Az első igazi román sci-fi filmben magyarnak hiszik a földönkívülieket

Minisorozatot indítottunk a Főtéren, amelyben olyan román filmeket „beszélünk ki”, amelyek nem feltétlenül tündökölnek csillagként a világ elitfesztiváljainak egén, viszont álláspontunk szerint többé-kevésbé pontos (tér)képet adnak a mai román társadalom állapotairól. Az első írásban a Teambuilding című alkotásról volt szó, a második rész tárgya a Romina VTM című manele-film volt, a harmadiké a Taxisok, a negyedik a Buzz House The Movie című influenszerhorrorról szólt, az ötödik A tökéletes jelölt című hazai politikai szatíráról, a hatodik részben a Transilvanian Ninját elemeztük, következzék a hetedik rész.

Rendkívül örülök, hogy a román populáris film smekkereinek nem sikerül bevenni a digitális konformizmus várát. Nem lehetnek (még) az elit kávézók vájt fülű klubjainak tagjai, akik csak megkérdik a mesterséges intelligenciát, hogy oldják meg az épp készülő film forgatókönyvének problémáit, honnan lehetne megfelelő mennyiségű szponzorpénzt szerezni, ki a legjobb vágó, továbbá milyen poénokat lehetne elsütni a magyarokról úgy, hogy ne legyen idegengyűlölő vagy uszító.

Meghalt a primár, vagyis a polgármester. A mindenható pap épp útjára bocsátja, a pap mellett a primár özvegye. (Jelenet a filmből. Forrás: Youtube.)

Kicsit egyszerűbben: rendkívül örülök annak, hogy

Pedig a Dumnyezó látja lelküket, megpróbálták. A Papa Pictures ötletembereinek (Alin Panc, Alexandru Pop) tizedik alkotása, a Vasile és az űrhajó (tréler itt) nem véletlenül harangozza be magát úgy, mint az első román science fiction film. Na és akkor itt álljunk meg egy pillanatra. A néha nem túl ritka kivételektől eltekintve tételezhető, hogy

A hétköznapi mozi-, tévé- Netflix-, illegális streamingcsatorna-néző nem igazán tud kapásból egy világszínvonalú (cseh)szlovák westernt, egy díjra érdemes magyar vámpírhorrort, egy minden nézőrekordot megdöntő bolgár musicalt vagy épp egy elfelejtett gyöngyszem albán sci-fit mondani. Hogy miért? Az okok hálója bonyolult és országról országra változik, ám egy általános, ha tetszik, szellemtörténeti észrevételt megkockáztatok: Kelet-Európára a magaskulturális igyekezet volt jellemző. Mi itt Ká-Európában a Sátántangóra szavazunk!

Nem állítom, hogy akik a Sátántangóra vagy az Aferim!-re szavaznak, rossz lóra tesznek. Azt állítom, hogy amint az úgynevezett első román sci-fi film is mutatja,

A Vasile és az űrhajó című film lehetett volna egy csepp a világ direkt videóra készülő filmtengerében, ha a készítők ügyesen kisuvickolták volna a forgatókönyv, a dramaturgia, a vágás, a gyártás, a CGI, az AI falain tátongó gigászi hibákat. Így viszont, hogy az összes lehetséges baki benne maradt a filmben, egy olyan alkotást kapunk, amelyet éppen ezért lehet szeretni: mert olyan esetlenül bájos. És olyan röhejesen amatőr.

Olyan filmekről beszélhetünk például, mint Ed Wood úr szintén dilettáns alkotása, a Kilences terv az űrből. Ami szintén annyira rossz, hogy máig kedveli az emberiség egy része. A Vasile és az űrhajót nézve úgy érzi magát az ember, mintha egy baromfiudvaron sétálgatna és minduntalan belelépne egy csirke-, kacsa- vagy épp libafosba. Hiába hívtak meg Emmy-díjas maszkmestert, speciális effekt-szakértőt (Aida Caefer és férje, Wes C. Caefer),

És ha már megálltunk egy pillanatra, ácsorogjunk még picit.

Jobbra a földönkívüli, aki nem magyar, középen a szeszkazán-űrhajó, balra a nőhangú robotasszisztens. (Jelenet a filmből. Forrás: Youtube.)

A fenti észrevételt – nevezetesen, hogy Ká-Európa a magaskultúra mellett teszi le az obulust – az is alátámasztja, hogy ha volt is korábban sci-fi a román filmben (mert hát persze, hogy volt), magaskulturális volt. Ion Popescu-Gopo Rövid története (amely egyértelműen sci-fi animáció) elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Aranypálma-díját, aztán a rendező készített több élőszereplős sci-fi-szerű filmet is. Ahogy mások is, akik szintén nem vállalták a tiszta zsánerfilmmel járó ódiumot (vagy a kommunista kultúrmuftik nem engedélyezték): a sci-fi elemeket Mircea Veroiu, Alexandru Tatos vagy akár Mircea Daneliuc is ügyesen belekeverte valami magaskulturális filmkoktélba.

Alin Panc és a Papa Film smekkerei viszont éppen ellenkezőleg:

Van benne kicsi zöld ember, gömbszerű, lebegő robotasszisztens(nő), alakváltás, messzi-messzi-galaxis, világok harca, halálsugár… eddig elég unalmas, nem? Ilyen filmet láttunk már eleget, ráadásul a zsáner világklasszisai is köztük vannak. Ami érdekes, a román psziché szempontjából legalábbis, az minden, ami a fenti kliséken kívül esik. Ne ijedjen meg senki, nem hatalmas filozófiai aranyköpések, gondolatmenetek következnek: a román gondolkodásmódra jellemző panelekre épül a film vígjátéki része.

Mondok példákat: a román ember nagyon jól ismeri a különbséget az erdélyi és Erdélyen kívüli román között. Az erdélyi román ember például megtanulta, hogy a pálinka jobb, mint a cujka. A cujka szintén gyümölcspárlat, akár a pálinka, csak általában gyengébb. Szóval tetszik érteni, gyengébb. Tehát: erdélyi román lenni kemény, többi román lenni puliszka.

akkor is, ha zöld a feje és hatalmas, csudakék gülüszemei vannak. Feltételezem, azért, mert magyarokkal gyakrabban találkozott és találkozik az erdélyi román ember, mint földönkívüliekkel. A film egyik legjellemzőbb pillanata az, amikor az emberi főhős először néz szembe a földönkívüli főhőssel s megkérdezi: te ungur? Minden pénzt megér!

A pillanat, amikor az erdélyi román rájön, hogy egy IDEGEN ül vele szemben. (Jelenet a filmből. Forrás: Youtube.)

Vagy: a film azzal indul, hogy meghal egy falu elöljárója. És annak a polgárnak, aki indulni akar a választáson, nem aláírásokat, hanem szilvapálinkát kell gyűjtenie: 230 litert, ami kétségtelen, hogy bizonyos kompetenciákra utal.

Miként az Erdélyi nindzsában,

Nincsenek egyéb etnikumok, felekezetek, semmi. Jó, a Praxitrax galaxisból származó Glumpitor lénytársról kiderül, hogy nem magyar és teljesen idegen, de ez alig zavaró, tekintettel arra, hogy az illető hamar átváltozik egy kedves rokonná (vagyis románná) és onnan már csak a lebegő gömbszerű robotasszisztens (vagy a hangja) emlékeztet arra, hogy sci-fiben vagyunk és nem a mioritikus kántriszájdon. Ja, Glumpitor lénytárs űrhajója, tessék megfogózni, egy nagyobbacska pálinkafőző kazán.

amelynek semmi, de semmi értelme nincs, legalábbis a sztori vagy a dramaturgia szempontjából. (A forgatókönyvíró sem szenvedett sokat, miközben összegereblyézte a történetet). Persze, faluhelyen szokott lenni hetivásár. Ám ha egy filmben megjelenik egy helyszín, annak valamilyen filmbeli funkciója van. Na, itt zéró. Filmen kívüli szerepe viszont nagyon is van a vásárnak: a Papa Film smekkerei itt mutatják be a filmet szponzorizáló cégek reklámanyagait. Nem viccelek. Jó hosszan nézhetjük a különböző termékeket, bannereket.

Feministáknak nem ajánlom ezt az alkotást sem.

amúgy sokat nem mond, nem tesz hozzá a cselekményhez. Igaz, el se vesz. Van, mint a hetivásár. Reklám. Halkan jegyzem meg: a román társadalom gondolkodásmódjának ez talán a legsötétebb oldala, ami a filmben megjelenik.

Az új primár vígan iszik a plázacicával. (Jelenet a filmből. Forrás: Youtube.)

Mi van még? Kétségtelen, hogy van a filmben egy-két jó poén. Például az, hogy minden jó embert Vasilénak (László) hívnak a faluban. És minden jó asszonyt Vasilicának (Vaszília, ha nagyon muszáj). Hogy a rossz embereket miért hívják Gogunak, rejtély.

A fenti példák alapján levonnék még egy következtetést: Alin Panc és csapata azt az urbánus gondolkodásmódot jeleníti meg a filmben, miszerint

Persze, mindez egy sci-fi vígjáték sminkjében jelenik meg. Viszont attól még nagyon szomorú. Annak ellenére, hogy a fent felsorolt jelenségek fellelhetők az erdélyi moldvai, havasalföldi falvakban. Pont úgy, ahogy a városokban is. Mindent összevetve: ha a néző mélyebben belegondol, a bájos, esetlen, szerethető amatőr sci-fi vígjáték egyben tragikus néplélek-önarckép is. Ami azt mutatja, hogy van mit javítani. Jócskán. És nem feltétlenül a filmen.