A szerdai hírösszefoglalónkban mi is beszámoltunk róla, hogy – bár első nekifutásra majdnem tisztára mosta – az ország egyik legfontosabb egyeteme címmel villogó Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottsága a második vizsgálat során hirtelen megváltoztatta a korábbi nézeteit, és kijelentette, hogy a Lucian Bode belügyminiszter doktori dolgozata ellen felmerült plágiumvádak bizony megállják a helyüket. Így aztán felszólították a minisztert, hogy javítsa ki a disszertációt, és vonja vissza az ez alapján kiadott könyvét.

Fontos: mindez csak azután történt meg, hogy az első vizsgálat – amely szerint a szóban forgó dolgozat mindössze 2,95%-ban másolt – után az ügyet kirobbantó Emilia Șercan újságíró egy rakás bizonyítékot tett közzé, amelyek elég alaposan alátámasztják, hogy annak a fránya dolgozatnak legalább a 18,5%-a lopott. Ha ez nem történik meg, ha a plágiumügyekre szakosodott újságíró nem tart ki, akkor az ország egyik legfontosabb egyeteme – az az egyetem, amely nem mellesleg négy évvel korábban kitüntette a minisztert azzal a bizonyos doktori címmel – lazán tisztára mossa Bodét,

a közvélemény morgolódik egy-két napig, a miniszter röhög egyet a markába, és minden megy tovább a maga balkáni kerékvágásában.

De nézzük meg egy kicsit távolabbról a képet. Mi is összefoglaltuk nemrég, hogy hány és hány román elitpolitikus ellen merültek fel a rendszerváltás óta plágiumvádak. Victor Ponta volt kormányfő, Gabriel Oprea volt kormányfő-helyettes és védelmi miniszter, Mihai Tudose volt kormányfő, Radu Stroe egykori belügyminiszter, Ioan Mang volt oktatási tárcavezető, Mihai Stănișoară volt védelmi miniszter, Liviu Pop volt oktatási miniszter, Petre Tobă volt belügyminiszter, Florin Roman volt kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter – szép hosszú lista, és még folytatható.

De elég, ha a jelenleg az országot vezető kormányra összpontosítunk: a jelenlegi miniszterelnök, Nicolae Ciucă is elég meggyőző vádak kereszttüzébe került, csak az ő ügyét – egyelőre legalábbis – sikerült eltussolni, de Bode mellett a korábbi oktatási miniszter, Sorin Cîmpeanu is idegen tollakkal ékeskedett, igaz őt legalább sikerült lemondatni.

Ám a lemondása előtt még kidolgozott egy olyan arcpirító oktatási törvényt, amely éppen a plágiumvádakba keveredett kollégák és a saját bőrének mentését szolgálta volna azzal, hogy a dolgozat megvédésétől számított 3 éven belül elévültnek nyilvánított volna minden ilyen ügyet, aki pedig még az említett 3 éven belül lebukik, annak lehetősége lett volna egyszerűen lemondani a doktori címről, így megúszva bármilyen szankciót. Ne legyenek kétségeink: a parlament többsége készséggel elfogadta volna a tervezetet, ha a sajtó és a közvélemény nem hördül fel országszerte, és ha közben Cîmpeanu nem kényszerül lemondani.

Rendszerszintű problémáról van tehát szó,

hiszen egy rendszer, ami a lopásra épül, az a szellemi lopást is minden eszközzel támogatja. Ezért mentik meg a miniszterelnököt a korrupt bírák, ezért akadékoskodnak az ügyészek minden hasonló ügyben, ahol csak lehet, ezért késleltetik a vizsgálatokat: mert korrupt kéz korrupt kezet mos.

Emlékezzünk csak vissza, hogy Emilia Șercan volt az, aki a Rendőrakadémia plagizált doktori dolgozatokra futószalagon doktori címeket osztogató gyakorlatát is lebuktatta, amely miatt magas rangú rendőrtisztektől, a Rendőrakadémia korábbi vezetőitől kapott halálos fenyegetést.

Amikor előállt a Nicolae Ciucă katonatiszt-miniszterelnök elleni plágiumvádakkal, állítása szerint

már egy nap múlva újabb fenyegetéseket kapott,

ráadásul ezúttal tőle ellopott és őt ábrázoló intim fényképek kiszivárogtatásával is megfenyegették, amelyeket évtizedekkel korábban a vőlegénye készített róla. Az újságírónő feljelentést tett, bizonyítékként átküldte a fenyegető üzenetet és a képeket a rendőröknek, a rendőrök pedig lazán kiszivárogtatták azokat – a fényképek még aznap felkerültek egy moldovai internetes oldalra.

Hogy miért? Mert maga a rendszer nem akarja, hogy valaki a rendszerszintű problémákban vájkáljon, ezért aztán bárkit, aki megpróbálja, igyekeznek lejáratni, kompromittálni, elhitelteleníteni, megsemmisíteni. Csak azért, hogy a gátlástalan, elvtelen, minden hájjal megkent balkáni politikus zavartalanul könyökölhessen, törtethessen előre a célja: a minél magasabb polcra jutás felé.

Mert az akadémiai babérok is ezért olyan fontosak

– persze a magasabb tudományos fokozattal járó magasabb jövedelem mellett – a politikusnak: a könyöklés művészetének kiteljesítésében segítik őt. Itt nem egyszerűen miszter Gyökér jelentkezik arra a zsíros miniszteri posztra, nem: DOKTOR Gyökér jelentkezik rá. A rendszer pedig minden eszközzel megvédi az efféléket, hiszen az effélék alkotják a rendszert.

És éppen itt van a bökkenő:

hiába a számtalan plágiumbotrány, vajmi kevés olyan eset van, amikor „doktor” Gyökér igazán megüti a bokáját.

Victor Ponta doktori címét hosszas huzavona után végül visszavonták, talán még egy-két esetben történtek valamiféle szankciók, egy-két miniszter lemondott, igen. De ezek csak a nyilvánosságnak szánt színpadias gesztusok, a háttérben a törtető Gyökér úr ugyanonnan folytat mindent, ahol abba sem hagyta. Eltelik pár év, a társadalom gyorsan felejt, és a korábban kissé félretett politikus máris visszatérhet valamelyik zsíros hivatalba.

Színház az egész világ – írta Shakespeare egy szonettben. Ilyenkor jövünk csak rá, mennyire fájdalmas igazságot rejt ez a verssor.