Fotó: Digi24.ro képernyőmentés
Fotó: Digi24.ro képernyőmentés
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Mintegy 1500-2000 ember tüntet Bukarestben azon megmozduláson, amelyet juhtenyésztők és juhászok hirdettek tiltakozásul az ágazatukat érintő problémák miatt. Amiatt elégedetlenek, hogy az Európai Bizottság júniusban az év végéig meghosszabbította a romániai juh és kecske exporttilalmát az EU-n kívüli országokba és a tagállamokba is az állatállományt sújtó járványok terjedése miatt. A romániai juhtenyésztőknek pedig jelentős exportpiacát képezik főleg az arab országok.
Követelik továbbá juhok kényszervágásának leállítását, a fertőzési gócpontok megfelelőbb kezelését, a barnamedve védettségi fokának enyhítését, a legelők kedvezőbb bérbevételét, de azt is, hogy a juhászokat ne büntessék, ha nem ivartalanítják a juhászkutyákat. Mindezekről egy listát készítettek, ezt pedig iktatták a kormánynál.
A kormány székháza előtt kezdődött keddi megmozdulást nem gazdaszervezetek kezdeményezték, hanem a közösségi médiában szervezték, az esemény nem engedélyezett. A rendfenntartók a tüntetés kezdete óta biztosítják a helyszínt, a kormány épülete előtt több száz rohamfelszereléses csendőr van.
A résztvevők skandálásokkal, transzparensekkel tüntetnek, több esetben megpróbálták áttörni a csendőrkordont, tárgyakat dobáltak az egyenruhásokra, megbénították a gépkocsiforgalmat, a hatóságok pedig könnygázt vetettek be. A csendőrök több embert kiemeltek a tömegből, néhányan orvosi ellátásra szorultak a belélegzett könnygáz miatt.
A bukaresti csendőrség szóvivője szerint számolnak azzal a lehetőséggel, hogy valakik előre eltervezett rendbontási szándékkal vegyültek a tüntetők közé és erőszakra hergelik a résztvevőket. A tüntetésen egyébként több AUR-os parlamenti képviselő is feltűnt.
A Digi24 televízió szerint a tüntetésen Călin Georgescu hívei is megjelentek, őt támogató jelzavakat kiabáltak. Egy mezőgazdasági szakmai szövetség vezetője a hírtelevíziónak azt nyilatkozta: elhatárolódnak a rendbontóktól, akik beszivárogtak be az állattenyésztők tüntetésére. Mint mondta, a tüntetőknek sem teszik, hogy ezek az emberek rátelepedtek a tiltakozásukra és provokálni próbálják az egyébként békés tüntetőket.
Megszólalt George Simion, az AUR elnöke is, aki a párt székháza előtt reggel megjelent tüntetőknek beszédet mondott, arra kérve őket, hogy ne reagáljanak az esetleges provokációkra.
Facebook-üzenetekben szólt a tüntetőkhöz Diana Șoșoacă, az SOS vezetője. Arra biztatta őket, hogy ne távozzanak a helyszínről, foglalják el Bukarestet és döntsék meg a diktatúrát.
A kormány közleményben reagált, amelyben megállapította, hogy a tüntetésen nincs jelen egyetlen reprezentatív juhtenyésztő-szervezet sem, a bukaresti megmozdulás pedig sajnálatos módon erőszakba torkollott. Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök tudomásul vette a tiltakozók által benyújtott követeléseket és egyeztetett Tánczos Barna kormányfő-helyettessel a lehetséges megoldásokról – írják.
Nicușor Dan államfő „rendkívül súlyosnak” nevezte az erőszakos megnyilvánulásokat, és elítélte a próbálkozásokat, amelyek egy legitim tiltakozást utcai harcokká kívánnak változtatni. Szintén súlyosnak nevezte, hogy „bizonyos felelőtlen politikusok” mesterségesen szítják a társadalmi feszültséget.
Tavaly augusztustól idén februárig tartó átfogó pénzügyi vizsgálatot végzett a számvevőszék az Országos Nyugdíjpénztárnál, a nemrég közzétett szakjelentés szerint pedig súlyos rendellenességek történtek a nyugdíjak kiszámításánál.
Az ellenőrzés során főleg azt vizsgálták, hogy miként zajlott a nyugdíjak újraszámítása a 2023/360-as törvény alapján, Megállapították, hogy a nyugdíjpénztár informatikai rendszere nem működött megfelelően, ezért igen sok esetben nem jó állapították meg a nyugdíjak összegét meghatározó pontszámokat.
Több mint 570 ezer esetben a törvény által előírtnál magasabb éves pontszámot alkalmaztak, míg több mint 2,2 millió nyugdíjas esetében az indokoltnál kevesebb ponttal számoltak. Az első esetben összesen 71,1 millió lejről, a másodikban több mint 230 millió lejről van szó.
Sok olyan esetre is bukkantak az ellenőrzés során, hogy az érintett halála után is utalta a nyugdíjpénztár az összeget, akár három hónapnál is hosszabb ideig.
Az is előfordult, hogy az örökösi nyugdíjakat akkor is utalták, hogy az érintettek már nem feleltek meg a törvény szabta feltételeknek. Szintén rendellenességekre bukkantak a rokkantsági, előrehozott és más természetű nyugdíjak kiszámításában, sokan kevesebb, mások több pénzt kaptak.
A nyugdíjpénztár személyzeti költségei sem voltak rendben, több alkalmazott illegálisan kapott bérpótlékot, mások olyan tisztségek betöltéséért kaptak plusz pénzt, amelyeket már korábban fel kellett volna számolni. Illegális fizetésemelések, alkalmazotti adókedvezmények is szerepelnek hibák között.
A számvevőszéki jelentés arra is kitér, hogy a nyugdíjpénztár bizonyos kifizetésekre 1,6 milliárd lejt kapott 2024-ben az állami költségvetési tartalékalapból. Ez az összeg 2023-ban 657 millió lej, 2022-ben pedig 169 millió lej volt.
A pénzügyi ellenőrző intézmény egy sor javaslatot tett a feltárt hibák kijavítására, ezek között szerepel a rosszul megállapított nyugdíjösszegek újraszámolása, tévedések nyomán történt kifizetések visszaszerzése és az informatikai rendszerek hatékonyabbá tétele. A jelzett rendellenességeket az év végéig ki kell javítani.
Az ország gáztározóinak feltöltöttsége jelenleg 76,26 százalékos, ami mintegy 2,43 milliárd köbmétert jelent. Ez a 68,26 százalékos európai uniós átlag fölött van – közölte kedden az energiaügyi minisztérium.
Az idei téli időszakra való felkészülés jegyében a cél az, hogy október elsején a feltöltöttségi szint elérje a 80 százalékot.
A gázszolgáltatóknak törvény szabta kötelessége tartalékokat létrehozni, ezeknek a társaságoknak a képviselőivel, valamint az energiaügyekben érintett állami intézmények vezetőivel tartott egyeztetést kedden Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár. A szolgáltatók közölték, hogy az ütemterv szerint halad a gáztározók feltöltése.
Az idei télre való felkészülés európai szinten nehéz körülmények között zajlik, amit a földgázárak erőteljes emelkedése és a tartalékok korábbi éveknél alacsonyabb szintje határoz meg. Az utóbbi napokban ugyanis az év eleji áraknál közel háromszor drágább lett a gáz az európai piacokon. A gázárakat többek között a nemzetközi feszültségek, a világpiaci nehézségek és az európai tartalékok alacsony szintje okozza – áll az energiaügyi minisztérium közleményében.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.