Becsületes Románia, avagy groteszk történet egy mioritikus bíróság épületéből

Még talán tart a maratoni elnökválasztás utáni eufória: hurrá, lett ennek a pattanásos kamaszországnak jófej matekovics államelnöke, hurrá, nagy nehezen megszületett a döntőképes kormány is, George Simion sötét árnyéka kicsit feloldódott a western ég vizében, megyünk előre, vaknyugatnak, jön a nyár, a nyaralás, szevasztok, a választottak meg végezzék a dolgukat, azért választottuk meg őket.

akkor válik érezhetővé az energia-ársapka leemelésének összes elképzelhető következménye, illetve a kormány takarékossági intézkedései mentén is érezni kezdi a nép a törődést. Szóval irtó jó lesz, drága emberek!

Persze, ha valakit nem csak a felszín érdekel, annak ajánlom olvasásra Nicușor Dan (akkor még) államelnök-jelölt programját. Az a neve, hogy Becsületes Románia (România Onestă). És most próbáljuk meg elfelejteni, hogy Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnöknek is kikandikált a zsebéből valami hasonló, kettő is. Az elsőt úgy hívták, hogy A jól végzett munka Romániája, a másodikat pedig úgy, hogy Képzett Románia. Az első felemás eredményekkel zárult, a második annyira siralmasan megbukott, hogy kár is rá szót vesztegetni.

Tehát, ha valaki fellapozza Dan államelnök úr programját,

Többek közt szó esik az alkotmánybíróság reformjáról, az igazságügyi felügyelet reformjáról, illetve a bírák érdemalapú alapon történő előléptetéséről. Mindhárom reformra nagyon nagy szükség lenne, nem vicc! Ehhez képest egy hónap alatt mindhárom ígéretét elbukta az államelnök. Az alkotmánybírósági reformnak azért lőttek, mert egy olyan bírát neveztek ki a taláros testületbe, aki gyakorlatilag nem teljesítette az alkotmánybíró-jelöltek számára előírt formai feltételeket. (Jó, mi?) Az igazságügyi felügyeletnek azért lőttek, mert ismét az a perszóna ülhetett a vezéri székbe, akinek a korábbi uralma idején kellőképpen gyanús eljárások indultak a rendszer számára kényelmetlen bírák, ügyészek ellen. Vetélytársa nem volt. Az érdemalapú előléptetésnek pedig azért lőttek, mert a legfelsőbb bíróság elnöke egy olyan figura lett, aki az igazságügyi reformok egyik nagy ellenzője volt és ma is az. Ja, vetélytársa neki sem volt.

Szóval,

Dan úr nem is magyarázza. Hallgat. Egyelőre.

De nem is tudom, miért épp az államelnöknek rójuk fel az igazságügy rendszerének recsegését-ropogását. Hiszen a nevében benne van: ez egy rendszer, számtalan csomóponttal. És minden csomópontban emberek állnak, ülnek, telefonálnak, futkosnak, intézkednek, dolgoznak. Akik valahogy odakerültek. Hogy miképpen? Elméletileg versenyvizsgák útján. Gyakorlatilag: a hétköznapi halandónak fogalma sincs. Illetve akkor lát rá (jó vagy épp rossz esetben) nagyon élesen, amikor például valami dolga van a igazságszolgáltatás templomainak valamelyikében. Mert ha megfigyelik, a bíróságok épületei sok esetben emlékeztetnek az ókori görög-római templomokra.

Elmesélek egy történetet, amelynek során

mert nem a legfelsőbb bíróságon volt dolgom, csak a helyin, annak is az archívumában.

Az átlagember akkor megy a bíróságra, ha muszáj. Például egy igazolásért. Amit a bankja kér, ha az átlagember egy egyesületnél dolgozik (például) és számlája van az illető pénzintézetnél. Ilyenkor évente el kell mennie a bírósági archívumba, hogy kivegye azt a bizonyos igazolást, amely azt igazolja, hogy semmi, de semmi változás nincs az egyesület adataiban. Hogy ezt lehetne egyszerűbben intézni? Például egy saját felelősségű nyilatkozattal? Nem értek hozzá. Tény, hogy ez a szabály. És ha az átlagember nem jár el az ügyben, zárolják a számláját. Pont.

Szóval, ha az ember egyesületnél dolgozik (például), muszáj elmenni a bíróságra, évente egyszer. Az átlagembernek persze az is eszébe jut, hogy

Nem lehetne egy portálon intézkedni, teszem azt? Vagy elektronikus levélben megírni a kérvényt? Kérdeztem a bankban, a hölgyek szépen mosolyogtak s mondták, nem.

Mentem tehát a bíróságra. Az igazság (félig se szent) temploma Kolozsvárott igen szép épület… volt valamikor. Most úgy néz ki, mint ahova Justitia csak azért tér be, mert be van kötve a szeme. Ha levenné azt a kendőt, futna is neki a világnak esze nélkül. Elmúlásillat lengi be az igazságszolgáltatás szentélyét. Pedig rengeteg kopott irodájában rengeteg kopott állami alkalmazott nyüzsög. Amikor mentem, épp tatarozták… nem az épületet, a belső udvart. Érdekes megközelítés: belülről kifele szépítik a templomot. A pragmatikus igazság valószínűleg az, hogy a méregdrága központban parkolóra nagyobb szüksége van a sok állami alkalmazottnak, mint korszerűen felújított munkahelyre.

És akkor elmondom,

Ami azt is jelenti, hogy nem lehet bármikor odaslattyogni, bunkó honpolgár! Csak kedden és csütörtökön. Megkérdeztem egy azonosíthatatlan funkciójú hölgyet, hogy ez miért van. Úgy nézett rám, mint egy diliházi szökevényre. Nem tudom, hogy ez a nyári órarend? Majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Ilyen fontos dolgot nem tudni. Elsündörögtem onnan, mint a kivert kutya.

Aztán felvirradt a keddi szent nap. Megérkeztem frissen, üdén: ma jogom van az első ajtóhoz járulni. Mert hogy szavaim össze ne keverjem: nem úgy van ám, hogy az ember csak úgy odamegy az archívumba. Francot! Odamegy egyszer ügyesen az első ajtóhoz, ahol benyújtja az igazolás igénylésére vonatkozó kérvényét.

két vasvilla-tekintetű amazonnal együtt. Az egyiktől alázatosan kér egy okmánybélyeget. És ha ez megvan (kérdezni nem ajánlatos az amazont, mert azonnal rávágja, hogy ő honnan tudja, higgyék el, megjártam párszor), mehet szépen vissza az első ajtó mögötti szobába, ahol végre benyújthatja a kérvényét, illetve az okmánybélyeg megvásárlásáról szóló bizonylatot (bélyeget már nem adnak). Akkor a pult mögött ülő hölgy felszólítja az embert, ugyan készítsen már egy fotót az iktatószámról a telefonjával és jöjjön vissza a következő hét csütörtökön, mert ugye, nyári munkarend van.

Pont ez történt velem is. Aztán lejárt a nyolc nap várakozás, a kilencediken (csütörtök, nyári munkarend) visszamehettem az igazság templomába. Egy héttel korábban láttam, iszonyú sor kígyózott a második ajtó előtt, ahol az ember megkapja az áhított papirost. Az ajtó reggel kilenckor nyit, ezért arra gondoltam (ja, a kommunista diktatúrában hatra mentem olajért a bolt elé sorba állni), odamegyek mondjuk negyed kilencre. Csak tizenhat ember volt gyorsabb nálam, nem harmincöt, amennyien akkor állingáltak a fal mellett, amikor boldogan keblemre szorítva az igazolást, kiléptem az ajtón. Elővettem egy könyvet, olvasni kezdtem, miközben vártuk a szezám tárulását.

Odanéztem: egy bumfordi fejű ügyvéd (pálmaág-mintás póló, bermuda, bokazokni, teniszcipő) odaállt az ajtó elé. A sorban állók pedig nehezményezték. Mire ő szép jogászi körmondatokban elmagyarázta, hogy neki joga van odaállni, mert az archívumnál van külön ügyvédsor meg külön halandósor. Mire a hosszú sorból kilépett két, önmagát ügyvédnek nevező lénytárs (nem viseltek talárt) és nekiugrott a bumfordinak, hogy külön ügyvédsor sose volt, sose lesz. Mire a bumfordi azzal érvelt, hogy más bíróságon van, tehát itt is kell legyen. Mire elszabadult a pokol.

Mire a bumfordi kijelentette, hogy nem kéne őt megütni, különösen a bíróságon, mert nagy per lesz belőle. Én a többi ügyvédet figyeltem, akik ugrásra készen álltak, hogy megvédjék majd az öregurat, ha törvényre kerül a dolog, a talárjuk árán is. Közben egy másik ügyvéd (a röhögő harmadik) besurrant az ajtón. Na ja, a marhák hisztizzenek… Végül lecsendesedett mindenki, néhány közelben álló hatékony békítő szavára. Sőt,

Több probléma nem volt, mindenki megkapta a sok pecsétes papírt, mehettünk Justitia nevében, amerre a szemünk látott. Megálltam a bíróság épülete előtt. És úgy éreztem, teljesen hiába jön bárki államelnök, mindegy, hogy hívják, miféle származása van, milyen a világnézete és mennyire tiszta szívvel szeretné jobbá tenni ezt a pattanásos kamaszországot. Kedves demokratikusan megválasztott vezetők, kedves polgártársaim, vegyük tudomásul:

mindegy, hány autó áll a ház előtt, hány tévé villog a szobákban, mekkora az okosteló, hova és hányszor jár a család nyaralni és mennyire majmolja a mindenféle elit azt a bizonyos vaknyugatot. A kultúrát nem lehet gyorstalpaló tanfolyamokon elsajátítani. Kilóg alóla a ló-, juh-, disznó- és egyéb láb. Tudják, van az a régi anekdota az angol gyepről, amikor valaki megkérdezi a ház urát, mi annak a tökéletes gyepnek a receptje odakint, a kertben. A válasz: egy jó kertész és nyolcszáz év.