Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Diana Buzoianu (USR), a környezetvédelmi, vízügyi és erdőgazdálkodási minisztérium vezetője március közepén elment a román tengerpartra, egészen pontosan Năvodarira. A miniszter munkalátogatásának az volt a célja, hogy a helyszínen ellenőrizze, hogyan készítik elő a tengerpartot a nyári szezonra.
A Fekete-tenger romániai partszakaszának déli fele – Năvodaritól Vama Vechéig – ugyanis igen népszerű turisztikai célpont a nyári időszakban, a parton egymást érik az üdülővárosok és a homokos tengerpartok. Ezeket az üdülőtelepeket még a kommunista időszakban építették ki, a munkásosztály pedig egy-két hetes üdülőjeggyel mehetett oda kipihenni a dicsőséges szocializmus építésének egész éves fáradalmait.
A vendéglátósok, szállodások és egyéb ügyeskedők elkezdték egy sor törvényes vagy törvénytelen módszerrel kisajátítani a homokos partszakaszokat, és gombamódra jelentek meg a plázson a mindenféle építmények, éttermek, teraszok, elkerített fizetős magánnapozók. És persze épülni kezdtek a szállodák, panziók és apartmanházak – minél közelebb a tengerhez, annál sikkesebbek és drágábbak.
Aki járt az elmúlt években a román tengerpartnak ezeken a részein, nagyon jól tudja, milyen, amikor több tízezer összezsúfolódott ember tolong a vízparton, közben meg száll a lacikonyhák miccs-füstje és szaga, húsz méterenként bömböl valami más-más borzalmas zene, a rengeteg bódé és egyéb vállalkozás megpróbál jó drágán rásózni az elvileg pihenni érkezett turistára valami enni- és innivalót, ócska bóvlit vagy egyéb szolgáltatást.
Nagyon sokan emiatt fogadták meg, hogy soha többé nem mennek a román tengerpartra nyaralni, inkább átmennek Bulgáriába vagy még tovább, Görögországba, Horvátországba.
Aztán tavaly nyáron hivatalba lépett a Bolojan-kormány, a környezetvédelmi minisztérium élére pedig a 31 éves Diana Buzoianu került. Neki ugyan a turizmus területén nincs illetékessége, de a tengerpart felügyeletével is foglalkozó vízügyi hivatal bizony a környezetvédelmi minisztériumnak alárendelt.
A vízügy pedig tavaly ősszel nekiment a tengerparti káosznak és az érdekelt vállalkozók heves tiltakozása ellenére kiadta az ukázt: a partokat bitorló vállalkozások bérleti szerződéseit nem hosszabbítják meg, a tákolmányokat le kell bontani és nulláról, átlátható feltételek között kezdődik a partok bérleti értékesítése. A befolyó összegek fele az állami költségvetésbe megy, a másik felét pedig a partszakaszok védelmére és gondozására fordítják.
Diana Buzoianu kitett a Facebook-oldalára egy videót, amelyen a homokos tengerpartot ellenőrzi és tárgyal különféle illetékesekkel. Pontosabban rendesen megleckézteti őket.
Áll a miniszter a plázson, húz egy vonalat a cipőjével a homokba, majd azt mondja: a papírok szerint eddig a vonalig tart az agyagos talaj és a vonalon túl homok van. A zakós illetékesek nézik dülledt szemmel. Mert hogy teljesen egyértelműen látszik, hogy a vonal mindkét oldalán homok van, jó széles sávban. A zakósok nem tudnak mit mondani, továbbra is néznek meredten.
Mert hogy Ön, kedves területileg illetékes konstancai környezetvédelmi hivatal vezetője – villan rá a Diana Buzoianu szeme az előtte majdhogynem vigyázzban álló pasasra –, jóváhagyta, az aláírásával szentesítette ezt az állapotot, hogy erre a területre kibocsátható az építkezési engedély. A homokra. Ami papíron építkezésre alkalmas szilárd talaj, a valóságban azonban az, ami itt van a cipőm orra előtt: HO-MOK, látja?
A szolgálatkészen álló, kezeit alázatosan összekulcsolva tartó férfi – akinek a feszülő zakója az isten tudja, milyen divat szerint legalább két számmal kisebb –, csak néz, majd kibök valamit, hogy hát izé, tecciktudni… a vízügy, meg hogy ők kéne megmondják, hogy ez micsoda.
Mert ugye minek is kellene valami papírokban megnézni, hogy az ott agyagos talaj vagy homok, amikor itt állunk rajta, teljesen világos, hogy ez homok, hát miért nem hiszünk a saját szemünknek és a józan eszünknek? A zakós pasas megint csak makog. És megint. És zavarban van, mint a kutya, akit a gazdi elkapott a szájában a csirkecombbal. Majd elkezd hárítani, úgy látszik, ebben a helyzetben csak erre képes. Végül a miniszter elmondja az egyetlen lehetséges és logikus következményét az ügynek: a „talajügyi szakértő” véleménye alapján kiadott összes építkezési engedélyt érvényteleníteni kell és hivatalos fegyelmi eljárásokat kell indítani mindazok ellen, akik ezt lehetővé tették. A zakós készségesen bólogat.
De annyira töményen, hogy tanítani kellene, legalábbis többször meg kellene nézetni mindenkivel, akit bármilyen állami intézménybe alkalmaznak.
A Ceaușescu-korszakban a hivatalos jelentésekben ordas hazugságokat költöttek a nyomorúságos valóság helyett: ha a termelőszövetkezetnek volt száz tehene, annak felét ellopta a helyi apparátus, majd a jelentésbe beírtak százhúszat, így épült fel az aranykorszak díszletgazdasága. Itt, a tengerparton a helyi potentát agyagos talajnak hazudja a homokot, hogy kiadhassák rá az építkezési engedélyt, amiből aztán az apparátusnak, a haveri körnek anyagi haszna van. A minisztert pedig megpróbálják félrevezetni. Aki – ó, jaj – inkább a szemének hisz, mint a papíroknak.
Minden, amit mond és ahogy mond, teljesen logikus, észszerű és természetes. A szemének hisz, nem a papírokban felépített hazugságoknak.
És ott áll a miniszterrel szemben a Hazug Helyi Apparátus, a két számmal kisebb zakóba préselődött hivatalvezető, a helyi érdekhálózat útjainak egyengetője, aki az aláírásával, a hivatali hatáskörével való sorozatos visszaéléssel segíti köreinek anyagi gyarapodását, aki átveri az államot, a társadalmat, és akit éppen lelepleztek, tetten értek az ellopott csirkecombbal a szájában, emiatt pedig zavarban van. De nem tud ellentmondani.
bele tudjuk érezni mindazt, ami más területeken, más helyszíneken történik, ugyanígy, ugyanilyen szereplőkkel, érdekekkel, eltűnő közpénzekkel és eltérített tervekkel.
Ugyanilyen alakok ülnek egy sor más hivatalban, ugyanilyen ízlésficamos öltözéket viselnek, ugyanilyen ízlésficamos frizurákat nyíratnak, ugyanilyen 5-10-20 ezer eurós karórákat viselnek, ugyanilyen luxusautókkal közlekednek és ugyanígy ferdítik a valóságot és szolgálják ki a helyi érdekhálózatot. Mintha ugyanarra a tanfolyamra jártak volna, mintha ugyanazt a gazemberképzőt abszolválták volna.
aki ugyanilyen lazán és összefüggően beszélve megsemmisíti őket, pusztán azzal, hogy felvesz egy maroknyi homokot és szétmorzsolja a szélben.
Na, hát ez a két és fél perces videó minden nagyelemzésnél, grafikonnál, adattáblázatnál, konferenciánál és leleplező dokumentumfilmnél jobban megmutatja egyrészt, hogy miként működik a teljes országot átszövő állami intézményi maffia, másrészt felvillantja, mekkora kiterjedésű és mélységű projekt egy állami intézményi reform, ha valaki komolyan gondolja.
Nézzék csak meg azt a videót, többször is.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.
A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.