A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal

Ahhoz, hogy megértsük a történteket, vissza kell mennünk az alapokig. Vagyis addig, hogy mi ez a Románia nevű ország, amely ma épp 238 397 négyzetkilométernyi területet foglal el a Föld nevű bolygó felszínéből. Időnként elszórakozom azon, hogy a fenti kérdésre válaszként adható metaforákat találjak:

Ezúttal a Frankenstein-ország kínálkozik a leginkább megragadható metaforaként. A ma ismert Romániát (oké, egy-két intermezzóval, amit most hanyagolunk, mint sebész a levágott testrészt) bő száz évvel ezelőtt fércelték össze nagy hatalmú nagyhatalmi felcserek, akiket a legkevésbé sem érdekelt, hogy

Az sem zavart túlságosan senkit, hogy a győztes román népben ott volt – és ma is ott van, csak a körülmények hatására kifinomultabbá vált – a nyerők (érthető) gőgje, (nem teljesen alaptalan) bosszúvágya, illetve az az érzés, hogy

És akkor ugorjunk száz évet: a Frankenstein-ország pelenkában szaladgál fel-alá a Föld nevű bolygó kelet-európai fertályában. Idáig sikerült eljutni.Egy ország, egy nép fejlődése nem egyik napról a másikra történik. Ahogy egy gyerek sem egyik napról a másikra válik bölcs gondolkodóvá.

Jelen pillanatban Románia alapvető jellemzői a következők: az összeférceltség (azaz a többféle kultúrákból, népekből összeálló társadalom) teljes tagadása az egységes és oszthatatlan nemzetállam nevében, a növekedés vágya (egyesülés a Moldovai Köztársasággal), az ortodoxia (ez valóban nagy megtartó erő, lásd az orosz példát is), illetve

Utóbbi tulajdonságnak kulcsszerepe van a feddhetetlenségi és általában, bármely törvény hazai tiszteletben tartása szempontjából. Kis történelmi kitérő: a Habsburg Birodalom az 1718-as pozsareváci békekötés értelmében rátette a kezét Havasalföld nyugati részére, a mai Olténiára. Át is nevezte szépen Krajovai Bánságnak. És megpróbálta bevezetni a precíz, rendalapú birodalmi gondolkodást, adminisztrációt. Ám

A románok ellenállási fegyvert kovácsoltak a bizánci-fanarióta gondolkodásból, magyarán akadályozták a rendet. A rettegett Birodalom összesen 21 évig bírta. Persze, a soron következő birodalmi-török háború is hozzájárult a bukáshoz, de osztrák tisztviselők tucatjainak levelezése tükrözi a kétféle gondolkodásmód teljes inkompatibilitását, amely alaposan hozzájárult a terület feladásához.

A törvény többek közt kimondja, hogy a politikusok, közjogi méltóságok és köztisztviselők vagyona nem magánügy, vagyis a közvéleménynek tudnia kell róla, illetve a fenti kategóriákba tartozó polgárok nem használhatják pozícióikat személyes céljaik elérésére. A vagyonokat, érdekellentéteket és összeférhetetlenségeket az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vizsgálja, az ominózus törvény betűje értelmében.

Jó kérdés, hogy ha létezik ez a korrekt törvény,

36 évvel a kommunista diktatúra bukása és 19 évvel az Európai Unióhoz való csatlakozás után. Úgy gondolom, pont azért, amiért a Habsburg Birodalom bicskája beletört a Krajovai Bánságba. Ha a bizánci-fanarióta gondolkodásmód ellen tudott állni a kor egyik leghatalmasabb birodalmának, hogyne tudna ellenállni egy maroknyi maga fajtájú reformistának? Nem is igazán akar, amint a mellékelt korrupciós ábra mutatja. Az embernek néha eszébe jut: miért is van feddhetetlenségi törvény, ha ennyien tesznek rá?

Ugye, nem tartozhat az ember egy vegetáriánus klubba, ha két pofára zabálja a húst. Az Unióban viselkedni kell. (Más kérdés, hogy a háttérben mik zajlanak.) Szóval, ha a román feddhetetlenségi törvényt idén augusztus végéig nem korrigálják az európai normák szerint, akkor a mioritikus haza 771 millió eurót veszít a PNRR-nek becézett Országos Helyreállítási Terv keretén belül.

A felvarrt feddhetetlenségi törvény megszületési procedúrája szépen indult, voltak viták, bizottságok, lobbizás, ahogy ilyenkor lenni szokott. És most jön az érdekes dolog:

(Mindkettő át is ment az egész rendszeren, ezért került az ügy az alkotmánybíróság elé.) Az egyik a Fritz-módosításnak becézett javaslat, miszerint azok a köztisztviselők, akiket az ANI összeférhetetlennek talál a betöltött tisztség tekintetében, harminc napon belül elvesztik a mandátumukat. (Ha a javaslatot alkotmányosnak ítéli az alkotmánybíróság, márpedig a hírek szerint ez történt, az új törvény értelmében Domnic Fritz temesvári polgármester el fogja veszíteni a mandátumát egy korábbi összeférhethetetlenségi ügy miatt.) A (megszavazott) módosítást azzal támadták meg az alkotmánybíróságon, hogy egy törvény nem lehet érvényes visszamenőlegesen. Meglátjuk.

A másik (szintén megszavazott) javaslat beceneve Grădinaru-módosítás (Mirabela Grădinaru Nicușor Dan államelnök élettársa, figyelem, élettársa, nem felesége!) és arról szól, hogy a közjogi méltóságok, tisztviselők, politikusok élettársainak is le kell tenniük a saját adónyilatkozatukat. Na és itt jön az igazán izgalmas részlet:

Az AUR meg a PSD értelemszerűen az államelnök élettársának küldte az ajándékot, viszont egy törvény nem csak Ikszre vagy Ipszilonra érvényes, hanem minden érintett honpolgárra. Magyarán, az élettársi kapcsolatban, ha tetszik, szeretőkként élő közjogi méltóságok, politikusok, köztisztviselők élettársainak, szeretőinek is nyilatkozniuk kell vagyonukról. Ha nem teszik, jön a büntetés.

A módosítások kapcsán az USR, a PNL és az államelnök is alkotmányossági kifogást emelt az alkotmánybíróságnál. Egy halasztás után elképzelhető, hogy éppen augusztus 17-én dönt a taláros testület az ügyben.

Ám a döntéstől függetlenül van itt egy fontos dolog. A sajtó is, az LGBTQ-szervezetek is jelezték, és teljesen igazuk van:

A bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye nem újdonság. Az Európai Unió tagországai közül csupán ötben nem létezik (mivel a kérdés nem uniós, hanem tagországi belügy): Bulgáriában, Lengyelországban, Litvániában, Romániában és Szlovákiában. Gyaníthatóan a vallásnak is köze van ehhez: Románia és Bulgária népessége túlnyomóan ortodox (Bulgáriában ráadásul az iszlám a második legnépszerűbb vallás), Litvánia és Lengyelország vitán felül római katolikus, Szlovákia pedig szintén katolikus többségű (bár a második legnépszerűbb orientáció az ateizmus).

Nagyon nem keresztényi dolognak tartom azt, hogy ha valaki valamely okból nem kíván összeházasodni az élettársával (vagy a törvény nem engedi, lásd az LGBTQ-közösséget), ez egyben azt is jelenti, hogy teszem azt, egy együtt leélt, ledolgozott, leadózott élet után az életben maradó társ nem örökölhet, sőt, nem is temetheti el társát hozzátartozóként. Vagy ha még életében az egyik társ megbetegszik és kórházba kerül, a másik nem viselheti gondját, ugyanezen az alapon.

A fentiek ismeretében érthető tehát annak a pár embernek (szervezetnek) a visszajelzése, akik szerint

A sors fura fintora éppen az, hogy a minden ilyesmit gyűlölő AUR (és az ügyhöz óvatosabban hozzáálló, de ugyanolyan alapállást képviselő PSD) vezette be a törvény szövegébe (és a közbeszédbe) az említett, előzménynek is tekinthető elemet.

Mert már rég létezne a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye, már rég ott lógnának a magyar, német, cseh, horvát, roma, tatár, török, lipován stb. feliratok mindenfele, ahol az illető nemzetiségek élnek (bármennyien), talán még széles körű autonómiája is lenne az Európában élő legnagyobb őshonos nemzeti kisebbségnek.

De nem ez a valóság.

(Ez is milyen lehangoló: egy esetleges jogalkotáshoz vezető lépés lényegében bakinak tekinthető, ha megnézzük a szövegezők ultranacionalista karakterét.) Szóval hiába örülünk, mert nyakam rá, hogy a következő két forgatókönyv valamelyike válik valósággá. Az egyik szerint a talárosok alkotmányellenesnek nyilvánítják a Grădinaru-módosítást, vagyis a szöveg kikerül a törvényből, ezzel együtt az a rész is, amelyre lehet majd hivatkozni, hogy ha kötelességek vannak, akkor jogoknak is lenniük kell. Szóval,

(A szöveg befejezése után jött a hír, hogy a Grădinaru-módosítást alkotmányellenesnek ítélte a bíróság, tehát az ominózus szövegrész valószínűleg esik, ahogy van.)

A másik forgatókönyv szerint (ez a kevésbé valószínű) a szövegrész benne marad a törvényben. Vagyis lehet majd hivatkozni rá az elkövetkező vitákban, cikkekben, tanulmányokban, beszédekben, Pride-felvonulásokon stb. Csakhogy a tapasztalat szerint

A lényegi előrelépést elfedik majd a tévéviták, közösségi hálós hergelések zajával és az ortodoxia tömjénfüstjével. A valóság pedig marad: a pelenkás Frankenstein-országban továbbra is lesznek a jogok szintjén elsőrendű és másodrendű állampolgárok. De legalább az adózásban nem éri őket diszkrimináció.