A porolissumi római castrum (tábor, erőd) rekonstruált kapuja.
A porolissumi római castrum (tábor, erőd) rekonstruált kapuja.
Revelatív felfedezésről nem számolhatok be, ami a Szilágy megyei, korrektül rekonstruált-feltárt-óvott római municipiumot illeti. Viszont segített abban, hogy elengedjem a kommunista diktatúra által belém vert reflexeket.
Képzeljünk magunk elé egy zimankós januári kedd reggelt, 1985-öt írunk, a helyszín Erdély, közelebbről Kolozsvár, még közelebbről az egyik patinás központi iskola, amelyet akkoriban nem lehetett Báthory Istvánról elnevezni, elterpeszkedik a hideg a teremben, nagykabátban állingáll az osztály, csupa pattanásos kamasz (a fiúk inkább, mint a lányok), a katedrán a történelemtanár, román ember, épp a himnuszt énekelteti, trei culori cunosc pe lume, három színt ismerek a világon, gajdolják a nebulók dideregve, aztán leülhetnek és kezdődik az óra,
na és ki volt a legnagyobb magyar király, aki román volt (rohadt egy alak a történelemtanár, a nevét nem írom le, maradjon csak ismeretlen, senki, semmi), regele Mátyás, azaz Mátyás király, mondom, ha már provokáció, mire odalép hozzám a tanár elvtárs, parányi disznószeme szúr, mint a bábakalács, ahogy közel hajol, látom a mitesszerek fekete lyukait az arcán, belesziszegi az arcomba, nu Matiaș, Matei, Matei Corvinul, Matei az anyád, mondom magamban, aztán eltelik jó negyven év, manapság Matia Corvinul a román neve a főtéri királynak, az osztályokban meleg van, nem románul tanulják a történelmet az erdélyi magyar iskolákban, Mátyás királyt is ki lehet mondani, egy dolog nem változott a tanrendben, a dákok, rómaiak, románok,
nem számít, hogy a dák-római folytonosság elmélete több szinten is megdőlt, az Erdélyi Iskola fura urai óta szorgalmasan építgetett, politikai malterrel foltozgatott épület összedőlt, nem, aki mást mond, az hazaáruló, kém, Románia ellensége, de minimum kontár, dilettáns, amatőr, száműzendő az akadémiai közegből.

Mojgrád lakói büszkén kiteszik a román zászló mellé annak az országnak a lobogóját is, ahol vendégmunkásként dolgoztak, dolgoznak.
A fenti emléksort csak azért mesélem el, hogy érthetővé váljon az az intenzív ellenérzés, amellyel bármit hajlamos vagyok kezelni, ami dák, római és Erdélyben található. Értik, ugye? Trauma. Ha nem lettek volna azok a jéghideg történelemórák (és egyéb történetek), nem vonultak volna dákok, rómaiak, románok hosszú, tömött sorokban, akkor a kutya se rezzenne össze, amikor Napocáról, Potaissáról, Apulumról vagy Porolissumról hall. Szóval,
amikor néhány véletlen összejátszása folytán úgy alakult, hogy elindultam Porolissum felé.
Nincs messze, a hepehupás vén Szilágy egyik sarkában, másfél óra alatt lazán odaér az utazó. A dombok tövében egy románok lakta falu, Mojgrád fogadott. Több autó parkolt egy útkereszteződésben, a villanyoszlopon tábla: arra van a római városrom, fentebb, a dombon. A sarkon a sok helyen megszokott látvány: az I. és II. világháború elesett hőseinek emlékműve. A feliratokat lassan újra lehetne festeni, villant át rajtam, amint körbejártam a látványosnak nem mondható faragványt. Temesvárra elszármazott falubeliek és a helyi ortodox pópa emeltette a követ. És valamiért szükségesnek tartották, hogy az emlékmű hátoldalára külön felvéssék a horthysta időszak három áldozatának nevét is.
Töprengésem egy fiatal férfi szakította meg. Ne haragudjak, le akarja nyírni a füvet az út mentén, még felpattan egy kő és megsérti az autót. Megköszöntem szépen, kérdeztem, hova parkoljak, mutatta. Lekezeltünk, elbeszélgettünk. Ürül a falu, magyarázta, a fiatalok elmennek és nem jönnek vissza. Ő is elment, Németországba, Olaszországba. De visszajött, mondtam. De már nem fiatal, vetette közbe. Nevettünk. 35 éves lehetett. Sok az új ház, jegyeztem meg. Igen, munka az van, de már bevándorlókat kellett hívni. A falu bejáratához közel vadonatúj távolsági buszmegállók. Annyira újak, hogy a kukákon még rajta van a fólia.

A Magura dombja, Porolissummal átellenben. A bal oldalon az a szürkés rész, ott zajlik a nyíltszíni kőfejtés.
Nekivágtam a kaptatónak, végigsétáltam a falu főutcáján. Volt ott minden: takarosan tatarozott parasztház, vadonatúj, emeletes épület (a faluképre adó közösségekben az ilyet nem engedélyezné az elöljáróság), bódélakás.
Erdélyben járva könnyű tájékozódni: a románok lakta településeken a piros-sárga-kék az úr, a székely falvakban a holdas-csillagos, ritkábban egy piros-fehér-zöld. Mojgrád román falu, tehát a trikolór sok helyen ott lengett a homlokzatokon. Na de több helyen láttam, hogy lóg mellette egy másik nemzeti lobogó is: osztrák, spanyol, olasz. Nagyobb tételbe mertem volna fogadni (később a romváros őre vissza is igazolta), hogy azon országok zászlói lógnak a román mellett, ahol a háztulajdonos gazdasági migránsként dolgozott. És úgy gondolta, fontos kiakasztani a második „haza” lobogóját is.
Elhaladtam a Magura nevű domb mellett.
A Grandemar nevű kolozsvári vállalat nagyban vájja a követ: öt bányája van Kolozs, egy Zilah (e mellett kell elmenni a római város felé) és egy Bihar megyében. Az út egyre keskenyebb lett, egy adott ponton kettévált, felfele jobbra haladhattak az autók, lefele meg balról lehetett visszatérni. Nett kis parkoló állt a bejárat mellett, balra városfal, néhány sírkő, no meg az őrbódé. 11 lej a felnőtt belépő, igazán nem drága. Megkérdeztem az őrt, sokan jönnek, nagyon sokan, magyarázta lelkesen, népszerű hely, a környező megyékből is érkeznek. Közelebb hajolt: ha őt kérdezem, hétvégén nem is érdemes jönni, nagy a tömeg. Nyeltem egyet. Hétvége volt. De még május eleje, nem voltak sokan. Bár a romváros területe akkora, hogy azért el lehet veszni benne.

A római út. Az ember megborzong, ha belegondol, mekkora vízió, stratégia, (munka)erő, fegyelem, rend kellett ahhoz, hogy az ilyen utak át meg átszeljék európát, illetve Afrika és Ázsia egy részét.
Végigmentem az egy darabon felfedett római úton (ez szelte át a római Dacia provincia nyugati részét, hogy aztán más, délebbre fekvő utakba torkollva Rómáig vezessen) és elkapott a jól ismert viszolygás.
Küldtem gondolatban egy gorombaságot annak a rohadék történelemtanárnak. Aztán valahogy sikerült rendet vágnom a dák-román folytonosságban: segítségemre volt a robbanó májusi természet, a napsütés, a romvárosban uralkodó példás rend (sehol nem láttam omladozást, hanyagság nyomát), tisztaság is. Végre látni kezdtem a dombtetőn annak idején működő római kultúrát. Persze, az is segített, hogy az egész városban nyoma se volt zászlóknak:
Annál több volt viszont az igazán profi, a hétköznapi látogatót segíteni hivatott szöveges-képes útmutató. Porolissumban ma is folynak ásatások, ráadásul komoly nemzetközi kutatócsapatok bevetésével. Úgy tűnik, itt már nem megy a dák-román mitologikus maszlagolás. Egyre jobban éreztem magam.
Egymáshoz közel két templom romjai állnak. Az egyiket Jupiter Optimus Maximus Dolichenusnak szentelték az építők, a másikat Bélnek. Na álljunk meg egy percre:
Jó, a keleti mitológia ha lehet, a görögnél is bonyolultabb, de a lényeg: Bél Palmüra (az ókori Szíria) főisten-triászának egyike volt. Akkor is, amikor a palmürai polgárok egy része beállt római birodalmi katonának. Egy ilyen palmürai csapat hozta magával Bél tiszteletét Porolissumba. Szép, nem?

A Jupiter Optimus Maximus Dolichenusnak szentelt templom maradványai. Nem vagyk a fák nagy ismerője, de Jupiternek mindenképp tölgyfa dukálna.
A Jupiter-templom egyszerűbb dolognak tűnt: Jupiter a római vallás főistene (a római Zeusz, ha úgy tetszik), Jupiter Optimus Maximusnak a római Capitoliumon volt temploma, tetszik érteni, tehát igazán fő-fő istenség volt. Na de mi van ezzel a Dolichenussal? Nos, amikor a római légiók eljutottak a mai Törökország területére, Doliche városába, találtak ott egy hettita főistent, akinek szintén a villám volt a fegyvere, és az otthoni Jupiter-kultuszhoz képest jóval misztikusabb tisztelet övezte.
ezért aztán összegyúrták a hettita mennydörgő Urat a hazai Jupiterrel és magukkal vitték a keverék istenséget… egészen Porolissumig.

Pitoreszk módon, kicsit a francia kertekre emlékeztetően hever itt-ott egy-egy feliratos kőoszlop. De az is lehet, hogy még nem került meg a helye.
Amint a romvárosban sétáltam, hirtelen rám szakadt a felismerés, ami mindannyiunkban ott van, csak ritkán tudatosodik (azon túl, hogy tudjuk, Porolissumban főleg a birodalom keleti vidékeiről származó emberek laktak): az a bizonyos vallásszabadság, amire annyira büszkék vagyunk itt Erdélyben (1568, Torda, tudjuk), mennyivel korábban megérkezett ezekre a tájakra, egész konkrétan a római geopolitikai toleranciának köszönhetően. A rómaiak tudták, a világ minden katonájára szükségük van, ha fenn akarják tartani a birodalmat. És amúgy is,
Tehát a vallásgyakorlás terén szinte teljes szabadságot biztosítottak (a kötelező hierarchiát nyilván figyelembe véve).

A színház, ha tetszik, a világ egyik közepe, a maga köldökre (lásd még, omphalosz, Omphalé, Ókeanosz stb.) emlékeztető formájával. És a porolissumi tücskök is szólnak már.
Aki netán Porolissumba megy, azt tudom ajánlani, szánja rá az egész napot. Hatalmas megnyugvás száll az emberre, amint bejárja a romvárost, megnézi a takarosan rekonstruált kaput, az épületek maradványait és főleg a falakon kívülre helyezett színházat. Nem nagy ez a színház, eltörpül az epidauroszihoz képest. De szépen helyreállították, feltehetőleg ma is szerveznek ott előadásokat alkalomadtán. Az ember leül a peremkövek valamelyikére és elképzeli, hogy zajlottak a játékok annak idején. Félreértés ne essék, Porolissum elsősorban katonai célokat szolgáló település volt (fénykorában a városnak állítólag 20-25 000 lakosa volt), tehát
hanem vadállatokat eresztettek össze egymással, vagy emberekkel. A gladiátorküzdelmekhez Porolissum a hírek szerit túl alacsony rangú volt.

A környék állatvilága szintén akciózik májusban. A képen két hatalmas zöld gyík (felteszem, hímek) küzd egymással. Az egyik alaposan szájába kapta a másik fejét és nem engedi.
A nap már alászállni készült a nyugati dombok mögé, amikor nagy nehezen rávettem magam, hogy elinduljak visszafele. És örömmel konstatáltam: a rohadék történelemtanár (és társai) által belém vert ellenszenv a térségbeli római kultúrával szemben valahol elmaradt, valamelyik porolissumi raktárépület tövében. Vivat, crescat, floreat!
Hazafelé menet elkanyarodtam Drág felé, ha már Szilágy megye aszfaltját koptattam épp. Kíváncsi voltam,
Szombat estefele rengeteg ember volt az utcán, sokan a kocsmateraszon üldögéltek, pár fiatal szekérversenyt szervezett az úttesten. Kiszálltam az autóból, intettem az iszogató férfiaknak, megnéztem, hogy vágtatnak a szekeresek fel-alá az úton, aztán átmentem egy bolthajtás alatt, a kastély felé. Valakik úgy gondolták, talán még érdemes megmenteni: az egyik homlokzatnak erős gerendázat feszült. Az omladozó falon még kivehető volt a felirat: Sfatul popular al comunei, (feltehetően Drág) község néptanácsa. Na igen, amíg nem volt néptanács, ezek a kastélyok úgy-ahogy álltak.

A drági Wesselényi-Bethlen-kastély romos épülete. A két téglával rögzített figyelmeztető tábla meg a sörösüveg tökéletesen jellemzi az állapotokat. Volt, még van, nem lesz.
De aztán
(e csak katasztrófákat eredményező gondolatok egy részét egyébként egészen épelméjű értelmiségiek manapság is hirdetik), a néptanács és ez lett a vége. A drági kastélyt érzésem szerint se a Jóisten, se a Dumnyezó, de még a Devla se menti meg. Áll, rogyadozik, amíg egy szép napon összedől. Pedig másképp is alakulhatott volna. Abban a bizonyos párhuzamos történelemben.
Lassan körénk sötétedett. Üldögéltünk, a düledező rom, a poharazgató helyiek, pár juhászkutya. Megkérdeztem az egyik polgárt, járt-e errefelé valami szociológus, tudós, író. Nevetett. Politikusok jártak, mikor kellett a szavazat, másra nem emlékeznek. Nevettem én is, mit tehettem volna. Később lekezeltünk, aztán mindenki beleveszett a sötétségbe.
A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.
„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Miért ad fizetést az állam a premontrei apátnak, miközben a nagyváradi önkormányzat kilakoltatja? Miként lett a templomból iskola? Elmagyarázzuk bővebben és rövidebben is.
A magyar külpolitika első feladata a bizalom helyreállítása, visszaépítjük Magyarország tekintélyét az EU-ban és a NATO-ban is – jelentette ki Orbán Anita külügyminiszter-jelölt kinevezés előtti meghallgatásán.
George Simion meginvitálta az erdélyi magyarokat, hogy iratkozzanak be a pártjába. Azt azonban nem említette, hogy ehhez bizonyos próbákat is ki kell állniuk a jelentkezőknek… (PAMFLET)
Több tucatnyian kerültek kórházba egy Dâmbovița megyei étteremben tartott eseményről ételmérgezésre utaló tünetekkel a vasárnapra virradó éjszaka.
A román-magyar határ menti településen, Méhkeréken született Gurzó Mária román nyelven tette le az esküt szombaton a Parlamentben.
Az Electrica villanyáram-szolgáltató vállalat térségünkben több helyszínen is munkálatokat tervez a következő napokban, ami miatt áramszünetre kell számítani.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
George Simion meginvitálta az erdélyi magyarokat, hogy iratkozzanak be a pártjába. Azt azonban nem említette, hogy ehhez bizonyos próbákat is ki kell állniuk a jelentkezőknek… (PAMFLET)
George Simion meginvitálta az erdélyi magyarokat, hogy iratkozzanak be a pártjába. Azt azonban nem említette, hogy ehhez bizonyos próbákat is ki kell állniuk a jelentkezőknek… (PAMFLET)
Miért ad fizetést az állam a premontrei apátnak, miközben a nagyváradi önkormányzat kilakoltatja? Miként lett a templomból iskola? Elmagyarázzuk bővebben és rövidebben is.
Miért ad fizetést az állam a premontrei apátnak, miközben a nagyváradi önkormányzat kilakoltatja? Miként lett a templomból iskola? Elmagyarázzuk bővebben és rövidebben is.
A kezdő nép Goga-féle megnevezése ma is érvényes. Ahhoz, hogy ez a nép a haladók közé kerülhessen, tisztába kell tennie saját múltját. Van, amire büszke lehet, de az nem a politikus Goga vagy a dák-római kontinuitás, például.
A kezdő nép Goga-féle megnevezése ma is érvényes. Ahhoz, hogy ez a nép a haladók közé kerülhessen, tisztába kell tennie saját múltját. Van, amire büszke lehet, de az nem a politikus Goga vagy a dák-római kontinuitás, például.
A helyi igényekre szabott városrendezés és -fejlesztés többre visz, de van még mit tanulnunk Helsinkitől, Koppenhágától vagy Stockholmtól. A fenntarthatóságnak és zöldváros-koncepciónak történelmi és földrajzi okai vannak.
A helyi igényekre szabott városrendezés és -fejlesztés többre visz, de van még mit tanulnunk Helsinkitől, Koppenhágától vagy Stockholmtól. A fenntarthatóságnak és zöldváros-koncepciónak történelmi és földrajzi okai vannak.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Lehet-e elfogadható megoldást találni a kombinát megmentésére, vagy ideje elengedni minden bajával együtt?
Lehet-e elfogadható megoldást találni a kombinát megmentésére, vagy ideje elengedni minden bajával együtt?
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.
„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.