A jövő héten tartják a nyolcadik osztályosok országos képességfelmérő vizsgáját. Négy sört ivott, majd autóba ült egy Iaşi megyei rendőr, nem kellett volna.
Az autós fedélzeti kamerák megjelenése és elterjedése óta folyamatos vita folyik a közlekedési közösségi fórumokon, hogy azok használata sok esetben visszaélésre, zsarolásra adhat okot, és egyre csak szaporítja az önkéntes rendőrökké felcsapó sofőrök számát.
Valószínű, hogy több hasonló eset is előfordult, de azt ma már senki nem vitatja, hogy ezek az eszközök használata számos alkalommal segítette a rendőrség munkáját, perdöntő bizonyítékokat szolgáltatva a közlekedési szabálysértések, kihágások és bűncselekmények felderítésekor.
Fedélzeti kamera nélkül az a suceavai sofőr is megúszta volna a felelősségre vonást, aki egy gyalogátjárón készült előzni, és majdnem elgázolt egy az úton szabályosan átkelő gyermeket.
Az internetre feltöltött videóból kiderül, hogy egy furgon megáll és elsőbbséget ad a gyalogosnak. A mögötte közlekedő személygépkocsi ekkor előzésbe kezd, és csak a gyors vészfékezésnek köszönhetően kerülte el, hogy elgázolja a gyermeket. A felvételek megtekintése után a rendőrség azonosította a helyszínt és a szabálytalankodó sofőrt.
https://www.facebook.com/watch/?v=1890483601467451&t=0
A 45 éves férfi nem fogyasztott alkoholt, de a közlekedési szabályok semmibe vétele borsos bírságot eredményezett, hisz 1.980 lejes pénzbírsággal sújtották, és 120 napra eltiltották a járművezetéstől.
A rendőrség szerint a sofőr közlekedési szabályokat megszegő magatartása felháborodást keltett a szabályosan közlekedők körében, és növelte a közúti kockázatokat. A suceavai rendőrök már több alkalommal is intézkedtek az interneten közzétett videófelvételek alapján.
Közel 3400 vizsgaközpontban zajlik június 25-étől a nyolcadik osztályosok országos képességfelmérő vizsgája.
Ligia Deca oktatási miniszter azt írta a Facebookon, hogy a dolgozatokat ezúttal is digitálisan javítják. A próbavizsgát követően érkezett visszajelzések alapján azonban fejlesztették a platformot, így ha a feleletválasztós kérdéseknél a két javító tanár által adott pontszám eltér, a rendszer visszautalja a dolgozatot a két tanárnak ellenőrzésre és a hiba javítására. A lehető legegységesebb értékelés érdekében a javítás megkezdése előtt az oktatási minisztérium értekezletet tart a javító tanárok számára.
A miniszter arról is beszámolt, hogy a vizsgasorozatot előkészítő távértekezleteken a megyei szervezőbizottságok elnökei arról biztosították, hogy valamennyi vizsgaközpontban adottak a szükséges erőforrások a tudásfelmérő megfelelő lebonyolításához.
A nyolcadikosok június 25-én román nyelv és irodalomból, 27-én matematikából írásbeliznek, míg 28-án az anyanyelvből vizsgáznak. Az eredményeket július 3-án teszik közzé.
Sok sikert kívánunk a diákoknak!
Rájár a rúd a tilosban járó rendőrökre a napokban. A DNA ügyészei a héten vették őrizetbe Mihai Rust, a Kolozs Megyei Rendőrség főnökét, Aurelian Mircea Rotart, a közlekedésrendészeti osztály vezetőjét és két rendőrbiztost.
Rust hivatali visszaélésben való bűnrészességgel és hamis tanúzással gyanúsítják, miután gyorshajtással lebukott, majd beosztottjaival okosban elrendeztette, hogy ne vegyék el a jogosítványát és pénzbírságot se kelljen fizetnie.
Továbbá őrizetbe vették Florin Dogarut, a Fehér Megyei Rendőrség vezetőjét, miután a DNA hivatali visszaéléssel gyanúsította meg.
Ez alkalommal egy Iaşi megyei rendőrt csíptek fülön a kollégái, akik maguk is felhúzták a szemöldöküket az alkoholszondás vizsgálat eredménye láttán. A 44 éves hârlăui férfi leheletében 0,86 mg/l légalkoholkoncentrációt mutatott ki a teszt, ami körülbelül négy 3,5 dl-es pohár sör vagy 2 dl tömény szeszes ital elfogyasztásával egyenlő.
A szolgálaton kívüli ittas rendőrt biológiai mintavétel céljából egy egészségügyi központba szállították. Az alkohol vagy más tudatmódosító szer befolyása alatt elkövetett járművezetés bűncselekménye miatt bűnügyi dossziét nyitott a rendőrség.
Amennyiben a vérvizsgálat megerősíti az alkoholszonda eredményét, Mihai Gabriel Furtună a rá váró büntetőeljárás következményeivel való szembenézés mellett elveszítheti az állását is.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.
Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.