A Monarchia idején az „osztrákok” felépítették, később a kommunisták a saját képükre újrateremtették, most ott hever, derékig feledésbe merülve.

A templom története egyben Kolozsvár története is. Rejtőzködő történelemről, középkori és római városról, egyedi leletekről beszélgettünk az Erdélyi Történelmi Múzeum által a Szent Mihály-templomban kezdeményezett ásatások régészével, Lupescu Raduval, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensével.

Reméljük, nem tépi (festi) le senki a friss Dsida-emléktáblát Kolozsváron. Mert, ha úgy tetszik, Szőcs Kálmán áthallásos sorát idézve, néger volt más hazában.

Adorjáni László kolozsvári református lelkésszel és karikaturistával beszélgettünk.

Kicsit emlékeztetnek korunk urbánus társadalmára: sok ember ül magában, bámulja a telefonját és néha az előadókat.

Ekkora rendőri jelenlétet ilyen „kis” rendezvényen még nem láttunk. De nem voltak ott hiába, mert megjelentek a nemzeti fociszurkerek is.

Lehet, persze. Csak ez pont olyan, mintha azt tagadnánk, amik vagyunk.

Szomorúan ember nélküli volt a közép-kelet-európai régió legnagyobb katolikus zarándoklata. Persze, a szentség fénye ugyanúgy világított százezrek lelkében.

A kérdés az, hogy csak a szokásos román emlékezetpusztításról van szó, vagy különleges eltörlő elbánásban részesültünk a Trianon 100 kapcsán.

Igazából semmilyeneket, hiszen ott vannak mindenki szeme előtt. Csak el kell olvasni a sárga klinkertéglákra írt, vésett üzeneteket. Bő százévnyi falfirka-történelem.

Nem vidám a helyzet. Viszont a életre kelő természet sokat javíthat az ember lelkén. Az erdőt-mezőt járni ilyenkor, tavaszelőn, olyan, mint elmondani egy imát. Ezt tettük, Kolozsvár környékén.

Ha az ember nyitott szemmel jár, ilyen apró csodákat (is) láthat a kincses városban.

A történelem adta a remekbe szabott épületek központi együttesét. A polgárok adták a pénzt a homlokzatok felújítására. A kolozsvári bíró adta a büntetőadót a polgároknak.

Nem a Harap utca három alatt, a kolozsvári Szamos-parton zajlott a híres-nevezetes ebbemutató. Ott jártunk, megnéztük a kutyusokat. No meg a gazdikat.

Márkus Barbarossa János világhírű hangszerkészítő és -restaurátor kolozsvári műhelyében jártunk.

A Kézdivásárhelyen élő költő „lelki drónnal” emelkedik a felső-háromszéki táj fölé, versbe írja a székely ősöket, felmenőket – és a helyi politikai visszásságokat is.

Csűrös Réka kolozsvári kalligráfusnál jártunk, mesélt nekünk arról, hogy miért csinálja, milyen képességek és eszközök szükségesek ahhoz, hogy a tintából, ragasztóból és aranyfüstből szemet gyönyörködtető betűk legyenek.

Képzeljünk el több ezer (tízezer?) igazságos Mátyást. Amint lecsapnak a munkájukat rosszul vagy egyáltalán nem végző választott népszolgákra.