Székelyföld az EU egyetlen nemzeti régiója, amelynek nincs semmilyen hivatalos elismerése

Miről szól pontosan a nemzeti régiók egyenlőségéért indított, még bő két hónapig aláírható európai polgári kezdeményezés? Aki válaszol: Bakk Miklós politológus és Pesty László kampányfőnök.

Hirdetés

Valamivel több, mint két hónap áll rendelkezésére azoknak, akik aláírásukkal szeretnék támogatni a Székely Nemzeti Tanácsnak a nemzeti régiók egyenlőségéért indított európai polgári kezdeményezését. Idén május 6-ig egymillió aláírásnak kell összegyűlnie, az Európai Unió legalább hét tagállamából, ahhoz, hogy a kezdeményezés az unió „kormánya”, az Európai Bizottság asztalára kerüljön. Eddig mintegy százezer aláírás gyűlt össze, az akció pedig tavaly május 7-én indult, nem éppen viszontagságok nélküli előtörténetet követően.

A kezdeményezés gyökerei 2013-ra nyúlnak vissza: a kezdeményező polgári bizottság akkor nyújtotta be az Európai Bizottsághoz az SZNT Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű dokumentumát – aminek a bejegyzését a Bizottság rövid úton elutasította. A kezdeményezők nem hagyták annyiban, pert indítottak az EB ellen az Európai Unió luxemburgi bíróságán, ezt első fokon elutasították, aztán jogorvoslatért folyamodtak, és az Európai Unió Bírósága 2019. március 7-én megsemmisítette a bejegyzést elutasító határozatot. Végül a Bizottság kénytelen volt nyilvántartásba venni a kezdeményezést, május 7-én pedig startolt az aláírásgyűjtés.

A nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezést online itt lehet aláírni.

Az aláírásgyűjtés kezdeti lagymatag hónapjai után a kampány az utóbbi hetekben kicsit felpörögni látszik – és ezt a benyomásunkat támasztotta alá az SZNT-akció kampányfőnöke, Pesty László beszámolója is (lásd keretes írásunkat). A kezdeményezés mögé, némiképp meglepő módon, beállt szinte a teljes magyarországi pártpolitikai spektrum, belpolitikai pozíciótól és ideológiától függetlenül (talán az egyetlen kivétel a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció), de több miniszter és olyan társadalmi szervezetek is, mint például a Mazsihisz. Az Országgyűlés pedig február 25-én határozatban biztosította támogatásáról az SZNT kezdeményezését.

Itt tartunk most. Ahogy az lenni szokott, az aláírásgyűjtés nehézkességére hivatkozva megjelennek a huhogók is – ez a Transindex-cikk kiváló példája a nyuszika, a medve és a porszívó viccbéli esetének.

Mi viszont arra voltunk kíváncsiak, miért éri meg aláírni, mi a tétje, mi lehet a hatása – és hogy pontosan miben áll a nemzeti régiós kezdeményezés lényege, mert mintha pont ez sikkadna el a mínuszos hírek között. Ehhez hívtuk segítségül Bakk Miklós politológust, egyetemi oktatót, a Főtéren futó Kattintott észkorszak blog publicicistáját, aki nem mellesleg maga is részt vett az európai polgári kezdeményezés kidolgozásában.

 

Mi a célja pontosan a nemzeti régiók egyenlőségéért indított európai polgári kezdeményezésnek? Leegyszerűsíthető-e arra a törekvésre, hogy ezek a bizonyos nemzeti régiók közvetlenül, saját államuk kormányzatának megkerülésével is hozzájuthassanak az EU kohéziós alapjaihoz – vagyis pusztán finanszírozási kérdés-e?

Azt hiszem, a kérdés összetettebb. Először is: az SZNT-kezdeményezes kapcsán szóba került kohézió-fogalom nem azonos a Kohéziós Alap meghatározásából adódó, szűkített kohézió-értelmezéssel. A kohézió mint cél s mint érték az európai társadalmak között megerősítendő szolidaritással kapcsolatos, ekként jelenik meg az EU általános céljai között.

A Kohéziós Alap ezt úgy szolgálja, hogy tagországokat támogat, mégpedig azokat, amelyekben az egy lakosra jutó bruttó nemzeti össztermék az EU-átlag 90%-a alatt van. Ebben a helyzetben a kelet-európai tagállamok vannak, meg néhány dél-európai ország, és a cél az, hogy támogassa ezen országok felzárkózását közlekedési hálózatuk fejlesztésével és nagy környezetvédelmi projektjeik kivitelezésével.

Bakk Miklós (fotó: Fall Sándor)

E támogatások léptéke általában nem régióspecifikus, jóllehet, segíti a régióik felzárkózását is. A régiók fejlődését sokkal inkább az Európai Regionális Fejlesztési Alap – rövidítve: ERFA – szolgálja. Ennek már kimondottabb célja, hogy a régiók közötti kiegyenlítődést támogassa. Az ERFA viszont, más támogatási alapokkal együtt – az Európai Szociális Alappal, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalappal – az úgynevezett Strukturális Alapokhoz tartozik. Ezeknek az alapoknak a rendszerét, és maguknak az egyes alapoknak a működését és céljait az EU módosítani tudja.

Tehát, visszatérve a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséhez, annak fő célja az lehet, hogy az EU módosítsa az ERFA vagy más támogatási alapok céljait, működési kritériumrendszerét, úgy, hogy abban megjelenjen a sajátos regionális kultúrák védelme.

 

Elérhető cél az, hogy az EU a kezdeményezés nyomát módosítsa a támogatási alapok irányát?

Történetileg vizsgálva ezt a kérdést, ez nem lehetetlen, hiszen a fő támogatási irányok többször is változtak az idők során. A támogatott térségi célok között szerepelt már a válságos ipari térségek, a halászati övezetek támogatása, majd a rurális területek fejlesztése, illetve az ipari monokultúrák átalakítása. Azonban mégsem egyszerű célkijelölési és finanszírozási kérdés ez, ugyanis az SZNT-kezdeményezés valami olyasmit is tartalmaz, hogy a régió magát is kijelölheti, hiszen itt nem pusztán egy fejlesztéssel összefüggő kérdésről van szó, hanem egy területi kulturális identitás megerősítéséről is.

Amikor viszont az Európai Unióban bevezették a regionális fejlesztés intézményi és statisztikai rendszerét, akkor ez úgy történt, hogy az EU nem határozta meg a régió fogalmát, csak annak hozzávetőleges méreteit, tehát ennek kijelölését rábízta a tagállamokra. És ekkor vált láthatóvá az a feszültség, amely a tagállami és az uniós szint között fennáll. Ugyanis a közigazgatási területi rendszer kialakítása tagállami hatáskör, míg a regionális fejlesztési eszközrendszer alakítása uniós hatáskör.

 

Összeegyeztethető ez egyes tagállamok központosító, a regionalizmust elutasító politikájával?

Nyugat-Európában jobbára sikerült harmonizálni a hagyományos területi közigazgatást az uniós fejlesztési régiókkal, és ezért ezt a fejlesztési lehetőséget jórészt a hagyományos területi önkormányzás különböző legitim szervei kapták meg, persze, a központi kormányzattal együttműködve.

Kelet-Közép-Európában azonban ez nem így alakult, mivel a fiatalabb nemzetállamiság olyan közigazgatást alakított ki, amely kevésbé van tekintettel a területi-kulturális identitásokra, és inkább a homogenizációt tartja szem előtt. Ezzel a felfogással tekint Románia is az uniós regionális fejlesztési lehetőségre, egy – inkább homogenizációs nézőpontból tekintett – európai eszköznek látja azt.

Aláírásgyűjtés a nemzeti régiókért (eredeti fotó: SZNT Facebook-oldala)

Azonban a területi identitások semmibevétele visszaüthet, illetve szembefordul az eredeti céllal, amely a kiegyenlítő fejlődés. Jó példa erre a romániai Közép régió – melynek már neve is valamiképp árulkodó –, amelyen belül az elmúlt húsz év során fokozódtak a fejlődési különbségek. Konkrétan: e fejlesztési régió három dél-erdélyi megyéje – Brassó, Szeben, Fehér – sokkal gyorsabban fejlődött, mint a három másik, székelynek tekintett megye, azaz Kovászna, Hargita és Maros megyék. A régión belül tehát szétnyílt az olló, bizonyítván, hogy Romániában az európai regionális politika nem sikeres, a területi különbségek növekednek.

 

Mit fed pontosan a „nemzeti régió” fogalma, vannak-e mintái, és van-e relevanciája az EU-s politikában? És ebből adódóan: mennyiben számíthatunk más, ebbe a kategóriába tartozó régiók képviselőinek támogatására?

Annak idején az SZNT tanácsadójaként nekem is volt némi szerepem az európai polgári kezdeményezés kidolgozásában. Akkor magamban kissé hümmögve fogadtam a „nemzeti régió” fogalmát, amelyet Izsák Balázsék vezettek be, mivel ismertem a bevett európai fogalomértelmezést, miszerint a „nemzet” valamiképp az állam szinonimája.

Ugyanakkor voltak politikai érvek is a kifejezés mellett. Túl e jelszó mozgósító szerepén, épp a brit példa szól emellett. A brit devolúció ugyanis megerősítette az úgynevezett „substate nation” fogalmát, amely egyszerre takar – ott – „nemzetet” és területi-regionális közösséget. Ennek jelentőséget tulajdonítottunk abban, hogy Skócia és Wales is támogatja majd az aláírásgyűjtést. Persze, akkor, 2012-ben még nem volt előrelátható a Brexit, amellyel megszünt a skótok és walesiek közvetlen támogatási lehetősége az aláírásgyűjtés tekintetében. Persze, lehet számítani más régiók támogatására is, így a Dél-Tiroléra, a Baszkföldére, a katalánokra.

Hirdetés

Fontos, és ez nem napi feladat, Székelyföld olyan promotálása – és nem véletlenül használom ezt a szót, mert ide marketingeszközök is kellenek –, amely tartalmazza azt az evidenciát, hogy Székelyföld jelenleg az Európai Unió egyetlen olyan, identitással és történelmi-kulturális specifikummal rendelkező régiója, amelynek semmilyen hivatalos elismerése nincs.

 

Mi a tétje a polgári kezdeményezésnek? Amennyiben sikerül összegyűjteni a szükséges egymillió aláírást, mi fog történni, kötelezi-e ez bármire is az Európai Bizottságot (amely eddig sem bizonyult túl kooperatívnak az ügyben)? Hát a tagállamokat, amelyek területén találhatók ezek a régiók?

Az bizonyos, hogy amennyiben a kezdeményezés összegyűjti az egymillió aláírást legalább hét államból, akkor az Európai Bizottságnak valamit tennie kell, vagyis egy uniós jogalkotási javaslatot kell megfogalmaznia, amellyel szemben az Európai Parlamentnek véleményezési joga van. Innen kezdve az elérhető céloknak egy egész hierarchiáját fogalmazhatjuk meg.

Az már szinte teljesült cél, hogy az őshonos, helyi-regionális többséget alkotó kisebbségek kérdése bekerült az európai beszédtérbe. Természetesen, ez az európai napirendet alakító eredmény akkor lenne igazán nyomatékos, ha az Európai Bizottság jogalkotói javaslata a másik, Minority SafePack nevet viselő csomaggal egyszerre kerülne az Európai Parlament elé, véleményezés céljából. Fontos lenne tehát, hogy ez a két – egymást filozófiájában is kiegészítő – kezdeményezés egyszerre lenne átfogó vita tárgya az EP-ben.

A kezdeményezés sikerességének egy magasabb fokát az jelentené, ha az Európai Bizottság ténylegesen is prioritásként vezetné be az ERFA-ból lehívható támogatások tekintetében, hogy e támogatások egyik kiemelt célja a sajátos identitású régiók kulturális és etnikai-nyelvi örökségének a védelme és fejlesztése legyen. Ahhoz, hogy ehhez az EU külön alapot is létesítsen – de ez, nyilván, már túlzóan optimista elképzelések körébe tartozik – viszont az európai szerződések módosítása is szükséges lehet.

 

A Minority SafePacknél maradva: miben különbözik – céljait, lehetséges hatását tekintve – az SZNT polgári kezdeményezése az RMDSZ/FUEN vonalon kezdeményezett kisebbségvédelmi csomagtól?

Mindkét kezdeményezés célja lényegében az etnikai-nyelvi sajátosságok elismertetése és védelme, de két különböző vonalon. A Minority SafePack azt a vonalat akarja erősíteni, amelyen a kilencvenes évek elején az Európai Tanács elindult. Ez lényegében az egyéni kisebbségi jogok alapfogalmára próbálja ráépíteni – az Unió területén, és az EU általános céljainak megfelelően – az etnikai-nyelvi közösségeket megillető jogokat. Az SZNT javaslata viszont a terület–sajátos identitású közösség–fejlesztési igények hármasára, ezek együttes kezelésére próbál új európai közpolitikát kezdeményezni.

Székely menetelés (fotó: Beliczay László/MTI)

Hasznos szem előtt tartani az időbeli folyamatokat is. Ha például az EU lehetővé tenné bizonyos, az Unió regionális politikája számára látható, nyilvántartható régiók identitásőrző támogatását, akkor elindulhat egy olyan folyamat, amelyben az új fejlesztési igények, források és lehetőségek arra ösztökélnének egyes régiókat, hogy mintegy „felébresszék” sajátos identitásukat, és ez pozitív fejlemény lenne a Székelyföld szempontjából is.

 

Ha már ennyire bizonytalan és összetett az elérhető célok skálája, akkor jogosan merülhet fel a kérdés: érdemes ezt támogatni? Érdemes energiát ölni a mobilizációba?

A válaszom határozottan igen. De tudom, nehéz ezt elfogadtatni. Nehéz embereket meggyőznünk, hogy érdemes egy ilyen kezdeményezést – melynek sikere ennyire bizonytalan, és a hosszútáv mérlegelését is igényli – aláírásunkkal támogatni. Már csupán abból adódóan is nehéz, hogy politikai gondolkodásunk hagyományosan egy rajt-cél–logikában működik. Támogatunk politikusokat és politikai célokat, ha azok tevékenysége közvetlenül átlátható és a célok megvalósulása is egyszerű módon elképzelhető, azaz „azonnali” a számunkra.

Az európai polgári kezdeményezéseknek azonban az a hátrányuk, hogy egy nehezen elképzelhető folyamatba viszik be az iniciatívákat, a terveket, és a terv végrehajtásának nincs személyes címzettje, csak egy személytelennek tűnő intézményrendszer, bürokrácia. Márpedig nehéz ezt a hátrányt mozgósító politikával leküzdeni, jóllehet, a probléma morális mérlege egyszerű. Bizonytalan, könnyen szétfoszló cél érdekében kell cselekedni, amelyhez nem sok más út vezet, viszont tenni is keveset kell érte, tehát a cél megvalósíthatósága és ráfordított „egyéni energia” tulajdonképpen egyensúlyban van.

Pesty László: a megmaradás pénzkérdés is

Pesty László filmrendező, producer, a rendszerváltás környékén legendássá vált Pesty Fekete Doboz alapítója, elmondása szerint, kissé rendhagyó módon lett az európai polgári kezdeményezés kampányfőnöke. Mint mondja, ősszel ismerte meg Dabis Attilát, a kezdeményezés „külügyminiszterét” egy székely gyűlésen, a budapesti Hősök terén. Majd találkozott Izsák Balázzsal, az SZNT elnökével is, aki azzal bízta meg, hogy az ügy támogatása érdekében keressen meg általa ismert kormánypolitikusokat, celebritásokat, művészeket, sportolókat és másokat, hogy arccal támogassák az ügyet – így lassan „belesodródott”.

Azt elismeri, hogy az aláírások kissé lassan gyűlnek, de hozzáteszi, hogy „ez is csak nézőpont kérdése”:

„Ha azt veszem, hogy 9 hónap alatt alig több, mint ötvenezer jött be, akkor akár el is keseredhetnék. Ám ha onnan nézem a dolgot, hogy az utóbbi 3 héten, mióta intenzív internetes jelenlétet generáltunk, és erről nagyon részletesen is beszélhetnénk, és ennek eredményeképp ebben a három hétben a napi 1000 aláírás felment napi 5000-7000 aláírásra, nos, akkor már korántsem olyan rossz a helyzet. Ha ugyanis sikerül ezt az elmúlt 3 hétben elért tendenciát fenntartani, hamarosan elérhetjük a napi 10-11000 aláírást, ami már reménykeltő. Az online jelenlét tehát beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de ez még nagyon kevés.”

Úgy gondolja, hogy a viszonylag sikeres online kampány mellett szükségesek az offline eszközök is, mert nem lehet lemondani az internetezni nem tudó korosztályokról sem – és emiatt már érték kritikák is őket.

Pesty László és Izsák Balázs SZNT-elnök a budapesti Országházban (fotó forrása: Pesty László Facebook-oldala)

Arról, hogy példás – vagy máshonnan nézve: példátlan – összefogás valósult meg a magyar politikai életben az ügy körül, kijelenti: a mai magyarországi politikai légkörben korántsem egyértelmű, hogy egy, a határon túli magyarsággal összefüggő kezdeményezést a baloldali politikai erők is automatikusan támogatni fognak:

„Nagyon erősen él az a politikai toposz, hogy az ilyen ügyek, bizony, a jobboldal hitbizományát képezik. Ezzel az igen erős képzettel kellett felvennünk a harcot. És partnerekre találtunk. Úgy az ellenzéki, mint a független sajtó egy-két mérvadó képviselője, vagy egy-két ellenzéki politikus már a kezdetek kezdetén kiállt a kezdeményezés mellett, példát mutatva egyrészt az övéinek, másrészt tükröt tartva a kissé lelassult kormánypárti véleményformálóknak. De igazságtalan lennék, ha nem említeném meg, hogy számos kormánypárti politikus is már a legelején csatlakozott az ügyhöz. Csak remélni tudom, hogy ez a többfrontos offenzíva dominóeffektust indított el, és pár hét kérdése, hogy az egész politikai tér egyöntetűen csatlakozzon.”

Pesty szerint a baloldali szavazók számára mindenképp unikum, hogy az ügy székely vonatkozásán túl európai dimenziók nyílnak meg, Baszkföldtől Lettországig, Dél-Tiroltól Lappföldig.

„És a korábbi, hasonló akciók nyomán »megfáradt« rétegnek pedig azt üzenjük, hogy ez most végre a pénzről szól. A brüsszeli kasszáról. Mert gyakorlatiasak vagyunk a végtelenségig. És a megmaradás, valahol, igenis pénzkérdés”

– szögezi le. Pesty azt válaszolja a fanyalgóknak, akik azt húzták alá eddig, hogy a baszk, breton vagy flamand területeken még annyira sem látszik az aláírásgyűjtés eredménye, mint Magyarországon, hogy ez a szám növekedni fog az elkövetkező hetekben, bár ez sok személyes találkozóba, lobbimunkába fog kerülni az SZNT-nek:

„Ezért hívta fel Dabis Attila a figyelmet arra, hogy Európa kisebbségei a Kárpát-medencére függesztik tekintetüket. És ha mi itt nem produkálunk, ők sem fognak megmozdulni. Most már kicsit kezd kisütni a nap.”

Hirdetés