// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Csak azért is! Harmadjára is megalapították a katolikus iskolát Marosvásárhelyen

// HIRDETÉS

Az új tanévtől önálló státus nélkül, a Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként folytatja tevékenységét a többszörösen meghurcolt iskolai közösség.

A kisebbségi jogok területén önmagát mintaállamnak tekintő Romániában történik, hogy 2014 óta harmadjára is neki kell futni egy magyar egyházi iskola megalapításának. A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumról van szó, melyet először a korrupcióellenes ügyészség (DNA) fúrt meg, törvénytelenséget gyanítva a megalapítás mögött. Bár a vádemelés megtörtént Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt főtanfelügyelő ellen, a bíróság visszaküldte kiegészítésre a vádhatóságnak, és a kiegészítés azóta sem történt meg, de

az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek.

A következő fontos dátum 2018, amikor miniszteri rendelettel újra megalapították az iskolát, miután Magyarország kormánya 2017-ben a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emelt Románia OECD-csatlakozása ellen. Ezt a rendeletet a legfelsőbb bíróság idén májusban érvénytelenítette.

Így érkezünk el a mai naphoz, amikor is a marosvásárhelyi városi tanács csütörtök délutáni ülésén megszavazta az iskolahálózat struktúrájának módosítását, és ezen belül a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ismételt létrehozását. Minderre azért volt szükség, hogy a 2023-2024-es tanévtől ismét önálló intézményként működhessen a római katolikus gimnázium. Addig is önálló státus nélkül,

a Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként folytatja tevékenységét.

A 23 tagú önkormányzati testületben 15-en szavaztak a határozat elfogadása mellett (az RMDSZ, a PNL és a Szabad Emberek Pártja, avagy a POL képviselői), míg a Pro Románia Párt és a Népi Mozgalom Párt tanácsosai a jogi bizottság negatív véleményezésére hivatkozva a döntés elhalasztását kezdeményezték.

Ettől függetlenül harmadjára is elkezdődhet az iskola újraalapítási folyamata, és csak reménykedni lehet, hogy ezúttal nem lesz semmi gond.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.