Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

Egy álkommunista megmondót nem érdekel a háború, ahogy a 10 lejes benzin réme se. Az viszont igen, hogy épp mi jön ki az elszabadult hajóágyú csövén, és ezzel mekkorát lehet kaszálni a lájkversenyben.

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

A Plaha című tíz részes tévésorozat a szó metaforikus értelmében hidegre teszi közönségét. Pontosan úgy, ahogy a moldovai (vagy román, emlékezzünk csak Sorin Ovidiu Vîntura és társaira) maffiaállam konkrétan hidegre tette az ország népét.

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

A manele jött, szólt és győzött, pontosabban letarolt mindent, amit a tömegszórakozás szintjén letarolhatott. Ehhez valahogy viszonyulni kell. De nem mindegy, miképpen.

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

A mű nem lesz Szaturnusz-díjas, a forgatókönyv sem fog Hugo-díjat kapni, mi, nézők viszont garantáltan röhögő- vagy épp sírógörcsöt kapunk… nem a poénoktól, hanem a román gondolkodásmódtól.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Alapállás: mi, erdélyi magyarok nem szerethetjük a román nemzeti ünnepet, mert jól átvertek minket annak idején Gyulafehérváron. Na de biztos csak ez az oka?

A Darwin-díjra jelölhető hegymászó-teljesítmények száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi időben. És úgy tűnik, semmiféle figyelmeztetés nem hat.