A magyarok ma is vitték volna Erdélyt, de a parlamentben sikeresen visszaverték a becstelen támadást

A PSD végleg kitiltaná az autonómiatervezeteket a parlamentből. Közben a képviselőházban leszavazták az anyanyelvhasználatra vonatkozó tervezetet. Iohannis pezsgőt bonthat.

Hirdetés

Miután Klaus Ionopotchivanoc Iohannis államfő azzal vádolta meg a PSD-t, hogy kiárusítja Erdélyt a magyaroknak, a PNL pedig előásta, a szenátus napirendjére tűzte, majd elutasította a tizenhat éve egy fiókban porosodó autonómiatervezeteket, muszáj volt valamit lépnie a PSD-nek is, hogy igazolja, nem támogat semmiféle magyar önrendelkezéssel kapcsolatos törekvéseket.

Így hát Marcel Ciolacu (képviselőházi elnök, a PSD ügyvivő elnöke) és Robert Cazanciuc (a szenátus ideiglenes elnöke) két projektet készített elő, hogy még véletlenül se kerülhessen napirendre ezentúl semmi, ami „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállami mivoltját” érinti. Gyakorlatilag úgy módosítanák a házszabályokat, hogy azok még csírájában is elfojtsák az autonómiával kapcsolatos kezdeményezéseket, ne lehessen ezekről még csak vitázni sem.

Azt persze már nem árulta el Ciolacu (vagy nem tudta), hogy a kezdeményezés durván sérti az Alkotmány 74. paragrafusát, amely nem korlátozza a törvényalkotási kezdeményezéset témáját, kivéve az állampolgári kezdeményezések esetében, ezek ugyanis nem vonatkozhatnak adóügyekre, nemzetközi kérdésekre és az amnesztiára.

Mindez a magyar anyanyelvhasználatot érintő RMDSZ-tervezet képviselőházi vitáján került szóba, melyen Ciolacu kijelentette, hogy a két tervezet elfogadásával véget érne az a harminc éve tartó „kretén gyakorlat”, melynek keretében interetnikai konfliktusokat használnak fel politikai érdekek mentén.

Hirdetés

A PSD ügyvivő elnöke azt is megjegyezte, hogy Klaus Iohannis államfő nyilvánvaló „kisiklása” az 1990-es éveket idéző, megengedhetetlen interetnikai konfliktus irányába tart.

A képviselőházban közben megvitatták és elutasították az RMDSZ azon tervezetét, mely módosította volna a közigazgatási törvénykönyvet. Az lett volna a cél, hogy azokon a településeken, ahol 20 százalék fölötti a magyar lakosság aránya, kötelező módon legyen biztosítva az anyanyelvhasználat a közigazgatásban. A teljes román sajtó és a PNL is ezt a törekvést úgy tálalta, mintha az RMDSZ hivatalos nyelvvé tenné a magyart Erdélyben. Valójában azokat a jogszabályokat igazították volna ki, melyeket Viorica Dăncilă volt kormányfő egy sürgősségi kormányrendelettel kuszált össze tavaly nyáron, csorbítva a már megszerzett nyelvi jogokat. Továbbá újabb kiegészítésekkel is éltek volna.

Az élénk vitával tarkított képviselőházi szavazáson 287-21 arányban vetették el az RMDSZ tervezetét, három törvényhozó tartózkodott.

Hirdetés