Képzett Románia, avagy miért is van annyi funkcionális analfabéta az országban?

Az idézett mondat Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök szájából röppent fel, még valamikor 2016-ban. Szép mondat, nem? Évszázados vízió lebeg benne. Elképzelheti bárki, hogyan hömpölyögnek egymás után a képzett generációk, rakják a jövő Romániájának falát, reggeltől délig, déltől estig, és nem, nem dől össze, mint Déva vára, mert hát ezért képzettek az építő generációk tagjai. És akkor ugorjunk egyet, 2023-ba. Készült ugyanis egy országos felmérés a 6–14 éves gyermekek (elemisek, középiskolások) olvasási készségéről. És olyan eredmények születtek, hogy attól kardjába dőlne a hős Ajax, ha nem tette volna meg Trója alatt, valamivel régebben (Jó, e mondatrész értelmezéséhez Homérosz eposzainak ismerete sem árt.) Arról van szó, hogy a fent jelzett korosztályba tartozó gyermekek

42 százalékának olvasási készsége „nem funkcionális”, 47 százalékuké „minimálisan funkcionális”,

a maradék 11 százaléknyi gyermek pedig, „funkcionális”, hurrá! Magyarán: a „nem funkcionálisok” képtelenek értelmezni egy szöveget (például egy novellát, használati utasítást stb.). A „minimálisan funkcionálisok”, nos, elboldogulnak valahogy, de elképzelhető, hogy a novellahős szenvedését valóban a marslakóknak tulajdonítják, mondjuk, az általuk jelképezett ellenséges földi erők helyett, vagy épp bekapcsológombnak nézik a kikapcsológombot. A „funkcionálisokat” a magam részéről normálisoknak nevezném, bár tartok attól, hogy ha megtenném rám zúdulna a „megalázásos” átkok hosszú sora. Tehát azt mondom inkább: ők olyanok, amilyen például én voltam, vagy a szomszéd fiú, 6–14 éves korunkban. A fent leírt eredmények valóban ijesztőek. Mert tessék csak elképzelni: ha a helyzet nem változik, 4–12 év múlva ezek a… mondjuk ki nyugodtan…

funkcionális analfabéták fognak kilépni, például a munkaerőpiacra,

sőt, ők fognak szavazni, hogy ki legyen az államelnök, milyen párt (pártok) kerüljön (kerüljenek) hatalomra. És az senkit sem vigasztal, hogy egy részük elmegy a vadnyugatra, mert hát ott is fognak dolgozni, szavazni, és ugye, Európa egyetlen nagy család. Ha valahol valaki funkcionális analfabéta, előbb-utóbb egész Európának fájni fog. A katasztrófát a legfőbb illetékes közoktatási minisztérium sem tudta a szőnyeg alá söpörni. Az épp regnáló miniszter asszony, Ligia Deca ezt mondta:

Ettől pedig még az ereszen csövező verébnek is röhögőgörcse támad: hát ehhez hasonló mondatokat szajkózott minden tanügyér az utóbbi években. És persze államunk legfőbb elegánsa, Ionopot elnök úr is. És mi történt? Hát az, hogy még több funkcionális analfabéta lett. Na de mielőtt egy egész istállónyi trágyát szórnánk az állami oktatógépezetre: nézzük meg, mi lehet az oka, hogy annyi funkcionális analfabéta szaladgál szanaszét az országban. Azt teljes mértékben értem, hogy a kutya nem bízik Ionopot államelnök Képzett Románia nevű lázálmában, bocsánat, víziójában,

sem a vasúti csomópontra emlékeztető közoktatási minisztériumban,

ahol úgy járnak ki-be a miniszterek, államtitkárok, egyéb aktakukacok, mint az épp egyik vonatról a másikra átszálló utasok. És igen, hiába szónokolnak arról, hogy a finn példa meg a nyavalya tudja, milyen példa… bármilyen példát vehet ez a szerencsétlen, funkcionálisanalfabéta-jövőjű ország, ha egyszer képtelen alkalmazni itt, helyben. Hogy esetleg a vezető agyak is funkcionális analfabéták? Lehet, de az ő képzettségi szintjüket nem méri senki. Menjünk tovább: ott van a tágabb értelemben vett társadalmi „szövegkörnyezet”. Erre se szeretnék sok szót vesztegetni, rengeteget beszélünk róla. Általános jelenség, hogy az emberek egyre rövidebb szövegeket olvasnak el, egyre rövidebb idő alatt. És nem feltétlenül azért, mert nem lennének rá képesek. Azért, mert elfogyott a türelem, a figyelem. Menni kell tovább: kattint, lapoz, simít, görget. Na és ha a gyermekek ezt látják, ebbe nőnek bele, mit is várjunk el tőlük? Milyen cringe, sőt, lame (aki kíváncsi a szavak jelentésére, olvasson utána) dolog, ha valaki, mondjuk, végigolvas egy hat perces szöveget és utána kommentel a Facebook-on, mondjuk ahelyett, hogy a rossz időre panaszkodna egy indiánregényről szóló cikk alatt csak azért, mert a szöveg címében a mennydörgés szó szerepel. Nézzünk egy másik potenciális okot: olvasom, a szerdai szent napon a romániai tanárok két órára beszüntették a munkát az iskolákban, figyelmeztető sztrájk gyanánt, továbbá május 22-ére általános sztrájkot hirdettek az alacsony bérek miatt. Helyesen teszik! Ilyen körülmények közt

nehéz jó munkát végezni, hát még valamiféle hivatásként kezelni az tanítást, nevelést.

Az is igaz viszont, hogy egy jó tanárnak (főleg, ha tisztességesen megfizetik és nem azon tipródik két óra között, miből fizeti a havi törlesztőrészletet) mindig megvan a lehetősége, hogy „kijátssza” a tantervet. Ha azt látja, hogy nem megy az olvasás, az értelmezés, hát hagyja a fenébe a kötelezőt és foglalkozzon többet a funkcionális analfebetizmus irtásával. Vagy ha ez nem megy neki (mert kényelmesebb haladni, esetleg terrorizálni, lehülyézni a gyermekeket), ott az ajtó, nagy a világ, vannak igen jól fizetett szakmák, tessék váltani. Nyilván nem lehetek túl szigorú, mert világosan látszik, az egész rendszer beteg, egyik eleme rontja a másikat, a dominó-elv szerint. És hadd ne feledkezzünk meg a kedves szülőkről sem. Akik nyilván mindent megtesznek csemetéikért. De ha (ismétlem, ha) ők sem olvasnak, ők sem mesélik el a családban, ki a fene az a Tőkés László… a minap történt, hogy egy igen okos, értelmes, tehetséges fiatal megkérdezte, ki az a Tőkés László. Na, hát erre nincs mit felelni. Senki. Legalábbis neki. És a szomorú ebben az, hogy az a fiatal nem hibás. Valószínűleg senki sem mesélt neki a családban, az iskolában, de az egyetemen sem, például arról, hogy volt egy forradalom 1989 telén, amely történetesen Temesvárról indult, és történetesen Tőkés Lászlóhoz kapcsolódik. Hogy a jóistenbe ne lennének akkor funkcionális analfabéták a jövő dolgozó, szavazó polgárai? Ha gyakorlatilag

a szemünk láttára hullik darabjaira az a felépítmény, amely az egymást követő generációk biztos tudását szavatolta.

És ebben a helyzetben sajnos nem segít az a nagyon haladó hozzáállás sem, hogy mindenkit, de mindenkit normálisnak kell tekinteni, akkor is, ha történetesen nem az. Ahogy az sem segít, hogy mindenkit dicsérni kell, akkor is, ha emeletes marhaságot mond vagy tesz. Végeredményben mindenütt beleütközünk a felelősségvállalás falába. Ez az, amit se a (szak)politikus, se a tanár, se a szülő, se a tanácsadó, tulajdonképpen a fenti beteg rendszer egyetlen aktora sem vállal. Csak akkor ne csodálkozzunk, ha a Képzett Románia majdani építői sem fognak semmiféle felelősséget vállalni azért, ha esetleg összedől az elkövetkező száz év mioritikus hazájának (kártya)vára.