Tizenkét hónap, húsz anyag. A pandémiás történetek vezetnek, de azért van a legek közt Oroszország, Ceaușescu, sőt, vaddisznó is! Íme, a Főtér.ro legolvasottabb, legnézettebb tartalmai 2021-ben!
Nem túl gyakran látni ilyesmit.
Nehéz idők járnak az orvosokra, annyi szent.
Jó kis bakikkal indult az oltáskampány második szakasza, itt egy újabb epizód.
Akár igazi tengeri ütközetté is válhatna a háborús játék.
Több tucatnyi bankszámlát zároltak.
Mert ellentétesek a katasztrófavédelmi előírásokkal.
A román vegyészek évek óta próbálják felhívni a szakma figyelmét arra, hogy a diktátor neje négy általános iskolai osztályt is alig tudott elvégezni, a kémiához semmi köze nem volt.
Többek között ezért is sikerült eddig csupán két embert repülőn kihozni.
Mert a rendőrség nem állt a helyzet magaslatán.
Sokan az intenzív osztályon kérik az oltást, de akkor már túl késő.
A jó tanács Raed Arafattól érkezett, aki azt mondja, orvosi titoknak számít, ha a hamis oltáspapírral rendelkezők a kezelés érdekében bevallják a kezelőorvosuknak a csalást. Nem indul eljárás ellenük, ígéri.
Az oltásigazolás kell, a vakcina azonban nem.
Alexandru Rafila betippelt egy akkora számot, hogy kikerekedett a szemünk. Amúgy közben egy nap alatt majdnem ezerrel nőtt a napi esetszám.
Németországi útra fizettek be, de csúnyán átverték őket.
Az új, rendkívül sok mutáción átesett változat Dél-Afrikában alakult ki, de már meg is jelent Európában.
És mindez nem valami eldugott hegyvidéki településen történt, hanem Nagyváradon.
Nem fest túl hízelgő képet a romániai mindennapokról egy felmérés.
Nem fukarkodott a politikummal szembeni bírálatokkal a járvány kezelése miatt Octavian Jurma.
Még a legutóbbi rekordnál is majdnem százzal többen vesztették életüket hétfőről keddre.
A szakember összefoglalja, mit kell(ene) tudni ahelyett, hogy az interneten, a Facebookon keringő ostobaságokkal vezessük félre magunkat és fárasszuk környezetünket.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.