// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Két kézen sem lehet megszámolni, hány miniszter keveredett kínosabbnál kínosabb plágiumgyanúba az elmúlt évek során

// HIRDETÉS

Nem mindenkiben volt annyi becsület, hogy lemondjon. Ki jöhet Sorin Cîmpeanu helyére?

Nem Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter volt az első, és valószínűleg nem is az utolsó kormánytag, aki plágiumgyanúba keveredvén lemondásra kényszerült. Nicolae Ciucă kormányában is sokan követhetnék a példáját, kezdve mindjárt a kormányfővel, aki doktori dolgozatának negyedét másolhatta le forrásmegjelölés nélkül, saját szellemi termékének állítva be mások munkáját. Azt az ügyet állítólag egy, a Nemzeti Liberális Párthoz közel álló, időközben nyugdíjba vonult bíró közreműködésével sikerült elsimítani, Cîmpeanu 92 oldalas másolását a jelek szerint már nem lehetett.

Az aktuális kabinetnél maradva, korábban plágiumgyanú merült fel Lucian Bode belügyminiszter dolgozatával kapcsolatosan is, de

egy nappal a teljes anyag közzétételére megadott határidő előtt titkosította a munkáját.

Ugyanakkor híre-hamva sincs annak a matematikai tárgyú könyvnek, melyet Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter az apjával közösen írt, pedig negyven matematikus kérte, hogy tegyék elérhetővé.

Még korábbi időkre visszatekintve, emlékezetes volt, amikor Florin Roman kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter mindössze három hétnyi mandátum után távozott Florin Cîțu kormányából. Róla kiderült: önéletrajzában valótlanul állította, hogy a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végzett. Ha ez nem lett volna elég, mesteri disszertációjának nagy részével kapcsolatosan is gondok adódtak.

A sor folytatható olyan nevekkel, mint Victor Ponta volt kormányfő, Gabriel Oprea volt kormányfő-helyettes és védelmi miniszter, Mihai Tudose volt kormányfő, Radu Stroe egykori belügyminiszter, Ioan Mang volt oktatási tárcavezető, Mihai Stănișoară volt védelmi miniszter, Liviu Pop volt oktatási miniszter, valamint Petre Tobă volt belügyminiszter. Ha ez egy bajnokság lenne, akkor a most említett Tobă simán megnyerné:

390 oldalas doktori dolgozatából 250 oldalt lopott.

Az új felsőoktatási törvényt előkészítő Sorin Cîmpeanu egy csapásra megoldotta volna a problémát azzal, hogy megszünteti az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot (CNATDCU), és az egyetemek hatáskörébe rendeli az átvilágításokat. Joggal keltett gyanút, hogy tervét éppen akkor dobta be a köztudatba, amikor Nicolae Ciucă kormányfő plágiumbotránya kirobbant.

Ki érkezhet a megüresedett oktatási miniszteri székbe?

Az országos sajtóban már több név is felmerült azzal kapcsolatosan, kik válthatják Sorin Cîmpeanut. A PSD a lemondott miniszter egyik bizalmasát, Gigel Paraschivet javasolhatja a tisztségre, aki tíz éve felsőoktatásért felelős államtitkár. Rajta kívül Ioana Lazăr, a tárca főtitkára vett még részt a kormányfővel folytatott egyeztetésen. Ligia Deca neve is felmerült, aki Klaus Iohannis államfő oktatásügyi tanácsadója. Mindeddig az biztos, hogy ideiglenesen Sebastian Burduja kutatási miniszter veszi át az oktatást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.