Szántai János

Túl nagy kockázat nélkül ki lehet jelenteni: a magyar közösség szempontjából bizonyos értelemben minden román pártnak van egy AUR-arca. Az ördög viszont, mit mindig, a részletekben bujkál.

Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.

Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.

A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

A Moldovai Köztársaságban parlamenti választásokat tartottak vasárnap. Simán nyert Maia Sandu elnök asszony pártja. Akár négy évvel ezelőtt. Na de legalább mindenki hisztizett egy nagyot.

Az idei évben eddig négy elektromos rollerbaleset végződött emberhalállal. Az egyik legfrissebb tragédiára adott válasz: betiltották a nem magántulajdonú e-rollerek használatát egy városban.

Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.

Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.

Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.

Érdekes dolog elnézni, amint egy korábban még szájhabzó-vérnackó román politikus-megmondó lénytárs váratlanul keblére öleli a Székelyföldet. Tényleg közeleg a nagy mioritikus Utópia?

Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.

Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?