A híres angol common sense nem működik a mi társadalmunkban. (Tán már az övékében sem.) Ha működne, ugye, nem lenne szükség annyi felülről érkező szabály. De ha kvázi-totális káosz van, akkor jöhetne egy ukáz.

A pénzügyminiszter szerint a mostani megszorítások lazák ahhoz képest, ami 2025-ben jön.

Mi a közös egy filmben, amelyben senki nem hajlandó felnézni az égre, és a jelenlegi Európában?

Az elnyomáshoz nincs szükség feltétlenül bakancsra. Elég az is, hogy a felelős emberek, szervezetek elegánsan félrenéznek, ha éppen zajlik a „nyakkendős” asszimiláció.

Leginkább sehogy, mert ezzel nem csak a törvényt szegjük meg, hanem bebizonyítjuk, hogy faragatlan tuskók is vagyunk.

Megelőztük Magyarországot egy olyan gazdasági versenyben, amelyben jelenleg mindenki veszít. Ez persze nekünk semmit sem jelent, de a különleges nyugdíjasoknak továbbra is jó lesz.

Mielőtt amiatt siránkoznánk, hogy „elvették a románok tőlünk" a Békás-szorost, gondolkodjunk el azon, hogy a szemétnek van-e nemzetisége.

A románok egyharmada nem hagyná annyiban, hogy Ausztria megakadályozta a schengeni csatlakozásunkat, hanem büntetőlépéseket vár a kormánytól. De mit vetít ez előre?

A következő évben négyszer fogjuk „eldönteni”, kire vagy mire szavazunk. Csak győzzünk facebookozni és tiktokozni.

Ezt persze nem úgy értem, hogy a francia elnök megnyomta a piros gombot. Csak belengette a korzikai autonómiát. Nem is elsőként.

Spanyolország odacsapott az asztalra: legyen hivatalos EU-nyelv a katalán, a baszk meg a galíciai. Micsoda változás. De vajon tényleg az?

Tekergessük csak a gombot életünk rádióján, minden nap megy a műsor!

Ez az írás nem arról szól, hogy ki a jobb szakács. És arról sem, hogy hej, de jó szinglinek lenni, azzá válni. Csak azt próbálom megfogalmazni, milyen érzés, amikor szembejön a valóság, és hogyan válhat adott esetben a – jelen esetben férfi – előnyére.

Kimentem egy tüntetésre. Amely egy város irányítóinak, nos, enyhén szólva hézagos felújító munkája ellen irányult. És láttam, hogy nálunk is van civil társadalom. Közösség viszont nincs.

A modern világ, a folyamatosan fejlődő technológia számos területen megkönnyíti, leegyszerűsíti az életünket. Na persze még véletlenül sem Romániában…

A nagyon fiatal, egységes és oszthatatlan nemzetállam ügyesen csinálja (nem műveli) a diplomáciát. Ide csókol, oda üt. Aztán lesi, mekkora a tűréshatár.

Egy kismama meghalt a nemtörődömség miatt, egy másik azt sem tudta, hogy terhes – de ami még rosszabb, az orvosok sem tudták. Hogy történhet meg mindez?