Megnéztük minden idők legsikeresebb román filmjét: manelistákkal van tele, és fontos üzenetet hordoz, bár nem azt, amit a kulturális és egyéb elit elvárna tőle.
Minisorozatot indítottunk a Főtéren, amelyben olyan román filmeket „beszélünk ki”, amelyek nem feltétlenül tündökölnek csillagként a világ elitfesztiváljainak egén, viszont álláspontunk szerint pontos térképet adnak a mai román társadalom állapotairól. Az első írásban a Teambuilding című filmről volt szó. Következzék a második rész.
A 2023-as év elképesztő eredményeket hozott, már ami a hazai populáris filmkultúrát illeti. Rögtön az év elején robbant a Teambuilding című film, amely nagy vihart kavart a román(iai) kulturális elit fellegváraiban. És nem ok nélkül. A film egyfajta látlelete a mai román társadalomnak: a gazdasági, pontosabban korporációs elit szemszögéből ugyanis azt mutatja meg, hogy Romániában nem létezik se politikai elit, se nép, se értelmiség. Persze, a szó szoros értelmében létezik, csak épp a súlya csekély, adott esetben nulla. A tavaly szeptemberben mozikba kerülő, egyébként közepesen gyenge film bevételi rekordokat döntött, többek közt annak okán, hogy a Netflix a műsorára tűzte Romániában.
Január elején a mozikba került egy másik film (ami fontos: jórészt ugyanazok készítették, akik a Teambuildinget is): a címe Romina VTM (azaz Romina, viața mea, magyarul: Romina, életem, ha tetszik, LTM). Akkor figyeltem fel rá, amikor a fősodrú hazai média cikkezni kezdett róla. Persze, nem a filmet méltatták (húzták le) a cikkírók, hanem a bemutató körüli botrányokról írtak.
Az egyik moziban állva táncolt a közönség egy kis része (pontosabban két hölgy). És igen, miféle lumpenproli viselkedés ez, micsoda nívó, táncolnak a moziban. Annak idején – Spiró György kiváló Shakespeare-tanulmányában többek közt olvasható – a Bárd darabjait London utcáin is előadták és ott is volt tánc, hejehuja, színészdobálás, esettől függően. És épp ez az, amit most előszeretettel felhoznak a lekezelő-fanyalgó betűvetők: mi ez a középkori (Shakespeare kora nem volt közép-, de ez most mellékes) viselkedés?!
Egy másik moziban történt, hogy valami helyjegy-affér kapcsán összekapott pár néző és ki kellett hívni a rendőrséget. A felvételen jól hallatszik, amint az egyik botrányhős többször kijelenti (az alábbiak tükrében ez is fontos): Haljon meg a családom! Pontosan azzal a szófordulattal élt használta, amely a manelék szövegeinek is visszatérő motívuma, számos egyéb mellett.
A médiabotránykák persze elcsitultak, a film pedig ment a maga útján. Konkrétan: kiütötte a nyeregből a Teambuildinget, elképesztő bevételeket generált… és jelen pillanatban minden idők legnézettebb román filmjének tekintik, amely egy adott ponton letaszította az Avatar második részét a hazai trónról, sőt, a nemzetközi mezőnyben is helyet követelt magának.
A történet maga roppant közhelyes, gagyi, mondhatnánk első ránézésre. Aki látott már amerikai romantikus vígjátékot (bár a zenét hallgatva – egyszer be is hunytam a szemem a moziban, ahol egyébként páran táncikáltak, igaz, CSAK ülve – időnként úgy éreztem, mintha egy indiai zenés film lenne), az látta a Rominát is. Nyár, tengerpart, szerelem, csalódás, szerelem, pénz, szerelem, bosszú, szerelem, alvilág, szerelem, hepiend. Az alkotók elvileg ismét jól látják a román társadalom szerkezetét, működését, akárcsak a Teambuilding története esetében.
A film egy monológgal indul, amely többek közt fontos dolgot tételez. Vagyunk mi, és vannak ők. A „mi” jelen esetben a román tengerparti településeken életvitelszerűen lakó emberek közössége. Az „ők” a turisták. A tételmondat pedig: mindenki irigyli azokat, akiknek nem kell több száz kilométert megtenni azért, hogy ledobják magukat a tengerparti homokra. Ám a partlakók élete nem épp Hawaii. Mert a turisták „barbár” hadai csak pár hónapig lepik el a mioritikus riviérát, azalatt mindent lelaknak, letarolnak, közben nyilván nem érdekli őket a helybeliek élete, a saját lufijukban szórakoznak, isznak, tosznak és követelnek (jogosan) mindent, a pénzükért. Két nyári szezon közt azonban a kutyát se érdekli, mi történik a tengerparton. A téma akár fontos (és súlyos) is lehetne, ám nem bomlik ki. Csak afféle felütésként használják az alkotók, hogy aztán egy meredek csavarral épp a nyári szezon kezdetén indítsák a történetet. Ez logikus is, bizonyos értelemben, hiszen kimondatik: ami a nyári szezonon kívül a tengerparton történik, az „ők”, vagyis az ország többi részének szemszögéből nem is létezik.
Bimbózik a szerelem a tengerparton: Romina (Nicole Cherry), a parti lány, aki énekel, de fél a színpadra állni és Valentin (Rareș Mariș), a bukaresti vendég, aki konzervatóriumot akar végezni, de aztán smekker lesz kicsit.
A sztori néhány helybeli és egy bukaresti fiatal történetét követi. Akiket egy dolog kapcsol össze (a szerelmen vagy épp ellenszenven kívül): a muzsika. Majdnem mind énekesek, zenészek vagy azok szeretnének lenni. És ez az alkotók másik fontos témája, amit viszont alaposan kibontanak. A film tulajdonképpen a manele zene (és annak különböző változatai) körül forog. A sztori csak körítés, helyenként nagyon ízetlen, lapos, unalmas, ez tény. Itt szeretném megjegyezni: az alkotók nem tartoznak a román film művészeinek élvonalába. Közük nincs a világ nagy fesztiváljaihoz, alkotásaik a futottak még kategóriába sem kerülnének be. Viszont: a kreatív csapat influenszerekből, youtuberekből (is) áll, akik rajta tartják az ujjukat a hazai közönség (ha tetszik, a nép) elvárásainak, ízlésének pulzusán és érzékenyen reagálnak a beérkező jelekre. Igaz, hogy filmjeikben nem céljuk semmiféle társadalmi elemzést kínálni (a Romina sem erről szól), csupán szórakoztatni akarnak (és közben pénzt csinálni). Ám közben – akarva-akaratlanul – többé-kevésbé pontos képet nyújtanak az országról, amelyben a film figurái élnek, mozognak, dalolnak, kínlódnak, szeretnek. És ez a kép bizonyos értelemben pontosabb, mint amelyet bármely sokszorosan díjazott fesztiválfilm nyújthat.
A Romina VTM lényegében egy (másfél órás) manele-musical. Mintha valaki összeválogatta volna a kedvenc klipjeit, aztán közéjük illesztette a halovány sztorit. Könnyű dolguk volt a készítőknek, hiszen a főbb szereplők egytől egyik a hazai manele (és pop-) zene sztárjai (a pontosság kedvéért ideírom a neveket, bár a magyar közönség számára valószínűleg nem sokat mondanak): Nicole Cherry, Bogdan de la Ploieşti, Tzancă Uraganul, Selly, Costel Biju, Gheboasa, Rareş Mariş és persze jó pár hangszeres zenész. Tulajdonképpen a román sztárgárda, no meg a muzsika az egész filmtörténetet maga mögé utasító nézettségi siker kulcsa.
Balra Gino (Bogdan de la Ploiești), az ambíciózus, de nem igazán ütős manelista, aki a szövegeket mástól lopja, jobbra pedig a manele-boss, a nagymenő, Tzancă Uraganu.
És akkor feltehető a kérdés: miért rázza manelére (némi túlzással) egy egész ország? És a válasz nem az, amelyet a szolgálatos értelmiségi, középosztálybeli meg egyéb elitkategóriás fanyalgók kínálnak különböző médiatermékek véleményrovataiban és a közösségi hálókon: mert ilyen bunkó, primitív nép a román. A válasz a manele, mint műfaj össznépi üzenetében rejlik. Induljunk ki a Romina VTM egyik kulcsjelenetéből, amikor a tengerparti kocsmáros- és zenészcsalád összeismerkedik a bukaresti vendégfiúval, aki azért ruccant le a tengerpartra, hogy utcai zenélésből összekalapozzon valami pénzt. Az egyik családtag megkérdi a vendéget, mit akar csinálni a jövőben. Mire a fiú azt válaszolja, hogy felvételizni fog a zenekonzervatóriumba. Azonnal érkezik az ítélettel felérő kérdés: Vagyis szegény akarsz lenni egész életedben?
A fenti kérdés elvezet a manele műfaj ideális (elképzelt vagy megélt) társadalomképéhez, amellyel egy egész ország népe azonosulni tud (kivételt képez adott esetben a politikai, gazdasági, értelmiségi elit, továbbá a magát középosztálynak tekintő réteg, bár itt is vannak kivételek jócskán). Az alábbi gondolatok forrása Adrian Schiop (egyébként erdélyi ember, a Szeben megyei Alsóporumbákon született 1973-ban) író, forgatókönyvíró doktori dolgozata (Kolozsváron végzett a pszichológia karon, majd a bölcsészkaron mesterizett) és egyéb írásai (például ez), amelyek a manele műfajt járják körül. A múlt század 80-as éveiben kialakult (ekkortájt váltotta le a billentyűs hangszer és az elektromos gitár a hagyományos akusztikus hangszertárat a városi cigányzene színpadán), majd kellőképpen hullámzó „karriert” befutó manelének három alapvető üzenete van: a hatalomérzés kikiáltása, a hivalkodó fogyasztás és a dörzsöltség dicsérete.
Ami és aki nélkül nem teljes a manele-kép: a felturbózott dzsip és a felturbózott nő.
Adrian Schiop azt mondja, hogy a manelisták a középkori trubadúrokra emlékeztetnek, akik udvari dalnokokként megénekelték az őket megvédő és megfizető nemeseket. Tehát a manelisták afféle kortárs trubadúrok, a középkori nemeseknek pedig a többek közt a hazai manele-ipar nagy részét is működtető szürke gazdasági zóna, vagy ha tetszik, alvilág (interlop) „bárói” felelnek meg. A manelista-trubadúrok a bárók erejét, hatalmát dicsőítik, közben meggazdagodnak és az üzenet csont nélkül megy tovább a néphez: akié a hatalom, azé a pénz! Akié a pénz, azé a világ!
A filmben is, a valóságban is van egy hierarchia, egyfajta tápláléklánc, ami a manele műfaj szereplőit illeti, amely az alvilág „nemesi” rangsorát utánozza. A csúcson a smekkerek (dörzsöltek) állnak: nekik már bejött, ők ugranak ki a sárga vagy fekete dzsipekből, az ő nyakukon lóg a kisujjnyi vastag aranylánc, ők dobják oda a pénzt, metaforikusan olyanok ők, mint Don Corleone A keresztapából. Csak úgy sugárzik belőlük a hatalom. Ezt az érzést közvetíti a manele műfaj számtalan nótája is: erős vagyok, hatalmas vagyok, bármit megtehetek, bármit és bárkit megvehetek, az ellenségeim pedig haljanak meg. A bossok alatt pedig ott van a csicskák hada, szintén pontos hierarchia szerint. Egy részük már belső ember (bár bizalomról ebben a világban, ugyanúgy, ahogy a tárgyalt társadalmi rétegben nemigen lehet beszélni... ezért is szól annyi manele nóta a családról, mint a bizalom letéteményeséről), a többi pedig kis, kisebb és még kisebb csicska, vár a sorára. Aztán vagy sorra kerül, vagy lemarad útközben.
Ha bemegyünk egy bevásárlóközpontba (és persze, hogy mi is bemegyünk, értelmiségiek, középosztálybeliek, noha adott esetben szeretjük fikázni a mall-lakókat), ott találjuk azt az emberfajtát, aki mindenáron meg akarja mutatni, mije van: a márkás órát, a márkás ruhákat, a legújabb okostelót, a márkás nőt (vagy férfit) maga mellett. A manele műfaj és a Romina VTM hű tükre ennek a társadalmi viselkedésnek. A nagy Boss csak úgy dobálja az euróezreket, a csicska a még csillogó mázú BMW-aszfaltterepjáróval flekszel, no meg a nőnemű plasztikai sebészeti műalkotással.
Igen, a manele világa túlnyomórészt patriarchális és szexista. Ahogy a hozzá kapcsolható társadalmi réteg is az, túlnyomórészt. A fogyasztáshoz való ilyen értelmű viszonyulás alapvető jellemzője a manele muzsikának és a hozzá kapcsolódó kultúrának. És ugye, néha eszünkbe jut, amikor a mallban hömpölygő embertömegeket elnézzük, hogy de hát honnan van annyi pénzük, hát infláció van, drágulás van, háború van… Nem számít: akkor is meg kell mutatni, hogy tudunk vásárolni, kütyüket lóbálni márkaneves szatyrokban, ha épp nem biztos a napi betevő. Mert ez adja a státuszt.
A hatalom megnyilvánulása: a brancshoz tartozó Gino épp elvágja a kívülálló, allékon utcazenélő Valentin gitárhúrjait. A háttérben a rangsorban Gino alatt álló csicska-holdudvar.
Ez talán a legsúlyosabb társadalmi jelenség, amely visszaköszön a mozivászonról. Igaz, a filmben végül győz a jó(ság), a tiszta(ság), a szerelem. A sztorihoz képest a filmben elhangzó dalok egy része azonban ismét a valóságot hozza. Amely valóságban a posztkommunista társadalmi hierarchia kiszorítottjai – értsd, akiknek nincs se dzsipjük, se emeletes-medencés villájuk, se hétvégi házuk, se jól menő bizniszük, se polgármester rokonuk, se jól bebástyázott állami egyetemi bársonyszékük, se zsíros „jobjuk” – vagyis a nép toronymagas százaléka úgy él, hogy… feltalálja magát, egyik napról a másikra. Kicsi kenőpénz itt, kicsi lenyúlás ott, én segítelek, te is segítesz, haljon meg a családom, ha nem intézem el neked ezt a kellemetlen ügyet és a sor nagyon hosszú.
A manele műfaj fontos darabjai lényegében a dörzsöltség dicshimnuszai. Ha becsületes vagy, lúzer vagy! Ha dörzsölt vagy, a felső határ a Michelin-csillagos égbolt! A hagyományosan pozitívnak tekintett értékek mehetnek a kukába, a családot kivéve. Ugyanis a dörzsöltek világában a bizalom annyit ér, mint egy Dácsia. Semmit. Mivel mindenki dörzsölt (tehát mindenki igyekszik valaki mást átvágni), továbbá az a legmenőbb, aki már mindenki mást átvágott, megbízni nem lehet senkiben, a családon kívül. A Romina VTM jóembereit is átvágják a dörzsöltek, amíg végül vissza nem vágnak. Vagyis megváltják a jegyüket a dörzsöltek világába.
Ha a fenti tényezőket számba vesszük, tálcán kínálja magát a válasz a Romina-film látszólag (és értelmiségi, középosztálybeli szemszögből) érthetetlen (hogy lehet egy gagyitermék minden idők legsikeresebb román filmje) sikerének kérdésére. Hatalmas tömegek azonosulnak a manele műfaj slágerlistás dalaiból sugárzó életérzés-csomaggal. Ha tetszik, két kézzel jegyzetelik a siker receptjét. Amely ráadásul valóban tehetséges előadók valóban fülbemászó muzsikája szárnyán érkezik. Fontos megjegyezni: ez a recept csak Romániában vonatkozik nagy tömegekre (a bolgár, szerb és egyéb balkáni verziók csak részben fedik a hazait, bár átfedések nyilván vannak). Egy példa: a gangszta rap (amelyet gyakran emlegetnek analógiaként a manelére vonatkozó diskurzusokban) az amerikai társadalom egy jól behatárolt részének „krédója”. (Olyan értelemben is van különbség, hogy míg az amerikai gangszta rapperek akár gengszterekké is válhatnak, a manelistákból nem lesznek alvilági bárók és ez fordított irányban is igaz.) A hazai manele viszont olyan össznépi műfaj, mint a maga nemében a miccs és a sör. A társadalom nagy része mindenféle erőfeszítés nélkül képes azonosulni vele.
A világos és egyértelmű üzenet: ha smekker vagy, neked is lehet márkás cuccod, kanárisárga BMW-dzsiped, benne egy bomba nővel. Csak légy olyan, mint Én, haljon meg a családom, ha hazudok!
Hej, ha akadna egy erős kezű, ám a kommunikáció szintjén manele-politikusa Romániának, vagyis nem olyan, mint például Liviu Dragnea úr volt: úgy követné őt a nép, mint annak idején a kiválasztottak Mózest! Csak hát, nincs. Egyelőre legalábbis. Amint hogy az értelmiség részéről sem érkezik (egy-két kivételtől eltekintve) olyan jelzés, hogy megértenék a műfaj társadalmi szerepének fontosságát. Amivel nem tesznek egyebet a kulturális elitek, mint hogy a saját súlytalanságukat erősítik. Haljon meg a családom, ha nem így van, mondaná egy manelista… ha ugyan érdekelné a politika meg az értelmiség.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
Megnéztük, hogy tartanak maguk elé görbe tükröt a komédiázó (erdélyi) románok: egy kortárs népmesét láttunk, egy parasztlázadásocskát. Amely jobban sül el, mint a valóságban, mert hát ilyenek a népmesék. És közben nevetni is tudtunk.
Mi az az Éber, és hogyan képezi le kicsiben a rendszerváltás utáni pillanatnyi eufória szabadságrohamát? És mi köze mindennek a bányákhoz?
Hiába tetováltatta a karjára Ciolacu, hogy nem lesz áfa-emelés, mert elképzelhető, hogy áfa-emelés lesz. Nagyon rosszul járt egy férfi, aki bűnözők pénzéből gazdagodott meg a bitcoin-piacon.
Tánczos Barna pénzügyminiszter még az idén javaslatot kíván tenni a készpénzforgalom csökkentésére bizonyos területeken az adóelkerülés elleni küzdelem érdekében.
Amputált végtagokat loptak egy kórházból, keresik a tettest. Speciális gyermekotthonokat bírságoltak meg Maros megyében. Érmellék gyászol: brutális gyilkosság áldozata lett egy köztiszteletnek örvendő nyugalmazott tanárnő és fia.
Tűz ütött ki a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi kórház egyik kórtermében csütörtökre virradóra – derül ki a Hargita megyei tűzoltóság közleményéből.
Január 20-án, hétfőn kezdődnek az építési munkálatok az észak-erdélyi autópálya egyik Bihar megyei szakaszán, Bisztraterebes éa Berettyószéplak között.
Kocogás közben rontott rá féltucatnyi nagytestű pásztorkutya Dimény-Haszmann Árpádra Ikafalván. A férfi szerencsésnek mondhatja magát, hogy megúszta az ijedtséggel. Nem az ő az egyetlen, akinek meggyűlt a baja a pásztorkutyákkal.
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Huszonöt napig követte Mircea Gherase és Lucian Mircu dokumentumfilmes kilenc hosszútávfutó teljesítményét az erdélyi túraútvonalon. Megnéztük.
Huszonöt napig követte Mircea Gherase és Lucian Mircu dokumentumfilmes kilenc hosszútávfutó teljesítményét az erdélyi túraútvonalon. Megnéztük.
A romániai államszocializmus utolsó évtizedeinek székelyföldi társadalma elképzelhetetlen volt a hétköznapi ügyeskedések nélkül – mondja Kovács Eszter szociológus.
A romániai államszocializmus utolsó évtizedeinek székelyföldi társadalma elképzelhetetlen volt a hétköznapi ügyeskedések nélkül – mondja Kovács Eszter szociológus.
Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?
Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?
A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.
A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.
Népvándorláskori kincskeresés a kincses város Történeti Múzeumában – bécsi, budapesti és romániai múzeumok fogtak össze, hogy először látható legyen a híres szilágysomlyói aranylelet Erdélyben. Megnéztük.
Népvándorláskori kincskeresés a kincses város Történeti Múzeumában – bécsi, budapesti és romániai múzeumok fogtak össze, hogy először látható legyen a híres szilágysomlyói aranylelet Erdélyben. Megnéztük.
Megnéztük a romániai választások előtt egy hónappal a hazai piacra dobott új román ponyvaszatírát. És a kolozsvári tankhadműveleten meg pár hasonló poénon túl azt láttuk, hogy az élet valóban jobb, mint a film.
Megnéztük a romániai választások előtt egy hónappal a hazai piacra dobott új román ponyvaszatírát. És a kolozsvári tankhadműveleten meg pár hasonló poénon túl azt láttuk, hogy az élet valóban jobb, mint a film.
Az eurodance svájci úttörője Kolozsváron zárta a 2023-ban indult turnéját. Talán maga sem gondolta, hogy ekkora sikerrel.
Az eurodance svájci úttörője Kolozsváron zárta a 2023-ban indult turnéját. Talán maga sem gondolta, hogy ekkora sikerrel.
Meghalt az író, akinek a könyveit mindenki olvasta, de nem mindenki meri bevallani.
Meghalt az író, akinek a könyveit mindenki olvasta, de nem mindenki meri bevallani.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
Megnéztük, hogy tartanak maguk elé görbe tükröt a komédiázó (erdélyi) románok: egy kortárs népmesét láttunk, egy parasztlázadásocskát. Amely jobban sül el, mint a valóságban, mert hát ilyenek a népmesék. És közben nevetni is tudtunk.
Mi az az Éber, és hogyan képezi le kicsiben a rendszerváltás utáni pillanatnyi eufória szabadságrohamát? És mi köze mindennek a bányákhoz?