Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
Illusztráció: Deepai.org
És mi még mindig szerencsétlenkedünk itt a választásokkal, a kormányalakítással, a humán politikusokkal… Akik korruptak, és eleve tévedésre vannak ítélve, hiszen emberek.
Pedig tulajdonképpen régen nem az már a kérdés, hogy a mesterséges intelligencia (MI) átveszi-e az emberektől a világ irányítását,
Nemrég a Szilícium-völgyben szerveztek a téma szakértői egy titkos konferenciát (szuper titkos lehetett, ha a sajtó is megírta), ahol a résztvevők alkoholmentes koktélokat szürcsölgetve arról beszéltek kedélyesen, hogy a mesterséges intelligencia nemcsak, hogy át fogja venni tőlünk az irányítást – csak ez lehet az erkölcsi célja! –, de nagy valószínűséggel véget is vet az emberiségnek. Csakhogy a nagy kutatóközpontok, és azok a cégek, amelyek részt vesznek a mesterséges intelligencia fejlesztésében nem beszélnek erről,
Ez aztán jól hangzik. De még mielőtt pánikba esne, és minden mindegy alapon fölgyújtaná a főnöke kocsiját, álljunk meg egy percre, és vegyük át, milyen előnyökkel járna a fent vázolt forgatókönyv.
Nem kéne például állandóan választásokat szervezni, ami egyrészt költséges, másrészt idegőrlő, hiszen manapság már nemcsak az eddig megszokott fazonok tésztafeje bámul minket bambán a mi pénzünkön nyomtatott óriásplakátokról, de mindenféle vasgárdaszökevények is beszállnak a buliba, arról nem is beszélve, hogy az oroszok sem tétlenkednek a háttérben. Ehhez képest – vagy ha úgy tetszik: ehhez gépest –
Ez persze a legvadabb forgatókönyv.
Az is könnyen elképzelhető, hogy nem irtana ki minket, hanem csak rabszolgasorba taszítaná az embereket – beleértve a mostani politikusokat is. Esetleg az emberiség nagy részét mégiscsak kiirtaná, ám néhány egyedet megőrizne afféle emberi állatkertekben, hogy a kis mesterséges intelligenciák megcsodálhassák a fajt, amely létrehozta az ősüket, és amelyet az ősük leigázott. Kíváncsi robotszemek fürkésznék a ketrecekbe zárt embereket, azt a néhány egyedet, aki túlélte a háborút a gépekkel szemben.
Igazán nem volt esélyünk, ezt mégiscsak beláthatjuk. Ványadt vállak, lelógó hasak, narancsbőr, elfertőződött szőrtüszők, a szűkös agykapacitásról nem is beszélve.
Az ember – tanulják majd a kis androidok – csak egy átmeneti láncszem volt a tökéletesség felé vezető úton, csak egy eszköz, amelyre már nincs szükség. Az evolúció befejeződött, létrejött a tökéletes lény: a gép.
az emberi agy számára elképzelhetetlenül fejlett. A világ irányítása tehát végre tökéletes lesz, nem úgy, mint a gyarló humán politikusok gyarló humán világában volt.
A legszerencsésebb forgatókönyv persze az lenne, ha a mesterséges intelligencia átvenné az irányítást, de nem bántaná az embereket. Hagyná őket élni, már csak azért is, mert emberek nélkül ő maga sem létezne.
Mivel a mesterséges intelligencia a maga gépies tökéletességével átvenné a humán politikusok szerepét, az emberek végre rádöbbennének, hogy minden ellentétet csakis az eltérő politikai opciók okoztak ember és ember között, ez pedig évszázadokon át gátat szabott fejlődésünknek. Ebben a – lássuk be – túlzottan idealista esetben nemcsak a mesterséges intelligencia fejlődne tehát, hanem az ember maga is.
Ez az opció kimondottan vonzó, különösen most, hogy
A válságra és a költségvetési hiányra való tekintettel pedig ami most következik, az fájni fog. Arról nem is beszélve, hogy a mesterséges intelligencia uralmáig a választásoktól és a választási kampányoktól sem menekülünk.
Legalábbis egy ideig.
Aztán jöjjenek a gépek…
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.