Létezik-e olyan, hogy erdélyi divat?

Oláh Ildikó 1993-ban született. A Bihar megyei Tenkén töltötte gyerekkorát. A líceumot Nagyváradon, matematika-informatika szakon végezte el, vegyészmérnök akart lenni. Aztán tizenkettedikben a szülei hatására, akik azt tanácsolták, még egyszer gondolja végig, mi tenné felnőtt korában igazán boldoggá, úgy döntött, a művészeti egyetemet választja. Sikeresen felvételizett a Kolozsvári Művészeti Egyetem design szakára, ahol grafikus- és formatervezést tanult. Jelenleg ezen a területen dolgozik, továbbá a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán folytat doktori tanulmányokat, illetve az Artwise Egyesület társalapítója és az Artwise divatrészlegének művészeti vezetője, koordinátora. Az erdélyi divatról, öltözködési szokásokról, szakmáról beszélgettünk vele.   Kezdeném akkor a közepén. Létezik olyan, hogy erdélyi divat? Egyáltalán hozzá lehet-e kapcsolni a „divat” szóhoz az „erdélyi” jelzőt? Meg lehet ezt határozni valahogy? S ha igen, milyen? Ha nem, miért nem? És tovább: ha létezik, akkor lehet-e tovább bontani, például identitás vagy más kategóriák szerint? Oláh Ildikó: Létezik olyan, hogy erdélyi divat? Azt hiszem, erre keresem a választ az egyesület első divatbemutatója óta, a doktori kutatásom is nagyban érinti a kérdést. Pontosabban, egy vállalkozói képzésen voltam, amikor eszembe jutott, hogy szükség van egy erdélyi magyar szervezetre, amely összefogja a tervezőket, designereket, képzőművészeket, bár ez utóbbi szakma képviselői számára azért létezik több olyan galéria és csoport, amely megalapozta már a képzőművészeti szegmens létjogosultságát. A mi régiónkban a divattal nem ez a helyzet, valószínű ezért is kérdéses még most is ennek léte. Szerintem most kezd kialakulni, viszont ez csak úgy történhet meg, ha vannak szakértők, akik összegyűjtik azt, ami most Erdélyben divatjelenségnek számít, és erről következetesen kommunikálnak a közönség felé. Több stílusirányzat körvonalazódik: a tervezők egy része természetes anyagokat, olykor saját szövésű textilt használ, légies szabásvonalakkal, a fenntarthatóság jegyében. Mások a népművészetet örökítik tovább, aztán vannak, akik a minimalizmus, a határozott, egyenes formák hívei, de az újrahasznosított anyagok használata is gyakori. Néhányan, a szakma éléről a nemzetközi trendeket követik, kiforrott, saját stílusban, viszont sokan keresik még saját karakterüket. Eddigi kutatásaim szerint, nagyjából 30-40 emberről beszélhetünk erdélyi szinten, akik nagyjából a standard szerint ruha- vagy kiegészítő- tervezőkként definiálhatók. Utcai divatbemutató a Marosvásárhelyi Városnapokon, 2022.   Az utcán sétálva az ember azt látja, hogy a legtöbben inkább sötét színű ruhát viselnek, vagy ha világosabb színeket látunk, akkor azok inkább semlegesek. Hiányoznak az élénk színek. Van ennek valamiféle sajátos oka? Depresszió, konzervativizmus, beolvadási reflex, „a fene fog folyton öltözködni” valami más (is) esetleg? A monokróm árnyalatokkal egyszerű bánni. A mi régiónkban még nem általános, hogy legyen valamilyen ismeretünk a viseletről, színek használatáról, mi áll jól nekünk és mi nem. Ezért legtöbben a legegyszerűbb fazonokhoz nyúlunk, mert kisebb a hibalehetőség. Ami viszont látható: egyre több stílus- és színtanácsadó jelenik meg a piacon. Főként a nők, az erdélyi hölgyek keresnek fel ilyen szakembereket, szóval hamarosan szerintem több színt látunk majd.   Amikor az ember ruhát akar vásárolni, a következő lehetőségei vannak. Mehet egyrészt mallba (már ha olyan helyen él, ahol van mall), kisebb boltokba, butikokba (ahol még léteznek ilyenek), aztán mehet outletekbe, second hand üzletekbe, illetve ószerre. Másrészt, hátradőlhet a karosszékben, beléphet bármely online áruházba és rendelhet kedvére. Hogy látod, miképpen viszonyulnak ehhez a kínálathoz az emberek? Ki hova jár, és miért? Csak zseb függvénye ez, vagy más oka is van? Szerintem ez sok mindentől függhet. Persze, a pénztárca fontos, de a vizuális kultúra is hozzájárul, mit viselnek a környezetünkben, mi az, amihez könnyebben hozzáférhetünk, milyenek az igényeink stb. Az online tér elég hasznos, nem csak inspiráció terén, de hozzáférhetünk szinte bármihez, lakóhelytől függetlenül. Legáltalánosabb, szerintem, a funkció (és a termék ára), amikor valaki ruhát választ. A megfelelő méret, szabás, majd esztétika és a ruha márkája csak ez után kerülnek képbe. Természetesen többen választják a fizikai boltok felkeresését, főként, mert felpróbálhatják a ruhákat, megtapinthatják az anyagot és nem kell a visszaküldéssel bajlódni, ha valami nem jó – gyorsabb a folyamat. Kevés erdélyi magyar tervezőnek van saját fizikai boltja, szalonja, így legtöbben – a vásárok mellett – online térben értékesítenek. Ez sokszor hátrány, mert lassabban jutnak el új vásárlókhoz, viszont megfelelő kommunikációval organikusan kialakíthatják a saját, hűséges követőcsoportjukat, akik tovább viszik a márka hírét.   Ha valaki elrúgja az 50 évet, mit tehet, ami az öltözködést illeti? Mert sok esetben azt látjuk, hogy mintha igyekeznének beolvadni a háttérbe. Itt visszatérnék az egyik fenti gondolathoz: megfelelő tudással, szakmai segítséggel ebben a korban is lehet bárki magabiztosan jól öltözött. Lehet, ebben a térségben hiányzik a megfelelő példa, amit követni lehet. Míg Amerikában az 50 kis túlzással az új 30, mi ettől messze állunk. Viszont egy stílus- vagy színtanácsadó sokat segíthet. Néha azt látom, ilyen téren picit a bátorságot kell visszaadni ennek a generációnak.   A divattal, öltözködési stílussal leginkább foglalkozó korosztály a talán a fiataloké. Viszont itt azt tapasztaltam, például, amikor elmentem egy-egy fesztiválra, hogy a sokszínűség kergetése valamiféle elkeserítő egyszínűségbe torkollt. Vagy másképp: mindenki annyira egyedi volt, hogy az már hasonlított az egyenruhára. Mit gondolsz az egyszínűségbe torkolló sokszínűségről? A fiatalabb generáció esetében, főként a tinédzsereknél nagyon szembetűnő ez: fontos a megfelelés, beolvadás, valahova tartozás. Sepsiszentgyörgyön kezdtem felfigyelni a jelenségre, mert annyira szembetűnő volt: a fiatalok, sokszor attól függően, milyen suliba járnak, nagyon hasonlóan öltözködnek. Mintha valaki kiválasztott volna néhány „outfitet”, ruhadarabot egy nagyobb, kommersz márkától és aszerint szerelte volna fel ruhatárát. Mást viselni, színesnek lenni, kísérletezni feltűnő, kerülni a feltűnést biztonságosabb, mert ott nincs önkifejezés, nem kaphatunk negatív kritikát – ehhez tudom kapcsolni a jelenséget. Artwise-divatbemutató, Sepsiszentgyörgy, 2019. Pál Bernadette kollekciója.   Apropó, egyenruha: néha egész hevesen fellángol a vita a közösségi terekben, kell-e, nem-e. Mi a véleményed az egyenruha intézményéről? Inkább nem értek egyet az egyenruha használatával, mint igen. Hasznos, hogy betartsunk bizonyos standardokat, de az uniformizálás ismét csak a kreativitás megélését szabotálja. Persze, iskolákban a társadalmi, anyagi háttér miatti különbségek elfedésére lehet megoldás, de itt is az a kérdésem: miért azt tanítsuk a gyerekeknek, hogy rejtsük el magunkat, az egymás és saját magunk elfogadása helyett?   Van ez a közhely, hogy régen minden jobb volt: hosszabb futamidőre gyártották az autókat, de a ruhákat, cipőket is. Mostanában igen gyakran megjárja az ember: márkásnak hirdetett ruha, cipő, de egy szezont bír ki. Viszont sok száz lejbe kerül. El lehet kerülni ezt a csapdát? Hogyan? A divatiparban, a Covid-időszak óta hatványozottabban, elkezdték előtérbe helyezni ezeket a kérdéseket. Kisebb divatházak és szabadúszó tervezők viszont nagyrészt az időtállóságban hisznek. Sokan nem tudják, de számos kis márka vállal garanciát, megjavítja az elszakadt termékeket, ha egy ügyfelük ilyen jellegű problémával jelentkezik náluk. A tudatosság fontos vásárlóként. Választék van, nincs okunk panaszra. Ami kihívás: az ember fordítson időt arra, hogy megtalálja a számára megfelelőt. Olvasni lehet a gyártókról, de más vásárlók visszajelzései is segíthetnek.   Van itt még valami, konkrétan egy másik közhelyszerű igazság: fogyasztói társadalomban élünk. Ha tetszik, a ruhákat is úgy fogyasztjuk, kis túlzással, ahogy az élelmiszert. Gyakran látok second hand boltokban olyan ruhákat, cipőket, amiken én túl nem adtam volna. Miért „hajítunk el” egy még teljesen jó ruhadarabot? Lehetne ehhez tudatosabban viszonyulni? Sokszor összefügg ez az anyagi helyzetünkkel vagy a neveltetésünkkel is. Mi az, ami érték, fontos számomra? Minden nap új ruhában megjelenni – van, akinek a hivatása ezt megköveteli –, vagy egyszerűen státuszt fejez ki ezzel, megteheti, hogy hatalmas változatosságban éljen. Viszont van, aki a hosszú távra tervez, aki a minőséget is eszerint választja, sokszor inkább az elvei, mint a pénztárcája miatt. Azt tanulta gyerekként is, hogy meg kell becsülni az értékeinket és úgy megválasztani a tárgyainkat, hogy azok mellett hosszabb időre elköteleződjünk, ne érzelmi fellángolás alapon rendezzük be környezetünket.   A szólás szerint nem a ruha teszi az embert. Azonban gyakran látom, hogy nagyon is. Van egy embertípus nálunkfele (is), akinek meg kell mutatnia, hogy vagyonos, gazdag. Akkor is, ha nyakig el van adósodva. Mind a ruházat, mind a legkülönfélébb kiegészítők (a kalaptól az ékszereken át sminkig és a parfümhasználatig) terén. Mi az oka ennek a túlöltözésnek, magamutogatásnak, ruha-teszi-az-embert-attitűdnek? Ismét csak a saját nézőpontomra és véleményemre hivatkozhatok, ami nem szentírás, de úgy látom, hogy felgyorsult világunkban, ahol hatalmas információmennyiséggel kell naponta „megküzdeni”, gyorsabb és egyszerűbb a külső alapján ítélni – így a megjelenésünket hasznos tudatosan használni. Azt vettem észre, hogy azok számára, akik „túlöltöznek”, működik ez az eszköz, úgyhogy van benne ráció.   Látsz-e különbséget az erdélyi, romániai magyarok, illetve a románok öltözködési stílusa között? Ha igen, mik azok, s mik lehetnek az okai? Főként nagyobb városokban lehet a különbségeket észrevenni. Különösebben nem tanulmányoztam a különbségeket, de az alapvető benyomásom az, hogy a román nők, férfiak külseje összeszedettebb, próbálják követni az aktuális trendeket. Néhány éve olvastam egy felmérésről, amely szerint a románok az átlagosnál többet költenek a megjelenésükre, mint amit a jövedelmük feltételezne. Emiatt valószínű tudatosabban választják meg öltözéküket, bátrabban használnak színeket, mintákat, valószínűleg több időt fektetnek abba, hogy megtanulják, kikísérletezzék, mi áll jól nekik. A magyaroknak talán nem ekkora prioritás a megjelenés, kevesebb erős színt vagy mintás ruhadarabot öltenek magukra. Artwise-divatbemutató, Vibe Fesztivál, 2022. Marcian Beatrice kollekciója (fehér ruhában a tervező).   Mennyire számít ma az, hogy elegánsak, stílusosak legyünk, amikor kilépünk a házból? Vagy inkább a kényelem a döntő? Nem színházlátogatásra, bálra gondolok. Szerintem a legfontosabb szempont, hogy jó állapotban legyen a ruha, ami rajtunk van – egy gyűrött, szakadt felső nem lesz szebb attól, hogy milyen márkajelzés van rajta. A második: érezzük komfortosnak a viseletet. Elég rossz benyomást kelt, ha feszengünk egy szűk ruhában. Az elegancia, stílus csak ez után következik, ehhez szerintem szorosan kapcsolódik a tudatosság. Tudjuk, hogy hova, miért megyünk, kell-e ott a külsőnkkel kommunikálni, s ha igen, akkor milyen üzenetet? Ez alapján meg tudjuk határozni, hogy az elegancia vagy kényelem az, ami hasznosabb lesz számunkra – hiszen senkit nem láttunk még magas sarkúban hegyet mászni. Ami még fontos lehet: mindenki határozza meg a saját standardjait, milyen eszközök a legmegfelelőbbek a kitűzött megjelenés elérése számára – smink, kiegészítők, ruha stb.   És akkor közelítsünk a témához a másik oldalról is. Hogy, hol áll ma az erdélyi magyar divattervezés? Kik a fontos játékosok a hazai, nemzetközi pályán? Milyen divatot, stílus(oka)t hirdetnek? Ami a hazaiak stílusát illeti, az első kérdésekben nagyjából összefoglaltam, viszont lássuk a konkrét példákat. A Jolidon fehérnemű tervezőjeként ismerhetjük Spengler Katalint. Tavaly találkozhatott nagyobb számú erdélyi közönség Jánosi Matildával, ő Londonban élő szabadúszó tervező, inspiráló életúttal. A Delikates Couture és Accessories márkanév sokaknak lehet ismerős Erdélyben (tervezők: Szász Emőke és György Eszter). Nem csak a menyasszonyi ruháik látványosak, de a hétköznapi viseletre készített ruháik és kiegészítőik is karakteres szín- és formavilággal rendelkeznek. Ferencz Bori nevét és újrahasznosított ruháit, kiegészítőit egy ideje a budapestiek valószínű már jobban ismerik, ő Marosvásárhelyről származó fiatal tervező, akitől néhány éve a Budapest Central European Fashion Week szinte minden szezonjában láthatunk új kollekciót. Kretter Bea (Beango Stílusműhely) szintén Marosvásárhelyről indult, most Baján alkotó divattervező. Kiegészítők terén ismerős lehet sokak számára Antal Hajnal és a Selected Bags márka: a tervező 10 éve készít újrahasznosított papírból nagyon elegáns táskákat. Marcian Beatrice fiatal kolozsvári divattervező, a Kanal D2 Bravo, ai stil! műsorában láthattuk, láthatjuk döntősként. A műsorban különböző tervezők ruhái mellett a saját alkotásaival is elnyerte a közönség tetszését. Táskatervezőként őket ismerhetjük: Szász Zsuzsa, Pompaon, Chignon Mignon. Kovászna és Hargita megyékben ismerős lehet Jánosi Ágnes, Zsigmond Adél, Váncsa Ilka, Könczei Alpár neve. Ha különleges ékszerekre vágyunk, jó ismerni a Rekko Design, Rebekarts, Roods, Golden Beetle Jewelry vagy Nux Handmade Jewelry márkákat. Antal Hajnal táskakreációja, Selected Bags.   És ha erdélyi divatról van szó, fontosnak tartom megemlíteni a Blaze Design Store-t. Kolozsváron és Marosvásárhelyen náluk lehet erdélyi tervezőktől a legújabb alkotásokat beszerezni. Más vonatkozásban pedig ott van a Krea Kids Stúdió, ők Szepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen tartanak fiataloknak, gyerekeknek tervezés, szabás és varrás képzéseket.   Amikor az erdélyi magyar divat szóba kerül, például egy társasági beszélgetés során, általában a népviselet és az urbánus stílusok, elemek különböző fúzióiról esik szó. Van, aki fintorog a „népiesch” stílus láttán, hallatán, mások szívesen hordják. Létező, releváns irányzat ez? És ha igen, mi az, amit kifejez? Ez kissé érzékeny terület. Sok kézműves, népművészettel foglalkozó alkotó termékeit kedvelik Erdély különböző régióiban. Nagyon megosztó irányzatról van szó. Stílus, ízlés kérdése, attól is függ, hogy egy régióban maga a hagyományőrzés mennyire aktív és van jelen a mindennapokban.   És végül: a ruházkodás a kultúra része. A cipőtől a kalapig, sálig, kesztyűig. Hogy lehet ezt a kultúrát átadni a nagyközönségnek? Egyáltalán érdemes? Vagy úgyis mindenki tovább lapoz, és épp azt veszi fel, ami a kezébe akad? Mióta szervezünk divatbemutatókat, azt látom, tapasztalom, az embereket igenis érdekli, léteznek-e, s ha igen, kik a hazai divattervezők, miket készítenek. Mióta több tervezővel vagyok kapcsolatban – sokan évek óta visszajárnak az eseményeinkre – elég sok tapasztalatcserének is helye van. Ők is azt jelzik vissza, hogy az események után új vásárlók keresik meg őket. Az itteni embereknek fontos a személyes, érzelmi kapcsolódás, és ha ez kialakult, akkor már nem egyszerű véletlen lesz az, hogy reggel mit vesznek fel. Lesz egy személyesebb miértje annak, hogy miért azt a ruhát, táskát vagy kiegészítőt választja valaki. Kapcsolódik hozzá élmény, eszmei értéke van a tárgynak, valamit kifejez. Főként az erdélyi magyar 20-as, 30-as női generációról mondható el, hogy valakinek biztos van legalább egy olyan ruhája, kiegészítője amit erdélyi tervező készített, és ez a tény önmagáért beszél.