnik. Igaz, nem magyar, hanem román zászló alatt. De sízni így is jól lehet majd, ha minden megvalósul.

Aztán be is zárt, de közben jól megnéztük magunknak a nemzetközi ebseregletet, és saját győzteseket is választottunk, ha már kutyaszépség és verseny.

A legnagyobb magyar költők elitkommadójába tartozott. S tartozik most is. Kollégánk versével búcsúzunk tőle.

A budapesti élőlánccal egy időben, kedden kora délután.

Főleg, ha Kolozsváron csúcstalálkoznak. És nem csak ők! Mondjunk még nagy neveket?