Valóban fekete volt Kleopátra? És román volt Hunyadi Mátyás?

Nem akartam írni arról, hogy a Netflix belengette saját gyártású doku-drámasorozata második részének bemutatóját, benne a feketének kikiáltott Kleopátrával. Elsősorban azért nem, mert szinte hetente előkerül egy-egy hasonló téma, felrobban a közvélemény, mindenki mondja a magáét, aztán megy az élet tovább. Viszont a minden-szinten-korrektség filmes zászlóshajója által piacra dobott trélerben akadt egy mondat, amire felkaptam a fejem.

A történet háttere: a Netflix elindított egy dokumentumfilm-jellegű sorozatot, amely híres afrikai királynők élettörténetét dolgozza fel. Azért dokumentumfilm-jellegű a sorozat, mert az egyes részekben egyrészt megszólalnak az adott szakterület tudósai (ez hozza a dokumentarizmust a készítők szándéka szerint), másrészt fikciós akciókkal újrajátsszák a történelem vonatkozó eseményeit (ez hozza a drámát, szintén a készítők szándéka szerint). A sorozat első évadja egy 17. századi afrikai uralkodó, Nzinga királynő történetét dolgozza fel négy részben. A sorozat producere és narrátora Jada Pinkett Smith (igen, a pofozkodós Will Smith neje). A második, májusra beharangozott évad

egy igazi afrikai királynő-nagyágyú, Kleopátra történetét tárgyalja körül és viszi színre.

Na de lássuk a mondatot, ami, ha tetszik, kiöntötte bennem a bilit. A tréler maga profi, mi más lenne ezen a szinten. És igen, elhangzik benne egy másik, valóban fontos mondat is, mégpedig Kleopátra szájából:

Milyen igaza van a fáraó asszonynak. Még akkor is, ha soha eszébe nem jutott ez a mondat. És akkor: ha elfogadjuk a Kleopátra által kijelentett gondolatot, azt sem ártana elfogadni, hogy a múltat akkurátusan kell bemutatni. Na de mielőtt ebbe belegabalyodnék, jöjjön már végre a biliborító mondat, amely egy megszólaltatott szakértő (a nevét nem tüntették fel, de feltételezem, nem a szomszédban lakó internethuszárt kérdezték meg) ajkairól röppen fel. Így hangzik:

Isten áldjon minden nagymamát! Azt is, aki a fenti mondatot mondta az unokájának. Aki viszont a maga részéről egy önmagát dokumentarista drámasorozatként meghatározó filmsorozatban mondja ki ugyanezt. Mint (felteszem) szakértő. Gondolom, világos a különbség. Értem én, hogy egy tréler nem az egész film. És az is lehet, hogy ami kimaradt a részletből, az a következő: „Bizony, a nagymamám néha vicces dolgokat tudott mondani.” Ha ez benne van, akkor remek. Ha nincs benne, akkor viszont van egy probléma. Mégpedig az, ami Kleopátra fent idézett mondatából fakad. Ha ugyanis múlt nélkül nincs jövő, akkor azt a bizonyos múltat nem kellene átírni (hacsak nem hibás információkon alapul, lásd alább). Persze, az átírt múlt is múlt, csak más jövő következik belőle. Hol itt a baj? Hát ott, hogy

a múlt átírása eleve feltételezi valamilyen, adott esetben már létező múlt eltörlését.

Amennyiben egy mű fikcionális, vagyis nem törekszik az adott esetben múltbeli események valósághű ábrázolására, egye fene, le lehet nyelni sok mindent. Handabandázhat a hős a készítők kénye-kedve szerint. Sőt, lehet a hős akár egy almafa is, ha valamilyen okból a készítők úgy gondolják, ezzel érnek el művészi hatást. Ha azonban egy mű alkotói dokumentarizmust tűznek ki célként, akkor nem lehet bármit mondani. Főleg nem a nagymamára hivatkozva.

A tréler bemutatását követően ismét felrobbant az internet (és nem csak), ahogy az várható volt. Petíció is indult az ügyben, amelynek (feltehetően) egyiptomi kezdeményezői a sorozat bemutatásának leállítását követelték. A peticionisták azzal érveltek, hogy az afrocentrizmus egy áltudomány, amely most Egyiptom történelmét akarja kisajátítani, meghamisítani. Ugyanis Kleopátra görög volt. Két nap alatt 85 000 ember írta alá a petíciót. Csakhogy közben valakik egyszerűen kitörölték.

Nem akarok végigzongorázni a különböző internetes fórumokon leírt, elmondott ki- és beszólásokon. Csak egy valóban szakértő, Záhi Havássz egyiptomi régész és egyiptológus (hogy művelődési miniszterhelyettes, sőt, kis ideig miniszter is volt, annyira nem releváns) hozzászólását említeném, aki szerint a Netflix doku-drámája teljesen hamis.

A fekete (afrikai) civilizációnak az adott korszakban semmi köze nincs az egyiptomihoz.

Az igaz, hogy Egyiptomot valóban uralták fekete afrikai, közelebbről núbiai származású vezetők, mégpedig a XV. dinasztia idején. És ennyi.

És akkor nézzük, mit tud a tudomány Kleopátráról. Származásilag valóban görög (vagy makedón, na) volt a hölgy, ez tagadhatatlan. VII. Kleopátra Philopatór, XII. Ptolemaiosz fáraó és testvére, V. Kleopátra leánya (a testvérházasság annak idején bevett szokás volt a fáraók háza táján), a Ptolemaida-dinasztia utolsó uralkodója volt. A dinasztia első uralkodója, I. Ptolemaiosz Szótér korábban Nagy Sándor tábornoka volt. Akit maga Nagy Sándor nevezett ki Egyiptom satrapájának. És aki később kikiáltatta magát fáraónak.

Eddig tehát rendben vagyunk, mondjuk. Igen ám, de 2009-ben a BBC szenzációként jelentette be, hogy a törökországi Epheszoszban megtalálták Kleopátra testvére, Arszinoé földi maradványait és a vizsgálatok arra utalnak, hogy az anyukája „afrikai” volt. Nem részletezem az azóta időnként fellángoló vitát. A legjobb indulattal is annyit lehet elmondani, hogy az „afrikai” származás meggyőző bizonyításával még tartozik a tudomány.

De úgy tűnik, ennyi zavar már elég ahhoz, hogy egy alkotócsapat nyugodt lélekkel dokumentarista jellegű filmsorozatot dobjon piacra az ókor egyik legismertebb történelmi figurájáról. Vagyis bármely megalapozott bizonyíték híján lazán átírja a történelmet. És ismétlem: itt a dokumentarizmussal van problémám. Ha valaki úgy gondolja, hogy a kis hableányt fekete színésznő is alakíthatja, oké. Miért ne? Ha nem ideológiai fegyver (bár sajnos az), semmi baj.

Holnap alakítsa Tamás bátyát Jackie Chan.

Vagy Monica Bellucci. Vagy a Metro-Goldwyn-Meyer aktuális oroszlánja. Viccelek, persze, de hát a művészet szabadsága lehet bármilyen vicces, akkor is szent, nem igaz? A történelem átírása viszont komoly dolog. Megkockáztatom: bűn. Tudjuk, megtörtént jó párszor. És igen komoly, adott esetben milliók halálát eredményező módon.

Mondok egy hasonló példát a hazai pályáról: 1979-ben Doru Năstase román rendező elkészítette Vlad Țepes című történelmi filmdrámáját. A szereposztás, meg kell adni, (mai szóhasználattal élve) igazán inkluzív volt: a román színészek garmadája mellett megjelent a vásznon Kovács György, Csiky András, Vadász Zoltán, Fábián Ferenc, Miske László, Török István stb.

Viszont Hunyadi Mátyást egy Eugen Ungureanu nevű román színész alakította. Felteszem, azért, mert nem akadt jobb. Mármint, aki a Mátyás királyról alkotott képnek megfelelt. A háttérben azonban kemény harc folyt annak érdekében, hogy Mátyást elmateiesítse a korabeli hatalom.

Ez a transzformációs harc ma is folyik, csak finomabb eszközökkel.

Nem megyek bele, mekkora viták, milyen cselvágások zajlottak, zajlanak annak kapcsán, hogy milyen származású (magyar vagy román) is volt ez a Hunyadi Mátyás (korábban Matei, manapság Mathia Corvinul). Azt sem kívánom elemezni (hosszan tartana), hogy ült rá a magyar közösség a románra évszázadokon át. És azt sem, hogy ült rá a román közösség a magyarra az utóbbi bő száz év alatt. Csak annyit szeretnék mondani: konkrét bizonyítékok esetén elfogadható, hogy valakinek a származása nem olyan, amilyennek korábban gondolták. Ha akad arra konkrét bizonyíték, hogy Hunyadi Mátyás románul törte a magyart, vagy netán nagy román király lett volna, semmi gond, ez nem a történelem, a múlt átírása lenne. Hanem korrigálása.

Ugyanígy, ha majd lesz konkrét bizonyíték arra, hogy Kleopátra anyukája nem a XII. Ptolemaiosz testvére volt, hanem valamely „afrikai” hölgy, semmi probléma, korrigálják a múltra vonatkozó téves infókat és akkor nyugodtan ki lehet mondani egy dokumentarista alkotásban a fényre került múltbeli valóságot. Addig azonban annak, ami történik, történelemhamisítás a neve. És ismétlem: ez súlyos következményekkel járó bűn. Bármilyen szándékkal is lenne az odavezető út kikövezve.