A Románia nevű jogállamban olyan hosszú az út a pohártól a szájig…

" target="_blank" rel="noopener">Perfect, hogy arról szólni se érdemes, hiszen a tökéletesség ecsetelése a legunalmasabb dolgok közé tartozik a világon, szóló és közönség számára egyaránt. Miért beszéljünk például arról, milyen tökéletesen megoldódott a romák helyzete a mioritikus hazában? (Nem oldódott meg.) Vagy milyen szépen felszámoltatott a mélyszegénység? (Nem számoltatott fel.) Vagy mekkora világrekord-sebességgel megépült az összes hazai autópálya? (Nem épült meg.) Vagy arról hogy az infláció akkora pofont kapott, hogy egyenesen a Duna-csatorna mélyére zuhant? (Nem kapott, nem zuhant.) Vagy milyen simán és zökkenőmentesen törvénybe foglaltatott a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye? (Nem foglaltatott törvénybe.) De az egyéb rubrikába sorolható kisebbségek jogairól sem érdemes szót ejteni, ugyanis csak annyit mondhatnék róla, hogy minden csodás. (Nem csodás.) A nagyobb etnikai csoportok (oké, többes számot használok, bár tulajdonképpen egy ilyen van) jogainak rendezését nem említem, mert azok nem tartoznak egy valamit is magára adó jogállam feladatai közé. Azt oldja meg a korrupció, ha tudja.

Na és akkor: a Románia nevű jogállamnak vannak azért feladatai. Például és legfőképpen az,

hogy megfeleljen az Európai Unió mindenféle szervei által megszabott előírásoknak.

Vannak olyan előírások, amelyeknek könnyű megfelelni: az ember, ha jogállami (értsd ez esetben, román) EP-képviselő, szépen beül a padba és amikor kell, a direktíváknak egyeztetéseknek megfelelően szavaz, vagy nem szavaz. Vagy: az ember, ha jogállamelnök, minden indokolt esetben kiáll és mond egy fűrészporállagú beszédet arról, hogy milyen fontos, milyen jó, milyen szép az egybesült Európa. (Hogy az illető jogállamelnök hosszú, de nagyon hosszú évek óta nem adott egy normális interjút a hazai közönség előtt, ez irreleváns. Jogállamban minek ilyesmit csinálni? Hát minden oké!) És ha így cselekszik a jogállami illetékes, akkor…. lehet nagyon nagy a korrupció, lehetnek elvileg súlyos problémák. Még sincsenek. Mert ugye, jogállamról van szó. Legalább.

Illetve, azért mégis akadnak olyan ügyek, amelyekbe – nyilván a jogállam jóságos szintjén – bele lehet akadni. Itt van például ez: a Románia nevű jogállamban több mint 1,2 millió közalkalmazott van. Ami sok. De nagyon. A közalkalmazottak bérére fordított összeg 2021-ben például 112 milliárd lejre rúgott. Ez pedig messze meghaladja az uniós átlagot. Sőt, nyugodtan kijelenthető: az EU-ban a Románia nevű jogállamnak van a legtöbb közalkalmazottja. Ráadásul a tavalyi öt hónapos állami munkahelyi jégkorszakot követően idén januártól ismét lehet embereket felvenni a közszférában.

Na és akkor: kell egy reform, ez az uniós központi bizottsági ukáz.

Az idei év végéig. Mégpedig egy olyan reform, amely valahogy megoldja ezt a (nem is) problémát. Vagyis csökkenteni kell az állami alkalmazottak bérére fordított összeget. Ráadásul hosszan fenntartható módon. Na, hát ez tényleg egy (nem) probléma. Hiszen a hazai közszféra egy adott része éppen arról szól immár bő 30 éve, hogy kinek milyen rokonait, kegyeltjeit, csicskáit milyen – többé-kevésbé zsíros – állami elfekvőbe lehetett beutalni, nyilván érdemek alapján (ja, nem, megfelelő pártos, netán választási ellenszolgáltatások fejében).

Marcel Boloș, az európai befektetésekért és projektekért felelős miniszter az utóbbi időben egyre gyakrabban áll, ül mikrofon elé, hogy mondjon valamit erről a (nem is) égető problémáról. Vagy reformról, ahogy tetszik. És egyre többször hagyja el a száját az a mondat (persze, masszív politikai semmitmondás levében ázva), hogy kemény intézkedések várhatók. Vagy az, hogy

az ilyen reformot nem lehet glaszékesztyűs kézzel végrehajtani.

Három lehetőségről szokott beszélni a miniszter úr. Ebből kettőt egy végzős líceumi diák is kapásból megért: a fent említett horribilis kiadásokat úgy lehet csökkenteni, hogy menesztik az állami alkalmazottak egy részét (például szépen, fokozatosa, miközben végre-valahára tényleg digitalizálják a köz szolgáltatásait), vagy módosítják (értsd, csökkentik) a fizetésüket. (Itt egyeseknek az is eszükbe juthat, milyen frappánsan oldotta meg a jogállami csúcspolitikai apparátus a különlegesnek nevezett nyugdíjak ügyét.) A harmadik változat egy gumicsont: az állami bevételek jobb begyűjtése, a pénzügyi politika újragondolása. Ezen olyan szépen el lehet rágódni, hogy közben lepereg a homokórán a 2024-es választási év is. Mert igaz ugyan, hogy ezt a bizonyos reformot az idei év végéig le kell tenni az asztalra, de a láttamozási procedúrák, mint tudjuk, időnként majdnem olyan hosszúak, mint a hazai autópályák (papíron!), tehát a kemény, kesztyűtlen kezű intézkedések bevezetésére akár sokkal később is sor kerülhet. Például, miután lezavarták a választásokat.

Ha nem így alakulna, akkor tényleg nagy baj lenne: mert igazából ettől félt mindig is a hazai politikai elit. Hogy magára haragítsa a közszolgákat. Azokat is, akik tisztességesen végzik a munkájukat. De főleg azokat,

akik haveri alapon reszelik a körmüket, pasziánszoznak, nem járnak be a munkahelyükre,

tologatják a végtelen papírfolyamokat innen oda és vissza, ásatnak ki gödröket, hogy aztán betemettessék őket, és a sor nagyon hosszú. Mert ők azért kamatosan megfizették a szék, fotel árát.

Szóval, a nagy kép körülbelül így néz ki: az ukáz megérkezett, probléma megoldandó, az illetékesek sűrűn beszélnek róla, a kinyilvánított szándék nagyon világos, a Románia nevű jogállamban gond nélkül végrehajtják az ilyen durva reformokat (hát a szintén durva közoktatási reformot is milyen példaértékű módon végrehajtották, nem igaz?). Hogy mikor? Nos, ez az igazán látnoknak való kérdés. Csak amíg az a látnok, egy igazán profi Teiresziász felbukkan, az emberben megmarad egy igazán kínos érzés. Mégpedig az, hogy a Románia nevű jogállamban olyan hosszú az út a pohártól a szájig, hogy az ember simán szomjan hal a teli kút mellett állva.