Ez az írás nem arról szól, hogy ki a jobb szakács. És arról sem, hogy hej, de jó szinglinek lenni, azzá válni. Csak azt próbálom megfogalmazni, milyen érzés, amikor szembejön a valóság, és hogyan válhat adott esetben a – jelen esetben férfi – előnyére.

Kimentem egy tüntetésre. Amely egy város irányítóinak, nos, enyhén szólva hézagos felújító munkája ellen irányult. És láttam, hogy nálunk is van civil társadalom. Közösség viszont nincs.

A modern világ, a folyamatosan fejlődő technológia számos területen megkönnyíti, leegyszerűsíti az életünket. Na persze még véletlenül sem Romániában…

A nagyon fiatal, egységes és oszthatatlan nemzetállam ügyesen csinálja (nem műveli) a diplomáciát. Ide csókol, oda üt. Aztán lesi, mekkora a tűréshatár.

Egy kismama meghalt a nemtörődömség miatt, egy másik azt sem tudta, hogy terhes – de ami még rosszabb, az orvosok sem tudták. Hogy történhet meg mindez?

Döbbenetes dolgok történtek, történnek mostanság a román tengerparton. Sok fulladásos haláleset, közelharc a parti mentők, csendőrök, illetve nyaralók közt. Miért is?

Nem, nem az a baj, hogy a történetesen roma származású dalnok csúnya szavait visszhangozta a fiatalokból (feltehetőleg tinikből is) álló közönség.

Az elképzelés szerint a fölösleges állami apparátusokat szüntetnék meg. Így legalább a kormány nyíltan felvállalta, hogy a kultúra számára fölösleges.

Ez az írás fikció. Mert ez a nagyon egyenlő kor még nem érkezett el. Bár jó pár eleme már karcolássza a valóság felszínét. Mert dolgoznak rajta nagyon egyenlő és nagyon hozzáértő koponyák.

… a világ elviselhetetlen hellyé változott. Amiről mi nem tehetünk. Csak mások. Különben is, a családi demokrácia nehéz műfaj.

Rendszeresen belebotlunk valami kellemetlenségbe a kávéházban, a vendéglőben, a panzióban. Mi az oka, mivel magyarázzuk és miért jó ez nekünk?

BezzegRománia ismét belegyalogolt egy méretes kapanyélbe. És ismét tótágast állva igyekszik bemutatni a szokásos bűvésztrükköt. A nép pedig szórakozzon jól, hiszen neki csinálják a cirkuszt.

Szabadságidény van: szerterajzunk a térképen, végigjárjuk a turisztikai látványpontokat, fotózunk, élményeket gyűjtünk… és közben fel sem merül bennünk, hogy ott se vagyunk, ahol járunk.

Értsd, új nevet adunk neki. Nem leszünk tőle jobban, de legalább teremtőnek képzeljük magunkat. Ami akár az elmebaj jele is lehet.

Tulajdonképpen semmi. Az üzlet dübörög, főleg, ha jól csinálják. Viszont ha túl sok van, a helybelieken kívül megfojtja magát a fesztivál lényegét.

Úgy gondolom, elvileg könnyű megérteni a másik érzékenységeit. Gyakorlatilag azonban nem annyira. Mert ott van az a fránya düh, ami mindenféle párbeszédet elkaszál.

Beindult a populista gépezet a miniszterelnöki tisztség várományosának háza táján. Naná, hogy a nackóász is előkerült a pakliból.