Megértem, hogy az ember időnként tehetetlennek érzi magát. Azt is megértem, hogy ilyenkor az ember dühös: a tehetetlenség érzése erős indulatokat válthat ki. Olyan emberekből is, akik amúgy nem indulati alapon viszonyulnak a környező valósághoz.
Azt viszont képtelen vagyok felfogni, hogy ha vélt vagy valós igazunk, sérelmünk okán indulati alapon vagdalkozunk, a roham elmúltával miért nem tudjuk azt mondani: elnézést, eldobtuk a malomkövet és közben nem néztük, merre repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg s kit hogyan talál meg.
Olvasson még:
- Orrba térdelte politikustársát egy független képviselő
- Varga László Edgár: Mit akar Vlad Țepeș az én tejemmel, avagy mire költik a politikusok egy élet munkájának bérét?
- „A mai gyerekeknek több figyelemre van szükségük, de tudatosabbak is” – Szabó Csilla, aki küldetésének érzi a tudomány népszerűsítését
A nagy politikai és közéleti múlttal rendelkező Eckstein-Kovács Péter a minap közölt egy rövid bejegyzést a Facebook-on, magyarul és románul, meg egy fotót, amely Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt és miniszterelnök-helyettest ábrázolja, amint éppen felszólal a Fidesz kongresszusán.
Az elnök úr egy pulpitus mögött áll, amelyen a felirat: Nekünk Magyarország az első! A bejegyzés szövege pedig (magyarul és kissé pongyola román fordításban): „Románia miniszterelnök-helyettese a jelszó mögött: Nekünk Magyarország az első!”
Nos, én megértem, hogy Eckstein-Kovács Pétert (és másokat is) elkeseríti a magyar politikai valóság, határon túl és innen. Azt is megértem, hogy Eckstein-Kovács Péter (és mások) tehetetlennek érzi magát az adott helyzetben. És azt is, hogy elragadja a tehetetlenségből fakadó indulat.
Azt viszont képtelen vagyok felfogni, hogy miután elmúlt a roham, miért nem tudja azt mondani: elnézést, kicsit túldobtam a malomkövet a célon. Nem néztem, hogy az a bizonyos malomkő hol áll meg s kit talál meg. Mert ha nem is lenne éppen borzalmas háború a szomszédban, nem lenne ennyire billegő az európai, ezen belül a regionális geopolitikai egyensúly, ez a fotós bejegyzés akkor is félremenne (amint a poszt alatti kommentek egy részéből világosan látszik is), mégpedig abban az irányban, amit a román szervek nagyon is szeretnek kihasználni, sőt, Románia álkisebbségi államelnöke is kihasznált ama messze hangzó politikai performanszban (amikor még nem volt se háború, se semmi extra, a pandémián kívül): a romániai magyar közösség külföldre játszik, külföldnek játszik, sőt, játssza át Erdélyt.
A teljesen abszurd üzenet illusztrációjaként hadd álljon itt egy másik kép, amelyet szintén a bejegyzés alatti kommentek közt láttam.
A kép Románia akkori miniszterelnökét, Victor Pontát ábrázolja, aki 2013-ban meghívott vendégként részt vett az RMDSZ 11. kongresszusán. A miniszterelnök szintén egy pulpitus mögött áll (hol állna, a sarokban?), amelyen a következő felirat olvasható: Mindig a magyarokért! Hopp, tehát – ecksteini olvasatban – Victor Ponta román miniszterelnök mindig a magyarokért áll ki, mindig a magyarokért cselekszik, mindig a magyarokért kel, fekszik, él-hal. Azt hiszem, nincs értelme tovább ragozni: a társítás annyira abszurd, hogy a szervek is betegre röhögnék magukat, ha valaki komolyan felvetné nekik, mint, teszem azt, nemzetbiztonsági kockázatot.
Egy szó, mint száz: ez az üzenet nagyon, de nagyon mellément. A szerző a számára nem szimpatikus politikai erőket, oldalt célozta meg (amivel abszolút semmi baj nincs, sőt!), de sajnos saját közösségét találta telibe. Remélem, hogy a nagy politikai és közéleti múltra visszatekintő Eckstein-Kovács Péter is belátja ezt, előbb-utóbb. Mert a hasznos idiotizmus minden esetben haszontalan, ebben az esetben pedig káros is. Akkor is, ha egyébiránt az éppen járt út csupa jó szándékkal van kikövezve.
You must be logged in to post a comment.