Szántai János

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

A Plaha című tíz részes tévésorozat a szó metaforikus értelmében hidegre teszi közönségét. Pontosan úgy, ahogy a moldovai (vagy román, emlékezzünk csak Sorin Ovidiu Vîntura és társaira) maffiaállam konkrétan hidegre tette az ország népét.

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

A manele jött, szólt és győzött, pontosabban letarolt mindent, amit a tömegszórakozás szintjén letarolhatott. Ehhez valahogy viszonyulni kell. De nem mindegy, miképpen.

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

A mű nem lesz Szaturnusz-díjas, a forgatókönyv sem fog Hugo-díjat kapni, mi, nézők viszont garantáltan röhögő- vagy épp sírógörcsöt kapunk… nem a poénoktól, hanem a román gondolkodásmódtól.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Alapállás: mi, erdélyi magyarok nem szerethetjük a román nemzeti ünnepet, mert jól átvertek minket annak idején Gyulafehérváron. Na de biztos csak ez az oka?

A Darwin-díjra jelölhető hegymászó-teljesítmények száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi időben. És úgy tűnik, semmiféle figyelmeztetés nem hat.

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

Túl nagy kockázat nélkül ki lehet jelenteni: a magyar közösség szempontjából bizonyos értelemben minden román pártnak van egy AUR-arca. Az ördög viszont, mit mindig, a részletekben bujkál.

Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.

Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.

A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?