Beérett az oltásszkepszis gyümölcse: csaknem félezer embert vitt el egy nap alatt a járvány

Még a legutóbbi rekordnál is majdnem százzal többen vesztették életüket hétfőről keddre.

Hirdetés

Az összes lényeges járványrekord megdőlt kedden. Ráadásul nem is kevéssel: amikor már azt hinnénk, hogy ennél rosszabb nem lehet, kiderül, hogy még mindig nem értük el a 4. hullám csúcsát. Jól látszik azonban, hogy elértük azt a platót, ahol az elhunytak száma hirtelen megugrik: mindössze 24 óra alatt 442-en vesztették életüket a járvánnyal összefüggésben.

A grafikonon is látszik, milyen ijesztően meredek ívben nő az elhunytak száma a 4. hullám kezdete óta, de a mai még a legutóbbi, október 8-i rekordra is ráver majdnem százzal. Ez nyilván azért (is) van, mert a kórházak megteltek, a súlyos betegek nem férnek már be az intenzív osztályra, így kevesebb embert lehet megmenteni, mint amennyit amúgy meg lehetne. Az elhunytak zöme, 397 ember nem volt beoltva – ezt fölösleges is magyarázni.

Megint nagyot ugrott a napi esetszám is: 16 743 új esetet regisztráltak.

Ez több mint 1700-al több, mint a múlt hét rekordja, ami egyértelműen jelzi, hogy még nem vagyunk túl a nehezén: tovább fog még növekedni egy ideig az esetszám (a hullám csúcsán ugyanis lassulna, majd megállna a növekedés).

Hirdetés

És akkor ott van a román egészségügy Achilles-sarka, amelyet teljesen átlőtt a 4. hullám nyílvesszője: már 1667-en vannak az intenzív osztályokon.

Amelyeket már többször bővíteni kellett, de még mindig nincs elég hely a súlyos betegeknek.

A helyzet tehát nagyon rossz, sosem volt még ennyire kétségbeejtő. Pedig a 4. hullámot jócskán meg lehetett volna szelídíteni, hiszen ott lenne a megoldás: az oltakozás.

Hirdetés