Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az utóbbi napokban nagy port kavart a hír, be is számoltunk róla, majd Sánta Miriám kollégánk alaposan körüljárta a jelenség lélektani és online kommunikációs hátterét: egy hetedikes diák megkéselt egy tanárnőt meg egy másik diákot a besztercei Ștefan cel Mare gimnáziumban. Borzasztó hír, aki szülő, akaratlanul is összerezzen, mert elképzeli, mi történne, ha abban az iskolában is előfordulnának ilyen esetek, ahova az ő gyermeke(i) is jár(nak). Aztán esetleg ki is veri a hideg verejték, mert eszébe jut, hogy

Biza, ne zárjuk ki ezt sem, annak ellenére, hogy az esetek elsöprő többségében úgy gondolkodunk magunkról, hogy mi a „jók” vagyunk. A „rosszak” mindig mások.

A napok teltek (a megkéselt tanár és diák túl van az életveszélyen, hála Istennek), közben arról érkezett hír, hogy október 16. és 22. között a román rendőrség összesen 3 664 megelőzési és felvilágosítási kampányakciót bonyolított le az ország iskoláiban. Vagyis

Ezzel nem azt akarom állítani, hogy a rendőrségi akciók nem hatékonyak, dehogy. Azt akarom ezzel állítani, hogy nem elegendőek.

Ugyanebben az időszakban megjelent egy csomó kommentár is a közösségi médiafelületeken. Vagyis boldog-boldogtalan megírta, hogy mit kéne gondolni, tenni az ügyben. Olyan döbbenetes dolgokat is olvastam, hogy megsavanyodott tőle a tej a csuporban. Hiába,

akkor minden út ugyanoda fog vezetni, bármi is legyen a téma, a probléma, a válság. Azóta is töprengek azon, hogy a fenébe ajánlhatja valaki a kommunista illatú egalitarizmust, mint megoldást egy olyan jelenségre, aminek semmi köze nincs az ideológiához.

Az is felmerült bennem: minek egyetemet végezni, ha valaki ennyi hülyeséget képes összehordani relatíve rövid idő alatt. Aztán elképzeltem az első ránézésre abszurd forgatókönyvet:

Mindezt a tolerancia és a szeretet nevében, persze. És igen, most majd jöhetnek megint a Szókratész-szakállú öreg professzorok, akik már mindent (múltat, jövőt, nacionalizmust és mesterséges intelligenciát) rég megírtak egyetlen könyvben, hogy ez egyetemellenes duma. Nem. Nem az. Az egyetem egy rendkívüli hely. Ahol csodálatos dolgokat lehet tanulni. Pont, mint az interneten. Na de

De hadd térjek vissza a szomorú besztercei esethez. Azzal minden kommentátor egyetért (naná, hiszen meszet épp nem evett), hogy az iskolai biztonság kérdése nem lehet vita tárgya. Időnként hallom, hogy egyes iskolákban nem tartják be az érvényes biztonsági előírásokat. Hogy miért? Hát mert… még senki nem szurkált meg senkit abban az iskolában. Vagy mert jóvanazúgy! Vagy mert kicsi a fizetés, a fene fog minden kölket ellenőrizni.

Hiszen nem néznek utána!

Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy Romániában igen sok dolgot seggel gondolnak ki. Elnézést a kifejezésért, de hát elég nagy a tét, hogy nyersen fogalmazzunk. Most persze zeng a rendőri magosság, hogy szigorítani kell a biztonságot, az ellenőrzéseket, a megfigyelést, a büntetéseket. Jó reggelt! Miért nem szigorították már rég?

Megannyi költői kérdés. Válaszok persze, vannak, csak hát kerülik őket az illetékesek, mert ha kimondanák, az egyenlő lenne a felelősség vállalásával.

Gondoljuk csak el: 2024. november elsején leszakadt az újvidéki vasútállomás betonból készült előteteje, meghalt 16 ember. Akkor lemondott a miniszterelnök, pár miniszter, egy polgármester. De Alekszandar Vucsics elnök maradt. Szinte napra két évre rá viszont megbukott, a büntetőszavazó tömeg elsodorta.

Hogy miért? 2015. október 30-án tűz ütött ki a bukaresti Colectiv klubban, meghalt 64 ember. Lemondott Victor Ponta miniszterelnök és kormánya, illetve a kerületi polgármester. Azóta eltelt 11 év. És ugyanolyan felelőtlen, roszabb esetben tolvaj, maffiózó politikusok követik egymást a döntéshozói szinten.

Gyakorlatilag néhány kivételtől eltekintve nincs olyan csúcsvezető, aki konkrétan ki tudná dolgozni és végre tudná hajtani (ha akarná, akkor sem) a besztercei késeléses eset megelőzéséhez szükséges komplex (oktatási, gyermek- és családvédelmi, jóléti, igazságügyi stb.) reformokat.

De tegyük fel, a játék kedvéért, hogy megszületnek a legszükségesebb (értsd, tűzoltási) döntések és minden érintett tényezőt súlyosabban büntetnek az illetékes hatóságok. Ez mindentől függetlenül helyes lenne.

Az évszázados emberi tapasztalat azt mutatja, hogy

Mert, ismétlem már sokadjára, az emberek nem egyenlőek. Nem lehet elégszer kimondani (és mint tudjuk, ki KELL mondani!): az egalitarista ideológiáknál nincs kártékonyabb ezen a sárgolyón. Megkockáztatom: az egalitarista ideológiák éppen olyan kártékonyak, mint a másik véglet:

Szóval, elfogadván azt, hogy az emberi lények sosem voltak és sosem lesznek egyenlőek, megszületnek a konkrét és szigorú intézkedések. Mi történne? Lehet, hogy a rajtakapástól való félelem megakadályozná, hogy a gyerekek késsel flangáljanak az iskolában (súlyosabb dolgokról ne is beszéljünk). Na de ez távolról sem lenne elég.

Az is elkelne például, aminek a hurrá-optimisztikus eltörlését, emlékszem, döbbenettel fogadtam annak idején, amikor a saját gyermekeim egy nap hazajöttek az iskolából.

Tessék, kérdeztem elhűlve. Na de akkor mivé lesz a tanári tekintély, kérdeztem, és olyan ósdinak éreztem magam. Hogy lehet egyáltalán elmondani valamit, érvelni valami mellett, netán valami elemi fegyelmet tartani, ha egy rakás hormonoktól duzzadó tini váratlanul úgy érzi, a tanár a haverja. A gyerekeim azt mondták, jó lesz, mert így eltűnnek a különbségek… és erre kirázott a hideg. Miért kéne eltűnniük? Az egyik egy gyerek, a másik egy felnőtt, ráadásul tanár.

Az egalitarista hozzáállás megint kártékony eredményt hozott. Nem fogok neveket mondani, de gyomorforgató: amikor kamaszok szemberöhögik a tanárukat, akinek egyszerűen nem marad eszköze arra, hogy kezelni tudja az illetőket, akik a maguk részéről nem gonoszok, fenét, csak ráéreztek, milyen az, amikor valaki bratyizni akar velük, de nem közülük való.

Én értem, hogy haladás van, meg 21. század, a fizikai büntetés nem az, ami, hanem bántalmazás. Azt is értem, hogy a gyermeket nem szabad kordában tartani, mert gátolja a lelki és szellemi fejlődést.

Természetesen ott van a komplex tényezői körben a tanárok és a szülők, a család felelőssége. Ezt most nem érinteném, több komoly szakember is sokat beszélt róla. Van itt azonban valami, amiről nem szokás szólni. Nevezetesen a tinik példaképeiről. A politikusokról nem beszélek, ők egyszer és mindenkorra lejáratták magukat, kivéve a szélsőjobbereket (lásd a vérnackó AUR-t és nem csak).

önjelölt kultúrhérosz (az egyetemi indoktrináció termékei ők) viszont annál több. Szóval, hiába instázik a derék megmondóember naponta, ha egy hónap múlva kiderül, hogy veri a nőjét, tolja a kokaint és odahaza lopott fegyvereket rejteget. A tiniknek tehát akkor sem igazán lehetnének példaképeik, ha amúgy tudnának figyelni az iszonyatos digitálzajban. És vannak, akik tudnának.

Szóval, miért is visz egy hetedikes srác kést az iskolába? A kérdés igen sokrétű, mint jeleztem, egy dolog azonban holtbiztos: nem azért, mert bosszú akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.