Reformok? Milyen reformok, helló?

Romániát harmincöt éve reformálják. A rendszerváltás óta minden egyes kormány azzal lépett hivatalba – és a jövőben is azzal fog –, hogy ez így tovább nem mehet, lépni kell, változtatni kell, jönnek a reformok, namostaztán. Ami egyben azt is jelenti, hogy az előző kormány nem tett eleget és így meg úgy.

A reformok ugye azért szoktak szükségessé válni, mert valami nem működik, vagy nem úgy működik, ahogy kellene. Vagyis tudjuk, hogyan kellene, de mégsem működik úgy. Azaz itt állunk a tudásunkkal, tudjuk, mit kellene csinálni, különben nem gondolnánk folyamatosan a reformokra, de aztán mégsem csináljuk. Néhány reform valahogy mégis lezajlik, utána nézünk ki a fejünkből, hogy akkor most mi van, és mi ez a rengeteg új probléma, amit szintén meg kell oldani, a kialakult új helyzetet pedig megreformálni. És így tovább a végtelenségig.

Most éppen megint ilyen reformállapotok és megszorítások közepette vagyunk, mert a kormány rájött, hogy fogytán a pénz. De gonosz leszek és úgy fogalmazok, hogy

Azért leszek gonosz és azért írom le ezt a mondatot, mivel éppen most jött szembe a hír, hogy a reformlázban a kormánynak úgy sikerült csökkentenie a politikai pártoknak járó állami támogatást, hogy az összegek tulajdonképpen nem csökkennek. Mert hogy a látványos 40 százalékos csökkentést a 2024-es évben kiutalt pénzekre alkalmazzák, ámde abban az évben a korábbinál jelentősen több közpénzt kaptak a pártok. Vagyis a mostani naaagy visszavágással nagyjából ugyanannyit kapnak, mint a 2024 előtti években.

Nesze neked, reform, nesze neked takarékoskodás és költségvetési spórolás!

Na de menjünk tovább. A megszorításos reformok, különösen az ilyen nagyratörő pénzügyi-költségvetési tervek, amiket a kormány most készül megvalósítani, mindig nagy számolásokkal indulnak. És a nagy számolások végén a minisztériumok, a kormány beírja a célszámokat a rubrikákba: ennyit fogunk spórolni és a sikeres reformok végén ennyi plusz pénz lesz az államkasszában. Ez pedig jól néz ki. Papíron.

Kiáll a miniszterelnök és bejelenti, hogy az állam és intézményeinek rengeteg működési területén micsoda iszonyú pénzpazarlásokat azonosítottak, ami nem mehet így tovább (nu putem tolera așa ceva – egyik kedvenc kormánypolitikai szakkifejezésem. És hogy Szigorú Megszorító Intézkedések Foganatosítása (SZMIF) következik (vom lua măsuri, esetleg kiegészítve azzal, hogy drastice – másik kedvenc kormánypolitikai szakkifejezésem), különben baj lesz.

Mondjuk baj mindenképpen lesz, mivel ha a kormány SZMIF-ről beszél, akkor tudni lehet, hogy mik lesznek az első következmények: infláció, drágulás, vásárlóerő-csökkenés, drága áram és gáz, drága üzemanyag, drága minden, kevesebb pénz az emberek zsebében. Az emberekében. Akik ettől eléggé morcosak szoktak lenni, olyannyira, hogy még az utcai tüntetésektől sem riadnak vissza. Amitől viszont a kormány is durcás lesz és közli, hogy ilyen feszült idegállapotban nem lehet nyugodtan reformokat csinálni. És akkor jön az, hogy „Halló, Nemzetközi Valutaalap? Kéne pár milliárd kölcsönbe’, fizetésig…”

Na de persze van még más lehetőség is. Ki lehet állni a nép elé azzal, hogy az elmúlt kormányzás nehéz öröksége, az előző kormánypártok felelőtlen költekezése… De várjunk csak, ki kormányzott korábban?

Az a baj, hogy hiába drukkolok – tényleg drukkolok na – a kormánynak, hogy most az egyszer sikerüljenek a reformok, hogy állítsák meg a pénz elfolyását az államkasszából, ha folyton szembejönnek ilyen-olyan bosszantó hírek. Például hogy a Ciolacu-kormány miniszterei lényegében kifosztották a kormány tartalékalapját. Ez az állami költségvetésnek egy része, egy biztonsági alap, amely a kormány rendelkezésére áll, ha valamilyen vészhelyzetben hirtelen szükség van pár száz millióra. Erre 2024 decemberében jött Sorin Grindeanu akkori szállításügyi miniszter, a jelenleg is kormányzó PSD ideiglenes elnöke, és bemondásra kért 167 millió lejt a tartalékalapból, mondván, hogy kell a pénz az évtizedek óta veszteséges, lepusztult CFR működtetéséhez. És meg is kapta! Aztán bekopogott Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter is és kért a tartalékalapból 30 millió lejt, hogy kifizethessék a decemberi szociális segélyeket. És meg is kapta!

Nos, a jelek szerint 2024-ben a Ciolacu-kormány több mint 50 milliárd lejt, azaz 10 milliárd eurót osztott ki az alárendelt állami intézményeknek a tartalékalapból.

Tíz milliárd euróból pontosan százezer darab olyan GLE450-es veretős Mercedest lehet vásárolni, amivel az előző PSD-s pénzügyminisztere, Adrian Câciu elkocsikázott az egyik válságtanácskozásra, amit június elején tartottak az államelnöki hivatalban a szükséges pénzügyi megszorításokról.

Mellette parkolt Mihai Tudose volt PSD-s miniszterelnök, jelenlegi európai parlamenti képviselő V8-as Mercedes GLE 63-asa.

Meg aztán sorra derül ki a többi is. Vannak ugye az állami (részvény)társaságok, amiket egy-egy igazgatótanács vezet. Ezek az igazgatótanácsok amolyan politikai kifizetőhelyek, általában olyan politikusok vagy hozzájuk közel álló figurák kerülnek oda tagként, akik éppen parkolópályán vannak vagy meg kell hálálni korábbi áldozatos országvezetési munkájukat. Az ilyen igazgatótanácsokban a munka nem igazán öli meg a nagyra becsült tagokat, néha összeülnek a hónap végén pedig a bankszámlájukon megjelenik a jól megérdemelt 20-25-30 ezer lejes fizetés.

Romsilva, Tarom, CFR, hogy csak néhány példát említsünk. De gondolhatunk a hajdani parajdi sóbányát „működtető” Salrom társaságra is, ahol a bányakatasztrófa után emelték az igazgató fizetését 32 ezer lejről 38 ezer lejre.

De könyörgöm, mindezt évtizedek óta tudjuk. Akkor meg miért csodálkozik rá mindig az éppen aktuális miniszter arra, hogy az alárendelt intézmény, állami társaság vagy egyéb struktúra vezetője több tízezer eurót keres havonta? Minél csődösebb az intézmény, annál többet.

Persze most a kongó államkassza feltöltésére hadba induló új kormánynak, élén a romániai politika megváltójának nézett Ilie Bolojannal, az a ki is mondott célkitűzése, hogy ezeket a gigantikus közpénz-elfolyásokat és haveri-rokoni kifizetőhelyeket felszámolja, megszünteti, tűzzel-vassal kiirtja, karóba húzza és atomjaira bombázza. Mondjam, hogy mi lesz belőle? Említettem korábban: infláció, drágulás, vásárlóerő-csökkenés, drága áram és gáz, drága üzemanyag, drága minden, kevesebb pénz az emberek zsebében. A Mercedes GLE450-esek maradnak. A dubaji apartmanok is.

Meg aztán, képzeljük el: amikor az államkassza-feltöltő üzemmód lázában élő kormány bekopog a Közpénzt Felelőtlenül Pazarló Intézmény (KFPI) ajtaján, ki fog neki ajtót nyitni? Hát valamelyik miniszter, államtitkár, főosztályvezető vagy egyéb potentát sógora, nagynénje, unokaöccse, horgászbarátja, volt iskolatársa stb. És ez nem csak a csúcsintézmények csúcsfunkcióira igaz, hanem egy szürke vidéki kórház, adóhivatal, művház vagy más állami hivatal gépkocsivezetői, portási vagy kazánfűtői posztjára is. Kórházi portásnak nem lehet csak úgy, az utcáról jelentkezni, oda kapcsolatok kellenek. Vagy euróval kitömött boríték a megfelelő zsebekbe.

A magyarázat végtelenül egyszerű, egyben végtelenül lehangoló. A lehető legegyszerűbben úgy tudnám megfogalmazni, hogy az országot annyira mélyen átitatja a Nem Hivatalos Úton Történő Érdekérvényesítés, Pénzszerzés és Deszkurkálódás (NHÚTÉPD), hogy egyszerűen nem lehet kiirtani a társadalom szövetéből. Az ország valahogy mégis elműködik, fű alatt, borítékokkal, zsebekkel, összekacsintásokkal, mismásolással és egyéb Pragmatikus Országműködtető Gyakorlatokkal (POGY). Ezt hívjuk hivatalosan országnak, államnak, társadalomnak.

És tessék, most, amikor éppen valahogy lezárni készülök ezt a befejezhetetlen írást, jön szembe az újabb örömhír: Radu Miruță gazdasági miniszter arról beszélt, hogy sok állami társaság igazgatótanácsának fizetését éppen akkor emelték meg jelentősen (volt olyan eset, hogy megötszörözték az összegeket), amikor az új kormány megalakulása előtt a pártok az állam működési költségeinek csökkentéséről tanácskoztak. Hatezer lejről hirtelen 20 ezer lejre ugró fizetések, bónuszok, több igazgatótanácsban is ülő emberek, állami társaságok három alkalmazottal és négy fős igazgatótanáccsal, infrastruktúrával, költségtérítéssel.

Folytassam? Nem folytatom, úgyse érnék soha a végére.