Most komolyan! Amióta a román labdarúgás színvonala a bányabéka segge alá került, az ásítozó szurkolók is – szórakozás híján – kergetik a magyarokat az országból kifele, ellenféltől függetlenül. Nem jobb lenne, ha az amúgy is dögunalmas tilitoli válogatott-meccseket lejátszanák egy földalatti rejtekhelyen, aztán a végeredményt feladnák egy cetlin, vagy elküldenék sms-ben. A szurkolóknak nem lenne ahol gyalázkodni, senki nem veszítene el az életéből újabb 90 percet, és a labdarúgó szövetségnek sem kellene állandóan bírságokat fizetnie az agyhalott ultrások vaddisznóságai miatt.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2018/06/GyergyaiCsaba.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Javaslat: játsszák földalatti bunkerekben a román fociválogatott meccseit!
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/SzantaiJanos2.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Hogyan válik a mioritikus hazácska pár napra Svédországgá, akaratán kívül?
Ha belegondolunk, nem is lenne olyan rossz. Mert milyen jól megy általában a svédeknek, nem? És milyen jól intézték a járványt is, nem? Sverige a bezzegország! Ahol nem hirdettek szükségállapotot, nem csonkították a polgárok alapvető jogait, nem küldték karanténba az országot, nem csődöltették be a cégeket, nem dobták ki a dolgozókat a munkahelyükről… Igaz, volt némi szépséghibája a módszernek, például az idős svéd polgárok életének védelme terén, de na: mindig vannak áldozatok, mindig a nagy képet kell nézni. (Ahogy például a kommunisták is tették.)
Ehhez képest Románia marcona arcélű álkisebbségi államelnöke, Klaus Ionopot Iohannis szükségállapotot hirdetett, csak úgy záporoztak a katonai rendeletek, tiltások, egymásnak ellentmondó vezéri nyilatkozatok (tudják, amit reggel mondunk, megcáfoljuk délben, amit délben mondunk, este megcáfoljuk), a nyilvános terek megteltek a rend éber őreivel és géppisztolyos katonákkal, a polgárok egyre-másra töltögették a kijárási nyilatkozatokat, ha le kellett menniük a sarki boltba gyufáért, a dübörgő mioritikus gazdaság egy icipicit lelassult, és habként a tortán a sunyi magyarok kihasználták a vesztegzárat és megint el akarták lopni Erdélyt.
Olvasson még:
Na de amint az már lenni szokott, mindennek (jónak is, rossznak is) vége szakad egyszer. A független, szuverén, egységes és oszthatatlan hazácskában elérkezett a nagy pillanat: véget kell (lehet) vetni a szükségállapotnak. Persze nem ám csak úgy, ukkmukkfukk, kinyitjuk a kapukat és elkezdünk élni. (Ebben, mondjuk, van némi ráció.) Szépen, fokozatosan. Vagyis: a bűvös május 15-i napon berekesztik a szükségállapotot és bevezetik a vészhelyzetet. Magyarán, a Természet mellett kis tiszta levegőhöz jut az ember is. Például: szigorú keretek közt ugyan, de kimehetünk az utcára nyilatkozat-lobogtatás nélkül, újranyithatnak egyes boltok, még vadászhatunk is, ha van mire és mivel. Ehhez kell egy újabb rendelet. Amely meg is van. elvileg.
Igen ám, de akadt egy kis baj. Az Alkotmánybíróság – ez már eleve horrorisztikus, tessék megfogózni – 16 évvel (!!!) a meghozatal után megvizsgálta az ominózus rendeletet és úgy döntött, nem alkotmányellenes, tehát mehet vele a kormány előre, de…
Bármely, a polgárok alapvető jogait korlátozó intézkedés tilos! Vagyis: adminisztratív döntéseket hozhat a (nem mindig) felelős válságkormány (például olyanokat, hogy nem nyithatnak a kocsmák, vendéglők), de a szabad mozgást nem korlátozhatja, csak törvény útján. A törvényt pedig péntekig az Isten se fogja érvényessé változtatni. Mert nem engedik az egyéb román törvények.
Vagyis: május 15-én akkora törvényi űr keletkezik a mioritikus hazácskában, mint a Himalája. Ugyanis minden román állampolgár azt csinál, amit alapvető polgári jogai szerint akar, oda megy, ahova éppen akar, senki meg nem állíthatja. Magyarán: saját magát kormányozza! Még magyarabbul: amíg a törvény érvénybe nem lép, Románia pár napra Svédországgá változik. Akaratán kívül.
És akkor most meg lehet majd nézni, mennyire kemények azok a dák gének.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2014/01/BaloghLevente.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Kulturált belügyminiszteri javaslat: ha valaki maszk nélkül tüsszent melletted, hívd rá a rendőrt!
Marcel Vela belügyminiszter személyében sikerült olyan tagra szert tennie a bukaresti kormánynak, aki határozottan azt a mindenki számára ciki ismerőst idézi, aki a buliban már a második pohár italtól úgy érzi: egy Freddie Mercuryba oltott Fred Astaire, így aztán mindenki előtt bizonyítani akarja soha nem létezett ének- és tánctudását.
Nos, Vela nem énekléssel vagy tánccal, hanem a nyilatkozataival szokta minden bizonnyal gyakran eszébe juttatni főnökének, Ludovic Orban miniszterelnöknek, hogy nem volt a legihletettebb döntést őt választania a belügyi tárca élére.
Olvasson még:
Emlékezetes, hogy egy ország kapott frászt, amikor bejelentette: az ortodox hívek a járvány miatti kijárási korlátozások ellenére is elmehetnek a templomokig a pászkáért a görögkeleti húsvét idején, és államfői beavatkozásra volt szükség ennek a megakadályozására.
Majd múlt héten azt ecsetelte, hogy elhagyhatjuk a lakhelyünkül szolgáló települést a kijárási korlátozások feloldása után, hogy aztán a kormányfő cáfolja meg, és utólag kelljen magyarázkodnia, hogy ő nem azt mondta, nem úgy és nem azért.
És akkor most itt az újabb bravúros nyilatkozat.
Hétfőn este egy online interjúban feltették neki a kérdést, mi a teendő, ha 15-e, a kötelező bolti és tömegközlekedési maszkviselés bevezetése után valaki maszk nélkül tüsszent mellettünk egy tömegközlekedési eszközön.
Nos, Vela tisztségének minden magabiztosságával azonnal rávágta: ilyenkor nyugodtan hívjuk rá a rendőrt.
„Abban a pillanatban hívják az 112-t” – csattant azonnal kíméletlenül a főbelügyéri válasz. Mivelhogy az illető szerinte betegség szándékos terjesztésével gyanúsítható meg, ami bűncselekmény.
Az a jelek szerint meg sem fordul a fejében, hogy esetleg a hatóságok feladata az is lehet, hogy résen legyenek, és kulturáltan, de határozottan ne is engedjék felszállni azt, aki nem visel maszkot.
A miniszter egyben bírságokat ígért azon cégeknek, amelyek nem csúsztatják az alkalmazottaik munkaidejének kezdetét, ha a tiltások ellenére kinyit egy vendéglő, vagy ha háromnál több fős csoportok verődnek össze.
Már csak az a kérdés, milyen alapon, ha még a főnöke szerint sem biztos, hogy lehetőség lesz bírságok kirovására a veszélyhelyzet hatályba lépése esetén.
Nos, tényleg csak gratulálhatunk a kormánynak, hogy ilyen jeles taggal büszkélkedhet. Nem is tudtuk, mi hiányzott még eddig, de most, hogy felvetette, bizonyára tényleg sokan gondolnak nosztalgiával az 1990 előtti időkre, amikor szintén a példás állampolgári magatartás megnyilvánulásának tekintették a hatóságok, és bátorították, hogy az emberek mindenért feljelentgessék egymást.
Innen már csak egy lépés a tüsszentésrendőrség létrehozása, hogy annak tagjai járőrözzenek a forgalmasabb csomópontokon, és a tömegközlekedési járműveken. És adott esetben koronavírust formázó végű gumibotokkal, nyílt színen verhessék le a veséjét annak, aki tüsszenteni mer, és a rendelkezések ellenére történetesen nem visel maszkot.
Mert hát rendnek kell lenni.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/SzantaiJanos2.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
A végtisztesség tragédiája járvány idején
Egyszer megszülettünk, ezért majd egyszer meghalunk, ahogy a nóta mondja. Ha tetszik, azt is mondhatnám: a halál az élet szerves része. Elvileg legalábbis. Polcz Alaine (aki amellett, hogy kiváló írónő, tanatológus, vagyis a halál kutatója volt) többrendbélileg kifejtette, hogy a nyugati kultúra szívós munkával elérte a természetesnek nem igazán nevezhető bravúrt, hogy leválasztotta a halált az életről. És valóban, elég, ha körülnézünk: minden csapból az élet hurráoptimista igenlése árad. Ami önmagában nem rossz, nyilván. Ami rossz: a halált, amely korábban, mint jeleztem, az élet szerves része volt, mintegy karanténba helyeztük, hogy divatos szóhasználattal éljek. Paradox módon a halál sose volt olyan diszkrét, mint éppen harsány, annyi mindent nyilvánosság elé táró korunkban. A (nem erőszakos) halál kórházban, öregotthonban, az otthon várfalai mögött történik, rejtve a világ szeme elől. Nem bántjuk a vidáman vagy épp gondterhelten, de élők lelki világát az elmúlás kellemetlen gondolatával.
Az egyetlen rítus, amely – bár alaposan civilizált határok között – a halál kapcsán velünk maradt, a temetési szertartás. Mert valahogy mégis dukál az elhunytnak a végtisztesség. Nem lehet csak úgy elkaparni nagyapát, nagymamát, apát, anyát, testvért, mint egy kutyát. Persze, ez esetben is, úgymond, méltósággal járunk el. Tartózkodunk az egyébként alapvető és természetes kitörésektől: nincs hangos jaj, sírás, összeborulás. Szeretnénk mindent a lehető legolajozottabban, civilizáltan, gyorsan lezavarni. Pedig a végtisztesség pont olyan kitüntetett alkalom, mint a keresztelő vagy az esküvő. Igen, ott van a halotti tor. Amikor egyáltalán van. Egy szó, mint száz: korunk végtisztességi előadása nyomokban tartalmazza az elhunythoz, az elmúláshoz való intim viszonyt.
Olvasson még:
És akkor nézzük azt a rendkívüli esetet, amikor lecsap ránk egy világméretű járvány. A felelős válságkormányok érthető módon világszerte meghozták a szerintük szükséges korlátozó intézkedéseket. Mert az élet szent. Óvni kell, minden áron. Na de mi történik a (hétköznapi, nem járványos) halállal a rendkívüli állapotban? Történetesen (és sajnálatos módon) velem is előfordult az utóbbi hetekben, hogy hírül vettem valaki halálát, akit tiszteltem. Értelemszerűen arra gondoltam, el kellene mennem a temetésére, hogy valamivel hozzájáruljak ahhoz a bizonyos eleve kilúgozott végtisztességhez. De nem tehettem meg. Hiszen a rendkívüli állapotban hozott rendkívüli intézkedések között az is szerepel, hogy egy temetésen legtöbb nyolc ember vehet részt (az elhunytat nem számítva): a szertartást levezénylő egyházi személy, illetve közeli rokonok.
A temetés előtt egy nappal összefutottam az elhunyt egyik hozzátartozójával. Elbeszélgettünk kicsit a megboldogultról (legalább ennyi történt), aztán kiült a szánkra a kínvigyor, amikor nyugtáztuk a rendkívüli helyzetet. Láttam az arcán a szenvedést. És megértettem.
Nem elég, hogy szimbolikusan karanténba helyeztük a halált ebben a mi sarkig nyitott nyugati kultúránkban. Nem elég, hogy hűvös, haláliszonyos távolságtartással intézkedünk a temetés körül. (Ja, egyszer véletlenül belefutottam egy roma temetésbe. Na, ott volt rítus. Ott összeért az élet és a halál mágiája. Nem ismerem a roma kultúrát, nem tudom, milyen erők mozognak a háttérben, akkor és ott viszont nagyon irigyeltem őket.) Ebben a (remélhetőleg hamarosan véget érő) rendkívüli állapotban a temetés, a végtisztesség rítusának maradékait is vaskos zárójelek közé tettük. Érthető módon, ismétlem. De attól még nagyon fáj.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/PAZS.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Amit biztosan tudni lehet a szükségállapot lejárta utáni helyzetről:
A szükségállapot lejárta után nem kell saját felelősségre kitöltött nyilatkozat legyen nálunk, ha kilépünk a házból. Csak ne koslassunk feleslegesen, mert a rendőr megkérdezheti, indokoltan megyünk-e oda, ahová megyünk, ennek bizonyítására mégiscsak biztosabb, ha van a zsebünkben egy saját felelősségre kitöltött nyilatkozat, amit a rendőr nem vesz számításba, amikor kitölti a jegyzőkönyvet.
Május 15. után bárhová utazhatunk, leszámítva azokat a helyeket, ahová nem. Hogy melyek ezek a helyek, arról a belügyminiszter tájékoztatja a polgárokat. Azaz nem, a miniszterelnök. Pontosabban az államelnök. Vagy az egészségügyi államtitkár. De lehet, hogy a Pro TV műsorvezetőnője. Mindegy, jobb, ha egyelőre otthon maradunk.
Olvasson még:
A 65 évnél idősebb személyek is bátran elhagyhatják a lakást a nap bármely órájában. Bárhová mehetnek, csak óvatosan, körültekintően tegyék, és vigyázzanak, nehogy megbüntesse őket a rendőr.
A korlátozásokat nem csak településeken belül oldják fel, más településre is elutazhatunk, sőt átléphetjük a megyehatárokat is. Vagyis amennyiben a településünk egy másik település metropolisz-övezetéhez tartozik. Tehát ha a településünk más megyében helyezkedik el, mint a nagyváros, amelynek a vonzáskörzetében fekszik, akkor átléphetjük a megyehatárt is.
A megyehatárt más, indokolt esetben is átléphetjük. Például az ország másik régiójában élő idős rokonaink ellátása céljából történő kerékpározás vagy egészségügyi célzatú autózás esetén. Vagy bármilyen más esetben, amit mi indokoltnak gondolunk és aminek indokoltságáról képesek vagyunk meggyőzni az igazoltató közeget.
A szükségállapot idején kirótt büntetések alkotmányellenesek, ezért azokat nem kell kifizetni. Vagyis csak azokat nem, amelyeket a szükségállapot meghosszabbítása után róttak ki. Vagy előtte. Pontosabban csak annyit kell kifizetni belőle, amennyi alkotmányos, hogy ez mennyi, majd megmondja az alkotmánybíróság. Vagy a belügyminiszter, esetleg a miniszterelnök.
Amennyiben már kifizettük, fellebbezhetünk és visszaigényelhetjük a pénzünket, alkotmányos mértékben és keretek közt. Ha nem fizettük ki, akkor megbüntethetnek késlekedésért, de visszaigényelhetjük a pluszban kirótt összeget, ám értelemszerűen csak miután befizettük. Mindegy, így is, úgy is mi járunk rosszul.
Továbbá a hegymászás, kirándulás és horgászás is megengedett lesz, amennyiben településünk határain belül űzzük, maszkban és háromnál kisebb csoportokban (kivétel: ha a házastársunk és számos gyermekünk is velünk jön), a szociális távolságtartás szabályainak betartásával. Például ha a hegy, amelyet szeretnénk megmászni, a közeli nagyvárosban helyezkedik el, a közeli nagyváros pedig a mi megyénkben.
A templomok újra kinyithatják kapuikat, bár sok értelme nem lesz, mert csak szabadtéren lehet istentiszteletet tartani, a templomudvaron. Amúgyis is jön a szép, meleg idő, és a nyár nem olyan, mint a tél. A szociális távolságtartás szabályainak természetesen eleget kell tenni, csak nem árt vigyázni, hogy az egymáshoz viszonylag közel lévő templomok gyülekezetei ne keveredjenek össze. Arra vonatkozóan, hogy az úrvacsoravételt hogyan egyeztessük össze a maszkviseléssel, illetve hány kanálból lehet áldoztatni, még nincs világos egyházi és hatósági útmutatás.
A vendéglátóipari egységek május 15. után sem nyithatnak ki, de lehet, hogy igen. Ez utóbbi esetben is csak fokozatosan: először csak a pincérek mehetnek be, aztán két hét múlva – de csak a teraszra, ha van – a fizetővendégek is. Természetesen a megfelelő távolságra egymástól, a pincérektől és az elfogyasztandó termékektől.
Jó hír, hogy megnyílnak a színházak, de csak a repertoáron szereplő darabok gondos megválogatásával, ahogy azt a kulturális miniszter is megmondta. Azokban az előadásokban – mint a Rómeó és Júlia –, amelyekben a szociális távolságtartás szabályainak betartatása nehézségekbe ütközik, a színészek maszkot viselnek, leszámítva az erkélyjelenetet. De még jobb, ha a Take, Ianke și Cadîr-t játsszák, feltéve, hogy mindig csak a címszereplők egyike tartózkodik a színpadon.
Május 15. után az országot is elhagyhatjuk, de csakis indokolt esetben, például idénymunka céljából. Vagy rokonlátogatás okán, esetleg idegenforgalmi célzattal. Vagy csak úgy, a kalauz majd megmondja.
Vagy nem.
Vagy nem.
Vagy nem.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/SzantaiJanos2.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Miért beszél a román kormány + álkisebbségi államelnök összevissza? A magyarok viszik Erdélyt! Azért!
Így megy ez Isten Anyjának Virágoskertjében (ha pisálni kell, a kert végében ott a budi, csak tessék), az egységes és oszthatatlan, világlegrégibb őshonos nemzetállamban, Mioricaföldén.
Kicsit bővebben. Jött, ugye, ez a koronajárvány és offszájdon kapott szinte mindenkit. Kit kevésbé, kit jobban aszerint, hogy mennyire állt jól a helyi széna. Na, hát a mioritikus széna nem állt épp olyan jól. Se közegészségügyileg, se pénzügyileg, se politikailag, se közoktatásilag. És innen egy képzelt kérdezz-felelek játék következik, kedves Olvasó.
Olvasson még:
Én: De miért nem lehetett a világjárvány előtt a közegészségügyet rendbe tenni? Csak egy picit. Épp hogy. Minden eshetőségre.
Felelős válságkormány + álkisebbségi államelnök: Ionopot Sontoi Ianoș! Riadóóó! Nééé, a magyarok viszik Erdélyt!
Én: Önök mindent ígérnek járvány alatt és járvány utánra. Pótlékot, gazdaságélénkítő milliókat, magasabb nyugdíjakat, önkéntes oltáspénzt (te jó ég!), fizetésemelést. Mégis, honnan, tisztelt felelős válságkormány?
Felelős válságkormány + álkisebbségi államelnök: Ionopot Sontoi Ianoș! Riadóóó! Nééé, a magyarok viszik Erdélyt!
Én: Nem lehetne csak egy picit koherensebben viselkedni, beszélni? Teccik tudni, rendkívüli állapot van, amit épp önök vezettek be. Ilyenkor talán nem kéne délben megcáfolni, amit reggel mondtak, hogy estére kiderüljön, a déli beszélő hazudott.
Felelős válságkormány + álkisebbségi államelnök: Ionopot Sontoi Ianoș! Riadóóó! Nééé, a magyarok viszik Erdélyt!
Én: Miért van az, hogy két hónapja bezártak az iskolák, online oktatás folyik, közben kábé 250 000 gyerek nem vehet részt az órákon, mert nincs mivel (nincs számítógépe, laptopja, semmije), és önök csak most hozsannázzák, hogy na, hamarosan mindenkinek lesz?
Felelős válságkormány + álkisebbségi államelnök: Ionopot Sontoi Ianoș! Riadóóó! Nééé, a magyarok viszik Erdélyt!
Én: Köszönöm, tisztelt felelős válságkormány + álkisebbségi államelnök úr, nincs több kérdésem.
Felelős válságkormány + álkisebbségi államelnök: Lárévédéré Sontoi Ianoș! Ja, riadóóó! Nééé, a magyarok viszik Erdélyt!
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/SzantaiJanos2.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
A járványos szükségállapot egyik sötét oldala: feltámadt egy igen rossz (emlékű) figura, a jelentgető
Emlékeznek még, kedves Olvasók, azokra a mioritikus-mordori időkre, amikor a félig-meddig megboldogult kommunista diktatúra idején a népek bizonyos dolgokat csak a vakolat alatt mertek megtenni, mint a svábbogarak? Például – afféle tehetetlenségből fakadó gőzkieresztésként – szólásszabadon szentségeltek egy jót az élhető jelen helyett fényes jövőt ígérő kommunista rendszer rovására. Persze, ismétlem, csak halkan, a vakolat alatt. Mert sose lehetett tudni, ki hallja a rendszeráruló kurvaéletet, sose lehetett tudni, ki ragad tollat, fix telefont, hogy beköpje a szomszédot, ismerőst, ismeretlent, mikor érkezik a bőrkabát, hogy számon kérjen és/vagy szájon kapjon. Egyszerűbb esetben, persze.
Aztán félig-meddig megboldogult a román(iai) nemzeti kommunizmus és a jelentgető sunyi figurája elsüllyedni látszott a demokrácia mindent-szabad Mariana-árka fölött. Persze, nem teljesen, nem is végérvényesen. Mert már csak ilyen az ember. Esendő. A szomszéd kertje a szabad világban is zöldebb szokott lenni. Csak a zöld-ség változott. Sokszínűbb lett. Ennek megfelelően a jelentgetés is diverzifikálódott. És megsokasodtak a fórumok is, ahova jelentgetni lehet. Tényleg nem lehet azt állítani, hogy diktatúra van. Annyi a jogvédő, aktivista, haladáskivívó sejt, szervezet, intézmény, mint égen a csillag. Miáltal a jelentgetésről is szépen kiderült, hogy nem aljas, nem (ön)mérgező, sőt nem is az, ami. A jelentő a társadalmi jó élharcosává vált. Jó esetben.
Olvasson még:
Aztán jött a világjárvány. Rendkívüli állapot, valóban. Amikor azon kaptuk magunkat, hogy a válságkormány megkurtította egyes alapjogainkat. Csak úgy, egyik napról a másikra. Katonai rendeletekkel. És láss csudát: ahogy ritkult a szabadság levegője, kirúgta a koporsó falát az a bizonyos aljas jelentgető, az ántivilágból. És telefont ragad, és beköp. Hogy a szomszéd érvényes nyilatkozat nélkül csángált el a lakásából. Rendkívüli törvényt szeg!
Halkan mondom: még egy érv, amely amellett szól, hogy – a kellő óvatosság mellett, persze – megszüntessék a rendkívüli állapotot. Mert ha nem, akkor nem csak a gazdaság, a politika, a társadalom fogja megszívni. Eltorzul az elménk, tisztelt döntnökök! És a groteszk mentalitás, láthattuk (sokan közülünk élhettük, szenvedhettük is), milyen szörnyű következményekkel jár. És azt is tudjuk: sokkal nehezebb ezt korrigálni, mint a gazdaságot. Vagy akár az emberi jogsérelmeket.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/PAZS.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Vielen Dank, Herr Präsident! Megvan az egymillió aláírás, DE…
… ez sajnos nem elegendő a boldogsághoz.
Az ÍRDALÁ.HU Facebook-oldalán közzétett poszt szerint sikerült összegyűjteni az egymillió aláírást, amely szükséges ahhoz, hogy az SZNT nemzeti régiók egyenlőségéért indított európai polgári kezdeményezése az Európai Bizottság asztalára kerüljön.
Olvasson még:
Az elmúlt napokban óriási nekibuzdulással, közösségi médiás rohamkampánnyal sikerült teljesíteni a számszerű küszöböt, és aligha tévedünk, ha azt sejtjük, hogy – a pártokon, világnézeteken és államhatárokon átívelő példás nemzeti összefogás mellett – ebben szerepe volt Klaus Ionopotchivanoc Iohannis államelnök múlt szerdai produkciójának, illetve az azt követő magyarellenes politikai és médiacunaminak is. Ez önmagában borzasztó, de az aláírási kedvet kétségkívül megnövelte, erre utal, hogy nagyságrendekkel ugrott meg naponta az aláírások száma, tegnap például – a kampánystáb közlése szerint – elérte a napi százezret. Még úgy is, hogy az uniós szerver rejtélyes okokból gyakran vált működésképtelenné.
Némi megelégedéssel tölt el, hogy ehhez, reményeink szerint, mi is hozzájárulhattunk.
Ez szép, de – és ezért hangsúlyozzuk a számszerűséget – édeskevés. Az érvényességhez szükséges küszöbértékeket ugyanis eddig csak három EU-tagállamban (Románia, Magyarország, Szlovákia) sikerült átlépni – a hét helyett. Úgyhogy ne legyenek illúzióink: ma éjfélig ezt szinte lehetetlen teljesíteni.
Van azonban egy reménysugár: Pesty László kampányfőnök arról beszélt egy tévéműsorban a minap, hogy brüsszeli forrásaik szerint a Bizottság hajlik arra, hogy eleget tegyen a kezdeményezők kérésének, és – a koronavírus-járvány teremtette rendkívüli helyzet miatt – kitolja az aláírásgyűjtés határidejét; erre minden racionális oka meglenne.
Tudjuk, az uniós bürokrácia malmai lassan őrölnek – de ha a halasztás mellett döntenek, akkor nincs mentség, a feltételeket teljesíteni kell, és egy profi, lendületes, okos, célzott kampánnyal lehetséges is. El kell érni, hogy a „székely ügyből” „európai ügy” legyen; nem lesz könnyű, de másként értelmetlen volt ez a nagyszerű véghajrá.
Tehát: katalán brékesek, flamand deszkások, tiroli falfirkászok, baszk zsiványok, szevasztok!
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/SzantaiJanos2.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Tényleg csak a Jóisten tudja, mi lesz május 15. után? Mert hogy az ország vezérei nem tudják, az tuti!
Legalábbis ez derül ki abból, amiket nyilatkozgatnak. És annak dacára, hogy továbbra is úgy vélem, támogatni kell az ország sorsát kezelőket ezekben a hetekben (jó, Klaus Ionopot Iohannis vérnackó performansza jelentős mértékben lehűtötte lelkesedésemet), bevallom, rettenetesen zavar az a mód, ahogy össze-vissza beszélnek. Engem, és feltehetőleg további jó pár millió embert. Hahó, kedves vezérek! Felfogjátok végre, hogy hovatovább Románia minden állampolgárát csak és kizárólag az érdekli, mikor mehetünk már egyet sétálni anélkül, hogy rettegve lessük, hol a rendőr vagy a fegyverét barátságosan lengető katona, mikor ülhetünk le egy teraszra egy gőzölgő kávé mellé, mikor kirándulhatunk egy jót satöbbi, satöbbi.
Ehhez képest mit kapunk a megszorításokat és felold(oz)ásokat intim módon, belülről ismerő válságkormány fejeitől? Egymásnak szögesen ellentmondó információkat. A vérugató Ionopot államelnök például azt mondta, hogy sportolás, túrázás céljából dehogyis lehet majd elhagyni a települést, ahol lakunk. Hát hogyisne, járványveszély van, kedves románjaim! Erre jön Vela belügyér úr és azt mondja, lehet menni nyugodtan túrázni, hát persze, akár Sinaiára is. (Értsd, ha van hol aludni, a vonatkozó szigorított szállodahigiéniai szabályok közepette. Melyek azok? Hát nézz utána, kedves román!) Na, hát ha Sinaiára lehet menni (feltételezem, Bukarestből, mert Vela úr épp ott nyilatkozgatott), akkor például Sepsiszentgyörgyről is lehet menni Suceavára… ja, oda azért mégsem, de Dornavátrára biztos. Vagy Kolozsvárról Vajdahunyadra. Túrázni, persze. És ha a család hattagú, akkor annyian. Vagy egyedül. Vagy hárman. Basszus. Na de ezzel nincs vége. Jön a jó Orban miniszterelnök, és maratoni stand up showban elmagyarázza az ország sorsának alakulását, többek közt azt is, hogy halló, azért hegymászás például nem lesz. Mert az nem indokolt utazást feltételez. Mi van? Oké, hegymászni nem lehet. De egyet sétálni a tengerparton, egy nagyváradinak? Az ejsze nem minősül hegymászásnak. Ja, hogy túrázni se lehet majd indokolatlanul? De akkor mi a franc lehet az indokolt túrázás? Nekünk magyaroknak: lopott erdélyi hegycsúcsaink megművelése? Vagy veszünk gyorsan online egy juhnyájat, és május közepitől kihajtjuk?
Olvasson még:
Tovább is van, mondjam még? Na, még egyet, nehogy agyvérzést kapjunk, kollektíve, nyelvi jogok helyett. A nagy relaxációs előkészületi lázban a román művelődési miniszter is bejelentkezett egy nyilatkozat-sortűz erejéig. Nem írom le a nevét, teljesen irreleváns. Azt mondta a tisztelt úr, hogy ó, remek hírek vannak, a múzeumok megnyitják kapuikat május 15. után. Sőt, a könyvtárak is. Sőt, a mozik is. Hűha, na, ez már valami! Az lesz (ha lesz, ugye, mert sose lehet tudni), hogy legtöbb 50 ember beülhet a moziba és megnézhet egy filmet. Mármint egyszerre. Hát nem csodálatos?
Na de most jön, amitől hirtelen kiütést kaptam. A miniszter úr azt is elárulta, hogy sajnos a színházaknak még várni kell a nyitással. Már itt elkezdtem feszengeni. De jött a kultúrbomba. Amikor majd kinyithatnak, legtöbb 50 ember ülhet be egy előadásra. Mi? Te hallod, miniszter, mit beszélsz? Hát mi a különbség egy 50 emberrel kitapétázott moziterem, illetve színházterem közt? De miért is csodálkozunk a miniszter hallucinogén magyarázatain, amikor ilyeneket is mond? A riporter megkérdezte tőle, hogy tudják majd a színészek megoldani a kötelező távolságtartás problémáját a színpadon. Mire ez az úr lazán azt válaszolta, hogy hát, ez a repertoártól függ. Ugye, nem ugyanazt jelenti a távolságtartás a Rómeó és Júlia előadáson, illetve a Take, Ianke és Cadâr előadáson. Értik??? Nem ugyanaz, basszus, hiszen Rómeónak meg kell csókolnia Júliát, mert szerelmesek, ugye, míg a másik előadásban ilyen nem fordul elő (elvileg legalábbis).
Hát, tényleg csak a Jóisten tudja, mi lesz május 15. után? Kedves országvezérek! Kérhetek valamit, tisztelettel? A következő világjárvány kezdetekor menjetek szabadságra. Hátha akkor rendezettebben esünk át rajta.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/Edgar_cigi.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Piti maszktolvajokat fülelt le a rendőrség – de hogy jutottunk el odáig, hogy valaki piti maszktolvaj legyen?
Nagyon szomorú dolog történt.
Eljárás indult két férfi ellen, mert el akartak lopni egy boltból négy doboz védőmaszkot. A szajré összértéke 548 lej, ami azt jelenti, hogy egy doboz maszk 137 lejbe kerül a boltban.
Olvasson még:
Mára ez nem is tűnik már soknak, pedig a helyzet az, hogy filléres, egyszer használatos dolgokért fizetünk egy rakás pénzt, mert amint alapszükségletté váltak, jócskán megnőtt az értékük. Ráadásul május 15-étől kötelező lesz a maszkviselés, úgyhogy akár további drágulásokra is számíthatunk.
És most nem is az számít, hogy az eset Bukarestben történt, és még csak nem is az, hogy a két tettes mekkora büntetést kap majd, hanem az, hogy megszületett a „bolti maszklopás” fogalma, ami nem kecsegtet túl sok jóval.
Ezek a srácok nem drágakövet loptak, nem ékszert, pénzt vagy valami értékes dolgot, hanem védőmaszkot. 2020-ban az értéket a vécépapír és a védőmaszk képviseli, olyanok lettek, mint a kaviár.
Ijesztő fejlemények.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/SzantaiJanos2.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Székelyföld nincs! A Trianon-évforduló közeledtével a mioritikus szervek bekapcsolták az uszítás ködgépeit
Pandémia van. Mindenki a vírusra, saját magára, szeretteire, a karanténra (és annak végére), a következő gazdasági és egyéb válsághullámokra figyel. Az erdélyi végeken kis ideig szinte el is felejtettük, hogy mi, magyarok tulajdonképpen 100 éve Erdélyt akarjuk ellopni.
Na de aztán jött Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi román államelnök, és helyretette a dolgokat. Kedves románjaim, mennydörgött a jó szász a sorok között, oké, hogy itten világjárvány van, meg a derék és senki által nem választott liberális kormány mindent ígért nektek, de nagyon keveset adott és még kevesebbet fog adni, ugyanis nincs sok pénz az államkasszában és a járvány szülte válság okán még kevesebb lesz, meg hát igaz ugyan, hogy a választásokat odébb tolták, de a jelek szerint az elnöki párt enyhén szólva egyre népszerűtlenebb a szavazók körében és hát melyik az a téma, amellyel sok-sok éve be lehet durrantani az egységes és oszthatatlan nemzeti kályhába? Hát a magyar téma, naná, mert ezzel két legyet ütünk egy csapásra: szájba verjük az ismét ficánkoló ellenzéket és odavágunk a szomszédi és baráti Magyarország uniós bürokrataszinten illiberális sátánnak kikiáltott miniszterelnökének is.
Olvasson még:
És ha már éppen az a (szász nemzetiségű) mioritikus csúcsvezér adta meg az uszító hangot, akitől ugye, kevesen vártuk/várták volna, akkor a többi, akiktől eddig se volt idegen a kedélyestől a vérugatóig széles skálán mozgó magyarfalás, nyomban követték. Nem volt olyan magára valamit is adó nemzeti zászlóba burkolózó elemző (politikus, véleményvezér, tudós stb.), aki föl ne üvöltött volna amiatt, hogy a magyarokról megint kiderült, mást sem akarnak, mint az egységes és oszthatatlan román nemzetállam pusztulását. Ha egy picit is belegondolunk, a választási intrikákon túl van még egy elég alapos oka a frissiben gerjesztett (és a közeljövőben várhatóan egekig dagadó) magyarellenes gyűlöletkampánynak. A közelgő (június 4.) Trianon-évforduló. Az illetékes államelnökségi, kormányzati, politikai, elemzői, megfigyelő szervek szépen aktivizálták a legkülönbözőbb rangú embereiket a haza szent földjének védelmében. Egyre pörgősebb iramban folyik a nettó magyarellenes uszítókampány.
Olyat azonban ritkán látni, hogy egy intézmény (konkrétan a LARICS fedőnevű, vagyis az Információs Háborúelemző Laboratórium) kijelöljön egy kutatót kutatópalántát, hogy tudományosnak nevezett módszerekkel átvilágítsa a hazai román (!) sajtót, mégpedig annak kiderítésére, hogy milyen gyakran használják a román újságírók a törvény- és alkotmányellenes Székelyföld (Ținutul Secuiesc) kifejezést. A kutatás alapvető premisszája:
olyan, hogy Székelyföld, nincs!
Há de kérem szépen, ott van, ni. NINCS! Jó, de… miért? Mert nincs neki sem adminisztratív, sem törvényi, sem alkotmányos, sem történelmi (nyilván a 100 éves román nemzetállam papírvékony hivatalos történetére gondol a szerző, mert másként simán történelemhamisítással lehetne vádolni) alapja.
És mégis, folytatja a kutatópalánta, a román sajtó bizony igen gyakran használja ezt a minden alapot nélkülöző törvény-, alkotmány- és történelem-ellenes megnevezést (Székelyföld, ó, borzalom!), mégpedig az egységes és oszthatatlan nemzeti szempontból elfogadható terminus helyett. Hogy melyike a minden szempontból elfogadható terminus?
Ez: állítólagos Székelyföld.
Esetleg: úgynevezett Székelyföld. Szóval valami, ami nincs.
És ha már kutatás, akkor a kutatócska rendesen górcső alá veszi a román sajtót. És – ilyet még tényleg nem láttam – szépen, színes grafikonokkal, százalékokkal, tényszerű felsorolásokkal igazolja, hogy a hazai sajtó bűnös módon terjeszti egy nem létező terület létezését az egységes és oszthatatlan román nemzetállami testen belül.
A többi, az már az unalomig megszokott, esetleg tudálékos köntösbe öltöztetett hergeléstechnika. Hogy a magyar kutatók sem tudnak megegyezni abban, honnan is jönnek a székelyek és egyáltalán, milyen eredetű a székely szó (mintha ennek bármi relevanciája lenne ez esetben), hogy a román tudósok (istenem, micsoda tudósok, érdemes rájuk keresni a neten) mit mondanak a székelyekről, hogy maga az isteni Európai Unió is megmondta, olyan, hogy Székelyföld nincs. Ja, és érdekesek még a kutatócska által használt egyes szavak, amelyeket minden bizonnyal teljesen véletlenül használ. A Székelyföldre vonatkozó román cikkekre vonatkoztatva ezek a szavak fordulnak elő: vehiculează, illetve diseminează. Mindkét kifejezés nagyjából azt jelenti, hogy valaki egy bizonyos információt terjeszt, persze megalapozatlanul. Ráadásul a második kifejezés alapvetően az orvosi szakzsargonból származik, amikor egy fertőzés szétterjedéséről beszélnek. Ugye, ugye?
És ha valaki azt hiszi, hogy ez most csupán egy választási kommunikációs kampányhullám, akkor téved. Ez kutatásnak álcázott uszítás az összes illetékes román hatalmi szerv összehangolt kommunikációs offenzívájának részét képezi, amely a közelgő Trianon-évfordulóig csak egyre durvább és durvább lesz. Mert a pandémia elmúlik. A Románia területén élő magyarok (egyelőre) nem múlnak el. Ki.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/PAZS.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Ha üzenni akar Iohannisnak, még aláírhatja a nemzeti régiós kezdeményezést
Miután Klaus Ionopotchivanoc Iohannis beszédéből szomorúan tudtuk meg, hogy ha Viorica Dăncilára szavaztunk volna a legutóbbi elnökválasztáson, Erdély már nem tartozna Romániához, mert a szociáldemokraták összecsomagolva átdobták volna a pandémia miatt lezárt román–magyar határon, továbbá hogy az egykori szebeni polgármester úgy véli, Székelyföld, és benne a valaha volt szász polgárváros, azonos teljes Erdéllyel – mi másért sugallná, hogy a székely autonómiatervezet Erdély elszakításáról szól? –, küldhetünk neki egy írott üzenetet, mondhatni dedikációt.
Nem, nem azt, amire gondolnak.
Olvasson még:
Pontosan egy hét múlva jár le annak az aláírásgyűjtésnek a határideje, amelynek célja, hogy Székelyföldet csatolják Brüsszelhez Európa sajátos területi-regionális közösségei közvetlenül is igényelhessenek támogatást az EU kohéziós alapjaitól. Vagyis, a mi esetünkben, Székelyföld ne csak Bukaresten keresztül juthasson európai pénzekhez – ez persze leegyszerűsítése a kérdésnek, de nagyjából ez a lényeg. Pontosabban: hogy az Európai Bizottság egyáltalán foglalkozzon a kérdéssel.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2020/04/szekelyek-menete-mti-beliczay-laszlo.jpg?resize=800%2C460&ssl=1)
Ez ugyan közigazgatási autonómiát nem jelentene – abban a román állam az illetékes, nem Brüsszel –, de financiálisan mindenképp növelné a székely megyék mozgásterét, ami máris egy lépés az áhított autonómia felé, és mint ilyen, alkalmas arra, hogy idegállapotba hozza Iohannis államelnököt.
Hogy miért fontos az SZNT által indított európai polgári kezdeményezés, mik a céljai és lehetséges következményei, korábbi összeállításunkban foglalkoztunk, amelyben megszólaltattuk Bakk Miklós politológust, egyetemi oktatót, a kezdeményezés egyik kidolgozóját, illetve Pesty Lászlót, az aláírásgyűjtés kampányfőnökét.
Ahhoz, hogy a régiók egyenlőségéért indított kezdeményezés az Európai Unió „kormánya”, a Bizottság asztalára kerüljön, egymillió aláírást kell összegyűjteni hét különböző uniós tagállamból május 6-ig. Nincs mit szépíteni, a kezdeményezés szénája elég rosszul áll, tudtunkkal eddig három tagállamban – Románia, Magyarország, Szlovákia – sikerült teljesíteni a „kvótát”, és még több százezer aláírás hiányzik a millióból. Úgyhogy igazi versenyfutás ez az idővel – és a koronavírus-járvánnyal.
Mindez annak ellenére, hogy a kezdeményezés mögött példátlanul széles egységfront állt össze a magyar politikai és szellemi életben, tekintet nélkül párthovatartozásra, ideológiai különbségekre, világnézetre.
A webes kampány – mivel a járványhelyzet gyakorlatilag ellehetetlenítette az offline aláírásgyűjtést – az utóbbi hetekben új online felületet és arculatot kapott: a nemzeti régiós kezdeményezést most itt, az ÍRDALÁ.HU honlapon lehet szignálni.
DO IT FOR IOHANNIS!
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/SzantaiJanos2.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Agyrém: Iohannis habzó szájú ámokfutása után meglebegtették az ostromállapot bevezetését
Itt ülök Erdély közepén, a sütőben készül az ebéd, koronajárvány van, kijárási tilalom, emberek százezrei váltak (minimum átmenetileg) munkanélkülivé, az amúgy is Déva várára emlékeztető közoktatási rendszer gyakorlatilag leállt, a (még) nem kivándorolt orvosi személyzet levegő után kapkod a szétcseszett gyógyászati infrastruktúrában folytatott kezelési tohuvabohu közepette, közben az illetékes politikusok egyre többet ígérnek a román népnek, de egyre kevesebbet tudnak adni, mert a román gazdaság dübörög, basszus…
Olvasson még:
És akkor előáll a felelősnek nevezett és a választásokra gyúró román kormány legnagyobb barátja, az erdélyi, kisebbségi (szász), állítólag liberális, állítólag toleráns, állítólag Európa-párti államelnök, a legégetőbb problémával. Hogy jaj, a magyarok viszik Erdélyt! Mégpedig olyan stílusban, hogy a vérnackó nagyromániás pártvezér, Corneliu Vadim Tudor azóta is felállva tapsol a sírjában.
És mintha mindez nem lenne elég, már érkezik is egy villámelemzés – egész pontosan az egyik legnagyobb román hírügynökség címoldalán, ahogy kell – amely nem többet és nem kevesebbet állít, mint ezt: az is elképzelhető, hogy május 15. után, amikor megszűnik a szükségállapot,
bevezetik az ostromállapotot.
Értik? Ostromállapot! A miheztartás végett, az ostromállapot olyan politikai, katonai, gazdasági és társadalmi intézkedések együttese, amely egy olyan helyzetben lép életbe, amikor az ország (értsd, Románia) szuverenitása, függetlensége, egysége vagy területi integritása ellen történik beavatkozás.
Na és milyen beavatkozásról van szó? Hát, hogy a magyarok elveszik Erdélyt. Tehát szó sincs székely autonómia-tervezetről. Iohannis pont oda tért vissza, ahonnan a magukat demokratának meg toleránsnak meg européernek nevező románok nagy nehezen elmozdultak, legalábbis látszólag.
És ki a beavatkozás értelmi szerzője? Hát persze, elsősorban Orbán Viktor magyar miniszterelnök (és illiberális rezsimje), akinek a nackóromán vérvízió szerint már rég fáj a foga a Trianon után elvesztett magyar területekre. Aztán a PSD, amely a magyar Sátánnal is paktumot köt, csak hogy visszakerüljön a hatalom bársonyos székébe. Végül pedig az RMDSZ, amely Orbán Viktorék afféle távirányított zombija.
Na és akkor állj. Én – a magam naivitásában, itt, Erdély közepén, a készülő ebéd mellett – nem hiszem el, hogy egy járvány közben elbaszkurált parlamenti procedúrától pár óra alatt eljuthatunk az ostromállapot emlegetéséig. Itt vagy mindenki megbolondult (ami nem valószínű, mert az őrültség bizonyos értelemben kegyelmi állapot, egyes kultúrákban például nem ölték meg az őrülteket, akkor sem, ha ellenség volt, mert úgy tekintettek rájuk, mint akiket megszállt az isten), vagy nagyon is jól megszervezett, surmó politikai kampányjátszma zajlik éppen. Tessék, lehet választani.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/PAZS.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
A spárgaszedés elidegeníthetetlen jogának európai alapelvéről, ismét
Azt hittem, a múltkorjában már nagyjából mindent sikerült elmondanom, amit a vendégmunkás-mizériáról gondolok. Aztán berepültek a képbe azok a járatok, amelyek nemsokára Nagy-Britanniába szállítják a szorgos – és „mellesleg” olcsó – romániai munkaerőt. Azt is olvasom, hogy a londoni román nagykövet aggódik.
Tökéletesen megértem, én is aggódnék a helyében. Legalább ennyi, bár kétlem, hogy az aggodalma megakadályozná a charterjáratok (f)elrepülését.
Azt mondja ugyanis Dan Mihalache, hogy
Olvasson még:
„bár nem jó ötlet útnak indulni a jelenlegi keretek között, de a szabad mozgáshoz való jogot nem lehet korlátozni”.
Dőljünk hátra a képernyőnk előtt, nézzünk körül a szobánkban, ahonnan másfél hónapja alig mozdultunk ki, tekintsünk ki az ablakon a külvilágra, ahol hétágra süt a nap, de ahová fő-, avagy pénzvesztés terhe mellett leginkább csak vágyakozhatunk, mossunk alaposan kezet szappannal, fertőtlenítsük a kezünk ügyébe eső használati tárgyainkat, majd üljünk vissza a monitorhoz, és olvassuk el újra ezt a mondatot:
A SZABAD MOZGÁS JOGÁT NEM LEHET KORLÁTOZNI.
A szabad mozgás joga ugyanis rettentően fontos európai alapelv, főleg akkor, ha spárgát, epret vagy egyéb mezőgazdasági terményt kell leszedni a fejlett Nyugat termőföldjein, és ezt a nemes feladatot kizárólag kelet-európai jobbágyok vendégmunkások végezhetik el. Ha a parkba mennék sétálni, már nem olyan fontos, ott nem terem spárga.
Hogy ez miként lehetséges ezekben a rendkívüli időkben?
No problem. Azt is nyilatkozza a derék nagykövet, hogy a munkások toborzása a londoni román nagykövetség, illetve a romániai hatóságok tudta és beleegyezése nélkül történt, irányukba ilyen megkeresés nem érkezett. Egyszerűen csak jött Mr. Smith, és vitte az embereket. Ahogyan nemrég Herr Fritz jött.
Egy olyan országban, amely határzárat rendelt el (próbáltak mostanság postán küldeni valamit Magyarországra? – na, ne is próbáljanak), ahol katonai rendeletekkel kormányozták végig az elmúlt heteket, a nagyvárosok központjában időnként szokatlan látványelemként páncélozott járművek cirkálnak, egyes rendőrfőnökök a beosztottjaikat „ösztönzik”, hogy iparkodjanak a kijárási tilalom megszegéséért kiszabott csillagászati büntetésekkel, és büszkén harsog a himnusz a járőrkocsikból, elég különös ennek az információnak az akusztikája.
Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van.
Magos Déva vára is a helyén van még, hogy tanult kollégám jegyzetére hivatkozzam. Ő a viszontságos múltú és jelenű romániai közoktatással kapcsolatban használta a literátus metaforát, nekem az jutott eszembe, hogy ezt a magas, omladozó várat Európának hívják, és még mindig számosan vagyunk, akik annak szurkolunk, hogy amit estig raktunk, huszonhét kőműves, nyugatiak, keletiek együtt, ne omoljon le reggelre. De így nehéz lesz.
„Fél véka ezüstér, fél véka aranyér”?
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/SzantaiJanos2.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
A romániai közoktatás egy építőtelep: a Déva váráé
Előrebocsátom: nem vagyok a „szakma” mestere, legfeljebb közvetett áldozata. Amikor én jártam iskolába, szintén építőtelep volt a hazai pálya, csak épp másféle módszerekkel dolgoztak. Más technológiákat vetettek be. Például: sokszínűsíteni akarták a magyar iskolákat. Addig-addig, amíg az, ami addig zöld volt, valahogy egyre kékebb lett. Emlékszem, 1987-ben tagja voltam az utolsó zöld félosztálynak (ilyen sokszínűek voltunk akkoriban, az osztály másik fele román kék volt), amely kilépett (hosszú útra megyek, ja) az (akkor még) Ady-Șincai líceum kapuján. Igen, rendkívüli állapot volt, lehet mondani.
Azokat az időket elfújta a változás fényes szele. Csak az építőtelep maradt. A mioritikus közoktatás azóta is egyetlen nagy grund, ahol a legkülönbözőbb mérnökök nagyjából mindent kipróbálhattak, amit csak szegényebb-gazdagabb fantáziájuk szült. És ha megvolt a terv, kivitelezték. És ha délig összedőlt, amit reggel raktak, sebaj, jól megmagyarázták, hogy az omlás tulajdonképpen az építés szerves része, aztán nekifogtak a következő tervnek. És ha estére összedőlt, amit délben raktak, sebaj, jól megmagyarázták és így tovább. És most itt vagyunk, egy újabb rendkívüli állapotban. Tény, ez nem az eredeti román demokrácia terméke. A vírus jött, látott, és mattot adott, jaj, a templomnak, az iskolának is. Bezártak. (Ha ezt Csau látná…)
Olvasson még:
Alapos, körültekintő és mélyenszántó vizsgálatot követően a felelős kormány végül meghozta az intézkedést, amelyet mindannyian… hogy is… a csontjainkban éreztünk. Az idei tanévben (egy-két kivétellel) az iskolák kapui zárva maradnak. A vizsgázók persze vizsgázhatnak, a többiek otthon csücsülve, távoktatásilag szívják magukba a tudást. Persze, ahogy a hasonló építőtelepeken szokás, itt is minden szakértő hozzácsaphatta a nagy tervhez, ami éppen eszébe jutott.
Hogy a szülők (az egyik közvetett áldozati kategória) kötelesek biztosítani a távoktatáshoz szükséges eszközöket. (Kész, már dől is.) Ja, hát akkor magasabbra a tetőt, ácsok, az állam ad mindenkinek eszközt. Halkan kérdem: miért pont most ad az állam eszközt? 30 év nem lett volna elég erre? Ugye, több évtized több idő, mint ez a pár hét, ráadásul több pénz is csilingelt a kincstári ládákban, mint éppen a járvány által felrobbantott poszt-apokaliptikus gazdaság idején.
Hogy a tanárok (a másik közvetett áldozati kategória) szépen sajátítsák el a távoktatás minden csínját-bínját. Építkezés közben, értik? (Robaj, porfelhő, jajszavak.)
Hogy hopp, talán mégis elindulhat az oktatás, és a gyerekek (a közvetlen áldozati kategória, a jövő egyre több likból eresztő Grál kelyhei) szépen, egymástól járványtanilag helyes távolságban, maszkban ülik végig a tanórákat. (Neked elment az eszed, kérlek? El tudsz képzelni egy második osztályt, például, amint 50 kerek percet szépen végigül, maszkban, és a tanci, szintén maszkban, 45 percet azzal tölt el, hogy visszaparancsolja a lekerülő maszkokat az egyre kevésbé bájos arcocskákra?) Rendben, vissza az egész, csak a hamarosan vizsgázó diákok mennek el test(ület)ileg az iskolákba. Szigorú szabályok szerint. Vizsgatréning céljából.
Hogy nem adnak jegyet ebben az időszakban, mert hogy adnának. Nonszensz. Szépen meghúzzák a médiavonalat az eddig kapott jegyek alapján. Ja, de mégis, muszáj lesz jegyet adni, mert akad olyan gyerek is, aki a járvány kitöréséig nem kapott jegyet valamilyen tantárgyból, sőt, olyan is, aki az eddig kapott jegyek alapján ősszel vidáman kezdheti ugyanazt az évet. (Megbukott, na.) Ismét halkan kérdem: ha ez az átkozott tanév sokak számára tulajdonképpen már most véget ért, akkor ki a fene fog odaülni, hogy különböző képernyők előtt órákat töltsön (emlékeznek még arra a régi szakmai-szülői felkiáltásra, hogy: teszed le már azt a telefont, tabletet, laptopot, mianyavalyát, te kölök?), hogy… minek is?
Következtetés? Nincs. Ahogy terv sincs, vízió sincs, stratégia sincs. Kísérleti építőtelep van. A baj csak annyi, hogy nagyjából 30 szabadnak nevezett éve van ez a mioritikus közoktatásban. Kísérleti építőtelep. A Déva váráé.
Tizenkét kőmives összetanakodék,
Magos Déva várát hogy fölépittenék,
Hogy fölépittenék fél véka ezüstér,
Fél véka ezüstér, fél véka aranyér.
Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek.
Amit raktak délig, leomlott estére,
Amit estig raktak, leomlott reggelre.
Satöbbi. Ad infinitum.
![](https://i0.wp.com/foter.ro/wp-content/uploads/2019/10/PAZS.jpg?fit=96%2C96&ssl=1)
Magasabbra a maszkot, srácok
Majdnem leesett az arcomról a mosható pamutmaszk, amikor azt olvastam (majd meg is néztem/hallgattam), hogy a „jó Orban” mai bejelentése szerint a diákok számára is kötelező lesz a maszkviselés, miután újra kinyitnak az iskolák. Látszatra logikus indoklása így hangzott:
„Románia elnöke bejelentette, hogy a maszkviselési kötelezettség a zárt terekre vonatkozik. Az iskola zárt tér.”
Lépjünk túl nagyvonalúan azon az apróságon, hogy a kormányfő a sajtónyilatkozatot az arcába nyomott mikrofonok előtt, tülekedő újságírók gyűrűjében tette (igaz, nyílt téren, délelőtti verőfényben), és összpontosítsunk a nyilatkozat tartalmára.
Akinek van általános vagy elemi iskolás gyermeke – nekem három van, tudom, miről beszélek –, az, temperamentumától függően, vagy dühös fölhorkanással, vagy hisztérikus nevetéssel, vagy rezignált legyintéssel fogadta a miniszterelnöki bejelentést. Először is azért, mert a képletből egyelőre a legfontosabb tényező hiányzik: az iskolakezdés feltételezett, legalább megközelítőleges dátuma. Nem tudni, ez a dátum hogyan viszonyul a kijárási korlátozások május 15-i feloldásához, vagy hogy egyáltalán tervezik-e: az „amikor aktuális lesz, megvizsgáljuk a problémát” kijelentés, valamint a politikai bullshitológia hasonló fogásai egyetlen, napi 24 órában aktív szülőt sem nyugtatnak meg.
Aztán meg: bármikor is kezdenék újra az iskolai oktatást, a kisgyerekek számára bevezetett kötelező maszkviselés adminisztratív és nevelési csődöt eredményez. Az egyetemistákra ez természetesen nem vonatkozik, legalábbis nem nagyobb mértékben, mint bármelyik felnőtt állampolgárra; a középiskolásokat is valószínűleg rá lehet venni, hogy a szájmaszkot csak az iskolaudvar végében lopva elszívott cigaretták és a társadalmi távolságtartást mellőző csókolózás kedvéért vegyék le. De ahhoz, hogy általános és különösen elemi iskolás gyerekeket napi 5-6 órában arra kötelezzenek, hogy a felnőttek számára is irritáló maszkot fegyelmezetten viseljék, az oktatási rendszerünknek jóval poroszosabbnak kéne lennie, mint amilyennek sokan tartják.
Tudom, hogy lesznek, akik Japánnal vagy Tajvannal példálóznak majd, hogy lám, ott számos gyerek is maszkban jár néha iskolába, de ott a kulturális kódok, a társadalmi szokások, a – mondjuk így – eltérő lelkület megágyaznak ennek. Ahhoz viszont, hogy nálunk egyik percről a másikra hozzászoktassák ehhez a nebulókat, nádpálca és vasszigor szükséges, ami kifejezetten ellenjavallott, és nem is életszerű opció. Így tehát az fog történni, hogy a tanórák jelentős része a tanítónénik -és bácsik kétségbeesett erőfeszítéseivel telik majd el, akik megpróbálják epidemológiailag helyes magatartásra rávenni az egyébként is rakoncátlankodó kölyköket.
Ami nem azt jelenti, hogy a rendelkezést végül nem fogják gyakorlatba ültetni – de az elmegyakorlat kedvéért tegyük fel, hogy mégsem vesztették el a döntéshozók a józan belátásukat.
Ebben az esetben milyen célból jelent be olyasmit a kormányfő, amit jószerivel lehetetlen – sikeresen – kivitelezni? A következő feltételezések adottak, legalábbis gyors szerkesztőségbeli, politikai elemző (virtuális!) kerekasztalunk alapján:
- A miniszterelnök egyszerűen elszólta magát, valójában nem is beszéltek erről a járványügyi bizottság ülésén, meg egyébként lövésük sincs róla, mit kéne tenni, de az újságírók rákérdeztek, valamit mondani kellett, elvégre muszáj azt a benyomást kelteni, hogy a helyzet uralva van.
- Rafinált kommunikációs húzásról van szó, amellyel a lakosság tűrőképességét tesztelik, mert valójában nem áll szándékukban újranyitni az iskolákat idén – vagy ha igen, az még messze van, a tanév ismert struktúrájához képest rendkívül szokatlan időpontban –, és ahhoz, hogy ezt a gondolatot elfogadhatóvá tegyék, meredek alternatívát kellett felkínálni.
- Valamiért ez tényleg jó ötletnek tűnt számukra, és meg is fogják valósítani.
Nem tudom, melyik a legrosszabb forgatókönyv.
Azt viszont tudom, hogy ha az élet úgy tér vissza a normális kerékvágásba, hogy a szülőknek május közepe után munkába kell járniuk, az iskolák azonban továbbra is zárva tartanak, a nagyszülőket pedig – fokozott veszélyeztetettségükre tekintettel – kifejezetten nem ajánlott igénybe venni gyerekfelügyelet céljából, az beláthatatlan zűrzavart fog okozni.
Nem lennék most sem a döntéshozók, sem a gyerekek, sem a szülők helyében.
Illetve, várj csak…
You must be logged in to post a comment.