A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A BBTE Magyar Történeti Intézetének XII. kolozsvári doktorandusz konferenciája a hétvégébe simuló nőnap fényében és a Napoca (Jókai) utca aszfaltcsíkját felszántó motorbiciklik dübörgésében zajlott.

Az előbbi tény még inkább arra ösztökélt, hogy a nőtörténeti szekció előadásaira üljek be, amelyek között ismét felbukkant egy telitalálatos cím: Parázna nők a kora újkori nagybányai jegyzőkönyvek lapjain. A helyszínen derült ki, hogy az előadás elmarad, amit fájlaltam kissé, mivel reméltem, hogy a dualizmuskori Szatmár vármegye női gyilkosainak története után ismét lesz okom kapaszkodni a széktámlába.

Izgalomra viszont a további három előadás is bőven adott okot. Vigh Tímea előadásának apropóját az Erdélyi Helikon centenáriuma adta. Középpontjában báró Kemény Jánosné Augusta Paton (görög nevén Szebaszti) életútja állt, hangsúlyozva, hogy az erdélyi szellemi elitet összefogó Helikon-találkozók nem jöhettek volna létre az ő gondoskodó szerepe és háttérmunkája nélkül.

Augusta 1900-ban született született a görög Kalimnosz szigetén. Édesanyja a sziget kormányzójának lánya volt, míg édesapja egy skót régész, Augusta pedig negyedik gyermekként látta meg a világot. Anyanyelve a görög volt, édesanyja után a görög ortodox vallást gyakorolta, és görögül is imádkozott. Anyja korai halála beárnyékolta a családi idillt, emiatt mély depresszióba esett. A testvérei ekkora már Angliában tanultak, az alig tízéves Augusta egyedül maradt az apjával. Annak nehéz pénzügyi helyzete miatt azonban neki is az apai rokonokhoz kellett költöznie, először Dániába, majd onnan Angliába. Ezzel egy közel nyolc évig tartó magány és bezárkózottság kezdődött az életében,

Legidősebb bátyja, George az angol hadseregben szolgált az első világháborúban, míg a hozzá lelkileg legközelebb álló John Erdélyben a Béldi-uradalomban dolgozott gazdatisztként. Angliai nevelőcsaládja könyvtárában találkozott először Jókai Mór nevével, angolul olvasta el az Erdély aranykorát, ami nagy hatással volt rá.

Az őt befogadó nemes lelkű és vallásos család hatására tért át a protestáns hitre. Az áttérés fontos nyelvi és kulturális váltást is hozott az életében, ettől kezdve a görög nyelv helyett angolul mondta az imáit, holott kezdetben nem különösebben kedvelte az angol nyelvet, ezért inkább franciául és görögül beszélt. Az első világháború végén hadikórházban vállalt éjszakai szolgálatot. Két évig ápolónőként dolgozott, bár nem ebben lelte meg a hivatását.

Augusta a bátyja, John révén került Erdélybe. Mivel a grófi házaspár kezességet vállalt érte, a háború alatt ellenséges állampolgárként sem internálták, hanem folytathatta a munkáját a birtokon. A háború befejezése után John Angliába utazott, hogy meglátogassa húgát, akivel az édesanyjuk halála és a család szétesése óta hosszú évekig nem találkoztak.

Az erdélyi körútja során, 1921-22-ben ismerkedett meg Kemény János báróval, akivel hamarosan összeházasodtak, az esküvőről a nemzetközi sajtó is beszámolt. Augusta ebben a házasságban találta meg azt a szeretetteljes családi idillt, amelyet édesanyja elvesztése óta keresett.

Amikor Kemény János báró 1926-ban hazatért Kolozsvárról, engedélyt kért a feleségétől, a ház úrnőjétől, hogy közös otthonuk, a marosvécsi kastély adjon helyet a Helikon-találkozóknak. A két világháború közötti erdélyi magyar szellemi élet legfontosabb intézménye elképzelhetetlen lett volna Augusta Paton báróné szervezőmunkája és háziasszonyi diplomáciája nélkül.

Származása révén Augusta egyfajta európai távlatot és kozmopolita szemléletet hozott a trianoni határok közé szorult erdélyi magyar elit életébe. A többtucatnyi vendég elszállásolása, ellátása és a kastély mindennapi életének irányítása kimagasló hotelmenedzseri, rendezvényszervezési koordinációs képességeket igényelt. Továbbá a Helikon-találkozók során adódó feszültségek feloldásában Augusta személyisége és a kastély biztosította otthonos közeg döntő szerepet játszott. Így tette lehetővé a logisztikai és érzelmi háttér a gyakran ellentétes nézeteket valló írók termékeny együttműködését.

Az 1926 és 1944 közötti időszakban hat gyermeknek adott életet, miközben a kastélyban mindössze három szobát tartottak fenn maguknak. Az épület többi részét az íróközösség tagjai számára rendezték be, és a találkozókra érkező több mint 30 fős vendégsereg egyéni igényei szerint alakították.

Kezdetben Augusta egyáltalán nem beszélt magyarul, így a vendégekkel angolul és franciául kommunikált. Ebben is nagy segítségére volt báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, akiről hamarosan szintén szót ejtünk. Az első Helikon-találkozón így Augusta Paton báróné végig csendes és visszahúzódó volt, de az írók távozásakor tört magyarsággal megígérte, hogy hamarosan megtanulja a nyelvet.

a magyar nyelvtanulásban sokat segített neki gróf Bánffy Miklós és Kuncz Aladár.

Példamutatását az írók is nagyra értékelték. Tabéry Géza egy visszaemlékezésében úgy fogalmazott, ha ez a külföldről érkezett hölgy ilyen hatalmas áldozatot hoz az „árva magyarságért”, az a hazaiak számára is komoly ösztökélést és példát jelent.

Amikor éppen nem volt várandós, a kastély udvarán jótékonysági bálokat szervezett, amelyekbe a helyi iparosokat és birtokosokat is bevonta. Az 1926-os rendezvény bevételéből férje, Kemény János megrendelésére könyvtárat és iskolát építtetett a helyi gyermekek számára. Az épület ma is a helyi magyar oktatás bázisa. A magyar kultúra terjesztéséből is aktívan kivette a részét, a budapesti könyvheteken az írók feleségeivel együtt árulta a helikoni könyveket a magyarországi elit közönségnek. A marosvécsi uradalom asszonyai, élükön Augusta bárónéval gondoskodásukkal, szeretetükkel biztosították azt a hátteret, amely nélkül ezek az összejövetelek nem érhettek volna célt – világított rá az előadó a női szerepvállalás nélkülözhetetlenségére a helikoni találkozók vonatkozásában.

A második felvonásban Szebeni Zsuzsa a Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola (1876–1948) szerepéről beszélt az Erdélyi Helikon köreiben. Az erdélyi nőtörténet egyik legizgalmasabb és legmodernebb alakjának élete a századforduló és a két világháború közötti Erdély társadalmi és kulturális változásainak sűrített krónikája. Alakja messze túlmutatott a hagyományos arisztokrata nő szerepkörén. A rendkívül sokoldalú, nehezen kategorizálható személyiségű bárónőt a művelődéstörténet gyakran a perifériára szorította.

Karrierjét nem egyetlen területre fókuszálta, hanem csillagpontszerűen számos területen tevékenykedett. Férje, báró Bornemissza Elemér is figyelemre méltó személyiség volt, olyan gazdasági újításokat hajtott végre, amelyek révén háromszori teljes elszegényedés után is talpra tudott állni.

A szilágycsehi kastélyuk a bécsi szecesszió lakberendezési mintájaként szolgált, amelyhez külön vasúti sínt kellett építeni a speciális bútorok kiszállításához. Excentrikus házasságuk azonban tragédiába fulladt nyolcéves kisfiuk, Dénes halála után. Ezt követően külön éltek, kapcsolatukat egy kilencoldalas távoltartási szerződés szabályozta, a bárónőben pedig egy élete végéig tartó nyughatatlanság lett úrrá.

Szilvássy Carola Kolozsvárra visszatérve a színészi pálya felé fordult. Szerepelt az első kolozsvári moziszkeccsben, Az apacsnő szerelmében (1913), amelynek ő volt az egyik rendezője is. Az első világháború alatt elvégezte a bábaképzőt, és műtősnőként szolgált a fronton, amiért az Erzsébet Renddel tüntették ki. A gyógyítás és a bábaság a szenvedélyévé vált. Feljegyezték róla, hogy a legnagyobb bált is képes volt otthagyni egy bonyolult szülés levezetése kedvéért.

Az első világháború kitörésekor az első kontingenssel a frontra utazott, ahol – a korabeli arisztokrata hölgyekkel ellentétben, akik inkább csak az általános ápolásban vettek részt – ő szakképzett műtősnőként dolgozott. Munkaideje lejárta után a hadszíntéren katonasírokat azonosított és fotózott.

Novelláiban a nők és a cselédlányok védelmével, a megesett lányok kiszolgáltatottságával és a férfiak felelősségvállalásával foglalkozott leginkább. Bukarestben pedig a cselédek védelmére egy református kört is létrehozott. A Helikon-összejövetelek megszervezésében és lebonyolításában ugyancsak jelentős szerepe volt Szilvássy Carolának, aki már a helyszín kiválasztásánál is jelen volt.

Az erdélyi írók találkozójának legelső tervezett helyszíne eredetileg Bonchida lett volna, Bánffy Miklós birtoka, ő azonban elhárította a házigazdai felkérést. Ezt követően Gernyeszeg is felmerült lehetséges helyszínként, majd egy közös megegyezés eredményeként végül báró Kemény János vállalta el a házigazda szerepét. Szilvássy Carola, Bánffy Miklós és Octavian Goga határozottan támogatták a bárót abban, hogy felvállalja ezt az óriási feladatot. Szilvássy Carolától származott az az ötlet is, hogy a tanácskozásokat kint a kertben, a tölgyfák alatt tartsák.

A bárónő, aki aktívan segítette a háborúban megvakult expresszionista festő-író, Szántó György kéziratainak szerkesztését, és akinek az alig 21 éves Szerb Antal is elküldte a pályaművét véleményezésre, óriási lobbimunkát végzett a budapesti könyvvásár sikeréért is. Barátnője, Bethlen Margit, a miniszterelnök felesége teadélutánokat adott a román és angol követség tagjainak, amivel elérték, hogy az erdélyi standoknál folyamatosan az elit, fizetőképes közönség jelenjen meg. Kultúrmenedzseri kvalitásait jól mutatja, hogy amikor Tamási Áront, Bánffy Miklóst és Kós Károlyt bemutatták Budapesten, a Vígszínház körül közlekedési pánik tört ki a hatalmas érdeklődés miatt. Emellett rengeteg dokumentumot mentett meg az utókornak, lakása pedig a korabeli szellemi elit – Kós Károly, Bánffy Miklós, Tamási Áron, Dohnányi Ernő – állandó találkozóhelye volt.

A regény román fordítása pedig a román ajkú olvasók körében is ismertté, népszerűvé tette Szilvássy Carola alakját, akinek felújított sírhelye a fiatalság kedvelt helyévé vált a Házsongárdi temetőben.

A nőtörténeti szekció harmadik előadója Zan Antonia volt, akinek a Maszkulin példaképek című értekezését a szekcióvezető azzal vezette fel, hogy a nőtörténet és a maszkulinitás kutatása „kéz a kézben jár”, egyik a másik nélkül elképzelhetetlen. Zan Antonia is megjegyezte, hogy a végére ki fog derülni, miért nem probléma a témaválasztás a nőtörténeti panelben.

A történész a 19. századi maszkulinitás ideálja vizsgálatának alapját gróf Gyulay Lajos (1800–1869) monumentális, 140 kötetet számláló naplóhagyatéka képezi. Azon belül is a Kis tükör című kötet Visszatekintés című memoárszerű fejezete, amelyben a gróf a kor legkimagaslóbb férfi tagjait, a saját példaképeit jellemezte.

Mivel a kutató a doktori dolgozatában a pszichohistória módszereivel dolgozik, így a történeti források elemzéséhez szüksége volt egy erős pszichológiai elméleti keretre. Hangsúlyozta, hogy a maszkulinitás kutatása során nem egyetlen egyetemes igazság feltárása a cél, hanem a fogalom körül kialakult különböző diskurzusok historiográfiájának megértése és felvázolása.

fontos bemutatni, hogyan gondolkodott erről a pszichoanalízis és a szociológia.

A hasonló kutatásokból nem lehet kihagyni Sigmund Freudot és a pszichoanalízis elméletét, az Ödipusz-komplexust és a kasztrációs szorongást. Mint ahogy a jó öreg bécsi pszichiáter feminista kritikusa, Karen Horney sem mellőzhető, aki az anyától való félelem és a nők leértékelésének kompenzációjaként tekintett a férfiasság alapvető mozgatórugóira, megfordítva Freud elméletét. Úgy vélte, hogy a férfiak örökké ingatag önérzete abból táplálkozik, hogy megpróbálják leértékelni a nőket, mivel ezzel kompenzálják azt a kezdeti függőséget és félelmet, amelyet csecsemőként, a mindenható anyával szemben megéltek. Ebből a megközelítésből tehát a férfiasságot alapvetően a nőiességhez való viszony határozza meg.

Következik a svájci pszichiáter, Carl Gustav Jung, aki az archetípusok felől közelít – az előadás vonatkozásában a jungi elmélet a férfi személyiségén belüli egyensúly megteremtésére fókuszál. Eszerint a férfiban egy belső konfliktus zajlik le két személyiségrész között: a persona, amely a társadalom felé mutatott maszk (a társadalmi elvárásoknak megfelelő férfikép), és az anima, amely a férfi belső, elfojtott nőies énje. A jungi megközelítés legfontosabb állítása – a korábban említett elméletekkel ellentétben –, hogy a férfiasság kiteljesedéséhez elengedhetetlen az anima integrálása, elfogadása. Ebből a szempontból a tökéletes férfikép elérése egy belső egyensúlyteremtési folyamat eredménye.

A szociológia megközelítést Hadas Miklós A modern férfi születése című munkája révén elevenítette fel az előadó, ebből pedig a testkultúra és a sport szerepe emelendő ki, ugyanakkor megjelenik a hegemón maszkulinitás fogalma. Ennélfogva a társadalom egy uralkodó, ideális férfiképet állít fel, amelynek tartóoszlopai a fizikai erő, a szilárd érzelmi kontroll és a heteroszexualitás. Ez a domináns minta azonban nemcsak a nemek közötti viszonyt torzítja el, hanem a férfitársadalmon belül is kíméletlen hierarchiát épít, így hozva létre az alárendelt maszkulinitásokat. Ezzel a maszkulinitás a faji-és osztályalapú elnyomás eszközévé is válik.

A nemiszerep-elmélet szintén a szociológiai megközelítés részeként került szóba, amely az 1950-es, '60-as években nyert nagyobb teret a maszkulinitás kutatásában. Így minden kultúra meghatároz egy specifikus férfi és egy női szerepet, az egyének pedig a szocializáció folyamata során tanulják meg, hogy ezek közül melyiket kell felvenniük. Ezért a férfiasság nem veleszületett adottság vagy belső pszichológiai konfliktusok eredménye (mint ahogy azt a pszichoanalízis állította), hanem egy elsajátított szerep, amelyet alapvetően a társadalmi elvárások alakítanak ki.

Az előadó elmondta, hogy ez a megközelítés vált az egyik legnépszerűbb elméletté, leginkább azért, mert tanult jellegéből fakadóan magában hordozta azt a lehetőséget, hogy a társadalmi forgatókönyv átírható.

Azzal, hogy két nagy, homogén kategóriát (férfiak és nők) hoz létre, teljesen figyelmen kívül hagyja az egyének közötti különbségeket és aszimmetrikus hatalmi viszonyokat teremt. Ezt a hiányosságot igyekeztek később, a '70-es, '80-as években feloldani azzal a gondolattal, hogy valójában sokféle férfiasság létezik, és ekkor jelent meg a korábban már említett hegemón maszkulinitás fogalma is.

Itt abba is hagyom, mielőtt elvesznénk az elméletek útvesztőjében – rátérek Gyulay Lajos maszkulin példaképeire, azokra a férfiakra, akiktől Gyulay a férfiasságot eltanulhatta.

Noha édesapja, Gyulay Ferenc korán elhunyt sárgaságban, a fia a naplójában komoly, szigorú, de a gyermekeit féltő és az ő erkölcsi, valamint anyagi előrehaladásukat támogató apaként jelenik meg. Lajos nevelője, Döbrentei Gábor nemcsak a gyerekek szellemi fejlődését irányította, megszerettetve velük a tanulást, hanem nagy hangsúlyt fektetett a testnevelésre is.

ellenálló testalkatot faragott a grófból. Báró Wesselényi Miklós, Gyulay gyermekkori barátja négy évvel volt idősebb nála, lovagolni is ő tanította. A naplóíró abszolút eszményképként ír róla: testi-lelki ereje, tudománya, tisztasága, meg nem rontott ifjúsága és a „római lélekkel” párosuló hazafisága miatt a fiatalság tökéletes mintaképének tartotta. Barátja, gróf Kendeffy Ádám hirtelen haragú, erőszakos természetű, de a végletekig becsületes ember volt, aki sosem hazudott. Bár kevésbé volt tudományos beállítottságú, kiváló vívó és lövő hírében állt, és elvhűségéért mindenki mélyen tisztelte, így szintén megtestesítette Gyulay számára a kortárs férfiideált.

Az előadó szerint a 19. századi tökéletes férfi ideálja egy erős fizikumú, sportos, hazafias, világot látott, művelt, őszinte, hősies, testileg-lelkileg egészséges és szexuálisan fűtött egyén volt – ez a leírás pedig szinte tökéletesen fedi a hegemón maszkulinitás fogalmát. Az elején beígért csattanó is ekkor hangzott el – kiderült ugyanis, hogy Gyulay Lajos naplójában a férfias példaképeket felsoroló hosszú lajstromba három nő is bekerült: Brunszvik Teréz, Teleki Emma és Teleki Blanka. Ők a honleányi mivoltuk révén érdemelték ki a gróftól, hogy a tökéletes férfieszmények sorában kapjanak helyet.